Már szinte nem telik el úgy egy nap sem, hogy ne okozna korlátlan számú meglepetéseket. Itt van például Nat, és ahogy őt ismerve meg a nem éppen karizmatikus immunrendszerét, sejtető volt, hogy előbb-utóbb biztos, hogy elkap valamilyen betegséget. ,, A kis törékeny nem bánts virág! Ilyenkor is a legjobb formádat hozod, hmm?!" Gondoltam el magamban az ágy szélén helyet foglalva. Bántó és egyszerre humoros volt elnézni, ahogy arca felvette a szobának fal színét, miközben orra és a szeme alatti gödröcskéi piros árnyaltban pompáztak.
- Jaj, Nat! - rántottam egy félmosolyt, közben egy aggódó anya módjára tapogatni kezdtem a homlokát.
- Van némi hőemelkedését...reméljük holnapra el fog múlni.
- Jah, azt én is! - idegesen válaszolta.
- De tényleg! Mesélj, milyen volt Billel aludni? - kíváncsiskodott.
- Hát ugyan milyen? Jó volt, meg minden, csak mikor átölelte valahogy már nem tetszett a dolog, mivel a bordái majd kiszúrták az oldalamat! - újból elmosolyodtam amit rohamosan lepleznem is kellett, mivel Tom jelenléte is föl tűnt a szobában. Levegő ropogtató tekintett találkozásunk felforrósította a szoba hőmérsékletét, majd az arcuk formája is egy ugyanolyan arckifejezést ábrázolt. De muszáj volt, most figyelmem kívül tartani, mivel Nat volt most főszerepben. Viszont mikor megláttam a nem kívánt személy kezében a teás bögrét, mit mondjak, kicsit meglepett. És ahogy felkínálta Natnak!
- Tessék! - fért hozzá barátnőm társaságához, nem éppen udvariasan arrébb tologatva engem azon pár négyméteres ágyon. Mintha csak ő lenne itt a valaki. Én mélyen érő undokságomban elvetődtem onnan, mire hirtelen Natalie furcsállva kérdőre vont.
- Hova mész?
- Csak távozni akartam ebből a hü..-mondatom azonnal félbe szakadt, mikor Tom fenyegetően Nat háta mögött gesztikulált.
- Miből? - kérdezgette Nat.
- Mindegy. És meddig szeretnél ezzel a nyom... - újból elharaptam a mondatom végét, Tom újabb haragos kézlegyintései miatt.
- Vagyis Tommal? - fejeztem be finoman.
- Most hogy mondod, Miya szeretnék beszélni veled. - gyalogolt felém az ajtó bejárathoz, én pedig kedvetlenül ellenkeztem akaratával.
- Nem akarok beszélni veled! - ő ezt hallva kissé dühösen megragadta az alkaromat, miközben önkénytelenül kihúzott a szobából.
- Eressz! - róttam meg az ajtó küszöbénél, Tom pedig magam után csapta az ajtót.
- Mégis mi a fenét képzelsz?! Miért kellett tegnap célozgatnod, mikor Nat is jelen volt?!!
- Ha már te nem is szándékozod elmondani, hogy milyen egy arrogáns önző állat vagy, akkor én szívesen megteszem helyetted!
- Ne feledd az alkunkat! Ha ezt tovább folytatod, kénytelen vagyok elmondani Billnek, amit valójában érzel iránta.
- Már ne is haragudj, de Natelie ezerszer többet ér mint a drága kisöccséd!! - folytattuk a gúnyos megjegyzésünket, miután lehangoló monológunk a szobánkba erőltetett. Mérhetetlenül dühös és tehetetlen voltam ebben a helyzetben, mert akár hogy is nézzük én nem vagyok a Kaulitz ikerek anyja, így nem is fognak soha hallgatni rám, akár mit mondok. Igaz, újból visszatértem gyengélkedő barátnőm társaságában, de valami mégsem hagyott nyugodni. És az nem volt más, mint a teljesen kivehető és átszűrődő beszélgetés az ikrek szobából. Túl nagy volt a csábítás, hogy ne tudjam miről is folyik a téma, ezért irigylésre méltóan oda osontam az ajtójuk elé, és csöndes levegővétel nélkül kihallgatásba foglalatoskodtam. Eleinte Nat gátló kioktató beszédje zavart be, miután később őt is valahogy rávettem a hallgatásra. Most viszont meggyőző mondataim nem az én számat hagyták el.
- Tom....hogy teheted ezt Natalieval!! - hangzott az ajtó másik térfeléből, mire Nat azonnal odatapasztotta fülét mellém. ,,Milyen jó dolog is az, ha ketten osztozkodhatunk a büntetésen, ha valaha egyszer lebukunk!"
- Mégis mit tehettem volna? Az a rajongó azonnal rám cuppant!! - folytatta Tom.
- De azért mutathattál volna valami ellenkező hadművelet, mert azért lássuk be....Natalie sem egy hétköznapi lány. - Nat mellettem majd nem elcsöpögött örömében ezt hallva, ahogy Bill meglepően róla áradozott. Kuncogásomat viszont most meglehetősen halkra fogtam.
- Talán, Nat iránt is érzel többet? - vágott vissza Tom, öccsének.
- Dehogy...nem. - lapolgatta érzését Bill saját testvérre előtt.
- Nem hogy már!! Én pedig naivan elhittem hogy Miyába vagy belezúgva!
- De hát ez így is van!!!
- Ő viszont teljesen mást érez irántad! - kezdett bele a legkevésbé várt témájában, amit sajnos sehogy sem tudtam megakadályozni, vagy egyáltalán kikerülni.
- Ezt hogy érted?
- Hát nézzük csak....megbízható forrásból tudom, hogy ő pusztán csak ezért van veled mert megsajnált. És ezalatt az értem, hogy mivel nem kölcsönös az érzése irántad ezért kénytelen azt színlelni mintha ugyanazt érezné irántad mint te iránta. - vette végét kissé zavart mondatának.
- Nem hiszek neked! - botrányozva hazugnak titulálta bátyját.
- Valóban? Akkor légyszíves, menj és kérdezd meg az összes bandatársunkat erről, és fogadjuk, hogy ugyanezt elmondanák mint én. Mert látszólag is lejött mindenkinek, és elég furcsa hogy pont neked nem! - néma csönd. Bill valóban elgondolkozott a dolgon, míg én és Nat teljesen letaglózva arra a döntésre jutottunk, hogy félbehagyjuk ezt a szélhámos viselkedést. Barátnőmmel egyetembe betértem a szobánkba, majd várhatóan kijelentettem neki.
- Haza kell utaznunk! - feleltem nyíltan, mire ő szokványosan megdöbbent szavaimon.
- Miért?
- Nat! Hisz nem hallottad? Ez a két álszent testvér szövetkezett egymással, és bármennyire is szeretném, hogy maradjunk, mégsem tehetjük. Mert ezeknek igen nagy következményei lesznek, és ettől akarom magunkat megkímélni. - Nat semmit szólva, egyetértve bólintott egyet, közben magára erőltette a gyors szedelőzködést, beteg állapotában. Én is ugyanígy tettem, és mikor a bőröndjeink is megteltek, hangtalanul útra keltünk. Át a folyóson, majd a turnébusz kijáratához. Ám váratlanul, nem vettük számításba, hogy még két banda tag is tartózkodik a buszban, ezért kínosan rögtön kérdezősködni kezdtek felőlünk.
- Ti hová mentek? - érdeklődtek kánonban.
- Ööö.. - gondolkozott Nat valamilyen hihető magyarázaton, de én ezúttal is megelőztem benne.
- A Mc Donald's-ba!
- Börönddel? - kérdezte gyanakvóan Georg.
- Hát...izéé, bespájzolunk egy hétre a kajából! - felelte Nat, én pedig teljes reménytelenséget éreztem a levegőben. Viszont nagy meglepetésemre, pont az ellenkezője történt, így hát a két banda tag helyeselve rábólintott az egészre. ,, Te jó Isten! Ez akkor azt jelenti, hogy náluk ez természetes?!" Vigyorodtam el magamban, amit Nat is látszólag folytatott. Nos, hát így történt, hogy pillanatnyi örömünkben, amit Gustav és Gerog naivsága és butasága okozott, hagytuk magunk után a bandát. Egyenest egy taxit leintve, navigáltuk a sofőrt a repülő térre. ,, Még, hogy az németek milyen jól értesültek, ha még a saját repülőterüket sem tudják hol van!!" Nagy időeltolódásba el is értük a végállomást, mivel csak egyetlen egy járat állt rendelkezésünkre, hogy felszálljunk rá. És csodának csodájára, nagy lébecelésünkben elértük a szülővárasunk egyetlen délutáni járatát. Teljes siker. Mégis valahogy megszállt a bűntudat, hogy szó nélkül ott hagytuk őket. Talán ez lenne a helyes, vagy épp másként kellett volna hozzá fogni, de azokban a percekben még gondolkozási időm is aligha volt. Csak spontán arra gondoltam, hogy mi lesz ezután, pedig jól tudtam, hogy nem lesz vidám következménye. Most, hogy Bill tud mindent Tom által, így reménytelenek éreztem azt, hogy mi továbbra is belekerüljünk a keretbe. Igaz, mi nem csak kapcsolati együttműködésbe voltunk, hanem szakmaiba is. De ez legyen a legkevesebb. Hisz, úgyis találnak nálunk sokkal jobb, dögösebb és naivabb táncost vagy sminkest. Az a nagy erővel megszerzett álmunk pedig gyors szakadásba kezdett amit Nattal egyértelműen is kiadtunk sírásunkkal. Ő is ugyanúgy érezte bűntudata sugallatát mint én, majd a vállamnak dőlve morogta el sajnálatát.
- Sosem gondoltam volna, hogy pont így fog végződni majd. - könnyeztem meg mondatát.
- Én sem. - elkeseredve idéztem fel magamnak az átélt perceim a bandával, miután a hosszú órás utazást átadtam az álmaimnak. ,, Hát ezt szánta volna sors? Mikor már hemperegtünk az örömben és dicsőségben, hirtelen cserben hagy minket? Vajon a túlzott érzelmes vágyak okozták vagy a mérhetetlen telhetetlenségünk? " Mert védelmünkre szóljon, hogy mi csak munka lehetőséget akartunk mellettük, de azt végképp nem, hogy szerelmi szálakat is elindítsunk. Mostanra teljesen megkérdőjeleződött bennem, hogy ki kiért van úgy oda. Bill többször is hangoztatta, hogy engem szeret, mégis titokban lehet, hogy Natot. És mi a helyzet Tommal? Tom egy kiszámíthatatlan személyiség, de valahogy az jön le nekem mintha velem többet törődne mint saját barátnőjével. ,, Lehetséges ez? Amik megvoltak írva, most váratlanul fölcserélődnek? És ha igen, vajon ez hosszútávon milyen beteljesülést fog okozni? "