Teljes képtelenség mindezt átélni és megemészteni, akár mennyire is sóvárgok a fejetés után. Megbocsáthatatlan az amit az a szemét művelt velem. Már az, hogy felidézem magam előtt őt azonnal két-vállra fektet. A lábam egyik fele még a színesebb álomvilágba húzott, viszont a másik akaratosan a valóságba akart botorkálni tovább. Mégsem tudtam megálljt parancsolni végtagjaimnak, s önkénytelenül az ágyszélére telepedtem. Mintha csak egy szappanbuborék vett volna körül, ami a valóság és még az álom köztes állapotát szimbolizálta. Olyan érzés fogott el, tudván, hogy az a hajszálvékony fal, ami már nem képes többé megvédeni semmitől, az életem pedig újabb hegyes tárgyakba fog futni, idővel. S az a megvédő burok újból szerte foszlik. Semmit sem tudhatunk biztosra, de ha az mégis 100%-ra el van tervezve akkor sem kudarc nélküli a helyzet. Ebben az esetben én voltam a magabiztos áldozat és még véletlenül sem a megfontolt szemtanú. Milyen naiv vagyok. Hogy voltam képes mindent egy szemrebbenés nélkül elhinni? Érvként szól, hogy Nat-ért mindent hajlandó vagyok elkövetni, de úgy látszik zabos természetű önfejűségem megint diadalt aratott. És hála, most azon gyűlölködöm, hogy mindez miattam történt és, hogy átadtam a "stafétát" valaki olyannak, aki nem is érdemelte meg.
- Miya!! Miya!! - tört meg a békésen morfondírozó jellemem Bill nyöszörgését hallva, nem messze egy fotelben. Szemkontaktus hiányában, jól kivehetően füleltem rémálmain való kitöréseit továbbra is az én nevemet mondogatva. Miután hirtelenjében egy másik név is elhallatszott.
- Tom ne!!! Ne!!! - mostanra a figyelemmel teljesen ráirányult, miközben lassan feltápászkodva arra vetemedtem, hogy véget vetek ennek a borzalomnak. Eleinte gyengéden költögettem a megszokott bökdöséssel de ez látszólag semmit nem hatott rá. Aztán jött a keményebb módszer. Nah persze most is valami igazán nem jött a számításba. És az a reakció. Mert valóban kapott valamilyen durvább költő ütést, de mindenre felkészülve mégis újból a padlón végeztem. Nos igen, vele együtt.
- Hát te??? - bújta arcát a szemeimbe, döbbenetet kísérve. Szó mi szó újabb kellemetlen helyzet született. Egészen ártatlannak érzetem magam alatta, hát még 2 centire tőle.
- Nem lenne kedved leszállni rólam?!! - róttam meg idegesen, miközben a levegőtartalékom is fogyóba volt.
- Jóbban vagy már? - ,,Mitha a falnak beszélnék!"
- Jobban lennék ha levennéd rólam a csontos bordáidat! - s abban a másodpercben rögtön megszabadított a kínos jelenettől. "Félholt" állapotban fogtam meg a fejem, féloldalt elterülve a padlón.
- Fáj valamid?
- Igen....egy kicsit fejem. De valószínű az eséstől.
- Nem akartam. De mégis miért keltettél föl? - hagytam abba a fejmasszírozást halántékomon, gondoskodva róla, hogy megfelelő felvilágosítást kapjon.
- Rosszat álmodtál, közben az én nevemet kiáltottad folyamatosan.
- Az képtelenség, hisz én.... - harapta el a mondata végét, némi gyanakvást kihozva belőlem.
- Nah és akarsz beszélni róla?
- Miről?
- Hát tudod, Davidről és rólad. Pontosan mi történt köztetek?
- Ne haragudj Bill, de sem a hely sem az idő nem jó, hogy mindezt megosztassam veled.Egyébként is, próbálom elfelejteni a dolgokat, de ha egyre többen a tudtukra adom ezeket egy hamar biztos nem fog elfelejtődni. - adtam választ, mire ő szomorkásan lehajtotta a fejét a padló irányába.
- Annyira sajnálom, hogy nem lehettem ott mikor a legnagyobb szükséged volt rám! Annyira de annyira idióta vagyok!!!
- Bill! Nem kérek ebből a mártírkodó hangnemből! Jól tudom, hogy ott lettél volna ha tehetted volna...és ez a fontos. - próbáltam visszacsöppenteni a valódi személyiségébe, de a bűntudatos monológja folytonossá vált már számára.
- De én akartalak megmenteni!! - szeme lassan gyöngyöző tükörsima vízszerű vált, mégis akaratosan tartotta magát a sírástól.
- Hagyjuk. - zártam le a témát flegmán. Ő viszont továbbra sem zavartatta magát, mikor váratlanul megrántott a kezemtől egy csókba burkolózva. Ütemszerűen ütlegeltem és taszigáltam magamtól mint eddig. Gyanítottam, hogy vagy a mérhetetlen düh vagy a sajnálat váltotta ki belőle, de hogy ennyire. Ezért is ellenkeztem ellene, mert ez a pillanatnyi fellángolás is vérfagyasztó emlékeket idéz föl bennem. S minél jobban éreztem szerelmét, annál inkább testesült meg előttem David külleme. Majd egy röpke pihenő után elcsattant az a meggondolatlan pofon is. Azonnal felmértem a helyzetet, s látva, hogy milyen reakciót produkáltam, egyre jobban könnyekre fakasztott. Egy szempillantás alatt eltűntem a helyszínről és Bill megbotrányozott nézése alól. Kiléptem a folyosóra ahol csak a futás végtelen idejébe ragadtam. Csak futottam és futottam, mire végállomásként az egyik hotel parkolójába jutottam ki. Vajon ez tényleg önmagam vagyok? Vagy netalán mindennek az oka csakis David? Bizonyos szempontból a válasz semleges. Mert az előbb történtek igenis drasztikus változást hoztak az életemben, de mellette szóljon az is, hogy én Bill iránt nem érzek többet mint barátság. Hát igen, ez lennék én. Én, aki mindenkinek jót szán tenni de önmagát még sem tudja boldoggá tenni. Ez a szüleim velejárója, mint azt láthatólag örököltem, és amire nem is vagyok büszke. Betekintő monológomat fejemben azonnal félre dobtam megpillantva Tomot egy ismeretlen lánnyal az ő BMW terepjárója árnyékában. Bár nem az unatkozó, kukkolós jellememről vagyok híres, de a rosszakarattal elkövetett cselekedeteket soha nem hagyok figyelmen kívül. Talán valamennyire szórakoztat is a dolog, de Tom esetében ez nem a humoros énemet hozta föl belőlem. Akár mennyire is akarom megtagadni szemtanúságomat, akkor is megtörtént aminek soha nem lett volna szabad. Tom nem éppen megszokott búcsúzás vett a szőke pláza-cicától, ami bőven egy érzés nélküli smacit jelentett. Én pedig azt sem tudtam, hova tegyem ezt a megnyilvánulását. Azt képes lennék elnézni, hogy facéran átmenne egész Hamburg-on de ha egy olyan barátnője van mintha Nat, nah azért ölni is képes vagyok. Mikor a szőke barbi-baba elhagyta a látótávolságomat azonnal lerohantam Tomot egy alapos fejmosást kézbesítve.
- Te meg mégis mi a fenét művelsz?! Soha életemben nem láttam még ilyen hozzád hasonló gerinctelen pöcst mint te!! Hogy vagy képes megcsalni Nataliet?!! - vágtam a fejéhez minden ellenekézést elhárítva.
- Imádom mikor ilyen vagy!
- Tessék?
- Az a mérhetetlen düh és azok az izzó szemek! - kuncogott el a dolgon.
- Te nyomorék! - lendítettem meg a kezem, hamár az öccsét helytelenül a sorba raktam. Most ő a soros. De Tom egy kissé belegondolt a dolgok mögé és visszakézből elhárította a neki szánt pofonomat.
- Héy!!! Ne feledd!!! Az adósom vagy! - fenyegetett meg gúnyosan vigyorogva.
- Azt várhatod, hogy pont egy ilyen ügyet fogok elhallgatni!
- Nem várom el....kötelezlek rá! - szorította meg a csuklómat.
- Figyelj....ajánlok egy alkut!
- Nem fogok veled alkut kötni!! - majd hirtelen megrántott.
- Ne akard, hogy sírás legyen a vége!!
- Engedj el! - lepleztem erős szorításának fájdalmát, miközben küszködtem ujjaival a karomon.
- Ha nem akarod, hogy a drága kicsi barátnődet ne érje sokként, hogy én hűtlenül túltettem magamat rajta akkor elvárom, hogy tartsd a szádat amiért felszabadítottalak Davidtől!
- Vagy...
- Vagy? - tekintettem rá szúrósan.
- Vagy elmondom Billnek, hogy csak sajnálatból karoltad föl! És így kivettek is vagyunk...persze ha elfogadod az alkut, akkor mindez megelőzhető.
- Még is miből jöttél rá?!
- Kérlek, a bandában mindenki észleli.....akkor kezet rá? - nyújtotta kezét, én pedig némi időt halogatva a szabadon hagyott kezemmel érvényesítem az ajánlatot. Mire ő vérpirosra átszíneződött bőrömet érintetlenül hagyta.
- Öröm veled alkut kötni! - újból minden szarkazmusát beleadva elmosolyodott, majd sarkon is fordult a lépcsőkön föl-fele menve. Most egyszerre tört rám a düh és Billel történtek fájdalmas érzése. Olyannyira befolyásolt az érzés, mintha ketté tudna szakítani. Pillanatnyilag nem azon volt a hangsúly, hogy mit kéne tennem hanem azon, hogy hogyan állítom föl a fontosságú sorrendemet köztük. És pontosan ez az a kérdés amit nem tudnék megfelelő válasszal illetni. Tudom, hogy mindenki elvárná, hogy tűzben-vízben Nat mellett álljak, de a napokban több ember is hozzánőtt a szívemhez. És bármennyire is furcsa, de Tom is idetartozik. Ő eközben sarkon fordulva hagyott magamra és amilyen észjárással gondolkozik, úgy jött le számomra, hogy ezzel akar adni némi gondolkozási időt. Igaz, nem is volt nagy szükségem órákon át ezen rágódni akárkire is esik a választás. Ez esetben most a megérzéseimre hallgattam, és engedtem egy kis halogatást Tomnak. Viszont ha ő nem vallja be Natnak, akkor én ezer erőmmel meg teszem helyette. Mert ez teszi egy legeslegjobb barátnő, még ha Bill is közrejátszik a dologban. ,, Bocs Bill, de Natot már régóta ismerem. És nekem a barátságunk a legfontosabb" Jelentettem ki magamban a turnébuszhoz sétálva. Ám, az ablakból nem éppen szívélyes fogadtatás várta, hogy beléphessek a buszba. Igen, Bill. Bill megrémült és tanácstalan tekintette szemezett velem a busz egyik ablakából, ami egyértelműen jelezte, hogy most pillanatnyilag nem szeretne egy darabig látni. Nem is csodálom azután a pofon után. Így hát, döntésem a közelben lévő üllőhelyre esett, várva mikor kapom azt a hívogató szót.