Már majdnem éjfél, de én továbbra sem láttam fikarcnyi jelét annak, hogy nyugovóra térjek. James fontoskodó küllemében élveztem a műsorszüneti csatornák fénytáncát. Egyikünkből sem jöttek szavak, csak némán elnézve a merőben izgalmas és szórakoztató műsort tértünk el a haszontalan bájcsevegéstől. De valamelyikünk mégis megtört.
-Nah és mikor utaztok el? Ne érzed azt, hogy mielőbb elakarlak titeket tüntetni de ez a banda már kezd az idegeimre menni! - mert ki nem? Gondoltam magamban és még mielőtt választ adtam volna tűnt föl a lépcsőn lejövetelt Cassandra kimerülten kérlelve a virrasztó népséget, hogy menjenek aludni. Épp jókor...amúgy is, holnaptól már nem kell ezen törnie a kopasz kis fejecskéjét. Azzal én is távozni tértem, beérve a szobámba pedig navigálódtam a sok élettelen test között. Egyszer-kétszer sikerült is valakit jól gyomorba találni és a kivehető nyögések arra utaltak, hogy Tom és Georg volt a szerencsés. Minden ballépésemben kuncogva törtem ki, végül mégis Nat mellett találtam meg az alvóállapotot.
Reggel a redőny között beszivárgó napsugarak ébresztettek, ez lenne az isten által alkotott ébresztő óra? Kérdezgettem magamban, miközben kedvtelenül pattantam ki az ágyból magamnak tudva az elsőként felkelő ember címet a lakásban. Lassan csoszogva eljutottam a konyháig ahol ösztönösen egy frissítő fröcsött ragadtam meg. Még Nat szülei sem keltek föl, hála az égnek! Az első poharat hamar levittem, másodikként pedig a müzlis tálnál lyukadtam ki. Miután ezt a nem éppen kelő energiához juttató reggelit is letoltam, tértem vissza a szobámba, hogy átöltözzek hétköznapi viseletembe. A legkisebb észrevétel nélkül dobtam le a ponyvámat gyorsan felöltve magamra a pólómat. Persze most sem volt olyan pillanat, hogy valakinek ne keljen szóvá tennie az eseményeket.
- Lehet ennél kicsit lassabban? - kéjesen nézett végig Tom, mire én gyorsan a nadrágom takarásába helyeztem minden kivillanó domborulatomat.
- Bazd meg!!! - tévedt egy közelben lévő párnára kezem, és azzal a védekező eszközzel küldtem a fejének. Erre mindenki kétségbeesetten ugrott föl alvó helyéről Tom feje és a párna ütközés hallatán.
- Miya???! - nézett rám Nat érdeklődve, eszmélve hogy egyetlen ruhadarab leplezi felső testem szépségeit. Azonnal kipattant ő is az ágyából és jó takarást biztosítva kérte, hogy kapjak valamit magamra még mielőtt szemet szúrna a többieknek. Hát igen...erre valók a barátok. Hogy egy ilyen kínos helyzetből is kihozzanak valami átlagosabbat! Kikiáltásnak azonnal engedelmeskedtem és szerencsémre már fel is került a pólóm a helyére. Szemmel láthatólag néhányuknak még le sem esett, hogy nyaktól derékig meztelen voltam, de ezt a homályos sötétség is gátolta. Viszont Tomnak már erre is kifinomult szeme van ahhoz, hogy mindezeket alaposan szemügyre vegye. De őt látva most inkább az zavarta, hogy milyen meglepően védekeztem ellene. Szemrehányóan rá meresztettem tekintettemet és lassan az ablakhoz sétáltam, hogy beengedjek némi fényt is. Ám, a redőny apró rései között kitekintve, valami arra késztettet, hogy még se cselekedjek. Egy kézlegyintéssel hívtam magam mellé barátnőmet akin mostanra ugyancsak az az aggodalom mutatkozott mint nálam.
- Bill, valaki tudja, hogy itt vagytok?! - kérdeztem bosszankodva.
- Én nem mondtam el senkinek... - felelte, mire én felé fordulva karba tettem a kezem, gyanakvóan szemezve vele.
- Csak Gustav telefonált tegnap az egyik haverunknak. - ekkor mindenki a banda dobosára helyezte tekintetét, aki ártatlanul tekingetett vissza ránk.
- Óóóó, szóval mégse kellett volna megmondanom! Dehát semmi nem történt azóta. - mentegetőzött, ami véleményem szerint elég gyatrán hangzott.
- Tényleg? Na akkor azonnal vonszold ide a segged és néz meg mi történik ha valakinek gondolkodás nélkül eljár a szája!!! - parancsoltam rá míg ő félve betartva vetette ki figyelmét. A ház körös-körül betoborozták a rajongók és a fotósok. Esélytelen lett volna, ha csakúgy lazán kisétálnánk köztünk ezért inkább más valamin kellett törnöm a fejem. Gustav megbánva a tettét tért vissza a banda társaságba míg én és Nat egy eszelős terven elmélkedtünk.
- A hátsó ajtó! - hangzott föl mindkettőnkből, mélyen egyetértve.
- Bill, azonnal szedjetek össze mindent, de csak azt ami létfontosságú...nincs időnk pepecselni!!! - adtam tudtukra. Mi is rohamosan összeszedtük amink van és búcsú beszéd nélkül rohantunk át az előszobán a hátsó kijáratig. Eközben Bill telefont ragadt, hogy ügyesen elnavigálja a turnébuszt a ház mögé. Ott helyben fölpattantunk a buszba de balszerencsénkre néhány paparazzo is utánunk szegeződött. Hiába, mi egy járművel előnybe voltunk ők pedig a futás választották. Alig néhány másodperc után döntötte úgy inkább, hogy abbahagyják az üldözést. De jó... most biztos azt hiszik, hogy mi ketten kurváknak csaptunk föl. Már látom magam előtt a lapokat amiken ez áll ,, a banda csoportos kiruccanása" és ,,újabb jelöltek a ,,fektetési" listán?". Fájdalmat éreztem az iránt is, hogy még búcsúzni se voltunk időnk a családtól. Bizonyára ők is meglepetten állnak a küszöb előtt és üres ágyakat találva borulnak egymás karjaiba.
- Megkeserítitek az ember életét!! - csaptam a fejükhöz.
- Mi??!! Héy, héy...tudtommal te voltál az aki ide hozott minket! - ellenkezett Tom.
- Nem lett volna semmi baj ha most az egyszer befogtátok volna.
- De!!!! - Bill a vitát lezárva helyzete bátya szájára kezét, igazat adva nekem.
- És most mi lesz?
- Nem tudom, Nat. - feleltem silányan mert már maga a hangulat is elvette a kedvemet a gondolkozástól.
- Várjunk csak...Bill, nem ma lesz az a party amit a Tokio Hotel közreműködésével tartanak? - állt föl Georg ülőhelyéről.
- A Fan party-ra gondolsz?
- Igen-igen! Ha van valami akkor ez az a megfelelő hely, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk.
- Lányokat is bevihetnénk. - szólalt föl Gustav helyeselve az ötletet.
- Á-Á-á!!! - vettetem végét a pillanatnak.
- Mégis, hogy nézne ki ha mi csakúgy beállítanánk oda semmilyen előrejelzés nélkül?...nem akarunk a pletyka rovatok címlapján szerepelni!
- Jobban mondva, csak te! - tört föl Natalieból ez a meggondolatlan válasz.
- Jaj, Miya!! A bandának igaza van! És biztos vagyok benne, hogy te is élveznéd. - alap, hogy ismer de ez már kezd átcsapni zsaroló eszközökbe...kénytelen leszek beletörődni és erőltetően igent mondani.
- Oké!
- Hurrá...azt hittem itt fogunk oszlásnak indulni!! - szólalt föl újból Tom szemlátomást kielégülten. A busz új irányt módosítva indult vissza Hamburgba. Majdnem 4 órás út volt még autó pályán is megtéve. Az este is hamar leszállt, talán még reagálni sem volt erőm a kinti tájra szegezve a szemem. Mikor már azt hittem, hogy a szokásosnál nem pillantok meg több embert a keleténél, ütött arcon az a látvány amint hosszú kígyózó rajongó sorokat meg nem pillantottam kilométerekkel a végállomástól. Úhhh...hát ez alaposan kiforgatta a gyomromat a helyéről. Ilyen sokan? Kb. ennyien éheznek Afrikában. A banda imidzséhez hűen integetett a lelkes rajongóinak míg én és Nat előtérbe szorultunk. Lassan tolatott a busz a kijelölt parkolóba, ahol semmijelét nem láttuk a közönségnek. A két bodyguard kíséretében szálltunk ki a hatalmas épület felé tartva. Példálózni csak a helyi stadionokkal tudtam, pedig ez csak egy közösségi helyként fenntartott rész volt. Akkor milyen lehet egy VIP centrum? Elsőként tudhattam magamnak, na jó inkább másodikként, hogy betérhetek egy ilyen helyre. Végülis elképzeléseimhez nagyon szorosan állt a hely, ami némi ambiciózust keltett bennem. Két külön helyiségbe invitáltak, ahol mindenki kedve szerint készülődhetett a party-ra. Észbontó rucik tömörülésében még választani sem volt merszem, olyannyira szépek voltak. Nat is tétován álldogált a döntés születése előtt. De végül elhatározásunk egy ezüstös koktél ruhánál és egy halványkékszínű egybe részes ruhánáldőlt el. Teljes színpompákkal érkeztünk meg a banda szeme elé akik mindezt tátott szájjal reagálták le.
- Ömm...jól a ezüst szín rajtad! - bökte ki elég satnya bókként, Bill a nagy izgalomban.
- És Natnak is! - követte példáját bátyja.
- Köszönjük. - feleltük cseppet sem letablózva mint amire számítottunk. A két iker jó modort mutatva került mellénk enyhén felívelve karjaikat felajánlkozva, hogy belekapaszkodhassunk. Lehetne ennél mesébe illőbb? Akár mennyire is furcsa de most az egyszer tetszett a dolog. Egy pillanatra fontosnak érzetem magam.
- Héy, és velünk mi lesz??! - kérdezte a még kacérnak látszódó Georg és Gustav de feleletet egyikünk sem adott. Azzal a könnyedséggel sarkon fordultunk én Bill oldalán Nat pedig Tom oldalán köszöntve a rajongókat.