A kellemes és meghitt együttlét még inkább fokozta bennem a naponta feldűlemlő érzések kavalkádját Billel kapcsolatban. Annyira kiismerhetetlen és egyaránt bizakodó amit most iránta érzek. Mégis valahol legbelül, minden porcikám ellenezte, hogy mindez tovább éleződjön. Az este folyamán a döntés a gyorsan az alvásra terelődött, én viszont ellenségesen visszautasítottam az ajánlatot. Helyette magányosan betértem a banda turnébuszába, felkeresve azt az intenzíven kívánkozó koffein forrást. Mikor rátaláltam azonnal megkezdődött a bevitele. Miután hirtelen egy ajtó csattanás törte meg a zúg ivásomat. Nos, abban a percben megkérdőjeleződött bennem ki is az a személy aki ilyen tájban képes megzavarni. Talán Nat aggodalmaskodik? Vagy Bill keresett föl lelki hullámai közt? Vagy netán Tom az, aki újabb szaftos pletykákat akar megosztani velem? A válasz meglepett és kiábrándító volt. Pedig mertem remélni, hogy Gustav vagy Georg lesz az.
- Szia Miya! - szólalt fel David a banda menedzsere egy kéz pihentető pózban a vállamon.
- David?
- Talán zavarok?
- Nem....dehogy. - ült le közvetlenül velem szemben. Mintha egy kissé tartottam volna mi is fog kiszűrődni a beszédünkből, hisz lássuk be nem sokat társalogtam vele.
- Mit csinálsz?
- Áá, csak az éjszakai koffein mennyiségről gondoskodtam. Ez már az agyrémem.
- Hhh, valóban az. - majd hirtelen beállt az nyughatatlan és kínos csend. Egyre kellemetlenebbül éreztem magam, amiért semmilyen jó téma nem jött számításba köztünk. Így hát arra következtetésre jutottam, hogy mielőbb távozok nehogy még cikisebb legyen a helyzet. De az ajtó felé tartva, váratlanul valami akadályozó tényező fogott meg, ami David erős kézszóritása volt.
- Várj! - kiáltozta. ,, Nah egy-fene, talán Nat-mama nem fog megölni ha kések pár percet!”. Gondoltam magamban az ajtó irányába fordulva. Vártam, hogy valami beszédtémába kerüljön, de balszerencsémre az a valami David nyelvével függött össze. A semmiből csak arra eszméltem ahogy hátulról neki esik a nyakamnak az evésre használt érzékszervével, mindeközben az ajtónak taszított. Hevesen ízlelgetett, én viszont minden erőmmel azon voltam, hogy elvegyem minden kedvét ettől a cselekedetétől.
- Hagyj!! - kiabáltam erőteljesen erős fogva tartásában. Miután keze hirtelen célpontot módosítva a medence csontomon tapogatott. Minden próbálkozásom amit nem kevés erővel produkáltam eltörpült mérhetetlen ereje közt. Csak a segély kérés jöhetett számba.
- Natalie!!! - sikoltoztam mire a megrontóm keze a számra tapadt. Lehetetlen. A kétségebesés közepette már az is félelmet keltett bennem ahogy felnevet a háttérben. Ekkor nyugtalanító keze a fehérnemű vonalán fel s alá vonult, teljes blokkot adva. És ez egyre erőteljesebbé válva teljesen tehetetlennek titulált, sőt ennek fényében még fel-fel nyögtem is. Újból fölnevettet a hatást elérve, én viszont továbbra sem tudtam szabadulni. Viszont azt sem hagyhattam, hogy mindez tovább folytatódjon. A legközelebbi kézzel megfogható tárgyal jól fejen találtam, mire ő rögtön a földre rogyott. Ez az esélyem, hogy megszökhessek, ám a másik oldalon Nat lézengett az udvaron. Ki ugyan nem mehettem, de bent sem maradhattam. S az a kis másodperc is hamar elillant, mikor David újból megcélozva mostanra a nyakamat ragadta meg.
- Még nincs vége! Talán a sokkal naivabb barátnőd, majd díjazza ezt! És utána....az enyém leszel! - mondta újabb kielégült mosollyal, mire szája mocskosul megkóstolta az enyémet. Ekkor már nem türtőztettem magam, s egyik szabad kezemmel jól pofán vágtam. Nat pedig abban a valós látványban lépett be az ajtón. Nyilvánvaló volt, hogy mi zajlott le, de David hihető ürügyet találva mihamarabb sarkon fordult a csodálkozó Nattal. Még megmagyarázni se volt időm, nem hogy figyelmeztetni őt. Szívfacsaró volt azt látni, ahogy vígan távozik vele miközben én voltam a második célpontja. ,,Mégis hogyan állíthatnám meg? Mégis hogyan mondjam el? Úgy sem hinnének nekem, hisz gyerekkori barátjuk.” Csakis az anyám és az apám által adott szépségemet hibáztathatom, hisz minden alakalommal mindig ez okozta a legtöbb bajt. Amennyi előnye van, annyi hátránya is. Még legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy David is ehhez a kategóriához tartozik. Bevallom, Tomtól ezt sejtettem, de tőle. Teljes döbbenet. És az a félelem amit most ő táplál bennem, még jobban könnyekre fakasztott. „Nem nézhetem tétlenül, ahogy ez a mocsok sorjában át megy rajtunk!!” Gondoltam el, erőt szedve, hogy elébe álljak a banda elé ezzel az incidenssel. Egy hangos ajtó csapás és szapora lélegzeteim törték meg a banda nyugalmasnak hitt éjszakáját. Bill rémülten rám tekintett, míg a többiek komásan feltápászkodtak.
- Mi történt veled? - állt meg szembe velem Bill aggódó tekintetével.
- David egy szemvényvesztő pedofil állat!!! Az imént megkörnyékezett....és most Nat odalán távozott!!!
- Hogy érted, hogy megkörnyékezett? - szólalt fel Tom. Én pedig a rohamos soktól és a végtelen sírástól a földre térdeltem.
- Miya!! - karolt át Bill tehetetlenségemet látva. Georg is azonnal cselekedett és földről felvéve az ágyamba fektette.
- Keressétek meg Nataliet! Én gondoskodom róla. - jelentette ki a fiatalabb Kaulitz helyett az idősebbik. Talán egy kissé váratlanul ért, de még vele is beértem idegösszeomlásom közben. Ezt pedig kinyilvánítva Bill, Georg és Gustav teljesítették a parancsot. Tom test közelben mellettem foglalt helyet, várva mikor csitulnak el bennem a kedélyek. Finoman megsimogatta az arcom, ezzel is némi biztatást adva.
- Ne félj. Megtaláljuk Natot. Megígérem. - és milyen jó volt ezt hallani, főleg az ő szájából. De a tény mégsem nyugtatott, hogy Natot hova a fenébe vihette el magával. Akár mennyire is jó, hogy Tom boldogít az aggodalmam és a félelmem továbbra sem szűnt meg. ,,Milyen ostoba vagyok, miért kellett engednem, hogy vígan távozzon a buszból?" Gondoltam vissza az önkénytelen testi kontaktusra. Mennyire fáj ez nekem. Nem csak az, hogy velem mindez megtörtént hanem az is, hogy mindezt még Natnak is át kell élnie. Ó embertelen szépség! Ó csillapíthatatlan érzések! Csak ők lehetnek a bűnösök. Közben fejem könnyeimben a párnára tévedt s pár percre lehunytam a szemem. Majd később csak azt éreztem, ahogy körben fog egy ismeretlen kéz szorosan magához húzva. Tom. Igaz, már most védekező módszereket kellett volna alkalmaznom de hazudnék ha nem esett volna jól tőle. Kissé bizonytalanul tette ezt, mégis már maga a jelenléte egy kis meleget adott. Viszont az aggodalmas gondolataim tovább kísértek álmaimban is. Majd felidéződött bennem az a jelenet Daviddel és annak folytatása is. Talán valami előkép volt, vagy látomás de minden olyan valóságosnak tűnt. Majd feltűnt Nat is az álmomban. Egy sikátorban egy kocsi ülésén. Talán ez volt az a mozzanat ami elég helyre írást adott, hogy oda navigáljam a srácokat. Rémülten megébredve Tom felé fordultam, aki kicsit kábultan meresztette rám szemeit.
- Szólj a többieknek, hogy keressék meg David autóját, ami feltehetőleg egy sikátorban parkol!
- De Miya, olyan sok autó parkol a sikátorokban.
- Kérlek! - könyörögve kérleltem, mire ő habozás nélkül telefont ragadt és értesítette a többieket.
- Ha el durvulna a helyzet, akkor már csak a rendőrségre számíthatunk. De valóban igaz amit mondtál?
- Már hogy ne lenne az! - újból rám tört a sírhatnék.
- Bocsáss meg....csak nehéz elhinnem.
- Épp ez a célja...tudta jól, hogy nem hinnétek nekem. Ezért próbálkozott nálunk!
- Van benne valami. - helyeselte.
- De úgye nem bántott?
- Ez nem lényeg. Először találjátok meg Natot. - vettem el kíváncsiságát.
- Esküszöm ha bántani merészelt akkor....
- Akkor? Neked Natot kötelességed megvédeni!
- Igaz. - hajtotta le fejét szomorúan.