{ Mi van veled Miya?

A nap első sugarai a földön találtak rám a hálózsákomba bugyolálva. Fáztam. Ilyenkor általában hozzá bújok Miyához, és már kezemmel kerestem is őt, de a tenyerem alatt csak a hideg, kemény padlót éreztem. Hol van Miya? Hirtelen az összes fáradtság és álom reggeli könnyedzésbe burkolódzva tört elő belőlem és úgy pattantam fel ideiglenes nyughelyemről, mintha kirobbantottak volna. Hol van Miya? - ismételtem meg kérdésemet a fejemben, mire már kerestem is barátnőmet a szobánkban, de sehol sem találtam. Az ágy felé fordultam, ahol Georg angyali arca fogadott - és nyitott szeme?
- Mi a baj Natalie?
- Nincs meg Miya! - válaszát sem vártam meg és már ki is bújtam a hálózsákomból, hogy megkeressem barátnőmet. Az ajtóban igyekeztem minél gyorsabban felkapni a köntösömet és a papucsomat, mert édesanyám szemmel ver ha meglátja fedetlen és meztelen vállamat. Rohantam a lépcsőn lefelé és már éppen leértem volna mikor valamiben úgy megbotlottam, hogy három lépcsőfoknyi lerepülést követően előbb érkeztem a padlóra, mint akartam.
- Ouch!
- Nat! Minden oké? - felkaptam fejemet és elveszett "fogadott testvéremet" pillantottam meg. Miya fáradtan törölgette a szemeit és észrevettem valamit:
- Velem igen. De te mit keresel itt a lépcsőn?
- Én csak... itt aludtam el... - szipogott egy sort, majd ekkor tudatosult bennem, hogy barátnőm, akit nagyon ritka alkalommal lehet csak sírni látni most mégis sír. Vajon mi történhetett?
- Miya mi történt?
- Semmi... nem fontos!
- Dehát sírsz!
- Dehogy sírok. Ne hülyéskedj! Tök jól vagyok csak pont most keltem... - oldalra fordítottam a fejem kíváncsian és vártam, hogy mi lesz a végkifejlet mikor megpillantottam barátnőm vállán egy ismerős ruhadarabot:
- Jé. Bill odaadta a kabátját?
- Ööö... igen, hogy ne fázzak!
- Ez de kedves. Mondtam én, hogy imádni való! Ezért is vagyok annyira oda érte...
- Tudom Nat... tudom... - a könnyek megint potyogni kezdtek szeme sarkából, amiket én letöröltem neki és folytattam neki szánt monológomat:
- Figyelj: ha nem akarsz beszélni, akkor nem kell... de ha valami van azt remélem tudod, hogy nekem elmondhatod!
- Persze, hogy tudom... de vannak dolgok, amiket jobb nem elmondani senkinek.
- Ez is igaz, de... ha el akarod tudod, hogy engem itt találsz!
- Gyere ide... - mondta és megölelt.

***

Jó végre itthon lenni, már nagyon hiányzott apa és anya... talán még Mike is... bár ez egy kicsit túlzás, de azért.. na...
Éppen reggeliztünk és szinte a levegőben is lehetett érezni az apa és Bill között tomboló feszültséget. Apa már akkor utálta Billt mikor megmutattam a BRAVO címlapján, pedig akkor még csak 11 voltam... szóval ez a viselkedés nem okoz semmi nemű meglepettséget. Miya viszont okozott! Alig evett, pedig rengeteget eszik általában. Vajon mi van vele? Aggodalmam kiült az arcomra amit anya is észre vett:
- Mi az Natalie? Valami baj van?
- Nem semmi csak... hagyjuk! - ettem tovább. De épp mikor visszahajoltam tányérom fölé hirtelen észrevettem, hogy Tom közelebb csúszik anyámhoz. Kissé tátott szájjal néztem a soron következő eseményeket.
- Ó, drága Cassandra! Te olyan figyelmes vagy.
- Ő a gyerekem. Azért vagyok csak figyelmes. - anya evett tovább és Tom bánatosan visszacsúszott a helyére. Megkönnyebbültem és hallgattam a rádiót, ami evés közben szólt. Reggeli után mindenki felöltözött és csak úgy elfoglalta magát: Georg telefonált, Gustav nassolt és a TV-t leste Tommal, Bill meg... nem is tudom, hogy merre van! Ekkor egy ajtónyitódás és egy sátánian vékony hang:
- Megjöttem!
- Ohh ez a köcsög hazajött... - fordultam Miyához, aki erre kuncogott egyet. Lesereglettem a földszintre és üdvözöltem öcsémet:
- Szia Mike!! Na ki van itthon?
- Anya! Nem azt mondtad, hogy Nat már soha többé nem jön haza?
- Te görény! Még szép, hogy hazajövök! - hamarosan heves vitába keveredtem egy szem öcsémmel és a vitából csak az ugrasztott ki, hogy Miya lefogta éppen lendülő öklömet.
- Nyugi Nat! Te nyomorék, már megint mivel kötöttél bele?
- Jaj ez a hisztérikus picsa is itthon van? Ó ne...
- Hisztérikus picsa? - barátnőm elengedte a kezem és szólt: - Öld meg!
- Kétszer se kell mondanod... - nekiugrottam öcsémnek és következőleg már apa és anya szedett szét minket. Erre a nagy hangzavarra már a fiúk is letévedtek:
- Mi történt? - szólalt meg Bill, akit a nap folyamán először látok. Reggelizni se jött. Bezzeg a köcsög bátyja és a másik kettő igen... ajj he... - miután mindez végigfutott öcsémtől elborult, sötét elmémen elfelejtettem a jó modoromat!
- Srácok, ez itt az öcsém, Mike...
- Cső! - szólalt fel öcsém és bennem életemben először fogalmazódott meg az élni hagyás vagy a meggyilkolás kérdése... de nem ölhetem meg, mert sok lesz a papír munka...
- Szia kisöcsi! Én Bill vagyok... - nyújtott kezet a frontember, amire bennem megint előtört a csodálat iránta. Olyan kedvesen, szinte úri embert megcsúfoló módon mondta az alábbi szavakat, hogy azt sem tudtam hol vagyok. Lenyűgözött udvariasságával, és már figyeltem is Miyára, mert csodálkozó arcomra mindig van egy - két csípős megjegyzése, de csak ennyi volt...
- Ó, Nat... - és elfordult. Nem kifejezetten értettem ez mi volt, de annyira lefoglalt az énekes bemutatkozása, hogy nem is figyeltem. Mike viszont a maga szemét módján így kezelte a helyzetet: belenézett Bill tenyerébe, és utána felemelte a sajátját. Aztán bele köpött és úgy nyúlt volna Bill keze felé, de a fiú erre elhúzta a száját és vele egyetemben a kezét is. Mike pislogott majd folytatta:
- Örülök, hogy megismertelek, de kérlek ne hívj kisöcsinek. Már van egy nővérem!
Erre már nem bírtam az indulataimmal és éppen pofán akartam volna csapni, de valami megzavart: Tom.
- Hűha! Már most szimpi a kiscsávó!
- Höhh... kösz, de hetero vagyok... - zárta le Mike a beszélgetést és bement a szobájába. Gyűlölködve néztem utánna és nyöszörögtem, amire Miya kuncogva azt mondta, hogy: olyan vagy mint egy kiskutya! Ezt megköszöntem neki, majd újra Tomra tévedt a tekintetem...
- Ezennel visszaszívtam.

***

Olyan gyorsan eljött az ebéd idő, hogy az valami hihetetlen volt. Mindenki az asztalnál ült, kivéve öcsémet, mert ő már megint a spanokkal kajált a családja helyett. Ideges voltam, nem titok, de anyám csengő hangja mindig is megnyugvással töltött el. Hamarosan Gustav szólalt fel:
- Amúgy még nem volt szerencsém normális kommunikációt létesíteni ezzel a Mike gyerekkel. Milyen ember ő amúgy? - fordult felém Gustav kérdően mire én eltöprengtem, hogy milyen szavakkal is jellemezzem... arrogáns? Beképzelt? Nyomoronc? Büdös? - nem, nem ezek a megfelelő szavak. Ettől azért rosszabb! Már 8 múlt, kb. egy hónapja, de ugyanaz a majom maradt, akit eddig ismertem. Mivel nem igen találtam a megfelelő jelzőket az édes öcsémre, anya látva tanakodásomat inkább kisegített egy 3 tagú mondattal:
- Mike egy kretén. - erre mindenki csöndben anyámra meredt. A saját fia, de nem tagadja az őszinte összképet róla. Helyesen fejezte ki a reális jelzőket öcsémről. A kínos csöndet megint Gustav törte meg:
- Van még repeta?
- Természetesen. Ennyire ízlik?
- Hát hogyne! Miss Kimberly maga nagyon jó szakács... - ez most Tom volt, és én szánakozó tekintettel néztem végig rajta. Anya megköszönte és felállva felvette Gustav tányérját, hogy repetát adjon neki. Mivel Tom láthatólag anyám hátsó féltáját stírölte nem bírtam az indulataimmal és mivel mellettem ült nem esett nehezemre a nyakába borítani a nagy tányér forró bolognai spagettit. A sajttal és a szósszal, valamint a nem rég kifőtt tésztával együtt. Tom ordítva ugrott fel, de hogy szenvedése ne legyen ilyen egyirányú inkább még meg is pofoztam melléje! Rá is ordítottam:
- Te disznó! Akadj le az anyámról! Neked is van!
- Ez forró, ez forró, ez forró!!!!!!!!!
- Leszarom!
- NATALIE! - szólt rám mindenki. Bill viszont jót nevetett ezen a többi fiúval. Nevetése teljes mértékben jogos volt, mert bátyja is beszólt neki az öcsémmel való ismerkedésnél.
- Mi van? Nem halt meg csak leégett a bőre...
- Mit hogy leégett?? Ez még ég! Szedd le rólam Natalie! Ha már rám öntötted!
- Várj mindjárt jövök. - szóltam a tomboló gitárosnak és visszatértem egy hatalmas vödör vízzel. A háztartásunkban sok állat él és így vödrünk is van amivel vizet adunk nekik. Kertes ház, sok jószággal! De ők csak hátul vannak, és még a fiúk se látták a hátsó kertet. Amúgy se mutatnám meg nekik! - a vödörrel nyakon öntöttem Tomot, aki erre megdermedt és rám nézett dühösen: én kuncogtam. Csönd lett. Mindenki figyelte a végkifejletet. Mi Miyával már tudjuk milyen Tom mikor ideges. Menekülni kell előle! De apa nem tudom mit szól hozzá... majd mindjárt megtudjuk, mert Tom elindult felém sebes léptekkel. Én egyből a szobába irányultam. Majd hirtelen: PUFF! - dördült el apám sörétes puskája és újabb lyuk termet a falon. Hátra néztem kétségbe esetten, de Tom még élt és a feje is megvolt! Csak épp pillanatnyi sokkot kapott. Megint csönd. Anya belekortyolt a kávéjába, Miya már megszokva az ilyen eseményeket összeszedte tányérját és behelyezte a mosogatóba. A fiúk tátott szájjal nézték a még életben lévő gitárost. Apa lefújta a fegyver füstölgő csövét és visszahelyezte maga mögé. Aztán kioktató hangnemben magyarázott Tomnak:
- Aki a kislányaimra kezet emel az halál fia.
- Ezt már megtanultam szerintem... bocsi Nat!
- Se-se-se-semmi baj! Apa te őrült vagy.
- Tudom...
A témát ezzel lezárta.

***

A megbánás és a bűn bánat mindig is az életem része volt. Most is nagyon sajnálom Tomot, és valószínűleg ezért nem megy az elalvás. Hogy a lelkem ismét megnyugvásra térjen arra szántam magam, hogy bocsánatot kérek Tomtól a hirtelen felindulásból történt spagetti támadás végett. Kimásztam a hálózsákomból és leguggoltam Tom mellé az ágyához. Még szerencse, hogy egy szobába mászunk, mert utálok éjszaka a házban kujtorogni. Szóval! Odaguggoltam mellé, megbökdöstem az oldalát, mire ő felhorkant és hamarosan megfordult:
- Mit akarsz? Már megint meg szeretnél ölni?
- Bocsánatot akarok kérni!
- Tényleg? Hát nem is tudom... megbocsássak?
- Tom! Szóljak apának?
- Oké megbocsájtok, csak ne hívd apádat!
- Na... ez gyorsan ment!
- Nat rád nem tudom miért de nem lehet tartósan haragudni...
- Ezt tudom... bár én se értem miért!
- Én értem. Ti - azaz te olyan egyén vagy akire egyszerűen nem tud, nem képes az ember haragudni.
- Ti? Ezt hogy érted?
- Tudod kedves Nat... a melleid lassan akkorák lesznek, hogy külön életet élnek! Ezért...
- Köcsög! - már éppen elfordultam volna, mikor megfogta a csuklómat és rántott egyet rajtam. Leültem az ágya szélére így egy magasságba került a szemem az övével.
- Natalie...
A nevem kimondása úgy tört elő a szájából mintha valami sóhajtás lenne. Vetett egy pillanatot a dekoltázsomra, de utánna megint a szemembe nézett és közelebb hajolt, egyre közelebb. Mikor az ajkai közeledtek az enyéimhez már minden kitisztult. A vér az arcomba szökött. Rátettem szabadon lévő kezemet a szájára és megkérdeztem tőle:
- Tom, mit csinálsz?
- Sssh...
Csitított mire már nyúlt is a másik kezemért, hogy azt is lefogja. Na, jó ez nekem nem megy! Ezt érzem. És érzésemnek megfelelően a hirtelen jött helyzettel nem tudván mit kezdjek ökölbe szorítottam a kezem, sikítottam, és orrba vágtam. Erre ő felült az ágyon és az orrát fogta. Én szaporán kapkodtam a levegőt: majdnem megcsókolt! Úr Isten... kezeimet magam előtt tartottam és a falat néztem megfeszülve. Majd egy ajtó nyitódás, felkapcsolódott a lámpa és apám jelent meg a tinédzser kori baseball ütőjével. A fényáradatra a szobában lévő összes személy felkelt. Apa éppen támadott volna, de én védelmezően beálltam Tom elé:
- Apa ne csináld! Nyugi, nem történt semmi!
- De akkor miért sikítottál?
- És ha sikítottam? Miért hiszed, hogy pont Tom volt?
- Mert ő néz ki úgy mint egy kanos náci!
- Jaj, nyugi, ne aggódj nem történt... - mondatomat nem bírtam befejezni, mert a hátam mögött bujkáló személy nem bírt megálljt parancsolni a kezének és felfedező útra indult fenekemen. Arcom ismét pírba borult és olyan követhetetlen gyorsasággal kaptam ki apa kezéből a baseball ütőt, hogy a következő amit láthattak az az volt, hogy Tomot leütöttem az ágyról... - a cselekedetem után lihegtem, mint egy kutya és az arcom már-már összetéveszthető volt a hajammal. Megint csönd. Mindig ez a kínos 5 perc! És akkor megcsörrent a telefonom. Egy SMS. Anyától: fél 3! Majd holnap folytatjátok. Most alvás! - szerintem ez volt a végszó. Hangosan felolvastam mindenkinek és hamarosan újból álomföld vette át az uralmat a szobában.