A pillanat töredékéig sem jutottam, amikor épp az ájulás határára vergődtem. Így is elég kínosnak tartottam ezt az egészet! Na és most meg még ez is. Kellett ez nekem? Mondtam Miyának, hogy szerintem nem jó ötlet - de a fenébe is! Olyan meggyőzően tudott érvelni. Hihetetlen, hogy mindenre rá tud venni, amit magamtól úgy sem csinálnák meg! És lássuk csak: most itt állunk, és épp Georg... - nem akarom tudni, mit csinálunk Georggal! Sőtt, hogy az igazat megvalljam azt sem akarom megtudni, hogy egyáltalán mindez, ami ma megesett egyáltalán megtörtént. Nem csak az utóbbi, hanem az egész! "Na de... ezt csak én reagálnám túl?"
- Lányok, ti mi a... ??
Próbált érdeklődeni a kíváncsian csillogó szemű Bill, de bátyja tekintete sajnos elvonta minderről a figyelmemet! Az a perverz, számító, és mindenek előtt igazán irritáló vigyor. Miért is nem tudna mindig olyan szépen mosolyogni, mint mikor még mi ketten... ? Na mindegy. Nem kéne ezen törnöm a fejem! Már megtörtént, és nem lehet meg nem történtté tenni sem ezt, sem pedig azt, ami a közel múltban történt! És lássuk csak be: esélyem sem lenne mindezt törölni! A sors könyvében nincs olyan, hogy "delete" gomb.
- Csak Georgot szórakoztatjuk!
Váó! Amíg én magamban őrjöngtem Miya szépen felvilágosította a srácokat. Na persze Tom ezt sem hagyhatta szó nélkül:
- Mmm... ez aztán a szórakozás! Alig várom, hogy nekünk is szülinapunk legyen.
Láttam, ahogy barátnőm keze ökölbe rándult, és éreztem, ahogy megint kis híján összeesek. De ez nem történt meg, mert most épp az került figyelmem középpontjába, hogy Georg milyen önelégült - vagy inkább: kielégült - mosolyt vágott a perc töredékében. Bizonyára még az előbbi tartotta extázisban! Na: ilyenkor semminek sem örülnék jobban, mint egy csapóajtónak, ami az ilyen kínos pillanatokban egyszeriben csak - huss! - kinyílna alattam...
- Felejtsd el.
Törte meg a fél másodpercnyi csöndet Miya. És már láttam lelki szemeim előtt, hogy Tom és ő megint egy konfliktusba fognak keveredni. Megint elterelődött a figyelmem, ugyanis Georg épp most dobott egy hátast a kanapéra. Hallottam ahogy még kéjes felnyögéssel nyugtázza az imént történteket - de nem tudtam eleget törődeni vele, mert Bill vont kérdőre.
- Nat, mi volt ez az egész?
- Hát izéé... egyszer lesz 19 az ember, nem?
Próbáltam kitalálni valami hatásosat, miközben a háttérben hallatszott Miya és Tom eszme cseréje.
- De mi az, hogy felejtsem el?! Georgnak is megcsináltátok!
- De Georg nem egy erőszakos faszfej, mint te!
- Szóval most faszfej vagyok?
- Bővül a trágár szótáram általad!
Most pedig én sóhajtottam. És közben fülig pirultam, mert Bill mindössze fél méternyire állt tőlem. Na most mondjátok, hogy nem vagyok beteg! Hagyjuk is. Inkább tovább koncentráltam a két fél további kommunikálási formáira.
- De ne már Miya! Nekünk kajak nem csináltok ilyet?
- Nem.
- Miért?
- Már kérdezted, és a válaszom változatlan: mert egy pöcs vagy!
- Georg nem?
- Hát ezt most... nem tudom... jaj! Hagyjál már.
- Akkor nekem is megcsináljátok?
- Neked? Hülye vagy?!
- Az lehet, de jól csókolok, nem?
Még láttam ahogy Tom rákacsint barátnőmre, aztán eltakartam szememet, hogy ne lássam a soron következő - előre várhatóan - horrorisztikus eseményeket. Csatt! Elcsattant egy pofon. Oda sem kellett nézni, hogy tudjam ki volt!
- Álljál már le! Ja és még valami: akkor is egy erőszakos köcsög vagy!
Miya sosem fél kimondani az őszintét - ez egy pozitív tulajdonság szerintem! Én mindig gyáván kezelem az ilyen helyzeteket. Tom meg minden bizonnyal lezártnak tudhatta a témát, mert erre már nem szólt vissza semmit. Ha jobban belegondolok: Miya most még higgadtan kezelte a szitut! Ezért elengedtem egy diadalmas mosolyt. Tudtam, hogy most megtörte Tomot! Aztán megint felém fordult:
- Natalie? Nem öltözünk át?
- De, jól van!
Még ránéztem a mellettem álló Billre, de az természetesen pont a velem ellenkező irányba nézett. Ami most a bátyját jelentette! Nem volt épp kedves nézése. Így jobbnak láttam, ha futó lépések közepedte hagyom el a színhelyet, de megint nem tagadtam meg igazi kivoltomat. Megbotlottam a saját lábamba és elestem! Pont a Bill és Tom között tátongó űrbe. Miya már nevetett, én pedig próbáltam felemelkedni, de akkor fülembe szökött a drága Tom újabb észrevétele, aminek hangot is adott:
- Pillangós?
Nem kellett sokat törtnöm a fejem, hogy rájöjjek: ezt az imént viselt fehérneműmre értette. A pír még ha lehet ettől jobban is az arcomba szökött, és olyan gyorsan szökkentem fel, mint egy bolha! Lerángattam vékonyka szoknyám fodros alját a fenekemre, és hátat fordítottam a perverz gitárosnak.
- Szerintem cuki...
Próbált kimenteni barátnőm a helyzetből, amire Georg felkapta a fejét:
- LESZBI SHOOOOW!!
Oda sem kellett néznem, hogy tudjam mennyire csillog a szeme. Majd egy gyér puffanás jelezte, hogy megint visszadőlt a kanapéra. Miya folytatta:
- Most miért?
Georg már nem válaszolt csak felsóhajtott. Én pedig nem bírtam tovább ezt a megaláztatást! Barátnőm háta mögé szökkentem, és takarásában hagytam el a szobát. A folyosóra érve becsuktam az ajtót, és épp megkezdtem volna az ilyenkor szokásos panaszkodásomat Miyának, de ő terelte a témát, így mire oda jutottam volna már el is felejtettem mit akarok mondani.
- Mekkora egy lófasz!
- Mármint Tom?
Találgattam. A válasz egy elégtételt nyújtó bólintás volt.
- Ki más? Mi az, hogy... ahh!
- Te csókolóztál Tommal?
- Jaj, te aranyhal! Már elfelejtetted? Mikor korizni voltunk!
- Ja tényleg. Na és neki is pont Bill előtt kellett...
Gyorsan befogtam a szám, míg tehettem, mert nem akartam megint lelki traumába taszítani egyetlen legjobb barátnőmet. Tehát így folytattam:
- Akarsz témát váltani?
Ezt már csak azért is engedhettem meg magamnak, mert láttam, hogy barátnőm jó kedve fokozatosan lankadt. És mikor mosolyogva megint csak bólintott ez elegendő lökést adott arra, hogy keressek valami eszközt a témaváltásnak. Minden tőlem telhetőt megtettem, ami ennyit jelentett:
- Oké. Akkor tehát váltsunk témát! Mizu?
Szerencsémre elértem azt amit akartam: Miya nevetett.

- Jaj végre a saját ruhám! Ó, de jó végre, hogy nincs ki a nagy seggem!
Lelkendeztem Miyának, aki halkan megjegyezte:
- Olyan teátrális vagy...
Kutattam a szó jelentését zavarodott elmémben, és mikor a "színpadias" jelzőt megtaláltam (legalábbis nekem azt mondták, hogy a teátrális ezt jelenti) nevetve mondtam köszönetet - a magam cinikus hangnemében - barátnőmnek:
- Na kösz.
- Szívesen!
És megint a mosoly. Remek! Ezt megérdemeltem. Már éppen azon filóztam, hogy a várhatólag lassan beálló csönget mivel törhetném meg, amikor megint egy érdekes téma jött elő.
- Szerinted Gustav merre van?
Nem láttam elegendő indokot arra, hogy hazudjak, ezért az igazat mondtam:
- Fogalmam sincs.
- Ehh. Natalie? Neked megyáltalán miről van?
- Mi?
- Ahh. Semmi!
Megfogta a homlokát. Kénytelen voltam ráébredni arra, hogy megint lejárattam magam. "Ehhez csak én értek ilyen látványosan?" Inkább megint ki akartam találni mivel kerülhetném a várhatóan soron következő égéseket, tehát egy újabb kérdéssel próbáltam elterelni a figyelmet az előbbiekről:
- Nem keressük meg Gustavot?
- Miért keresnénk? Csak tud vigyázni magára.
- Na persze. Igazad van!
- Tudom.
Ismét nevetésre nyílt alkalom, amit egy ajtónyitódás szakított félbe: Dimitry.
- Na csajok? Hogy ment a buli?
- Jaj ne is kérdezd...
Adtam választ a srácnak, aki ezt követően belenyugodott a témába. Vagy mégsem?
- Na, nem kell kerülgetni a forró kását! Tudom mi történt.
- Úr Isten! Elmesélték?
Aggodalmaskodtam, majd tekintetem oldalra rebbent, amikor egy puffanás jelezte, hogy barátnőm lehuppant az ágyra. Dimitry gonoszan mosolygott!
- Ja. Georgot alig lehetett lelőni! Én persze megint lemaradtam, mert a dobos cuki fiúval lézengtem odakint.
- CUKI FIÚ??!
Miya. És már megint nem tudtuk megállni nevetés nélkül! Ideje lenne belátnom, hogy amíg a bandában vagyok sosem lesznek unalmas napjaim, és még elég sokszor nyílik alkalmam a viháncolásra is!
- Hát most mi? Nem az?
- Végülis...
Néztünk össze barátnőmmel, majd Dimitry megint közölt velünk egyet s mást:
- Na! Menjetek még bulizzatok, amíg csak lehet, mert holnaptól már megint jön a munka...
- Ó, adta az ég!
Miya megnyilvánulására megint kuncogni méltóztattam, aztán Dimitryre koncentráltam, ahogy kifejtette az előzőeket:
- Holnap a srácoknak reggelről interjúra kell menniük, meg valami mit tudom mire. Addig ti szabadok vagytok, de este meg koncertre fogunk menni!
A változatosság kedvéért megint én törtem meg a csak hamar le ülepedni kívánkozó csöndet:
- Jaj. De jó! Itt sosem fogunk unatkozni, ugye Dimitry?
- Én még csak most keveredtem ide, kedves Natalie. De már merlek biztosítani: hát itt sosem!
Biccentettem, majd leheveredtem Miya mellé az ágyra. Dimitry lassan kitrappolt! Mi pedig megint kettesbe maradtunk. Aztán én elpirulva közöltem:
- El kell mennem WC-re.
- Már megint?!
- Bocsika!
Elszégyeltem magam, és felálltam. Lassan kioldalogtam én is a mellékhelység után kutakodva. Körbetekintettem, de... hát itt még nem nagyon volt alkalmam meglátogatni a mozsdót! Merre is kéne mennem? Fejemet ide-oda ingattam, amikor a nem rég körözött Gustav állt meg mellettem.
- Mi a gond, Nat?
- Wc-re kell mennem, de nem tudom merre van!
- Egyenesen előre, majd a folyosó végén balra! Sok sikert.
- Kösz.
Megint nevetgéltem. Istenem ennyit vihorászni! És miközben lassan elindultam a mellék helyiség felé volt alkalmam elgondolkozni a ma történteken. Meg kellett hagynom előre, hogy ilyen kínos percek sokaságában már régen nem volt részem! De ugyanitt ekkorát még nem is égtem be senki előtt, mint a közel múltban Tom előtt, amikor kiterülve elém alsó domborulataimat takaró fehérneműmet mutogathattam neki! Mintha csak direkt csinálnám annyit bénázok. De jó, hogy az engem körül vevő emberek ezzel együtt fogadnak el! Megnyugodott a lekiismeretem, hogy ezt végiggondoltam. Aztán valami megcsapta a fülem: ismerős dudorászás... és mint a molylepkék a lámpa fényre, úgy tapadtam Bill ajtajára! Igen, nem tévedtem: ő énekelgetett magában. És, hogy ezt hogy volt szerencsém meghallani? Hát úgy, hogy az ajtó nagyon minimálisan nyitva volt - be is kukucskáltam a résen! És Bill szerintem gyakorolt. Egy papír volt a kezében, és fel-alá járkált. Féltem bele gondolni, hogy mi lesz akkor, ha rajta kap, ezért inkább tovább mentem volna, de valaki rajta kapott:
- Natalie? Te mit csi... ? Na ez nem igaz!
Megfordulva barátnőm barna tekintetével találtam szembe magam. Folytatta:
- Te kilested Billt?
- Hogy mi? ... Igen.
Ismertem be, majd lehorgasztottam a fejem. Miya egy mosoly mellett helyezte csípőre kezeit, és rázta a fejét. Rég óta mondja nekem, hogy flúgos Bill Kaulitz őrült vagyok! Eddig nem vettem magamra, de már be kell lássam, hogy igaza van.
- Hé? Ti mit csináltok itt?
Na tessék! A sors most szívat engem, hogy még pont Bill is kitévedt a hangosabb felkuncogásomra? De Miya hamarosan vázolta a szitut:
- Semmi különös, csak Natalie most épp abban lelte örömét, hogy utánad leskelődjön!
- Mi van?
A furcsa csak az volt, hogy ezt ÉN mondtam, és történetesen nem Bill, aki jogosan kérdezhetett volna vissza. Azt sem tudtam hova süllyedjek! Pedig tényleg ezt csináltam, ha úgy vesszük...
- Mert?
Billnek láthatólag még mindig nem esett le! Én pedig katonásan kiegyenesedtem, és ez utóbbiak hagyták el az ajkaimat:
- Semmi csak... hallottam ahogy... énekelsz, meg mittudom én. Bocsi! Ne haragudj!
Mentegetőztem szokásomhoz híven, és hogy ne szoruljon az a bizonyos hurok eként folytattam:
- Most megyek!
Megöleltem Miyát - és mintha egy kiló súly esett volna le a vállaimról! Tehát: ismét nyugodt lelkiismerettel rohantam el. Hátrahagyva barátnőmet, és a csapat frontemberét!