Nem mondta el, mert tudta, hogy ez lesz a reakcióm. Mégis mi? Most speciel két okból is elszomorodtam, sőt talán megfelelőbb lenne az "ideges" jelző: az egyik az, hogy a legjobb barátnőm, és még sem mondta el, pedig ez nem egy nagy dolog. Mondjuk számomra igen, mert a másik ok, amiért csalódott vagyok az való igaz: az, hogy Bill Miyába szeretett bele... gonosz dolog, hiszen azt mondják, ha szeretünk valakit az a legokosabb, ha elengedjük, hogy boldog lehessen - ha már velem nem is az... amúgy is szerintem olykor - olykor még egy púpnak is jobban örült volna a hátán, mint nekem. Belegondolva a koncertek előtti sminkelésbe meg minden... nos: nem is tudom. Sokszor beszólta neki, de csak azért, hogy jobb fejnek gondoljon. De ezek szerint Miya valóban jobb, mint én. Ez mondjuk eddig sem volt titok! De szerinte vagyok olyan különleges, mint ő. Dehát ez csak az ő véleménye - nem Billé. Talán jobb is így, de akkor sem tudok beletörődni! És az a legérdekesebb, hogy mégsem Miyára haragszom, hanem arra, aki szerelmet vallott neki. Bill Kaulitz.
- Hahó Nat! Tom vagyok. Bejöhetek?
Na tessék a másik hülye... egy álom vált valóra! Pont jó hangulatomban talál. De ahhoz nincs szívem, hogy leugassam "maradj kint!" - helyette ezen kedvesebb verziót alkalmaztam:
- Mit akarsz?
- Bejönni.
- Miért?
- Hozzád!
- Kapsz öt percet...
Hirtelen támadt indulataim végett ezt a szófordulatot kényszerültem elhagyni. Tudom, ez most nyilván bántó, de most rosszabb vagyok, mint egy menstruáló nő. Dehát csak nem tántorodott ajtóm elől, ezért kellett neki öt percet adnom, ami már most tíznek néz ki.
- Szia.
- Ma már találkoztunk, nem? Akkor minek köszönni?
- Mi bajod van? Lemaradtam.
- Addig jó neked!
- Dehát mégis mi történt?
- Hosszú és nem akarok beszélni róla...
- Nem is kell, mert úgyis tudok mindent!
- Dehát azt mondtad, hogy lemaradtál!
- Mert kíváncsi voltam mennyire vagy őszinte velem...
Talán semennyire, talán még annyira se. Tom alapértelmében kedves meg figyelmes, de ezt marha jól leplezi - túl jól. Ám ha előtör belőle akkor némi bunkóssággal fűszerezve ugyan, de előadja magát. Tehát elmeséltem neki mindent. Régi rossz szokásom, hogy talán olyanoknak mondok el ilyen dolgokat - nos: magán jellegű dolgokat - akiknek talán nem is kéne. Való igaz: ez nagyon rossz dolog, de sok évem volt már rá, hogy elhagyjam, de ez a gyermeki naivság mindig megmarad bennem... életem végéig!
- Te szegény.
Ennyire tellett tőle. Egy tök száraz "te szegény". Végül is több, mint a semmi, de mégsem mondható valaminek! Végtére is: benne a szándék meg volt.
Sóhajtottam, majd ismét komorra váltottam küllemem. Tom leült mellém az ágyra. Úgy néztem rá mintha villámokat szórnék felé, hiszen mikor ideges vagyok mindenki irritál. Ötletem sincs miért! Tehát itt ül mellettem és én meg mellette. Ketten vagyunk. Jobb lenne egyedül, mert ilyenkor szólóban a legjobb, hisz elegendő idő lenne a megnyugvásra, de ha ez már nem jön össze...
- Mit te szegény? Hagyjad is Tom. Most inkább ne mondj semmit.
- Ki menjek?
- Megtennéd?
- Nem.
- Ahh. Akkor miért kérdezted?
- Te miért hitted, hogy megteszem?
- Köcsög.
- Köszi, de tudhatnád, hogy úgysem mennék ki, amíg nem tudok minden részletről...
- Kis számító vagy! Na mindegy. Maradj csak, ha annyira akarsz.
- Alap, hogy maradok!
Sóhajtásom a lemondással volt egyenlő. Tudhatnám, hogy Tom szereti beleütni az orrát más dolgába! De ez nem számít most. Egyenlőre azon vacillálok, hogy melyik lenne jobb: ha egyedül lennék, vagy ha nem lennék egyedül?
- Ne is törődj vele Nat. Gyere össze velem! Hidd el: sokkal jobb vagyok, mint Bill!
- Tom, ugye most fel akarsz vidítani?
- Igen!
- Hát akkor azt nagyon rosszul csinálod. Ettől csak idegesebb leszek!
Még közelebb csúszott és kuncogott. Ő nevet, én meg legszívesebben sírnék. Ha haragszom valakire, akkor az egy negyed óráig még úgy is lesz! Vagy többig. De most inkább menekülnék! Csak hova? Merre? Kihez? Az egyetlen személy, akihez most mehetnék bizonyára úgy hiszi haragszom rá - én meg azt, hogy ő rám, de ez mindig így van!
- Miért Nat? Hidd el: fel tudnálak vidítani! Vannak módszereim. Mellettem tuti boldog lennél!
- Isten segíts...
Jobbik esetben erre nem szóltam volna semmit - de most ehhez is túl ideges vagyok. Szóval kénytelen voltam szóvá tenni, amit magamban gondoltam.
- Natalie, én rájöttem valamire.
- Ó ne. Mire?
- Arra, hogy nem szeretem, amikor ideges vagy.
- Mert?
Remény csillant meg bennem, hogy hátha valami ilyen kedveset mondana nekem, mint pl. nem szeretem, ha ideges vagy, mert akkor szomorú is vagy, és ha te az vagy akkor én is - na de ez nem Tom! Szóval ezt kaptam a várt helyett:
- Mert akkor köcsög vagy.
- Igen? Ha köcsög vagyok, akkor arra van az ajtó!
- Ne idegeskedjél már.
Elkapta a karom és magához vont. Igen: átölelt... ez biztos, hogy jól van? - magamban persze eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne akkor, ha nem ő tartana most így, hanem az, akit szeretek... szép álom, de van valaki, aki jobb az ő szemében, mint én. Végtére is: most Tom is megteszi. Mélyen magamba szívtam az illatát és erről is egyből Bill jutott az eszembe. Ő teljesen más parfüm szerűséget használ! Tényleg ikrek, de az ízléseik méteres távolságra vannak egymástól. És milyen puha a pólója. Lehet Coccolinoval mossa! Vagy Lenorral?
- Tom, te mivel mosod a ruháidat?
Tört ki belőlem, aztán kapcsoltam, hogy nem kellett volna ezt mondanom. Ez megint hülyének állít be előtte! Így is annak tart. Most kicsit eltolt magától és felháborodva megkérdezte:
- Ez most komoly? Megölellek, és téged az foglalkoztat mivel mosom a ruháimat??!
Gyorsan kutattam a fejembe, hogy erre mivel vágjam ki magam, és csakhamar rá is bukkantam a helyes mentő útvonalra:
- Igen, mert meg akarom jegyezni, milyen illatod van.
Pislogott. Hát én is visszapislogtam neki. Amire kifakadt... ezt követően ismét magához ölelt és a hajam simogatta. Ismét elpirultam és szinte el is felejtettem minden bánatom.
- Ez aranyos.
Szólalt fel. Nocsak de jó egy ilyet hallani tőle! Nem nagy dicséret, de mégis elegendő... nekem igen. Próbáltam tovább élvezni a helyzetet és mire észbe kaptam már levegőhöz is alig jutottam, úgy szorongatott. Megfogta az állam és maga felé fordított - jaj ne! Már megint kezdi.
Ismét elpirultam és már azon gondolkoztam miként nyavalyogjak neki, de egy hang se jött ki a számon. És egyre csak közelebb hajolt - közelebb - közelebb. A távolság minimálisra csökkent és egy szó:
- Nyugi.
Ennyit mondott mikor ajkaimra tapadt. Kapálództam, mint egy partra vetett hal - pedig el ismerésem: nekem is tetszett a helyzet. Csak ezt követően, hogy nézzek apám szemébe, aki a legjobban Tomot gyűlöli? Bill után. Bár a múltkori miatt inkább Tom áll a negatív lista élén - bár ki tudja. Aha! Miya elmondása... már dereng miért is utálja apa Billt. Miya is olyan neki, mint a lánya, hiszen nálunk nevelkedett miután... - ekkor gondolataimból az szakított ki, hogy Tom keze már a combom tájékán járt. Hirtelen kellemetlen emlékek sokasága rohamozott meg és úgy löktem el magamtól, mintha egy darab fa lenne. Kirohantam a szobámból és kiérve Miyával találtam szembe magam, aki úgy sétálgatott fel - alá, mint azt az apukák szokták a szülésre várva. Előbb még haragudtam, de ez múlandó. Most már életmentőm ként tekintek rá!
- Natalie!
- Miya!
- Figyelj... ami történt... azt nem lehet meg nem történtté tenni... és amúgy sem én tehetek róla, hogy Bill...
Nem hagytam, hogy befejezze mondandóját, mert az ajtó kinyílt és az előbb oly "kedvelt" személy jött ki rajta.
- Nem érdekel! Szeretlek Miya! Te vagy a legjobb barátnőm!
Tört ki belőlem és berohantam barátnőm háta mögé, ezzel fedezve magam. Tom nevetve szólalt fel:
- Szóval már őt szereted? Akkor értem miért nem tetszett a csók...
- Csók??!
Ez kivételesen Miya volt. Hirtelen anyámnak hittem. Betoppant Tom elé és megragadta a pólóját, lejjebb rántva ezzel Tomot is, hogy majdnem szemmagasságba legyenek.
- Milyen csók, Tom? Erről nem volt szó.
- Tudod drága Miya... ez csak jött magától.
- Csak magától, hm??!
Ezzel a lökettel, amivel kitört belőle ezen jellegű kérdés úgy vágta pofon a még mindig kuncogó gitárost. Persze annak kuncogása egyből alább hagyott. Miya választ adott a fel nem tett kérdésre:
- Ez is csak úgy jött magától.
Pislogtam. Aztán csodálatomat akkor váltotta fel a hálás tekintet mikor barátnőm szembe fordult velem. Nem mondtunk semmit, csak megöleltük egymást. Tom egy kicsit kóvályogott a pofon után aztán tovább nevetett. Utálom, hogy mindig mindenen röhög! Rossz hatással van a bioritmusomra... ekkor előkerült Georg és Gustav is.
- Mi történt?
Kérdezte Gustav miközben a szendvicsét rágcsálta. Georg csak érdekes arckifejezéssel nézett ránk. Nem tudtam válaszolni Gustavnak, mert Miya megtette helyettem:
- Csak megneveltem a gitárosotokat, ha már ti nem teszitek.
Tom szinte dicsekedve mutatott az arcán ékelődő kézlenyomatra, amin a másik kettő jó ízűen felnevetett.
A történtek után mindenki elszivárgott valamerre én meg Miyával mentem be a szobába és kérlelően néztem rá, miközben feldobtam kívánságomat számára:
- Miya, tudod, hogy utálok veled összeveszni, ezért is szeretnélek megkérni valamire: ígérd meg, hogy innentől kezdve nem kell részegnek lenned, ahhoz, hogy őszinte legyél velem!
- Jaj Nat. Szerinted nem jöttem rá, hogy el kellett volna mondanom? Csak egyszerűen tudom mit érzel és... nem akartam összetörni az álomképed!
- Helyette összezártál egy kanos nácival.
- Kanos náci?
- Hát most na...
- Jó, megígérem.
- Oké. Akkor most minden jó lesz?
- Hát azt nem tudom, mert kicsit leugattam Billt.
- Ajjajj... csak nem hozzá vágtad, hogy szerelmet vallott neked?
- Konkrétan nem is nekem vallott szerelmet, hanem apudnak.
- MICSODA??!
- Jaj nem úgy! Apudnak mondta el, hogy mit érez irántam én meg csak kihallgattam.
- De miért?
- Ehh... ezt kérlek ne most kelljen megindokolnom! Csak hallottam és kész.
- És hozzávágtad mikor leugattad?
- Igen! Mert ideges voltam.
- De Miya, ismerhetnéd!
- Tudom. De már késő.
- Miya! Most... egyáltalán merre van?
- Öö... azt nem tudom. Kirohant a kocsiból. Ó, és most nekem kell utána menjek... gondolom!
- Igen!
- Óó...
- Hajrá!
Miya általában nem szokott rám hallgatni, mert nem szereti azt csinálni, amit mondanak neki. De most elment. Amint becsukta az ajtót én még az óvatosság szempontjából elfordítottam benne a kulcsot és hanyatt dobtam magam az ágyon. Ilyen napot...