Annak révén vált minden olyan értelmezhetetlennek és bonyolultnak, amint a Kaulitz ikrek fő szerepet kaptak az életemben. Eleinte minden a megszokott ütemében folyatta sorozatát, majd később ezek a napirendek teljesen más értelmet kaptak. Vegyük például ezt az incidens most Bill és köztem. Millió és milliónyi ember sóvárog egy egyszerű kapcsolatot kialakítva a banda énekesével, hogy mind az amit képzeletükben átszőttek megvalósuljanak. Én meg mint valami menekült hitetlen, visszaéltem a helyzettel ami máshol teljes sikert és boldogságot okozna. Nah igen....mint már említettem, én könnyedén szakítok a hagyományokon, és ennek tetejében úgy, hogy még testi fájdalmat is alkalmazok. Ez a cselekedet az erényes igazságtalanságra alapoz, melyet némi bűntudat kísért. S azt látva, hogy a körülöttem lélegző ,, barátaim" a jelenlétemben üveges szempárokat meresztgetnek rám, még inkább fokozta bennem ezt az érzést. Viszont, még mielőtt őszintén felléptem volna áldozatom szemei elé kerülve, hirtelen gondoltaim másodperceiben váratlanul elő került az az igéző csoki barna szempár is.
- Miya.....beszélhetnék veled? - szemei azon perc könnybe lábadtak, én pedig leküzdve csökönyösségeim határait, félre navigáltam a meggyötört személyt egy nyugisabb helyiségbe.
- Bill? Te sírsz?
- Miért minek látszik? - simította le könnyeit arcáról pulcsija fekete színű zubolyával, majd a szemkontaktus tartva bele harapott alsó ajkaiba.
- Jaj, kérlek! Mélységesen sajnálom azt amit tettem...nem lett volna szabad pont téged helyre tennem, miközben David volt a fő célpontom. - sajnálkoztam el a dolgon a padlóra tekintve, Bill pedig továbbra is hűen a csendet követte.
- Meg tudsz nekem bocsátani? - néztem újból szemeibe, mire ő kifejezően félmosollyal válaszolt.
- Hát persze. - felelte.
- Akkor hát....minden a régi kerékvágásban? - félve kérdeztem rá, azt feltételezve, hogy talán ezek után már az az izzó szerelme átcsapott mély sérelembe, és örökre eltávozott belőle. De épp az ellenkezőjét kaptam meglepetésemre.
- Igen...nos...ha te is akarod.
- Én?? Hát persze... - elgondolkoztatott valami, ami jól hallhatóan a fejembe gyökerezte magát ezt mondogatva: ,,Ne tedd!" "Ő csakis jobbat érdemel!!" Majd ezek a belső monológok egy erős szomorúságot kiváltva ágyazódtak meg bennem, miután az énekes furcsállva az arckifejezésemet kérdőre vont.
- Minden rendben?
- Igen....minden a legnagyobb rendben.
- Akkor hát...menjünk aludni. - ,,Aludni? Akkor hát tényleg bántja a dolog. Csakis abban reménykedik, hogy ha majd rá alszik egyet törlődik a memóriájából. Tényleg ilyen hiszékeny?"
- Rendben. - váltak el útjaink a hálókörletünk felé sétálva, majd az ajtó küszöbénél újabb tekintetteket ütköztetve búcsúztunk el egymástól egy hangtalan gesztussal. Miután magam mögött csuktam mind az ajtót mind a mai napomat letudva, megkönnyebbülten észleltem ahogy barátnőm éjjeli-molylepke módjára a gép előtt meredt.
- Szia Nat!
- Óóó...szia! - szeppent meg hunyorogva, amit feltehetőleg a számítógép fénye hátráltatta a látásban.
- Nah?
- Mi nah?
- Beszéltél Billel? - ,,Honnan a fenéből tudja?!"
- Csak azt ne mond, hogy a te vezér parancsodat követte! - kedvtelenül tekintettem rá, pizsamába való átvedlésem után.
- Áhh dehogy... - gúnyosan kuncogva fakadt ki.
- Ha nem lennék barátnők, még arra is rávetemednék, hogy éjszaka meglátogatnálak ott ahol még férfi nem tette be a lábát, hogy megtanuld, hogy ki az úr a háznál. - mosolyodtam el gonosz és perverz jellemet tükrözve, miközben a fogmosás rituális üteméhez készültem.
- Tyűűűű...mintha csak Tomot hallanám! ,,Nah Nat...ez volt a legnagyobb sértésed amit tőled kaphattam!" Színlelve nem érdeklődésemet folytattam a lefekvéshez szükséges dolgaimat, majd mikor már Nat egy percnyire kizökkent a figyelmét rajtam tartva akkor ajándékoztam meg egy párnával az arcába. Kiszámítva előrejósoltam, hogy mindezt ő nem fogja szó nélkül elhallgatni, ezért a tisztaságom érdekében a nappali felé vonultam, ahol sajnos már nem előre látva a dolgokat Tomba ütköztem.
- Áúúúúú! - nyögtem fel az ütközéstől.
- Miya?
- Tom!
- És Natalie! - szólalt föl mögöttem a legrémisztőbb énjét előhúzva Nat, mire én furcsa mód Tom háta mögé barikádoztam magam.
- Héy, héy! Itt mások szeretnének aludni...nem javasolom ezt a párna csatát. - tanácsolta Tom, ami Nattal egyetembe furcsálló arckifejezést hozott ki belőlünk.
- Oké! - hátrált meg Nat párnáját veszély mentesen a háta mögé dugva. Akkor már biztonságos volt a terep ezért újból visszatértem barátnőm köreibe, viszont a csevej még továbbra sem akart megszűnni köztünk.
- Jaj, még el ne felejtsem! Miya! Bill kéret a szobájába.
- Hogy mi?
- Mi vagy te? A komornyikja? - csatlakozott be Natalie is a beszédbe.
- De miért?
- Azt én honnan a fenéből tudjam?!
- Tudhatnád, mint ahogy minden volt barátnőd nevét is. Várjunk, ... mi is annak az újnak a neve?! - szúrósan hátba támadtam, mire rajta hamarosan mutatkoztak az elégedetlenség és félelem jelei.
- Új!?? - reagált Nat a célozgatásra.
- Amelia Sarah Mezzon!! - dühösen ejtette ki a száján Tom.
- Jaj...a fenébe! Engem már biztos vár Bill. Sok sikert Liar Master! - súgtam neki utolsó szavaimat elhaladva mellette, Bill szobájába tartva. Sejtésem sem sincs, mi okból vagy mi folytán hivatott engem de hallgattam a megérzéseimre, hisz tudom, hogy Tommal ellentétben Bill-nek nincsenek hátsó szándékai és bizonyára nem is akar rossz hírt közölni velem, mialatt már a kapcsolatunk békét hirdetett. Lassan betoltam az ajtót, melynek apró résén a beszűrődő fényt érzékelve bíztatást éreztem, hogy beljebb kerüljek.
- Végre! - fordult felém Bill a kottái előtt meredve. Látható volt még rajta az mérhetetlen nyomás, ami a szem gödröcskéiben vált figyelem felkeltővé, hisz nem csak szociális problémái zaklatták nap mint nap, hanem a közelgő turnék időbeosztásos zöme is.
- Miért hívtál?
- Hát...tudod...izéé. - értelmetlenül dadogva kezdte, ami lassan de látszólag arcpírként is elő tűnt belőle.
- Azt gondoltam, hogy az utolsó éjszakánkat itt töltve Hamburgba....szóval azt szerném ha....ha itt aludnál velem. - bökte ki tartózkodva az elutasító válaszoktól szemét összehúzva.
- Örömmel. - feleltem, hogy elégtételt tegyek elkövetett tetteim után. Hiszen ennyi elvárható tőlem. Bill azonnal levedlette akkori hangulatát szokásosára, miközben úgy vigyorgott mint a tejbe-tök.
- Kívül vagy belül? - mutatott az ágy két felére, míg én sokáig morfondírozva rávágtam.
- Belül!
- Nos....helyezd kényelembe magad. Én addig lemosom a sminkemet. - ,, Mily meglepő! Még szerencse, hogy így döntöttél...máskülönben úgy ébredtél volna mint a Bloody Mary!" Fakadtam ki gondolataimon, majd parancsára begubóztam a takaró alá. Elidőzött másodperceim java részt a plafonra terelődtek, elmerengve a velem történteken. ,,Vajon Tom bevallja Natnak, hogy megcsalja? Miért jó neki ha alkut köt velem, ha úgy sem tartom a számat? Mi is van pontosan ez mögött?"
- Itt vagyok! - bukkant föl Bill a fürdőszobából kifelé menet, egyenest az ágyra hanyatt vágódva.
- Mit csinálsz? - érdeklődött.
- Pizzát sütök! - adtam cinikusan választ.
- Jah...azt látom. Te, nem vetted mostanában észre, hogy Nat és Tom egyre többször kapnak hajba?
- Minden kapcsolatban ez van.
- Már kezdem föl fogni. - ült szomorúság az arcára, rávezetve a mi "furcsa" kapcsolatunk lényegére.
- Tudod, hogy nem direkt csináltam. Csak egyszerűen....sok ez nekem egy napra.
- Megértem. - válaszolta. Én elkeseredve elnéztem, ahogy belső szenvedését éli át egyre nagyobb mértékkel, miközben térdét zártan magához szorította kezét pedig az álla alá csapva elmélkedett magában. Én továbbra sem tudtam rá hozni olyan megnyugvást amit talán ő is jónak találna, így hát szavak nélkül inkább a tetteket követve megragadtam a kezét, olyan érzelemkifejezően mintha csak egy selyemkendőt tartanék markomba. Ő erre eleinte szokványosan megszeppent, miután lassan ellazította csodálkozó kifejezését arcán. Aztán váratlanul, nagyobb önbizalmat kapva saját kezét az arcomra helyezve végig simította egy virgonc hajtincsemet eltávolítva az útból. Majd az ujjait egyre lejjebb húzva ajkaimig bevezette a célba. Miután hirtelen észbe kapva el is vette onnan.
- Sajnálom. - kapálózott éjjeli szekrénye fölött, melyet egy magas ,,C" zendített meg. Az maga Bill jajgatása volt, ahogy óvatlanul egy helyes tárgyba ütköztetve ujját véresre szakította. Rögvest cselekedve kezelésbe vettem megsértett pontját, szokatlan mód egy jól bevált módszert gyakorolva. Megfogtam sérülékeny ujját majd a számba helyeztem, amit ő teljes döbbent tekintettel nézett végig. Miközben gyorsan egy jól hallható kéjes nyögés is beharangozott. Ezt látva, pedig mihelyst bevégeztem a segítségemet. Ha jól tudom, az emberi nyál sokkal gyorsabban elindítja a gyógyulás folyamatát sérülés esetén mint bármely más folyadék. De mint mindig, most is meggondolatlanul cselekedtem ahelyett, hogy először kinyitottam volna a számat. Viszont az is zavarba ejtő volt számomra, hogy még ebből a helyzetből is Bill szenvedélyt kovácsolt, holott én csak segítséget akartam nyújtani. Az elég kiábrándító, hogy ha csak egy ilyen kis dolog is lázba hozza de nyílván való vált számomra, hogy Bill még ennél is többet szeretne kapni. Igaz lelki és testi vonzalom hiányában én még továbbra is úgy tekintettem rá mint barátra, de ez őt nem igen foglalkoztatja. ,,Talán ő nem is különb mint a bátyja? Vajon ő is csak ,,arra" hajt? És miután bevégezte dolgát, hátra hagyna mint egy kóborló szellemet?" Ezt a kérdést talán még ő sem válaszolná meg kellően, de itt azért többről is szó van. S miközben ez mind lejátszódott egy perc alatt bennem, így hát arra következtetésre jutottam, hogy jobb ha most nem lesz társalgás a mai éjszaka folyamán, amire rohamosan alvást is kezdeményeztem. Kínos és egyben rémisztő ami köztünk zajlik, mert valahányszor barátként közeledek mindig csak ennek a fokozása vág pofon ütésként. Egy biztos, most már nem hagyhatom annyiba a dolgot és muszáj elmondanom valódi érzéseimet, mielőtt még sokkal komplikáltabbra fordulna a helyzet.