Gyámoltalan állapotom odáig juttatott a cselekményekben, hogy ellen érvek helyett kezdjem elfogadni és nem megkérdőjelezni egy új barát társaságát. Valóban, Dorothy egy kedves és okos lánynak tűnik, de még messze áll attól, hogy rá bízzam az életemet is. Nyugalmat és jóllakottságot változtatott bennem az idő rohamosan lepergő percei, majd késztetésem a mellékhelyiségbe vezetett. Várható, hogy egy bőséges lakoma után kijár az anyagcsere, no persze diszkrét körülmények között. A hagyományos angol WC erre igen jó példa. Nos, még mielőtt leeresztettem volna 2 kilót magamról, eleinte a Wc lefedett tetejére ültem, kulcsra fonva lábaimat. Izgágán kerestem a Wc papír utolsó megmaradt alsó-fancsikáját, melyet egy húzással a magamnak tudhattam volna, ha lett volna kelő mennyiség belőle. Idegességemben a maradékot kezeim közé dörzsöltem majd önsajnálóan kiléptem a Wc fülkéjéből. Aztán váratlanul lábaim rendezetlenül kezdtek remegni egy férfi feltűnése miatt a kagylóval szemben. A hirtelen jött történésben, azt sem tudtam eldönteni hogy mérges legyek-e a pasasra amiért nem jó közhelyiséget választott magának, vagy félve elrohanjak-e mielőtt meglát. Csakis az ösztöneimre hallgatva vettem a levegőt a bejárati wc fülke ajtajának dőlve, miután ingatag, bizalmatlan mozgásomban a tükörhöz sétáltam. A csönd egyre kínosabb lépcsőfokát éltem át ez idő alatt. Közben, hogy mégis csak mutassak valami szemmel érzékelhető dolgot, gyorsan megragadtam bézs színű ajakfényemet s hevesen megkentem szám száraz környékét, ami feltehetőleg a hosszan tartó szapora légzésem szárított ki. De nem akartam sokat időzni. Féltem, hogy valami rossz fog ki sülni ebből. Mielőbb elakartam volna tűnni a helyről, de egy kényes kérdés marasztalni kényszerített.
- Nekem is tudsz adni? - jött a kérdés elég közhelyesen az ismeretlenből, aminek következetesen némi döbbenetet és sokkot váltott ki nálam. Megborzadva vakartam le magamról elég nagyszabású száj pózomat, majd kérésére felé nyújtottam a szájfényemet. Leszegezett pilláim a tükörből kíváncsiskodó szempárokat generáltak, miközben egy ismerős név is felhangzott alig hallhatóan.
- Miya? - fokozott térlátásom egyre nagyobb szögében pillantotta meg a pasas arcvonását, mire tetőpontul egy régi ismerőst véltem felfedezni a tükör mögött.
- Dimítry? - reagáltam hasonlóan a látványra.
- Nah mi a helyzet csajszííí? - nőiesen gesztikulált a kezeivel, ami elég bátorságot adott egy hatalmas ölelést viszonzásul adva.
- Héy-héy.....elég legyen! Tudod, hogy nagyon érzékeny vagyok ebben a korai szakaszomba. - ironikusan tetlegelte sírógörcsét ujjbegyeit végig húzatva arcán, majd szokásosan belekezdett áskálódó monológjába.
- Korai? - ironizáltam öntelten.
- Mi járatban ebben a baljós környéken, drágám? Ha eddig nem lettem volna érthető, akkor megismételném, hogy ez egy veszélyes hely, egy ilyen törékeny és elveszett kislánynak mint te.
- Tisztába vagyok vele. Nem most a Piroska és a Farkas mesefilmből szalajtottak. De az még jobban foglalkoztat, hogy te mit keresel itt? - gyanakvóan félmosolyt virítva kérdezősködtem gimis életem egyik legnagyobb szakaszát közösen átvészelt legkiemelkedőbb lelki társamtól. Igen, aki teljes mértékben homoszexuális volt. De miért baj ez?
- Hát tudod, hogy van az....,Németország hírhedt a bordélyházairól. Így hát én is rákaptam az erotikus szakmai lehetőségekre. Vagyis összefoglalva állás lehetőség után vágyakozok. De be kell hogy valljam őszintén, mostanában túlságosan is ráerőltetnek erre a fránya ,,dákó diétára".
- Dimítry! Ezt meg se halottam!!! - fakadtam ki, kezeimet a füleimnek tapasztva.
- Borzasztóan hiányoztál! - válaszolta, miközben fakadó perceimben röptében karjai közé font, miután egy röptető malőrrel forgatni kezdett a levegőbe. Érhető ez a fajta lelkesedése, hisz már 3 éve nem láttuk egymást. Aztán, boldog hangulatunk tetőpontján váratlanul föl tűnt Natalie is érdeklődve honn létemről.
- Miya? - a látvány magáért beszélt. Mint egy fékezhetetlen örvény úgy keringetett Dimtítry, ami nagyjából ilyen döbbenetet jósolt. Viszont az ismeretlen arcra pillantva Nat nem a szokásos riadt tekintetet és félős testpózt alkalmazta, hanem épp az ellenkezőjét.
- Dimítry?! - tódult önzően engem kitoloncolva a srác kezéből, hogy ő kaphasson helyet benne. Kiábrándító volt azt látni, hogy én csak második helyet kaptam az ölelésbe. De ahogy őket ismerem, nincs miért a pozíciómat féltenem.
- Nahát....ti ketten? Itt?
- Igen-igen...és te - . vágtam szavába, ahol a helyzet kívánta.
- Ne akard tudni. - figyelmeztettem mielőtt őt is sokként ért volna Dimítry bizarr, nagyot mondó érve. Az elmúlt percek alatt csak a jelennek éltünk, és kitárgyaltunk ügyünk bajunkat egymásnak, a mosdóban. Minden fontos információ terítékre került, még az is amiről eddig nem esett szó a jelenlétünkben.
- Te leszel a Tokio Hotel új menedzser?!! - hangzott föl kettőnkből meglepetten.
- Igen....azt mondták, hogy valami pedofil fószer után szabadult fel a poszt.
- Ne is mond. - fintorogtam el visszaidézve a történteket Daviddel.
- Hmmm?
- Nem érdekes. - mentett ki a helyzet alól barátnőm. ,, Óóóó....mi is lenne nélküled velem?"
- De miért te...és hogyan?
- Ne aggódjatok, nem lesz semmi gond. - akármennyire is biztonságot sugallt a hangja, akkor sem bírtam beletörődni teljes mértékben. Pusztán csak attól tartottam, mi lesz ha ...
- Jah, és úgy terveztem, hogy egy darabig nem fedem fel a fiúk iránt érzelmeimet. - kaptam kielégült választ tőle, Dimítry meg csak némán megfordult a tükörképére pillanat, búskomor melankóliát gerjesztve.
- De - kezdtem a mondatomat, viszont befejezni aligha tudtam, mivel a másodperc töredéke alatt, miközben kezem megnyugvást keltve a vállára helyeződött, ő nem éppen fájdalmas hangulatában tudatosan szájon csókolt.
- Te Jézus Krisztus!!! - kiáltott fel Natalie a szemem sarkából, még mindig Dimítry akaszkodó száj pózával fogva tartva engem. És mikor jónak látta, hogy mielőbb távozhasson a számról csak ennyivel illetett.
- Kár próbálkoznom, úgy se leszek normális.
- És még milyen kár... - tapintottam meg a még nedves ajkaimat megbájoltan.
- Vagyis!!! Te egy normális ember, akárcsak más. - mentegetőztem Dimítry gyanús tekintete alól pirultan.
- Bárki mondhat bármit. - csatlakozott Natalie is, habár még döbbenten az eseményeket látva.
- Akkor nem bánod ha téged is lesmárollak? - gyors gonosz mosol húzódott arcára szemöldökével párhuzamosan, Nat pedig kétségbeesetten rohangált Dimítry idegesítő cuppogó hangja elől.
- Itt meg mi a fészkes fene folyik???! - lépett be Georg rendkívül becstelenül a női mosdóba. Beérkezésé után, hát ... volt min bőven magyarázkodni. Csak a két ovis szintű fogócska emberkéi vezették a figyelmet egyenes rájuk, Dimítry nyomulós gesztusával Nattot láncra kötve, Nat pedig kezét a srác szájára helyezve.
- Georg! - kiáltottam mérgesen rá.
- Héy, haver?! Mégis mit képzelsz?!!! - süvítettem oda a felbőszült Georghoz, mielőtt még az úgynevezett "haverját" ököllel üdvözölt volna.
- Nyugi Georg! Ő csak egy baráti ismerősünk...
- Nem is tudtam, hogy a hazátokban az ismerkedést smárolással kezditek?
- Itt is belehetne vezetni! - szólalt föl Georg takarásában Gustav. Alaposan megbújt ahhoz, hogy ne lássam, bár a magasság különbségeket elnézve már érhető volt a dolog.
- Szabad tudnom, hogy mit kerestek egy női mosdóban? - idegesen faggattam a kíváncsiskodó bagázst.
- Most mit vagy úgy oda? Hisz ez a pofa is bent van! - mutatott ujjbegyével Dimítry-re.
- Még jó, hisz...
- SSSSSSSSssssssss!!!!! - róttuk meg hangosan, szavak nélkül Nat fejét.
- Vagyis....izzé....te mi a francot keresel itt!!? - fogta meg a grabancát Natalie hitelesen a nyakkendőjétől fogva, majd egy könnyed mozdulattal kitessékelte mind a három pasit a mosdóból.
- Szép volt okoskám! Most mi a francot fog csinálni velük oda kint?! - kérdeztem a még naív barátnőmtől, aki igaz jót akart, de inkább csak tovább rondított a dolgon.
- Én már elvégeztem a dolgom...most te jössz!
- Nah kössz. - ábrándultam ki Nat esze járásában, megint.
- De valahogy közölnünk kell a bandával a hírt, nem? - vágta a fejemhez kisváratatva Nat.
- Igen tudom....nem is tudom. Mégis, hogy kezdenéd az első sorokat? Jaj, sziasztok!! Ő lesz az új menedzserünk, aki egy buzi! - ezen Nat szokásosan elkuncogott, míg én továbbra is tanácstalanul találgattam a megfelelő hírközlést számukra. Az ajtó résre nyitása, alapjába véve csak azt üvöltette, hogy nagy a baj, mivel a meghitt hármas társasághoz hozzácsatlakozott a két Kazulitz iker is. ,, De várjunk, mit keresnek itt mindannyian?"
- Nem tudod pontosan, hogy miért van itt a banda? - kérdeztem az ajtó sarkából, majd Nat válasza az ajtó becsukásánál marasztalt.
- Dorothy hívta föl őket, közvetlenül utána mikor elmentél a mosdóba.
- A kis....... - mással fejeztem ki mint amit először nagy szívélyességgel akartam volna.
- .... édes!
- Nem kéne ki mennünk?
- De jó! Natalie újabb hülye kérdései! - kezdődött újból elölről az agyszindrómája.
- Ha kimegyünk, akkor minden bizonnyal ránk fognak akaszkodni!
- De ha nem tesszük, akkor Dimítry fogják szét szedni! - kaptam ellenérvként.
- Akkor mi lesz?
- Hát - a mondatom el kezdetével, valami igen kemény hozzám csapódott és a földre kényszerített. Ami feltehetőleg az ajtó.
- Ááááúúúúú!!! - néztem föl a nesztelen benyitó elkövetőre, aki ezúttal is Billt testesítette meg.
- Jól vagy? - fogta meg a kezemet föl segítve a földről.
- Bill!!! Ez női mosdó! - tette hozzá Nat.
- Tudom. Csak kiakartunk hívni, mert indulunk a repülőnk vissza Hamburgba.
- Vissza Hamburgba? - szólaltunk föl ketten. ,,Dejavu?"
- De mi lesz Dorothyval és a szüleitekkel?
- Már közöltem velük, hogy csak pár napig maradunk. Meg egyébként is... - húzódott sunyin közel hozzánk.
- Holnap lesz Georg szülinapja. - hirdetett közé. Bár annyira nem ért meglepetésként minket.
- És mit terveztek?
- Hát egy hagyományos fan party-nál maradtunk a többiekkel.
- Ez már eleve nem szokványos. - fontam kulcsra a karomat.
- És...arra gondoltunk, hogy ti extra mini-csini ruhába öltöztök majd és - majd Natalie fülsüketítő sikoltása belerondított Bill szövegébe.
- Mi van???? - fordult érhetetlenül Bill, barátnőmhöz.
- Nem akarom. - ,, Mint egy kis gyerek és a spenót találkozásakor! -.- "
- Én benne vagyok.
- MIIII? - megbotránkozva kiabálta Nat.
- Most mi az? - szökkent föl szemöldököm a homlokomra, miután hamar becsődült a banda összes tagja a mosdóba Nat ijedt sikolyára. Szavak és mondatok nélkül beszéltük tovább az időt, ezúton is Dimtry-t alaposan megismertetve új menedzserként a bandával. Teljes siker. Most, hogy minden lezárult és jó kerékvágásba forgott tovább, ideje volt távozni a magánhelységből ha lehet minél előbb. Szerencsékre senkit sem érdekelt különösen a dolog, mikor két lány kivételével több fiú távozott a női mosdóból mint kellene. De ez már a múlté. Kifelé menet Dorothy is csatlakozott hozzánk, majd a turnébuszba ülve szokásos úti célként kitűztük Hamburg városát, persze miután kitettük Dorothy-t a házánál. Dimítry feltűnése pedig még nagyobb hangsúlyt fektetett a kellő figyelemre amit mindez-idáig hanyagolni próbáltam. Lassan kezdtem föl fogni, miért is vagyok itt ebben a bandában. S mint mikor a legeslegelején bekerültem ide, úgy próbálom visszakölcsönözni azokat a tulajdonságaimat amiért befogadott engem és barátnőmet a banda.