Deutschland sucht den Superstar
Amíg a résszel Lotte-chan foglalatoskodik én hoztam nektek egy régebbi interjút a banda tagokkal. A barátnőm szavaival élve: "A nosztalgia jó dolog :)"
Hamarosan érkezik a rész! ^^ Addig jó olvasást ;)
Hogy vannak a külföldi rajongók?
Georg: Amszterdamban szuper volt! Egy klubkoncertet adtunk ott, és a 2000 holland rajongó kívülről tudta a szövegeinket! Nagyon ütős volt!
Gustav: És Párizsban is számos rajongó várt már a lemezcég előtt, amikor megérkeztünk. Már vannak francia nyelvű TH-rajongói oldalak az Interneten, és az egyik chat oldal forgalma miatt összeomlott a szerver. Ezzel nem számoltunk. Őrület, hogyan viselkednek ott a rajongók.
Bill: Egész Európában németül fognak megjelenni az albumaink, csak Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban kerülnek piacra angolul a dalok.
Hány SMS-t küldtök havonta?
Bill: Nagyon keveset! Én inkább felhívom röviden az illetőt, ha meg akarok tudni valamit tőle. Ez sokkal gyorsabb és hatásosabb.
Tom: SMS-ben csak rövid üzeneteket, és szülinapi üdvözléseket szoktam küldeni, legfeljebb 50-et havonta.
Mi a legnagyobb félelmetek?
Tom: Én egy kicsit félek a repüléstől…
Bill: Igen, én is így vagyok ezzel. Főleg a kis légcsavaros gépeknél szokott a torkomban dobogni a szívem! Nem szívesen hagyatkozom másra, és legszívesebben én szeretek irányítani mindent.
Gustav: Én például attól félek, hogy egy baleset során annyira megsérülök, hogy nem tudok többé dobolni.
Ki kapja a legtöbb rajongói levelet?
Tom: Természetesen én, aztán nagy szünet (nevet)! Neeem, Bill kapja a legtöbb levelet. Különben a többiek eléggé egyformán kapnak, senki sem megy haza üres kézzel.
Georg: De ennek is megvannak az előnyei és hátrányai: ha kevesebb levelet kapsz, nem kell annyit olvasgatnod és megválaszolnod esténként.
Bele tudnátok szeretni egy rajongótokba?
Tom: Persze, ez mindenképpen benne van a pakliban. Ha tetszünk egymásnak, teljesen mindegy, rajongó-e az illető vagy sem. Minden lehetséges!
Georg: Mi nagyon szeretünk flörtölni autogramosztás közben, koncertek előtt, alatt, tehát még az is előfordulhat, hogy egyszer egy rajongónkba leszünk szerelmesek.
Bill: Ez egy nehéz kérdés, mert soha nem lehetnék biztos benne, hogy a lányt tényleg a személyiségem érdekli, vagy csak azért szeret, mert a Tokio Hotelben énekelek. De én is el tudnám képzelni!
Tetszik nektek a sok utazás, a hotelekben alvás?
Tom: Hát persze, nagyon jó móka. De mégis csak az a legszebb, ha otthon, a saját ágyamban alhatok, na meg... (nevet)
Bill: Nagyon fontos, hogy minden tiszta legyen. Voltunk már nagyon undorító szállodákban is, ahol a szobában romlott volt a gyümölcs.
Hogyan viselitek a szitkozódásokat, a cikizéseket, az anti-rajongókat?
Georg: A tárgyilagos kritikát meghallgatjuk, és megfontoljuk, tudunk-e valamin javítani. A szitkozódásokat ugyan érzékeljük, de nem foglalkozunk velük.
Bill: Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem mindenki kedvel bennünket, és ez így is van rendjén.
Volt már közületek valaki komolyan beteg vagy szenvedett súlyos sérülést?
Gustav: Én egyszer eltörtem a hüvelykujjamat röplabdázás közben.
Georg: A legdurvább balesetem biciklizés közben történt. Korábban nagyon szerettem BMX-ezni, és egyszer lecsúsztam a pedálról. A csavarok belefúródtak a vádlimba, állatira vérzett. Hetekig csak sántikáltam.
Tom: Én legalább háromszor eltörtem már a karom. Hét évesen volt egy elég ronda balesetem szánkózás közben: ahogy siklottam le a hegyről, elütött egy szánkózó lány. A szánkó talpa egyenesen a fejemnek ütközött, és felszakította a jobb szemöldökömet. Óriási sebet ütött, össze kellett varrni.