Deutschland sucht den Superstar
3.fejezet; 2.rész
Miya szemszögéből
{ Díjátadó part 2
Kivettet megrögzött, csökönyös vágyaim a színpadon való belépésemkor újra és újra, félelemmel töltött el. Halván azt a vigasztaló hangnemet, amit Bill erőteljesen a torkán köszörült ki még így sem nyugtatta meg hibátlannak nem nevezhető figyelmetlenségemet. Nem csoda, hisz akárhányszor félre léptem egy félütemet, mindig akkor szúródott belém Bill melankolikus és frusztrált pillantása. Hiszen csak most vagyunk túl egy szakításon. Nem meglepő, hogy ha ilyen hatás gyakorol rám, ha már olyan erényesen visszautasítottam. Nagy röptékben ez a kis ügytelen malőr zárta az estét, amit szerencsére nem gondoltak kritikán belüli érvnek a résztvevő újságírók, hogy a következő lapban megjelenthessék ezzel a címmel: "A Tokio Hotel és a balek háttértáncosa!". ,,De nagy mázlim van, Istenem!" Ezalatt egy fényes aranybevonatú szoborral Bill a hunyja alatt távozva követtük a backstage-ben, ahol hagyományosan mindenki a poharak, nah és persze a jó minőségű pezsgőhöz nyúlt. Egy két-három pohárral én is leküldtem, és hála' az égnek, még Nataliet is rászedtem egy koccintásra. Habár elmondása szerint, neki inkább a bor kesernyés íze áll közelebb.
- Te! Ezek most kajak berúgtak? - vont kérdőre barátnőm, izgágán megmarkolva vállam alsó részét. Épp amikor az ajkaimhoz emeltem a negyedik adagomat.
- Hát ha úgy vesszük...csak enyhén becsiccsentetek. - válaszoltam a jelenlévők ábrázatára pillantva. Hát kaptam Georg személyében egy kábult pillantást, Gustavban egy heves ordítozást a közzé nyilvánított érzéséről, Tomtól egy igen szokványos perverz tekintetett és Billtől pedig egy jó modorú hangos böfögést. ,, Igen, ki nem találná az ember, hogy ezek nem részegek!" Merengtem el magamban, miközben Dimitry közre fogásában a svédasztalhoz sétáltam. Kigondolná, hogy épp ő az aki kimarad a jó iszogatásból. Pedig igazság szerint ő volt az egyetlen aki még nem nyúlt pohárhoz a mai nap során. Vagy lehet...megszomjazva egy pohártért nyúlt de.... majd végül kérdőre vont detektív gondolataimban.
- Azt csiripelte nekem egy fekete egyedi méretű bóbitával ellátott madár, hogy te szakítottál Billel. Most mondod meg az okát vagy inkább hozzam az ostort? - fenyegetett meg a maga módján a banda menedzsere.
- Arra nem lesz szükség. Az oka pedig egyszerű....nem szerettem és kész!
- Nah de drága! Nem minden jött-ment csaj mondhatja el, hogy a banda frontemberének a barátnője volt. Igaz Tom már más kategóriába tartozik...de ez még inkább növeli az imázsát és a farkát egyaránt.
- Lécci, hagyjuk most Tom farkát, oké?
- Igaz, 24 órából 12-t erről ábrándozok...de még hosszú az este.
- Dimitry! - fintorodtam el kijelentésén az "este hosszúságáról" monológjában.
- De azért a szex az meg volt?
- HOVA IS KÉPZELSZ!!!! Még, hogy én??! Aki szinte semmit nem tudok róla, azzal a ténnyel kiegészítve, hogy valójában csak szánalomból karoltam fel?!!
- Nyugi, Miya-cica!! Nyilvánvaló, hogy nem történt meg, hisz akkor föl-le járkálna mint a tejbe-tök. Mindazonáltal, ha Tomra tereljük a fókuszt....hmmmm...az a tekintélyes szerszám lehet, hogy majd pont téged fog megszerelni belülről. - elfanyalodva szörnyülködtem el ismét, Dimitry perverz mondanivalóját, amit egy erős lökéssel adtam tudtára. Mire a perverz lelki ostromrom eltűnt a légkörömből, föl tűnt Nat. Azzal kétségbeesett arckifejezéssel az arcán. Így hát kigondolni sem lehetne jobban, milyen reakcióval fogadtam.
- Menjünk a turnébuszba? - kérdeztem együttérzést színlelve.
- Az sokkal nyugisabb hely lenne mint ez. - s azon perc felszedtem a sátorfámat Nat kezét megragadva utánam vonszolván.
- Te! Ezek most kajak berúgtak? - vont kérdőre barátnőm, izgágán megmarkolva vállam alsó részét. Épp amikor az ajkaimhoz emeltem a negyedik adagomat.
- Hát ha úgy vesszük...csak enyhén becsiccsentetek. - válaszoltam a jelenlévők ábrázatára pillantva. Hát kaptam Georg személyében egy kábult pillantást, Gustavban egy heves ordítozást a közzé nyilvánított érzéséről, Tomtól egy igen szokványos perverz tekintetett és Billtől pedig egy jó modorú hangos böfögést. ,, Igen, ki nem találná az ember, hogy ezek nem részegek!" Merengtem el magamban, miközben Dimitry közre fogásában a svédasztalhoz sétáltam. Kigondolná, hogy épp ő az aki kimarad a jó iszogatásból. Pedig igazság szerint ő volt az egyetlen aki még nem nyúlt pohárhoz a mai nap során. Vagy lehet...megszomjazva egy pohártért nyúlt de.... majd végül kérdőre vont detektív gondolataimban.
- Azt csiripelte nekem egy fekete egyedi méretű bóbitával ellátott madár, hogy te szakítottál Billel. Most mondod meg az okát vagy inkább hozzam az ostort? - fenyegetett meg a maga módján a banda menedzsere.
- Arra nem lesz szükség. Az oka pedig egyszerű....nem szerettem és kész!
- Nah de drága! Nem minden jött-ment csaj mondhatja el, hogy a banda frontemberének a barátnője volt. Igaz Tom már más kategóriába tartozik...de ez még inkább növeli az imázsát és a farkát egyaránt.
- Lécci, hagyjuk most Tom farkát, oké?
- Igaz, 24 órából 12-t erről ábrándozok...de még hosszú az este.
- Dimitry! - fintorodtam el kijelentésén az "este hosszúságáról" monológjában.
- De azért a szex az meg volt?
- HOVA IS KÉPZELSZ!!!! Még, hogy én??! Aki szinte semmit nem tudok róla, azzal a ténnyel kiegészítve, hogy valójában csak szánalomból karoltam fel?!!
- Nyugi, Miya-cica!! Nyilvánvaló, hogy nem történt meg, hisz akkor föl-le járkálna mint a tejbe-tök. Mindazonáltal, ha Tomra tereljük a fókuszt....hmmmm...az a tekintélyes szerszám lehet, hogy majd pont téged fog megszerelni belülről. - elfanyalodva szörnyülködtem el ismét, Dimitry perverz mondanivalóját, amit egy erős lökéssel adtam tudtára. Mire a perverz lelki ostromrom eltűnt a légkörömből, föl tűnt Nat. Azzal kétségbeesett arckifejezéssel az arcán. Így hát kigondolni sem lehetne jobban, milyen reakcióval fogadtam.
- Menjünk a turnébuszba? - kérdeztem együttérzést színlelve.
- Az sokkal nyugisabb hely lenne mint ez. - s azon perc felszedtem a sátorfámat Nat kezét megragadva utánam vonszolván.
***
Másnap reggel, a mértéktelen iszogatásom olyan érzést kavart fel bennem, mintha az iskola busz alól szedtek volna fel az emberek. Természetesen a jármű vagy legalább 4x áthajtott rajtam, minimum. Fontosságát éreztem annak, hogy bevegyek valami kábulás csökkentő gyógyszert, de aligha lehetett engem egy hamar kiveregetni az ágyból főleg ilyen idegállapotban. A helyzet ugyanígy sújtotta barátnőm idegeit is, bár szemlátomást nem a tömeges ivás volt az oka. A problémát egy ártatatlan, igen gyengén strapabíró melltartópánt okozta, ami végérvényesen is megadta magát a kifogástalan térfogati tömegtől, ismét. ,,Elő a tartalékot!" Javasoltam gondolatban, anélkül, hogy kinyitottam volna a szám. Hisz a parancs még így is végrehajtódott magától.
- Nem hiszem el. - sajnálkozott bézs színű fehérneműje tartó szerkezetén Nat.
- Ugyan! Már előre meg volt írva annak a sorsa. - kedvtelenül fetrengve az ágyon feleltem neki.
- Csak tetted át gyorsan a másik oldalra, mielőtt még a banda benyitna.
- Jól-jól van....de kéne egy kis segítség is! - tolongott közel kietlen felsőrészével, miután kérésére felkerült ideiglenesen improvizált megoldásként ez jól bevált praktika. Mialatt Nat hálálkodva ünnepelt, én gyors átvedlésbe kezdtem hétköznapi ruhámba. Később a busz konyhának de egyben ebédlőnek is funkcionáló helységében élveztük a banda homályos emlékképeit, amit reggeli közben hánytorgattak fel egymásnak.
- Tom... nem téged láttalak tegnap egy csajjal elsompolyogva az after party-ba? - kíváncsi sóvárgással várta Georg, a banda basszus gitárosa kárörvendő mosolyában, hogy milyen válasszal illeti meg őt.
- Mit fáj az neked, te Brajer master!? Nem kell mártírkondi a lányok jelenlétében. - ütközött meg a tekintettem a felszólításukban kettőjükkel., mélyen-mélyen a kávés bögre alján. Ahelyett, hogy megint két tűz közé vonjanak engem és drága barátnőmet, hagytam, hogy tovább beszéljék a napi hülyeségüket, ezzel is némi logikus lépéssel megelőzve a veszekedés újabb tárgyát. Eközben Bill, csöndesen megbújva olvasgatta a frissen megjelenő cikkeket, a tegnapi díjátadó során született kritikákat és képeket egyetembe. Mire szemérmetlenül és spontán rémültetett keltve a békésen reggeliző szemtanúkban, Bill föl kiáltott ijedtében. Erényesen bambult az újságra meredve, majd Tom kicsit hezitálva kérdőre vonta öcsének furcsa viselkedésének baj forrását.
- Mi van, baz* meg?! - ,,Csak finoman és nőiesen."
- Te jó Isten! - maradt egyhangúan reakciójában továbbra is.
- Nah mutasd már!! - türelmetlenül tépte ki kezéből bátyja a lapot, aztán lassan ő is átvette fivére arckifejezését. Hát ki a fenét nem ejtene kétségbe ez a kölcsönös reakció? Idegtépő másodpercek teltek el, mire én is bátorságot vettem és próbáltam megszüntetni csillapíthatatlan kíváncsiságomat. a látszat iránt Viszont, Tom a rámenős hanglejtésével hamar megingatott biztonságos lábon álló mozgáskombinációból egyszerű de mégis sokat mondó kijelentésében.
- Gondolom ezeket után, már nem kell titkolnotok, hogy valójában mi volt köztetek! - simán futotta egy vigyori mosolyra is neki, ami még inkább feldühített, főleg úgy, hogy az újságot sem kéz a kézbe módszerrel kaptam. Először kikellet küszöbölni Tom hatalmas magasságát, az én icinyke-picinyke testhosszammal, hogy elérhessem a baj forrását tartalmazó irományt. Szerencsémre, "kemény ütéssel Tom farkába, féle hadműveletem" még soha nem mondott csődöt számomra. Így hát saját testközelben olvashattam, amit a magazin kissé túlzottan nyíltan és feltűnően nagy betűkkel tett nyilvánossá. Miszerint : ,, BILL ÉS AZ ÚJ BARÁTNŐJE, NEM FÉLNEK A NYILVÁNOSSÁG ELŐTT MUTATKOZNI!!"
- Hogy mi a jó Istenek, Szűz Máriának és annak a Jézuskájának fenéje????????!!! - torpantam mélyen ledöbbenve a látottakon.
- Miya? Mi az?? - vágott közbe Nat rémülten.
- Áááá...semmi különös. Csak itt írják, hogy én most Billel alakítok egy párt!!! - szarkazmusosan válaszolva dühítette a tény, hogy egy ilyen fiktív vélemény került világszemlére, anélkül, hogy ezt mind a két fél megerősítette volna. Leginkább a düh aránya kivételesen nem Billt kísértette, hanem önmagamat. ,,Hogy lehettem ilyen felelőtlen, pi**a!!" Kérdezgettem magamtól, hátha rájövök ennek okára, nah meg persze arra, hogy miért pont egy szakítás után nyomják meg azt a bizonyos "back" gombot, mit sem törődve valódi érzéseinkkel. És lám, kedves második sorszámú sértettemre pillantva, azonnal levegőből haraphattam a bűntudat valamennyi módszerének kimutatását. Bill nagy lelki fájdalommal igézett gyönyörű szemeivel, amire általában flegma stílusban kéne válaszolnom, de most, hogy a média kevert port közöttünk, elnéztem neki.
- Bill... - szólítottam meg, ő pedig azonnal védekező test-állásba állt. Mintha előre félne a megrovásom változatos monológjától.
- Nem tehetsz róla....így nem is haragszom rád.
- Nem? - képedt el szavaimon.
- Csak....most inkább azt tartom logikus lépésnek, ha egy ideig nem mutatkoznék veled egy színpadon. Míg le nem csillapodnak a kedélyek. - igaz, még engem is mélyen érint a dolog, de tanácstalanságomban nem volt jobb kézenfekvőbb ötletem.
- Én ezt nem tartom jó ötletnek! - makacsul vágott közbe Tom.
- Nem érdekelnek a véleményeitek, mert úgy hiszem ez a legmegfelelőbb terv ha azt akarjátok, hogy újra feltűnjek háttértáncosként.
- Lehet, hogy van megoldás is, nem? - csatlakozott be együtt-érzően Gustav is a beszélgetésbe.
- Akkor valószínűleg nem hallottam, ahogy soroltad volna saját ötleteidet. - kemény hangsúllyal vágtam oda a banda dobosának önkénytelenül, miután kivívtam néhány percnyi gondolkozásnyi időt.
- Nem kell ezt tenned! - bátorodott szembe szállni rögtönzött javaslásommal Bill, kényelmetlenül érezve önmagát amiért nem jönnek folyamatosan a szavak a szájára.
- De igenis, ezt fogom tenni. És ha valakinek nem tetszik, akkor váljon egészségére. Én lezártam a vitát. - nagyságos úrinőhöz való jellememben távoztam a helységből, egy nyugodtabb helyiségbe, ahol a kiszűrhetetlen turné időpontjainak és Bill kottáinak papírgyűjteményeikre hajtottam le a fejem. Gyorsan jött az álmom a szememre, ami kiszámíthatóan azon kezdett fantáziálódni, hogy ezt hírt hogyan lesz képes a világ befogadni. Teljes élethűsséggel előéreztem, sőt láttattam ennek következményeit, amelyek biztosan az interneti portálokon fognak majd útnak indulni. Tömérdek rajongó fog majd megbotránkozni, sérelmezni amiért a banda jelenlétben élem mindennapjaim. Halálos diagnózist fog okozni majd, az a számtalan csuklás rohamom vagy az idegrendszeri összeroppanás, amit minden nap kénytelen leszek lenyelni. Hogy is ne? Hisz egyedül magamnak kerestem a bajt, amiért pont Bill közelében foglaltam helyet a rendezvényen. Úgy illene ha ezt teljes váll szélességél felvállalnám, de csökönyös félelmeinek még én sem szabhatok gátat.
- Miya! Miya! Miya... - hívogatott csengő hangon vissza a valóságba valami. Természetesen Natalie ébresztett fel a szürkületi fél homályból, azzal invitálva, hogy a banda a helyi hotelben szeretne megszállni. Semmi erőm nem volt még ahhoz sem, hogy elhagyjam alvó helyemet. Viszont Natalie makacs fülcímbálásától várhatóan gyorsan megjött a kedvem. Majd betévedt Dimítry is, kissé késő tájékoztatva az eseményekről.
- Jól voltál szivi!! Én teljes mértékben a te véleményedet osztom. - segített föl az asztaltól.
- Ez jól esik, Dimítry. - majd váratlanul tekintélyesen karizmatikus kondijában föl kapott a két kezébe.
- Nem kell herceget játszanod! - lomboztam le gátlástalanul.
- Igaz, de az én szerencsétlenül kidobott hercegnőmnek ez most maximálisan kijár! - mosolyodott el mézesen, miután a hotel utolsó lépcső fokáig is birkózott testem testsúlyának terhelésétől. Talán, ez a kis apró gesztus is némi vidámságot hozott ebbe a szörnyű napomba. És ő az egyetlen, aki a legjobban kitudja hozni belőlem ezt a vidámságot az ilyen fajta napokban. Legalább a barátaimra számíthatok, semmiféle bizalmatlanság alapján. A hotel szobájába érve erőltetem rá magam, hogy egy második neki futással álomba szenderüljek, de hiába is. Már hajnali 3 óra volt, de én továbbra sem tudtam aludni. Csak azon zaklatott a fejem, ami eleinte az álmomban. Kénytelen voltam fölfogni a cikk mondanivalóját. Csak reménykedni tudok, hogy ha vannak olyan jó eszűek akik ezeket nem veszik be. De aligha súrolná az arányát a másik döntéshez képest. Bő 4 órás hánykolódásomban még mindig nem hagyott aludni a gondolatok moraja. Vajon ez lesz az utolsó lépésem ebben a bandában? Ez lenne a vég szó?
- Nem hiszem el. - sajnálkozott bézs színű fehérneműje tartó szerkezetén Nat.
- Ugyan! Már előre meg volt írva annak a sorsa. - kedvtelenül fetrengve az ágyon feleltem neki.
- Csak tetted át gyorsan a másik oldalra, mielőtt még a banda benyitna.
- Jól-jól van....de kéne egy kis segítség is! - tolongott közel kietlen felsőrészével, miután kérésére felkerült ideiglenesen improvizált megoldásként ez jól bevált praktika. Mialatt Nat hálálkodva ünnepelt, én gyors átvedlésbe kezdtem hétköznapi ruhámba. Később a busz konyhának de egyben ebédlőnek is funkcionáló helységében élveztük a banda homályos emlékképeit, amit reggeli közben hánytorgattak fel egymásnak.
- Tom... nem téged láttalak tegnap egy csajjal elsompolyogva az after party-ba? - kíváncsi sóvárgással várta Georg, a banda basszus gitárosa kárörvendő mosolyában, hogy milyen válasszal illeti meg őt.
- Mit fáj az neked, te Brajer master!? Nem kell mártírkondi a lányok jelenlétében. - ütközött meg a tekintettem a felszólításukban kettőjükkel., mélyen-mélyen a kávés bögre alján. Ahelyett, hogy megint két tűz közé vonjanak engem és drága barátnőmet, hagytam, hogy tovább beszéljék a napi hülyeségüket, ezzel is némi logikus lépéssel megelőzve a veszekedés újabb tárgyát. Eközben Bill, csöndesen megbújva olvasgatta a frissen megjelenő cikkeket, a tegnapi díjátadó során született kritikákat és képeket egyetembe. Mire szemérmetlenül és spontán rémültetett keltve a békésen reggeliző szemtanúkban, Bill föl kiáltott ijedtében. Erényesen bambult az újságra meredve, majd Tom kicsit hezitálva kérdőre vonta öcsének furcsa viselkedésének baj forrását.
- Mi van, baz* meg?! - ,,Csak finoman és nőiesen."
- Te jó Isten! - maradt egyhangúan reakciójában továbbra is.
- Nah mutasd már!! - türelmetlenül tépte ki kezéből bátyja a lapot, aztán lassan ő is átvette fivére arckifejezését. Hát ki a fenét nem ejtene kétségbe ez a kölcsönös reakció? Idegtépő másodpercek teltek el, mire én is bátorságot vettem és próbáltam megszüntetni csillapíthatatlan kíváncsiságomat. a látszat iránt Viszont, Tom a rámenős hanglejtésével hamar megingatott biztonságos lábon álló mozgáskombinációból egyszerű de mégis sokat mondó kijelentésében.
- Gondolom ezeket után, már nem kell titkolnotok, hogy valójában mi volt köztetek! - simán futotta egy vigyori mosolyra is neki, ami még inkább feldühített, főleg úgy, hogy az újságot sem kéz a kézbe módszerrel kaptam. Először kikellet küszöbölni Tom hatalmas magasságát, az én icinyke-picinyke testhosszammal, hogy elérhessem a baj forrását tartalmazó irományt. Szerencsémre, "kemény ütéssel Tom farkába, féle hadműveletem" még soha nem mondott csődöt számomra. Így hát saját testközelben olvashattam, amit a magazin kissé túlzottan nyíltan és feltűnően nagy betűkkel tett nyilvánossá. Miszerint : ,, BILL ÉS AZ ÚJ BARÁTNŐJE, NEM FÉLNEK A NYILVÁNOSSÁG ELŐTT MUTATKOZNI!!"
- Hogy mi a jó Istenek, Szűz Máriának és annak a Jézuskájának fenéje????????!!! - torpantam mélyen ledöbbenve a látottakon.
- Miya? Mi az?? - vágott közbe Nat rémülten.
- Áááá...semmi különös. Csak itt írják, hogy én most Billel alakítok egy párt!!! - szarkazmusosan válaszolva dühítette a tény, hogy egy ilyen fiktív vélemény került világszemlére, anélkül, hogy ezt mind a két fél megerősítette volna. Leginkább a düh aránya kivételesen nem Billt kísértette, hanem önmagamat. ,,Hogy lehettem ilyen felelőtlen, pi**a!!" Kérdezgettem magamtól, hátha rájövök ennek okára, nah meg persze arra, hogy miért pont egy szakítás után nyomják meg azt a bizonyos "back" gombot, mit sem törődve valódi érzéseinkkel. És lám, kedves második sorszámú sértettemre pillantva, azonnal levegőből haraphattam a bűntudat valamennyi módszerének kimutatását. Bill nagy lelki fájdalommal igézett gyönyörű szemeivel, amire általában flegma stílusban kéne válaszolnom, de most, hogy a média kevert port közöttünk, elnéztem neki.
- Bill... - szólítottam meg, ő pedig azonnal védekező test-állásba állt. Mintha előre félne a megrovásom változatos monológjától.
- Nem tehetsz róla....így nem is haragszom rád.
- Nem? - képedt el szavaimon.
- Csak....most inkább azt tartom logikus lépésnek, ha egy ideig nem mutatkoznék veled egy színpadon. Míg le nem csillapodnak a kedélyek. - igaz, még engem is mélyen érint a dolog, de tanácstalanságomban nem volt jobb kézenfekvőbb ötletem.
- Én ezt nem tartom jó ötletnek! - makacsul vágott közbe Tom.
- Nem érdekelnek a véleményeitek, mert úgy hiszem ez a legmegfelelőbb terv ha azt akarjátok, hogy újra feltűnjek háttértáncosként.
- Lehet, hogy van megoldás is, nem? - csatlakozott be együtt-érzően Gustav is a beszélgetésbe.
- Akkor valószínűleg nem hallottam, ahogy soroltad volna saját ötleteidet. - kemény hangsúllyal vágtam oda a banda dobosának önkénytelenül, miután kivívtam néhány percnyi gondolkozásnyi időt.
- Nem kell ezt tenned! - bátorodott szembe szállni rögtönzött javaslásommal Bill, kényelmetlenül érezve önmagát amiért nem jönnek folyamatosan a szavak a szájára.
- De igenis, ezt fogom tenni. És ha valakinek nem tetszik, akkor váljon egészségére. Én lezártam a vitát. - nagyságos úrinőhöz való jellememben távoztam a helységből, egy nyugodtabb helyiségbe, ahol a kiszűrhetetlen turné időpontjainak és Bill kottáinak papírgyűjteményeikre hajtottam le a fejem. Gyorsan jött az álmom a szememre, ami kiszámíthatóan azon kezdett fantáziálódni, hogy ezt hírt hogyan lesz képes a világ befogadni. Teljes élethűsséggel előéreztem, sőt láttattam ennek következményeit, amelyek biztosan az interneti portálokon fognak majd útnak indulni. Tömérdek rajongó fog majd megbotránkozni, sérelmezni amiért a banda jelenlétben élem mindennapjaim. Halálos diagnózist fog okozni majd, az a számtalan csuklás rohamom vagy az idegrendszeri összeroppanás, amit minden nap kénytelen leszek lenyelni. Hogy is ne? Hisz egyedül magamnak kerestem a bajt, amiért pont Bill közelében foglaltam helyet a rendezvényen. Úgy illene ha ezt teljes váll szélességél felvállalnám, de csökönyös félelmeinek még én sem szabhatok gátat.
- Miya! Miya! Miya... - hívogatott csengő hangon vissza a valóságba valami. Természetesen Natalie ébresztett fel a szürkületi fél homályból, azzal invitálva, hogy a banda a helyi hotelben szeretne megszállni. Semmi erőm nem volt még ahhoz sem, hogy elhagyjam alvó helyemet. Viszont Natalie makacs fülcímbálásától várhatóan gyorsan megjött a kedvem. Majd betévedt Dimítry is, kissé késő tájékoztatva az eseményekről.
- Jól voltál szivi!! Én teljes mértékben a te véleményedet osztom. - segített föl az asztaltól.
- Ez jól esik, Dimítry. - majd váratlanul tekintélyesen karizmatikus kondijában föl kapott a két kezébe.
- Nem kell herceget játszanod! - lomboztam le gátlástalanul.
- Igaz, de az én szerencsétlenül kidobott hercegnőmnek ez most maximálisan kijár! - mosolyodott el mézesen, miután a hotel utolsó lépcső fokáig is birkózott testem testsúlyának terhelésétől. Talán, ez a kis apró gesztus is némi vidámságot hozott ebbe a szörnyű napomba. És ő az egyetlen, aki a legjobban kitudja hozni belőlem ezt a vidámságot az ilyen fajta napokban. Legalább a barátaimra számíthatok, semmiféle bizalmatlanság alapján. A hotel szobájába érve erőltetem rá magam, hogy egy második neki futással álomba szenderüljek, de hiába is. Már hajnali 3 óra volt, de én továbbra sem tudtam aludni. Csak azon zaklatott a fejem, ami eleinte az álmomban. Kénytelen voltam fölfogni a cikk mondanivalóját. Csak reménykedni tudok, hogy ha vannak olyan jó eszűek akik ezeket nem veszik be. De aligha súrolná az arányát a másik döntéshez képest. Bő 4 órás hánykolódásomban még mindig nem hagyott aludni a gondolatok moraja. Vajon ez lesz az utolsó lépésem ebben a bandában? Ez lenne a vég szó?