Kísértetiesen tobzódott bennem az izgalom a banda háza láttán. Már az is nagy erőfeszítésembe került, hogy szemmel rögzítsem a a lakás panorámáját. ,, Valóban itt laknak? " Mert ahogy elnéztem ennek az apró falucskának környezetét és szépségét, nem igen számítottam ilyen látványra. Nos, meglepetést azt okoztak, de vajon ilyen lehengerlő belülről is a házuk?
- AZTAAA! - jött a válasz Nat szavain keresztül és bájolgó barna tekintette a napaliba érve. Szemöldök csontom ferdén felszökött, mire Tom becstelen módon karjával ránehezedett a vállamra, cinikusan véleményét kinyilvánítva.
- Hát itt lakunk mi! Látom, téged is alaposan meglepett ... - flegma gesztussal tessékeltem le magamról, Tom rám nehezedő végtagját, majd a kandalló felé sétálva társultam a csevejbe.
- Azt hittem, hogy a magad fajta gitárosok egy veremben vagy egy koporsóban alszanak.
- Verem, az nem éppen...de a koporsóra jól tippeltél. - kacsintott kacéran rám.
- Nah és szeretnéd látni, a vámpír szekcióm melletti kotongyűjteményem? - mosolyodott el gonoszan, szemeivel tüzes hatást keltve. Persze szokás szerint most az következett volna, hogy egy más hajába kapjunk (megint), de egy váratlan esemény hamar letaszította ezt az ütemhez rögzült sorból. Tom markáns takarásában tűnt föl, az állítólagos Kaulitz iker anya, ha nem tévedek.
- Tom!! Itthon vagy! Kérlek viselkedj! - parancsolt rá fiára, miközben rajtam meresztgette erkölcstelenül hasonlóan barna szemeit. Némi félelem költözött a lelkembe az anyuk aprólékos méricskélésekor, amit előszeretettel rajtam vetett be először.
- Ki ez a fruska? - támadt meg gyanakvó hangsúlyával a kérdést feltéve.
- Anya! Ez itt Miya ... Amelia Mezzon! - felelte Bill bátyja melléve tolongva.
- Örvendek, hogy megismerhetem! - tettem pár lépést az illető felé, barátságos kéznyújtásommal. Helyette viszont, ellenkező szempárok ütköztek az enyémmel, semmilyen jó modort viszonzásul kapva. Végig sértve hiányoltam az ikerek anyának szerettét, hamár a fiai úgy repesnek értem. Milyen lehangoló. Aztán valamivel később, mialatt én szótlanul kapkodtam a levegőt, Nat is feltűnt, Simone pedig alkalom adtán őt is lerohamozta indiszkrét monológjával.
- Mi az? Te voltál az utolsó termék kliens a festék gyárba? - célozgatott Nat idilli haj színére. Nat azonnal levakarta magáról vörös arcpírjét, amit felváltott egy zöldes kék árnyalat. Eléggé kellemetlen helyzetbe szorították, holott ő volt a leglelkesebb és legérdeklődőbb közölünk. ,, Még ilyet! Valóban ilyen személyiségű az ikrek anyja?! "
- Hát...hamár így kitárgyaltuk magunkat, ideje lenne vacsorázni! - jelentette ki Simone, az úgymond ,,az asszony a háznál jelzővel " korrigálva. Bájos és meleg fogadtatás nélkül telepedtünk le az asztalhoz, ahol a szó soros értelemben, vér folyt az elhagyatott üres helyekért. Mindkét Kaulitznak megilletődő lett volna ha mellettem foglalt volna helyett, de számításuk sajnos nem terjed ki a matematikai számolásokra. Hisz csak 7 szék volt, így valaki kénytelen volt a kanapén megvacsoráznia. A választás pedig, szegény Gustavra esett. De a közhelyes jellemét ismerve, ez neki meg se kottyan, hisz számtalanszor elviselte mikor kirekesztik a közösségből. Szomorú tény, nem igaz? Mégsem foglalkoztatja őt. Gustav sírógörcsöt megindító tette után mély szomorúságot keltett bennem, miközben behálózva élveztem az ikrek meglepő, rögtönzött közelségét az asztalnál, amin nem voltam túlzottan elragadtatva. Hol egyik szögből Tom perverz pillantása kapott közre az enyémmel, hol Bill tekintélyes mérető pilláival szemeztem. Mondjuk ki őszintén, hogy nem vagyok ezeknek a cselekvéseknek a híve, de mit is tehettem volna ellene.
- Gordon!! Vacsora!! - állt fel helyéről a Kaulitz-ek anyja zsörtölődő hangnemben kiáltva hajdani férjét. ,, Milyen tájékozott vagyok a családi körükben! " Csodálkoztam el a teljesítményemen. Bármennyire is furcsa, de többet tudtam a Kaulitz-ok magánéleti kapcsolatukról mint az ikrek személyiségéről. Végül is a Tokio Hotelben van most ideiglenes otthonom, illendő mindezt kisajátítani hamár kiválasztottá tettek azon az interjún.
- Itt vagyok. - tette le ülepét a családfő székére, nevén ismertetve, Gordon. Aztán kiszámíthatatlanságából ránk meredt barna szemeivel, kissé cinikusan becsmérve. Hüvös szemügyrévétele kissé megingatott a zöldborsóval való betuszkolásom közben, majd várhatóan hangot engedett kíváncsiságának felőlünk.
- Nahát! Ki ez a két bájos hölgyemény?
- Apa!! Már mondtam, hogy új alkalmazottaink a telefonban! - vonta kétségbe apja memóriáját Bill.
- De ha jól emlékszem, akkor abban a pillanatban a nevüket nem mondtad meg. - hunyorított kisebbik fiára Gordon, aminek következtében Bill szorgosan össze is húzta magát szégyenkezve.
- Ők itt Natalie Kimberly és Amelia Mezzon. De micsak Miyának és Natnak becézzük őket. - udvariasan prédikált rólunk Georg, élve a pillanatnyi beállt csönddel.
- Szóval Miya és Nat. - ismételte magasabb hangvételében az apa, borospohár oldalán táncoltatva ujjait.
- Akkor melyikőtök közületek aki elcsavarta a fiaim fejét? - mosolyodott el orra alatt, én meg Nat pedig rémülten össze néztünk, amit csakugyan a Kaulitz ikrek is követtek. Válasz nem ugyan jött, helyette inkább csak a villák kórusszerű csikorgása a tányéron és Gustav hangos csámcsogása hallatszott leginkább.
- Nos?...Miya? - szemezte rám gyilkoló érzést keltő szemeit, mire én röptében szimulálni kezdtem, hogy ügyetlenségemben leesik a villám. Siker. De még mielőtt föltűntem volna az asztal alól, Nat lábát ragadtam meg. Pusztán csak az volt a szándékom, hogy kissé furcsa eszmecsérébe kezdjek vele. És miután ő is lekerült az asztal mélyére, akkor bocsátkoztam halk beszélgetésbe vele.
- Most mit csináljunk?
- Az lenne a legokosabb dolog ha eltűnnék. - tanácsolta körmét rágcsálva Natalie.
- De hát azt nem tehetjük!
- Mi folyik oda lent? - Gordon hivalkodó hangja szakította meg a beszélgetésemet barátnőmmel, így kénytelen volt újból felszínre jönni kérdésére.
- Semmi. - válaszoltam magam elé tekintve kerülve az ikrek apjának fundáló és gyanakvást égető tekintetét. Majd hirtelen Bill pattant föl mellőlem apja kérdésére választ adva. ,, Nos, ezzel talán egy kicsit elkésett! "
- Apa! Miya a megoldás a kérdésesedre! De előre leszögezném nem ő kezdeményezett...hanem mi. - válaszolta a banda énekese, mialatt én mohóan harapdáltam alsó ajkaimat.
- Ez nem igaz!! - fordult szembe ki kiállításának Tom, hasonlóan elhagyva ülőhelyzetét.
- Hisz lefegyverezett a szépségével ... - tekint rám a félténykény bátya.
- Ő az oka mindennek!!!
- MICSODA?! - szállt bele a beszédbe Nat is, miközben rajtam szép lassan eluralkodott az az érzés ami futásra kényszerített az asztaltól. Viszont mielőtt még ez bekövetkezett volna, a társalgás homályos fényében feltűnt egy ismeretlen lány. Akkor a civódás alábbhagyott. ,, Talán egy rokon? Vagy egy távoli ismerős? " A válasz nemmel zárul. Ezt igen szembetűnően meg is cáfolta az a látvány, miként az ismeretlen íziben megölelte Billt majd Tomot szintén. ,, Több annál! " Üdvözölve a jövevényt állt föl az asztaltól a család, mialatt mindenkit a napaliba navigáltak. Aztán Nat és én furamód összenéztünk újból, értetlenül állva és figyelve a helyzetet. ,, Még is kicsoda ő? " A következtetés alaposan levonta a lány külleme, hisz valljuk be, szépnek szép volt. Hosszú szőke árnyalatú egyenes haja, és azok az e világon kívüli azúr színű szemek. Nem csoda, hogy azonnal felfogtam mi is áll a dolgok mögött. És még nem is kellett sokat agyalnom rajta, hisz már azonnal kézbe kaptam az infót.
- Ő itt Dorothy! Bill és Tom volt csaja! - tette hozzá ezt személyes adatot Gustav, mire meg is kapta büntetését egy tockossal a fején Tomtól. ,, Dejavu??! " Ábrándoztam el magamban, gyanút fogva a tökéletes hasonlóságra a lánnyal. Kétségtelen, hogy most én állok ebben a szerepben, mozdulatlanul.
- Valóban? - szúrósan tekintettem az ikerekre, majd kisvártatva sarkon fordultam az erkély irányába. Sértődékeny típus vagyok, ez nem vitás. Most viszont a helyzet hozta ezt a cselekvésemet. Csak egy kis oxigén kell ennek a haszontalan agynak. Kint merengve a dolgokon persze, az is számításba esett, hogy mit találjak helyesnek vagy helytelennek velük kapcsolatban. Ha már a volt barátnő is feltűnt, akkor okkal félthetem a pocizómat? Vagy ezt kéne kihasználnom? Hiszen, ha újból valamelyikük beleszeretne ebbe a Dorothyba, akkor egy bajforrással kevesebb lenne nekem. De azt se bánnám, ha valamelyik végre rászánná magát, hogy bevallja Natalienak igaz szerelmét. Milliárdnyi megoldás esedékes ennek megoldására, de ők mindig a rövidebb utat választják, ez alkalommal is. Magányos gondolkozásvitelemet az ajtó halható nyikorgása törte meg.
- Hagyd békén Bill! - kiszámíthatóan parancsoltam a hátam mögül, viszont más érzékszereimre nem hagyatkozva találtam szembe magam az ismeretlen lánnyal meglepetésemre.
- Bocsánat...ugye nem zavarok? - kérdezte mélabúsan a lány, miután lassan odasétált az erkély korlátjához kétségbe ejtő közelséggel hozzám.
- Nem. - feleltem neki magam elé tekintve.
- Biztos forrásból tudom, hogy te vagy Amelia. Már sokat hallottam rólad az ikrek által. - kerekedett ki szemem mondatán, némi kételyt csempészve szívembe.
- Nem kell barátságosan elnézned megjelenésem....tudom min mész át.
- Ugyan honnan tudnád, ha nem is vagy az én helyemben! - róttam meg bátran kijelentve. Hátat mutatva birkóztam ellenséges indulataimmal, nehogy valami nagyobb baj származhasson belőle.
- Akármennyire is furcsa, de én is átéltem mindazt amit mos te. - újból ledöbbentett szavai. Vártam a folytatást hihető magyarázat után. Még nem is kellett szóra bírnom hozzá, hisz rögtön hozzá kezdett a nosztalgiájához.
- Bill és Tom két teljesen különböző személyiség. Akárcsak a tűz és víz. Egy viszont közös bennük, még pedig a szeretetük. - helyezte megnyugtatás képen kezét vállamra.
- Csak helyesen dönts! - nézett mélyen szemeivel az enyémbe, és mi tagadás, hamar elkapott a gerjesztett pillanat szikrája, miközben ő még mindig barátságosan mosolygott rám.
- Miya? - tűnt föl a keretbe Natalie árulkodóan kíváncsi természetével, Dorothy pedig azon perc távozni kényszerült. Helyét Nat váltotta föl, aki nem sokat időt szánt a hallgatására.
- Minden rendben?
- Miért ne lenne?
- Nem tudom, csak tudod, hogy szeretek aggódni mindenkiért. - mosolygott vigyorian. Majd át is ölelt.
- Ideje lenne visszanézni hozzájuk, nem gondolod? - vontam kérdőre az ölelkezős hangulatú barátnőmet.
- De-de! Menjünk! - adta ki a parancsot Nat kezemmel magával rántva. Eközben még mindig az előző tettek kavarogtak a fejemben. ,, Talán ez a Dorothy nem is olyan rossz mint hittem? " Lehet, hogy lebecsülöm az embereket, ami gyakran megesik velem. Viszont most azt hiszem, Dorothy-val kivételt kell hogy tegyek. Igaz, nem lesz olyan gyerekorri puszipajtársam mint Nat, de ideje kedvesre fogni vele a figurát. Akármennyire is eszi a méreg a szívemet ismét az ikrek gondolva, muszáj belátni, hogy futásra nem kényszerülhetek tőlük. Nap mint nap együtt vagyunk velünk, és mindenki kénytelen elfogadni a másik jelenlétét, mert ez így logikus. Futni pedig aligha tudok, ha 24 órából 18 órát rájuk szánok. ,, Miya! Elfogadtad a lehetőséget, nem igaz? Akkor viseld a következményeit!!! " Még az elmém is erős szíjra fogott, mint azt már sokszor megszokhattuk. Addig már réges-rég elhagytuk a folyosót és betértünk a napaliba.