Deutschland sucht den Superstar
3.fejezet; 1.rész
Natalie szemszögéből
{ Díjátadó part 1
Általában a vásárlással olyan sok idő megy el (legalábbis nálam), hogy az már bűn, de ezúttal kellő gyorsasággal pontot tehettünk az ügy végére. Két szép ruha kiválasztása után, már csak Dimitryt kellett elrángatni a ruhák és cipők végtelennek tűnő sorai elől. Ezt követően természetesen már tökéletes lelki nyugalommal utazhattunk a fővárosba! A turnébuszban volt alkalmunk átvedleni a csinos darabokba, amik által az én bizalmam is ugrott egy százallékot, és már csak vártunk, hogy megérkezzünk. Persze most sem hagytam el a feszültséggel járó pánik - rohamomat! Amit természetesen szegény barátnőm nyakára zúdítottam.
- Most komolyan ott fogok állni egyedül, más sminkesekkel körbevéve?
- Szerinted meg fognak ölni, vagy mi?
- Nem, csak nagyon tartok tőle, hogy... tudod milyenek az emberek! És, hogy én a Tokio Hotel frontemberét fogom sminkelni... nem is tudom!
- Attól félsz, hogy féltékenységükben szekálni fognak?
- Igen.
- Natalie! Ne aggódj. Ott leszünk mi is!
Bátorított a szobába szólva Dimitry, ami nemű bátorítására csak még nagyobb aggodalom alakult ki bennem. Tudom, hogy van okom félni. Általában ha van valami rossz előérzetem az nem csal. Hát ha a matekkal lennék így! De már mindegy. Már nincs visszaút, és ennyi! Meg fogom tudni csinálni. Legalábbis merem remélni! Aggodalomban eltöltött perceim közepedte persze azért nem hagytam teljesen figyelmen kívül a banda tagokat sem, akik hozzám és barátnőmhöz hasonlóan izgultak. Tom épp azon agyalt, hogy melyik baseball sapkáját vegye fel a több ezer (na, jó, csak vagy 20) közül. Bill kitartóan fújt még több hajlakkot a sörényére. Georg valamit játszott a gitárján. Gustav pedig chipset evett. Ránéztem Miyára is, de őrajta látszott a legkevésbé, hogy izgul! Bátorkodtam tehát megkérdezni tőle:
- Miya, te amúgy nem izgulsz?
- Dehogyis nem. Csak próbálom elterelni a figyelmemet!
Elterelni a figyelmet? Talán nekem is ezt kéne tennem, és akkor nem dobogna a torkomban a szívem. Világ életemben izgulós típus voltam! Ez most sem lett másként. És bármennyire is meg akartam futamodni, ez nem mehetett, mert egyre közelebb értünk Berlinhez! Addig még átfésültem én is a hajam, de eléggé remegett a kezem, szóval segítségül hívtam barátnőmet is, aki örömmel segédkezett nekem. Eközben elkezdtem rágni a körmöm.
- Nat?
- Hm?
A napokban megkértem rá, hogy segítsen leszokni a körömrágásról, amit úgy próbált elérni, hogy minden alkalommal mikor a kezem a számban volt rám szólt. De nem mindig volt mellettem, hogy ezt megtegye, ami elég sajnálatos volt. Szívesen vagyok a sarkában! Mellette nyugodtabbnak érzem magam. És most pedig ölembe szorítottam a kezem, és koncentráltam arra, hogy ne essek össze az izgalomtól. Amikor izgulok rendszerint az arcomba szökik a vér, és dadogni is szoktam. Hoppá! Tereljük csak el erről is a figyelmet!
- Mikor érünk oda?
- Azt mondta Georg, hogy kb. 10 perc.
- Remek...
- Na ne izélj már!
Megdörzsölte az arcom, amire elmosolyodtam. Felálltam, és elhatároztam magam, hogy megint iszok egy pohár vizet. Elképzelhető, hogy a következőkben igazán sűrű vendég leszek a mellék helységben! Mondjuk mindig az vagyok. Ezzel szoktam szegény Miyát a sírba vinni! Most pedig épp a konyhába tartva gondolkozok mindezen. Az üvegpoharat a csőhöz emeltem, és megengedtem a vizet. A pohár a feléig telt meg, aztán elzártam, és számhoz emelve hamarosan belekortyoltam egy hatalmasat. Perc-pillanat meg ittam!
- Natalie! ...
Megfordulva Gustavval találtam szembe magam, aki saját poharát tartotta felém, majd folytatta imént kezdett dialógusát.
- ... Nekem is öntesz?
- Természetesen!
Vigyorogtam, mint a tejbe-tök, és már öntöttem is neki. Ha már ő itt van kihasználom az alkalmat!
- Gustav! Te nem izgulsz?
- Volt már ilyenben részünk.
- Igazán? Sokszor?
- Szerinted?
- Jó, bocs... tehát sokszor.
- Ne félj, Nat! Nem lesz itt semmi gond. Ha valami van majd én és Georg megvédünk titeket.
Rám kacsintott, amire némiképp megnyugodtam, de mikor eltűnt megint a látókörömből ismét izgultam. Jobb lenne elfeledkezni minderről! Ezzel a gondolattal vezérelten tértem vissza barátnőmhöz a szobánkba. Miya már elkészült. Kisminkelte magát meg minden! Mosollyal díjaztam remek művét, és én is átadtam magam az ilyenkor megszokott szépítkezési eljárásoknak. Még régen beszéltünk arról, hogy mire jó mindez! Hát meg kell mondjam: ezt nem a fiúk kedvéért csináljuk, hiszen a férfiak nyomó többségét hidegen hagyja az, hogy milyen a sminked, vagy hogy milyen ruhát veszel fel! El kell mondjam ezt általában azért csináljuk, hogy magunknak jobban tetszünk. Ezalól én sem vagyok kivétel. Benső monológomból az taszított vissza a valóságba, hogy megállt a busz. Megérkeztünk? Megérkeztünk.
A buszból kiszálva egy hatalmas épület árnyékában sétáltunk be a főbejáraton. Nem kell mondani mennyire nehezen jutottunk be a Tokio Hotel tagokkal! De a biztonsági őrök igazán kitartóan tartották vissza a rajongókat. Néha úgy hiszem, hogy az olyan komolyabb rajongók, akik pl. rá is ugranak teszem azt egy TH tagra, azok legszívesebben szétszaggatnák őket. De talán én is ilyen lennék, ha nem közvetlenül velük dolgoznánk. Ezt gyorsan ki is vertem a fejemből, mert a következőkben egy folyosóra tértünk be. A fiúk most felénk fordultak, és Bill volt az első, aki meg tudott szólalni.
- Lányok, mi elmegyünk. Beszélnünk kell egy bizonyos illetővel! Fél óra múlva legyetek a megbeszélt helyen!
- Addig nézzetek szét nyugodtan. - toldotta meg Georg egy mondattal a frontember dialógusát.
- Itt hagytok minket?!
Aggodalmaskodtam, és igyekeztem olyan pillantást vetni feléjük, mint egy kölyök kutya. De láthatólag nem állat barátok, mert válat vonva tovább mentek. Barátnőm ekkor már rögtön formába jött, és szerencsés ember lévén én hallhattam a mai nap első beszólását!
- Mekkora prosztó parasztok!
Kellő képen egy nevetéssel díjaztam Miya elbűvölő humorérzékének ezen újlabb fejleményét, majd körbenéztünk, és elindultunk egy automata felé.Összenéztünk mikor észrevettük mennyi féle ital kapható itt.
- Nat, kérsz egy forró-csokit?
- Jó ötlet!
Miya bedobott némi aprópénzt, és megnyomta a megfelelő gombot. Az automata pedig pokoli kattogás és berregés közepedte adott ki egy műanyag poharat, és már ömlött is belé a forró-csoki. Megfeleztük volna az italt, ha a pohár nem lett volna elrepedve, és az egész a padlón landolt. Mi pedig, mint valami nyuszi ugrándoztunk, mert meg kell jegyeznem: a lábam is érzékeny testrészem! A végén persze a kukába dobtuk a megmaradt kb. két cseppet.
- Ekkora szívást!
- Ne félj, majd megszárad a lábunk.
Nyugtatott meg mindkettőnket Miya, és végül arra a döntésre jutottunk, hogy elmegyünk tenni pár kört. Bejárva az egész épületet már nem is tűnt olyan soknak az a fél óra, ami mostanra már le is telt! Az idő szorított szóval szaporáztam a lépteimet Miyához hasonlóan, és a következőkben abba a szobába nyitottam be, amit a legvalószínűbb sminkes-szobának tartottam. Miya úgy döntött megvárja, amíg eltűnök a látótávolságból, mert mögöttem állt, összefont karokkal. Én pedig amikor benyitottam kis híján a nyakába ugrottam, mert egy olyan csávó látványa terült elém, akinek barna haja volt - de sajnos nem Georg volt az illető. És velünk szembe fordulva ez már be is bizonyosodott. A férfi 30 éves körüli lehetett, és Billhez hasonlóan fekete smink ékeskedett szeme körül. Ismerős is volt valahonnan, de nem akartam megkockáztatni, hogy megkérdezzem ki ő. Így csak ennyit mondtam:
- Bocs! Összekevertelek egy másik hírességgel.
Meg se várva válaszát a köntösbe bugyolált pasasnak csaptam be magam után az ajtót és barátnőm felé fordultam, aki immár fuldoklott a nevetéstől. Aztán közölte velem:
- Ó, Nat! Csak te vagy.
- Kösz szépen.
- Nagyon szívesen!
Hízelgően mosolygott, majd miután közölte velem, hogy addig nem mer egyedül hagyni, amíg meg nem találom azt a termet, ahová mennem kell. Tehát együtt kezdtük el keresni! Szerencsére meg találtuk, de szokásomhoz híven a küszöbnél megbotlottam, és így tértem be a többi sminkes közé. Miya integetett, és már el is ment. Ő is késésben van. Az ajtót becsukva megcsapott a dohány és a parfümök szaga. Be is könnyeztem... majd próbáltam megkeresni a 7-es fülkét. Ami a hagyomány kedvéért a 3-as mellett volt! Oda befordulva Bill ingerült arcával találtam szembe magam.
- Késtél, Nat!
- Én kérek elnézést. De rossz szobába nyitottam be!
- Jellemző.
- Neked meg mi bajod van?
Érdeklődtem tőle, persze fülemet-farkamat behúzva, lehajtott fejjel. Biztos amiatt ilyen feszült, mert késtem, vagy még a nem rég történtek miatt, amikor is Miya... nos...
- Tényleg bocsi, hogy késtem.
- Mostmár mindegy.
- Oké.
Nem kell körülírnom mennyire rosszul esett ez, de ha jobban beleképzelem magam a helyébe nekem sem lenne kedvem viháncolva ücsörögni ott, azon a széken. Miután gyorsan megcsináltam a sminkjét, és pozitív válaszát egy mosollyal helyettesítve felállt, hogy elinduljon a rendezvény felé, talán nem kellett volna, de megkérdeztem:
- Miya miatt vagy ilyen?
Már háttal volt nekem, és csak válla felett nézett rám. Válasz helyett biccentett, ami most vagy búcsúzás, vagy helyeselés lehetett, és hamarosan eltűnt a látótávomból. Sóhajtva foglaltam helyet ott, ahol az előbb még ő ült, majd benéztem a gigantikus tükörbe. Épp mély depresszióba próbáltam zuhanni, amikor megcsapta a fülem egy igazán kedves megjegyzés:
- Az a vörös kurva!
Mivel egyedül én voltam vörös hajú a jelenlévők közül így a hang irányába fordultam, és egy tőlem némi képp magasabb, sötét barna hajú lány rosszalló tekintetével találtam szembe magam. Igen, már láttam valahol! Valahol a válogatáson, amikor bekerültem a banda közvetlen beosztottjai közé. Mellettünk ült ő is, az egyik barátnőjével! Nem gondoltam volna, hogy az ott jelen lévőket még valaha viszont látom, de most így legalább tisztában vagyok azzal, milyen jogon ragasztja rám ezt a kritikát.
- Szóval, te voltál az, aki Jessicától elvette a "Bill-sminkese" posztot?
Érdeklődött a mellette ülő szőke hajú. Ennek olyan zöld szemei voltak, mint egy idegbeteg macskának! De tőle is csak én kaptam agybajt. Megint féltem... de mostmár okkal!
- Ő volt hát!
Toppant elém az illetékes (minden bizonnyal) LB-je, a megnevezett Jessica. Kapkodtam a levegőt, miközben teljesen kiszorultam az asztal szélének. Előre éreztem, hogy számomra semmi pozitív nem fog ebből a szituból kialakulni...
- Nem is értem, Jess... hiszen még csak nem is sminkel jól! Láttad mit tett szegény Billel?
- Láttam hát! Te sokkal jobban megérdemelted volna, mint ez a kis csitri.
- Csitri?
Érdeklődtem, amire a Jessica nevezetű olyan közel lépett hozzám, hogy éreztem a rágója illatát. A szívem mostanra a torkomban dobogott, és megint elkezdtem remegni! Még egy érv, hogy miért nem jó a középpontban lenni...
- Csitri!! Jól hallottad!
- Sajnálom, hogy alkalmasabb voltam erre a munkára, mint te.
Kértem tőle elnézést a magam módján, amit tényleg csak puszta jó indulatból vágtam a fejéhez, de természetesen neki ez nem így jött át. Ha így folytatom egy hatalmas monoklival a szemem alatt fogok visszamenni a turné buszba! És már a sírás is megkörnyékezett.
- Tünés innen, vörös!
- Jól van...
És, hogy ne szoruljon a hurok a torkom körül megpróbáltam kikerülni a tomboló ribancot, de az sajátos mód gáncsolt el engem, így a földre kerültem. Legszívesebben most azonnal felpattantam volna, kiszaladtam volna, egyenesen Miyához! De ez nem történhetett meg, mert hamarosan Bill parfümjének üvege koppant a fejemen. Nem volt épp kellemes érzés. Hiszen nagyon fájt! De felálltam, és lassú léptek közepedte próbáltam elhagyni a helyiséget, amíg Jessica minden nőrokonomat ellátta egy-egy nem épp kedves jelzővel. Hamarosan két, számomra még ismeretlen lány állt be elém, és ekkor már éreztem, hogy a helyzet reménytelen. De valami történt! Igen, kinyitódott az ajtó. Vártam, hogy Miya legyen a megmentőm, de annyiban csalódtam, hogy ez most Dimitry volt.
- Mi folyik itt, Nat?!
- Dimitry!
Kitörtem a két lány között, és a manager nyakába ugrottam. Eddig tartott: már sírtam is. Természetesen Dimitry már rögtön megértette mi is történt! És a háta mögé toloncolva rótta meg azt a négy lányt.
- Melyik lepcses szájú ribanc kezdegetett a bari-nőmmel??!
Dimitry becézése egyéni reakciót váltott ki mindenkinél, és nem csak a négy lánynál. Lelkiismeretem épp megnyugodni készült, amikor Jessica magára válalta a felelősséget:
- Hát én voltam, de hidd el: jogosan tettem, mert lenyúlta az állásomat!
- Nem tartom jogosnak.
Folytatta Dimitry, és odasietett Jessica elé. Összefonta karjait, és a lehető leggonoszabban nézett végig szánakozó tekintetével Jessicán, aki ugyanígy tett. De Dimitry hamarosan kifejtette a továbbiakban érvényesülő akaratát:
- Ha csak még egyszer meglátom, hogy az én bari-nőmmel görénykedsz, te szuka! Esküszöm feldugom a seggedbe a méteres műkörmeidet, és aztán legyen nagy a pofád! Gyere Nat.
Ezt már minden bizonnyal hozzám irányította. Én pedig, mint egy jó kiskutya követtem. Miért érzem azt, hogy nem ez az egyetlen izgalom a nap során? Kiérve az öltözőből Dimitry megint felém fordult.
- Na jó, én megkeresem a fiúkat, te pedig Miyát. Nem kell sietned, mert még van fél óra kezdésig! Vagy több. Sok sikert!
- Dimitry!
- Hm?
- Köszi szépen.
- Ó, sose köszönd. Ebben én is örömömet leltem!
Vigyorogva hagyott magamra, én pedig elindultam megkeresni barátnőmet. Nem tudom ő mit fog szólni a történtekhez, de szerintem hasonló véleménnyel lesz ő is ezekről, mint Dimitry... ám, ha még van időm őt megkeresni, akkor elmegyek WC-re! - futott át az agyamon, és már meg is indultam a mellékhelység felé...
- Most komolyan ott fogok állni egyedül, más sminkesekkel körbevéve?
- Szerinted meg fognak ölni, vagy mi?
- Nem, csak nagyon tartok tőle, hogy... tudod milyenek az emberek! És, hogy én a Tokio Hotel frontemberét fogom sminkelni... nem is tudom!
- Attól félsz, hogy féltékenységükben szekálni fognak?
- Igen.
- Natalie! Ne aggódj. Ott leszünk mi is!
Bátorított a szobába szólva Dimitry, ami nemű bátorítására csak még nagyobb aggodalom alakult ki bennem. Tudom, hogy van okom félni. Általában ha van valami rossz előérzetem az nem csal. Hát ha a matekkal lennék így! De már mindegy. Már nincs visszaút, és ennyi! Meg fogom tudni csinálni. Legalábbis merem remélni! Aggodalomban eltöltött perceim közepedte persze azért nem hagytam teljesen figyelmen kívül a banda tagokat sem, akik hozzám és barátnőmhöz hasonlóan izgultak. Tom épp azon agyalt, hogy melyik baseball sapkáját vegye fel a több ezer (na, jó, csak vagy 20) közül. Bill kitartóan fújt még több hajlakkot a sörényére. Georg valamit játszott a gitárján. Gustav pedig chipset evett. Ránéztem Miyára is, de őrajta látszott a legkevésbé, hogy izgul! Bátorkodtam tehát megkérdezni tőle:
- Miya, te amúgy nem izgulsz?
- Dehogyis nem. Csak próbálom elterelni a figyelmemet!
Elterelni a figyelmet? Talán nekem is ezt kéne tennem, és akkor nem dobogna a torkomban a szívem. Világ életemben izgulós típus voltam! Ez most sem lett másként. És bármennyire is meg akartam futamodni, ez nem mehetett, mert egyre közelebb értünk Berlinhez! Addig még átfésültem én is a hajam, de eléggé remegett a kezem, szóval segítségül hívtam barátnőmet is, aki örömmel segédkezett nekem. Eközben elkezdtem rágni a körmöm.
- Nat?
- Hm?
A napokban megkértem rá, hogy segítsen leszokni a körömrágásról, amit úgy próbált elérni, hogy minden alkalommal mikor a kezem a számban volt rám szólt. De nem mindig volt mellettem, hogy ezt megtegye, ami elég sajnálatos volt. Szívesen vagyok a sarkában! Mellette nyugodtabbnak érzem magam. És most pedig ölembe szorítottam a kezem, és koncentráltam arra, hogy ne essek össze az izgalomtól. Amikor izgulok rendszerint az arcomba szökik a vér, és dadogni is szoktam. Hoppá! Tereljük csak el erről is a figyelmet!
- Mikor érünk oda?
- Azt mondta Georg, hogy kb. 10 perc.
- Remek...
- Na ne izélj már!
Megdörzsölte az arcom, amire elmosolyodtam. Felálltam, és elhatároztam magam, hogy megint iszok egy pohár vizet. Elképzelhető, hogy a következőkben igazán sűrű vendég leszek a mellék helységben! Mondjuk mindig az vagyok. Ezzel szoktam szegény Miyát a sírba vinni! Most pedig épp a konyhába tartva gondolkozok mindezen. Az üvegpoharat a csőhöz emeltem, és megengedtem a vizet. A pohár a feléig telt meg, aztán elzártam, és számhoz emelve hamarosan belekortyoltam egy hatalmasat. Perc-pillanat meg ittam!
- Natalie! ...
Megfordulva Gustavval találtam szembe magam, aki saját poharát tartotta felém, majd folytatta imént kezdett dialógusát.
- ... Nekem is öntesz?
- Természetesen!
Vigyorogtam, mint a tejbe-tök, és már öntöttem is neki. Ha már ő itt van kihasználom az alkalmat!
- Gustav! Te nem izgulsz?
- Volt már ilyenben részünk.
- Igazán? Sokszor?
- Szerinted?
- Jó, bocs... tehát sokszor.
- Ne félj, Nat! Nem lesz itt semmi gond. Ha valami van majd én és Georg megvédünk titeket.
Rám kacsintott, amire némiképp megnyugodtam, de mikor eltűnt megint a látókörömből ismét izgultam. Jobb lenne elfeledkezni minderről! Ezzel a gondolattal vezérelten tértem vissza barátnőmhöz a szobánkba. Miya már elkészült. Kisminkelte magát meg minden! Mosollyal díjaztam remek művét, és én is átadtam magam az ilyenkor megszokott szépítkezési eljárásoknak. Még régen beszéltünk arról, hogy mire jó mindez! Hát meg kell mondjam: ezt nem a fiúk kedvéért csináljuk, hiszen a férfiak nyomó többségét hidegen hagyja az, hogy milyen a sminked, vagy hogy milyen ruhát veszel fel! El kell mondjam ezt általában azért csináljuk, hogy magunknak jobban tetszünk. Ezalól én sem vagyok kivétel. Benső monológomból az taszított vissza a valóságba, hogy megállt a busz. Megérkeztünk? Megérkeztünk.
***
- Lányok, mi elmegyünk. Beszélnünk kell egy bizonyos illetővel! Fél óra múlva legyetek a megbeszélt helyen!
- Addig nézzetek szét nyugodtan. - toldotta meg Georg egy mondattal a frontember dialógusát.
- Itt hagytok minket?!
Aggodalmaskodtam, és igyekeztem olyan pillantást vetni feléjük, mint egy kölyök kutya. De láthatólag nem állat barátok, mert válat vonva tovább mentek. Barátnőm ekkor már rögtön formába jött, és szerencsés ember lévén én hallhattam a mai nap első beszólását!
- Mekkora prosztó parasztok!
Kellő képen egy nevetéssel díjaztam Miya elbűvölő humorérzékének ezen újlabb fejleményét, majd körbenéztünk, és elindultunk egy automata felé.Összenéztünk mikor észrevettük mennyi féle ital kapható itt.
- Nat, kérsz egy forró-csokit?
- Jó ötlet!
Miya bedobott némi aprópénzt, és megnyomta a megfelelő gombot. Az automata pedig pokoli kattogás és berregés közepedte adott ki egy műanyag poharat, és már ömlött is belé a forró-csoki. Megfeleztük volna az italt, ha a pohár nem lett volna elrepedve, és az egész a padlón landolt. Mi pedig, mint valami nyuszi ugrándoztunk, mert meg kell jegyeznem: a lábam is érzékeny testrészem! A végén persze a kukába dobtuk a megmaradt kb. két cseppet.
- Ekkora szívást!
- Ne félj, majd megszárad a lábunk.
Nyugtatott meg mindkettőnket Miya, és végül arra a döntésre jutottunk, hogy elmegyünk tenni pár kört. Bejárva az egész épületet már nem is tűnt olyan soknak az a fél óra, ami mostanra már le is telt! Az idő szorított szóval szaporáztam a lépteimet Miyához hasonlóan, és a következőkben abba a szobába nyitottam be, amit a legvalószínűbb sminkes-szobának tartottam. Miya úgy döntött megvárja, amíg eltűnök a látótávolságból, mert mögöttem állt, összefont karokkal. Én pedig amikor benyitottam kis híján a nyakába ugrottam, mert egy olyan csávó látványa terült elém, akinek barna haja volt - de sajnos nem Georg volt az illető. És velünk szembe fordulva ez már be is bizonyosodott. A férfi 30 éves körüli lehetett, és Billhez hasonlóan fekete smink ékeskedett szeme körül. Ismerős is volt valahonnan, de nem akartam megkockáztatni, hogy megkérdezzem ki ő. Így csak ennyit mondtam:
- Bocs! Összekevertelek egy másik hírességgel.
Meg se várva válaszát a köntösbe bugyolált pasasnak csaptam be magam után az ajtót és barátnőm felé fordultam, aki immár fuldoklott a nevetéstől. Aztán közölte velem:
- Ó, Nat! Csak te vagy.
- Kösz szépen.
- Nagyon szívesen!
Hízelgően mosolygott, majd miután közölte velem, hogy addig nem mer egyedül hagyni, amíg meg nem találom azt a termet, ahová mennem kell. Tehát együtt kezdtük el keresni! Szerencsére meg találtuk, de szokásomhoz híven a küszöbnél megbotlottam, és így tértem be a többi sminkes közé. Miya integetett, és már el is ment. Ő is késésben van. Az ajtót becsukva megcsapott a dohány és a parfümök szaga. Be is könnyeztem... majd próbáltam megkeresni a 7-es fülkét. Ami a hagyomány kedvéért a 3-as mellett volt! Oda befordulva Bill ingerült arcával találtam szembe magam.
- Késtél, Nat!
- Én kérek elnézést. De rossz szobába nyitottam be!
- Jellemző.
- Neked meg mi bajod van?
Érdeklődtem tőle, persze fülemet-farkamat behúzva, lehajtott fejjel. Biztos amiatt ilyen feszült, mert késtem, vagy még a nem rég történtek miatt, amikor is Miya... nos...
- Tényleg bocsi, hogy késtem.
- Mostmár mindegy.
- Oké.
Nem kell körülírnom mennyire rosszul esett ez, de ha jobban beleképzelem magam a helyébe nekem sem lenne kedvem viháncolva ücsörögni ott, azon a széken. Miután gyorsan megcsináltam a sminkjét, és pozitív válaszát egy mosollyal helyettesítve felállt, hogy elinduljon a rendezvény felé, talán nem kellett volna, de megkérdeztem:
- Miya miatt vagy ilyen?
Már háttal volt nekem, és csak válla felett nézett rám. Válasz helyett biccentett, ami most vagy búcsúzás, vagy helyeselés lehetett, és hamarosan eltűnt a látótávomból. Sóhajtva foglaltam helyet ott, ahol az előbb még ő ült, majd benéztem a gigantikus tükörbe. Épp mély depresszióba próbáltam zuhanni, amikor megcsapta a fülem egy igazán kedves megjegyzés:
- Az a vörös kurva!
Mivel egyedül én voltam vörös hajú a jelenlévők közül így a hang irányába fordultam, és egy tőlem némi képp magasabb, sötét barna hajú lány rosszalló tekintetével találtam szembe magam. Igen, már láttam valahol! Valahol a válogatáson, amikor bekerültem a banda közvetlen beosztottjai közé. Mellettünk ült ő is, az egyik barátnőjével! Nem gondoltam volna, hogy az ott jelen lévőket még valaha viszont látom, de most így legalább tisztában vagyok azzal, milyen jogon ragasztja rám ezt a kritikát.
- Szóval, te voltál az, aki Jessicától elvette a "Bill-sminkese" posztot?
Érdeklődött a mellette ülő szőke hajú. Ennek olyan zöld szemei voltak, mint egy idegbeteg macskának! De tőle is csak én kaptam agybajt. Megint féltem... de mostmár okkal!
- Ő volt hát!
Toppant elém az illetékes (minden bizonnyal) LB-je, a megnevezett Jessica. Kapkodtam a levegőt, miközben teljesen kiszorultam az asztal szélének. Előre éreztem, hogy számomra semmi pozitív nem fog ebből a szituból kialakulni...
- Nem is értem, Jess... hiszen még csak nem is sminkel jól! Láttad mit tett szegény Billel?
- Láttam hát! Te sokkal jobban megérdemelted volna, mint ez a kis csitri.
- Csitri?
Érdeklődtem, amire a Jessica nevezetű olyan közel lépett hozzám, hogy éreztem a rágója illatát. A szívem mostanra a torkomban dobogott, és megint elkezdtem remegni! Még egy érv, hogy miért nem jó a középpontban lenni...
- Csitri!! Jól hallottad!
- Sajnálom, hogy alkalmasabb voltam erre a munkára, mint te.
Kértem tőle elnézést a magam módján, amit tényleg csak puszta jó indulatból vágtam a fejéhez, de természetesen neki ez nem így jött át. Ha így folytatom egy hatalmas monoklival a szemem alatt fogok visszamenni a turné buszba! És már a sírás is megkörnyékezett.
- Tünés innen, vörös!
- Jól van...
És, hogy ne szoruljon a hurok a torkom körül megpróbáltam kikerülni a tomboló ribancot, de az sajátos mód gáncsolt el engem, így a földre kerültem. Legszívesebben most azonnal felpattantam volna, kiszaladtam volna, egyenesen Miyához! De ez nem történhetett meg, mert hamarosan Bill parfümjének üvege koppant a fejemen. Nem volt épp kellemes érzés. Hiszen nagyon fájt! De felálltam, és lassú léptek közepedte próbáltam elhagyni a helyiséget, amíg Jessica minden nőrokonomat ellátta egy-egy nem épp kedves jelzővel. Hamarosan két, számomra még ismeretlen lány állt be elém, és ekkor már éreztem, hogy a helyzet reménytelen. De valami történt! Igen, kinyitódott az ajtó. Vártam, hogy Miya legyen a megmentőm, de annyiban csalódtam, hogy ez most Dimitry volt.
- Mi folyik itt, Nat?!
- Dimitry!
Kitörtem a két lány között, és a manager nyakába ugrottam. Eddig tartott: már sírtam is. Természetesen Dimitry már rögtön megértette mi is történt! És a háta mögé toloncolva rótta meg azt a négy lányt.
- Melyik lepcses szájú ribanc kezdegetett a bari-nőmmel??!
Dimitry becézése egyéni reakciót váltott ki mindenkinél, és nem csak a négy lánynál. Lelkiismeretem épp megnyugodni készült, amikor Jessica magára válalta a felelősséget:
- Hát én voltam, de hidd el: jogosan tettem, mert lenyúlta az állásomat!
- Nem tartom jogosnak.
Folytatta Dimitry, és odasietett Jessica elé. Összefonta karjait, és a lehető leggonoszabban nézett végig szánakozó tekintetével Jessicán, aki ugyanígy tett. De Dimitry hamarosan kifejtette a továbbiakban érvényesülő akaratát:
- Ha csak még egyszer meglátom, hogy az én bari-nőmmel görénykedsz, te szuka! Esküszöm feldugom a seggedbe a méteres műkörmeidet, és aztán legyen nagy a pofád! Gyere Nat.
Ezt már minden bizonnyal hozzám irányította. Én pedig, mint egy jó kiskutya követtem. Miért érzem azt, hogy nem ez az egyetlen izgalom a nap során? Kiérve az öltözőből Dimitry megint felém fordult.
- Na jó, én megkeresem a fiúkat, te pedig Miyát. Nem kell sietned, mert még van fél óra kezdésig! Vagy több. Sok sikert!
- Dimitry!
- Hm?
- Köszi szépen.
- Ó, sose köszönd. Ebben én is örömömet leltem!
Vigyorogva hagyott magamra, én pedig elindultam megkeresni barátnőmet. Nem tudom ő mit fog szólni a történtekhez, de szerintem hasonló véleménnyel lesz ő is ezekről, mint Dimitry... ám, ha még van időm őt megkeresni, akkor elmegyek WC-re! - futott át az agyamon, és már meg is indultam a mellékhelység felé...