Meglehetősen érdekelt mi történhetett barátnőm és David között abban a bizonyos hotelszobában, de mivel Miya éppen álomföldön járt így nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. Várhatnám, hogy felébredjen, de azt nem akarhatom, hogy miattam keljen fel. Nem rég voltam nála a kanapénál. De azóta már eltelt egy kis idő, szóval ismét tehetek egy látogatási kísérletet. Az ágy szélénél megtorpantam. Miya úgy aludt ott, mint egy hercegnő, és az ágya szélére pedig Bill volt ráborulva. Úgy őrizte ott a barátnőmet, mint egy kiskutya a gazdiját! Efféle hasonlatok kavarogtak elmémben, miközben számra mosoly húzódott - de mélyen legbelül persze teljesen mást éreztem, amikor a kiskutya hirtelen felébredt:
- Natalie?
- Bocsi, nem akartam zavarni, csak meg akartam nézni Miyát...
- Alszik.
- Na ezt persze látom magamtól is.
Tekintetem végigsiklott a pároson és kissé elpirultam irigységemben. Miya mozgott egy kicsit, de nem volt jelentős testmozgás. Bill hamarosan felállt és most már ketten néztük az alvó Miyát. Jelentős ideig álltunk és néztük, majd váratlanul az ajtó nyitódott ki. Az idősebbik Kaulitz fiú tért be és lépett elénk.
- Tom? - kérdeztem egy köszönés erejéig. De ő persze szokásához híven bunkóra vette a figurát.
- Igen, így hívnak.
- Merre jártál?
Aggodalmaskodtam, ami kiült az arcomra és hangomban is érezhető volt. Tomnak ravasz mosoly suhant arcára és végigjáratta a tekintetét Billen-Miyán-és rajtam.
- Még egy kicsit elbeszélgettem Daviddel.
- Vagyis megverted?
- Meg. De ez a tiéd, nem?
A zsebéből előhúzta a telefonomat. Valószínűleg azért nem találtam, mert nem nálam volt! Erre nem is gondoltam. Hogyan veszíthettem volna el? Ó, talán akkor mikor... jaj ne! Erre inkább nem is akarok emlékezni.
- A telefonom? Dehát honnan... ? Nálad volt? Miért?
- Ne gyanúsítgassál. Davidnél volt.
- Davidnél? - és ekkor egyszerre minden kitisztult előttem: vajon minek is menne a legjobb barátnőm az éjszaka közepén egy hotelbe, és miért is találtuk meg oly nehezen, ha csak nem csapdába esett? Valószínűsíthetem, hogy maga David tehette ezt. Elképzelhető, hogy írt egy SMS-t barátnőmnek a telefonomról. És így már azt is tudtam miért esett nekem a kocsiba. Elképzelhető, hogy a civakodás alatt szedte ki a zsebemből és eltette. Meg kell hagyni: alapos és számító egyén ez a David... Hamarosan előadtam volna a fiúknak is, de még mielőtt ez megtörténhetett volna Miya magához tért... tekintete homályos volt, és könnyezett - tán az ébredés végett, vagy még az emlékek felidézése miatt. Egyből a nyakába borultam még mielőtt az ikrek bármit is szóltak volna.
- Jaj Miya! Annyira féltem.
- Elhiszem Nat. De szerencsére mégis időben érkeztetek!
- Jah. Főleg, hogy Tom érdeme az egész.
Kapcsolódott a beszélgetésbe Bill is, de a hangjából nem egészen az jött le, hogy büszke a bátyjára, vagy örül ennek - hanem a bűntudat, hogy ő nem tudott semmit sem csinálni... míg Tom... nos: neki előbb a keze jár, aztán a szája. Biztosíthatom: ez nem csak a verekedésben van így.
- Tényleg... köszönöm Tom!
Mondott barátnőm köszönetet Tomnak, aki mosoly kíséretében biccentett Miyának és elindult a szobája felé. Sóhajtva néztem Miyára, aki már csak a nézésemből ki bírta olvasni, mire is vagyok kíváncsi - de eképpen válaszolt
- Natalie, ne haragudj, de ha lehet ezt később szeretném elmondani. Most inkább nem...
- Persze, megértem. Akkor én most. Én most elmegyek Tom után.
Miya is elmosolyodott és utána fáradtan hanyatlott vissza az ágyra. Tekintetem még Billen is átsuhant, aki fintorogva leült barátnőm ágya szélére. Természetesen megértem, hogy Miya nem most akarja megbeszélni... hát akkor hagyom, had pihenje ki magát! Szerintem most jót tenne neki a pihenés - bár Billnek már nem mertem mondani, hogy "hagyjuk magára".
***

Megérkezve Tom szobájának ajtajához végül bekopogtam, de semmi választ nem kaptam. Gondoltam bemegyek. Beérve persze csak azt láttam, hogy Tom elfordult a fal felé és aludt. A mosoly továbbra sem tűnt el az arcomról - oké, túl estünk ezen a borzalmas eseményen, de még az igazság hátra van. Ám, ahhoz már elég szilárd talajon tudhatom magam, hogy tudjam: itt, velük biztonságban vagyok én is és legfőként Miya is. - már éppen becsuktam volna az ajtót, amikor Tom felszólalt:
- Azt hiszed alszom? Gyere már be!
Sóhajtottam. Jellemző, hogy most a szokottnál is zsörtölődőbb, de azért... ez kicsit fáj! - ám mégis becsuktam magam mögött az ajtót és leültem Tom ágya szélére. Persze ő szinte tudomást sem vett jelenlétemről - ezért kényszerültem arra, hogy magam szólaljak meg:
- Tom! Kösz a telefont.
- Már megköszönted.
- Tudom. És azt is, hogy amint szóltam, "Miya bajban van" rögtön jöttél és segítettél!
- Ugyan. Rám fért már egy kis felszabadult bunyózás. Ilyet csinálni az egyik alkalmazottunkkal, aki még ráadásul nagyon közel áll hozzánk. Öngyilkosság volt David részéről, hisz tudja jól milyen vagyok. - bólintottam. Nem találtam megfelelőnek a pillanatot a beszédemre, de mégis valahogy úgy éreztem talán jobb ha elmondom Tomnak. Szóval belekezdtem:
- Igazából... nem csak az egyik alkalmazottatokkal.
Tom hirtelen felült az ágyon. Szemem rögtön megragadt meztelen mellkasán - elvégre a férfiak estékre nem szoktak pólót venni, anélkül is tudnak aludni - és szinte belepirultam, révén, hogy sosem láttam még ezelőtt. Vagyis: élőben nem. Már nem mintha otthon a laptop előtt ülve a googlen csak félmeztelen képeket keresgélnék a banda tagokról!
- Téged is bántott?
- Nem! Engem... nos: engem nem olyan szinten, mint Miyát. De rájöttem, hogy mi történt: valószínűleg azért volt Davidnél a telefonom, hogy valami hülye SMS-el, pl. egy találkára hivatkozva a hotelbe csalja vele Miyát.
- És hogy szerezte meg?
- Befejezném! Nos: és valószínűleg akkor szerezte meg mikor eltűntem itthonról, emlékszel?
- Persze! Tegnap volt! Hogyne emlékeznék. Én nem te vagyok!
- Ez most meglehetősen kedves volt. Szóval: akkor szedte el tőlem, mert mi "elvileg" vacsorázni mentünk volna...
- Na szép: velem bezzeg nem jöttél el vacsorázni! Azzal a pedofillal meg...
- Tom!
- Most mi kínod van?
- Kérlek szépen: ne vedd poénra.
- Jó, folytasd.
- Nos: és akkor a kocsijában nekem esett. És hát: előtte kérte, hogy kapcsoljam ki a telefont és tegyem a zsebembe. Mikor megfogta a fenekem lehet előszedte a telefont is belőle!
- Ez az aljas, perverz, disznó! Ez egy nyomorult! Ez már nem kis ügy. Azt hiszem beszélnünk kell a srácokkal.
- Beszélni?
- Igen, erről az egészről! Köszönöm, hogy elmondtad. De figyelj: már nem mintha annyira felzaklatna a dolog, de... te jól vagy?
- Most ne velem törődj! Menj, beszéld meg Billel és a srácokkal.
- Furcsa ez a kiemelés.
- Menj már!
Kibújt a takarója alól, elém guggolt és adott egy szájra puszit, majd kiment. Ott maradtam egyedül. Csak reménykedni tudok, hogy kiderül a teljes igazság, és, hogy tesznek valamit ez ellen a szemétláda ellen! Szegény Miya! Biztos borzalmas lehetett. Reményeim szerint elnyeri a méltó büntetését ez a disznó! Ó: és kell egy új manager...