Egy érzelmi hullám következtében könnyeimmel küszködve rohantam ki a kempingből. Nem tudtam eldönteni magamban, hogy valóban igaz volt e amit láttam, vagy kamu, szemfényvesztés. Sóvárogva megcsíptam alkarom, hátha felébredek és kiderül, hogy ez csak egy rossz álom volt. De mind hiába! Balga remény. Hiszen ébren vagyok!
Az este már leült a tájra és, hogy szabadon tudjak gondolkozni arra vetemedtem, hogy elinduljak egy gyors, frissítő sétára, a part mentén. Szemem előtt végig a kínos percek sora játszódott. A barátnőm, nem? Addig oké, hogy összejött álmaim pasijával, mert ebbe beletörődtem, hiszen ott volt nekem Tom. Erre most mit látok? Fél centi sem választotta el őket! Miért tette ezt velem?
Hamarosan egy újabb könnycseppet töröltem le szemem sarkából és tovább mentem. Már kicsit messzebb voltam a kempingtől, és mikor felfigyeltem azt a helyet azonosítottam be, amin ma délután Tommal sétáltunk. Tényleg Tom! Mi van ha nem is Miya kezdeményezett? Mi van ha Tom mászott rá? Ez valószínűbben fest, mint az, hogy Miya... de akkor miért hagyta magát?
Közel a vízhez egy kisebb sziklát véltem felfedezni, amire le is telepedtem. Tekintetemet a sápadtan mosolygó teliholdra vetettem és megint csak sírtam. Sok minden jutott most eszembe: miért vagyok én itt? Miért történik minden olyan furcsán, kiszámíthatatlanul? Miért pont velem? - fejemben talán még az öngyilkosság is megfordult, mert személyem azon egyének közé sorolható, akik meglehetősen érzékeny érzelmi világot tartanak számon.
Kezeimet ölembe tettem és a gyengéden hullámzó vízre meredtem. Szeretnék belefulladni! Jött egy emos gondolatmenet. De még végig sem tudtam vetni magamban és egy hang csendült fel a közel távolban.
- Szia Ariel!
- Ezt meg, hogy érted??!
Csattantam fel és a célszemély felé fordultam. Mikor beazonosítottam Tomot gyorsan lepattantam a szikláról és szinte harci pózba lendülve tartottam fel ökleimet, amiket később segítségül hívtam könnyeim eltörléséhez. Nem akartam, hogy így lásson.
- Ariel egy hableány, és a sziklán ülve ahogy a vörös hajadat fújta a szél ez jutott eszembe. Akár ő is lehettél volna!
- Te hülye vagy.
Tévedt ki ez a megállapítás a számon, majd leengedtem kezeimet. A földre szegeztem tekintetem és nem sokára megpillantottam Tom cipőjének az orrát. Összehúztam szemöldökömet és már éppen a "rohadj meg" kívánságot hoztam volna fel, de Tom kezeit állam alá helyezte és megemelte a fejem. Belenéztem mélly barna szemébe és ismét egy újabb könny próbált előtörni belőlem. De mikor távozni kívánkozott, és lehullani készült az arcomról Tom elkapta és összezárta a tenyerét. Mintha össze akarná nyomni a parányi vízcseppet!
- Mit akarsz? Meguntad Miyát és most hozzám kujtorogsz?
- Hehe. De túl reagálod a helyzetet!
- Most ezen mit kell túlreagálni? Láttam, amit láttam, Tom! Nem hazudhatsz a szemembe!
- Nem is akarok. Higgy amit akarszt, de csak egy tányért vettem le felőle.
- Én se mondhattam volna jobbat! Miért nem mész el?
- Miért vagy ilyen?! Próbálnák megmagyarázni valamit, ha nem zavar.
- Hallgatlak.
Sóhajtottam fel végül. Tom leeresztette mindkét kezét. Zsebre helyezte őket, majd lesütötte tekintetét.
- Nem történt semmi. Csak egyszerűen túlreagáltad, mert a szemed előtt az lebeg, hogy Miya elvette tőled Billt és most engem is meg akar szerezni. De ez nem így van, kis buta!
- Hát akkor hogy? Te akarod megszerezni Miyát?
Újabb könnyek gyűltek szempilláim végére, amiket Tom készségesen letörölt. Aztán folytatta amit elkezdett:
- Ha ennyire érzelgős lány vagy, akkor talán rossz embert fogtál ki magadnak. Nem fogok könyörögni, hogy megbocsájtsd azt, amit el sem követtem! Érted?
- Értem.
Átgondoltam: tényleg igaza lehet. Megfordult és elindult. A szívem kalapált és végül tétova percek következtében megpróbáltam megállítani:
- TOM VÁRJ!
Megfordult. Lassú, kimért lépések közepedte, lehajtott fejjel indultam felé, ujjaimmal játszadozva. Elé érve felnéztem arcára, amiről semmijen érzést nem tudtam kiolvasni. Később aztán egy ravasz mosoly repült át ajkain és megragadta a derekam, magához húzott, és ajkaimra tapadt. Csókja minden porcomba melegséget ömlesztett, és az érzések csak erősödtek mikor beletúrt sűrű hajkoronámba. Bátorkodtam átkarolni a nyakát, amire ő még szorosabban húzott magához és egyre hevesebbnek festett a csókja. Végignyalt ajkaimon, amire enyhén kinyitottam számat szabad utat engedve ezzel a gitáros nyelvének. Keze becsusszant a pólóm alá és a hasam tájékán kezdett simogatni, majd feljebb haladt. Tomtól ez nem meglepő! Miközben nyelveink vadül ölelkeztek átéreztem a világ összes pozitívumát és tudtam, hogy ettől nincs jobb. Nem hülyeség, hogy jól csókol! De mikor a keze felfedezésre indult felső testem domborulatain rám tört a józan észjárás és enyhén megpróbáltam eltolni magamtól. Persze erősebbnek bizonyult és könnyen tudtomra adta, hogy még nem akarja abbahagyni - de tovább próbálkoztam. Dehát csak nem tágított! Tehát egy szadista mozdulattal vetettem véget az egésznek: belecsíptam a meztelen karjába, amire álrébb ugrott és fájdalmasan felvisított:
- Aú!
- Mit nem értesz abból, hogy hagyd abba?
- Semmit!
- Sejtettem.
Gyorsan megigazítottam a ruhámat és a hajamat, majd karba font kézzel meredtem rá és megmagyaráztam mi volt ez:
- Tom, szerintem ezt nem épp a tengerparton kéne csinálni. Nyílt terepen!
- Miért? Neked nem tök mindegy hol csináljuk?
- NEM! És nem csinálunk semmit, amíg élet az élet és halál a halál...
- Dehát járunk, nem?
Mivel erre a kérdésre én sem tudtam a pontos választ így csak vállat vontam és elindultam visszafelé a kempingbe. Tom egész út alatt azt kérdezgette, hogy "most nem? most nem? most nem?" - már a legerősebb agysejteimet is kórházba juttatta visszaérkezve a kempingbe. Még ott is kérdezte:
- Dehát most nem?
És már menekülőre fogtam volna, de elkapta a karom és kilökött a falnak. Kérdőn meredtem rá, várva a választ, de csak ismét egy csókba ölte minden nemű magyarázatát. Ekkor lépteket hallottunk és mint két madár úgy reppentünk szét.
- Natalie! Félre értettél valamit! Mi nem... ja! Hogy ő már elmondta.
Most hirtelen nem tudtam miről is beszél Miya, de annyira nem is kötött le. Pislogtam hol Tomra, hol Miyára. Ekkor érkezett meg a csorda többi tagja: Bill, Georg, Gustav. Bill aggódva meredt bátyjára aztán rám:
- De jó, hogy meg vagytok! De hol voltatok eddig?
Már épp válaszoltam volna neki, de Gustav megelőzött egy komplett fikcióval:
- Békülős szex.
- Mi van??!
Támadta le Miya Tomot, aki kiszorult a falnak a barátnőmből előtörő anyatigris elől! Én elkaptam a karját és rámosolyogtam.
- Nat! Haragszol?
- Miért?
- Ohh... aranyhal! Máris elfelejtetted?
- Micsodát?
Értetlenkedtem, mert valóban nem tudtam mi az amiért haragudnom kéne. Rajtam kívül mindenki elhúzott "ajjozásban" tört ki és Georg folytatta az eszmecserét:
- Azt hogy ma te rendelsz pizzát!
- Hát ezt tényleg elfelejtettem... de... Hé! Erről ma még nem is volt szó!
- Tudom, csak kihasználtam az alkalmat...
Zárta le a dolgokat a fiú. Mindenki nevetésben tört ki és ennek örömére Bill kezembe nyomta a telefonját, én meg egy hetyke mozdulattal adtam Tom kezébe. Tom megrázta a fejét és odaadta a tőle nem messze álló Miyának, aki felszólalt:
- NEM! Tegnap is én voltam!
És tovább adta Gustavnak, aki ismét csak a fejét rázta. Ezzel átadta Georgnak, aki nevetve nyomta vissza Bill kezébe. Bill összehúzott szemöldökkel meredt Georgra, aki hátrébb lépett egyel. Aztán az énekes bepötyögte a telefonszámot és rögvest tárcsázott.
- Hallo? Egy Hawaii pizzát szeretnék rendelni.
Hatalmasat ugrottam, hiszen köztudott, hogy én nem szeretem a pizzát, aztán Tom megrázta a fejét és odasúgta Billnek:
- Meg rendelj egy gyrost Natnak. Ő nem szereti a pizzát!
- Ja tényleg... akkor még egy gyrost is pitában! Köszönöm. A cím pedig: Hamburg, Red Cat Camping, negyedik ház. Köszönöm!
Letette majd ránk nézett. Miya elsuhant mellette:
- Ugye tudod, hogy Te fizetsz?
- Ó... dehát nem úgy volt, hogy Natalie rendel?
- De mégis te rendeltél!
Védett meg Gustav és vállat vonva Miya után ment. Georg a mosdóba vette az irányt, nekem meg Tom megfogta a kezem, megpuszilta az arcom és maga után húzott a nappali felé. Bill körbetekintett:
- Hé? Most miért hagytatok itt? Várjatok!
Szólt, és követett minket a nappaliba. Én ezúttal Miya mellett foglaltam helyet és a TV-re meredtem. Barátnőm megkínált egy zacskó chipsel, amit készségesen elfogadtam. Tom és Georg (visszaérkezve a mosdóból) a szőnyegen foglaltak helyet. Bill leült a külön álló kanapére, Gustav meg beült Miya és közém. Milyen jó ha együtt a csapat! De még mindig nem tudom mire kéne emlékeznem...