Deutschland sucht den Superstar
1.fejezet; 14.rész
Natalie szemszögéből
{ Az őrület határán
Mikor megérkeztünk Berlinbe úgy feszengett bennem az az előtörni akaró kérdés: mi lenne ha hazaugranék anyuékhoz? Bár Miya szerint erre még lesz időm, mert kb. egy hétig itt leszünk, szóval ne szomorkodjak. Nem tehetek róla, hogy hiányoznak. Hogy eltereljem figyelmemet a honvágyamról leültem a laptopom elé, amit mindig magammal cipelek, bárhova is megyünk. Megnéztem az emailjeimet meg hasonlók. Miya ekkor robbant be a szobába:
- Nat, ments ki innen! Ezek vérhülyék...
- Hogy érted?
- Na szerinted? Egy 2 percig se voltam velük, de már leszívták az agyamat.
- Furcsa. Te nem is szoktál velük lenni!
- Téged kerestelek, szívem!
- Ihjaaa!!
- Uhh. És te végig itt voltál?
Miya leült mellém az ágyra. Nem válaszoltam kérdésére, mert ha az érzésem nem csal ez költői kérdés volt. Ő is csekkolta saját dolgait, és aztán arra az elkeseredett döntésre jutottam, hogy elindítok egy teljes rendszer vizsgálatot a gépemen. Ez el fog tartani egy ideig. Hason fekvő pózomból átlendültem a hátamra, és így láttam a "felettem ülő" Miyát. Akkor sokmindenről kezdtünk el beszélgetni. De mikor elmondott egy számomra érdekesnek bizonyuló információt, akkor nem bírtam magammal:
- Mi? Mike? Mikor? Mit akart a kis porba fingó?
- Nem tudom. Téged nem ért el szerintem. Nézd csak meg a telefonodat!
Teljes lelki nyugalommal, az izgalom legkisebb szikráját is eltusolva nyúltam mobilomért, és mikor a kijelzőre tévedt tekintetem kicsit megszeppentem. 18 nem fogadott hívás? Ó, és vagy öt sms. Ilyenek hogy: Te nyomorék, miért nem veszed fel a kurva telefonod? ; Hallod miért nem veszed fel? Élsz még? ; Direkt csinálsz hülyét magadból?" - nos ilyenek, de inkább hagyjuk a részleteket. Érdekelt, hogy mit akar tőlem az a selejtes kerti törpe, de annyira nem, hogy én hívjam fel. Na persze, majd pont őrá költeném az egyenlegem!
- A kis nyomorult hajnalok hajnalén felhív engem, hogy mi van velem... hallod! Biztos, hogy az öcséd?
- Nem tudom, Miya. Múltkor már anya is engem kérdezett erről.
- Dehát ő az anyja...
Megvontam a vállam és egy újabb csöndszünet után ismét kezdtük a csevejt. Szinte egész délután csak bla-bla-bla. Aztán a hosszas unatkozásba, mialatt a fiúk isten se tudja hol voltak arra a döntésre jutottunk, hogy majd tokio hoteles fanfictionokat olvassunk. Nem akár hogyan! Egy bekezdést Miya, egyet én. A párbeszédeket is szétosztottuk és tökre beleéltük magunkat - oly annyira, hogy ránk is sötétedett. Este 10 magasságában értek haza a fiúk és amikor beléptek a hotelszobába Gustavot ledöntötték az ágyra. Szegény nem volt épp jó bőrben! Miyával persze kedvenc dobosunk rosszul léte hallatára odatömörültünk mi is. Miya ekkor elkerekedett szemekkel fordult hozzám:
- Mi történt?
- Nem tudom, Miya, eddig én is veled voltam.
- Semmi csak kicsit... egy kicsit becsípett... - válaszolta Bill. Csodálkozó tekintettel néztük a válaszadónkat és utána a dobost. A következő percekben Gustavnak horror fimbe illő módon kipattant a szeme és felült. Erre Georg hátrébb lépett Tom mögé:
- Úr Isten! Meghalt és most zombi lett! Nem akarom, hogy felfalja az agyam! - fejét Tom vállába rejtette, mert nem bírta ki kuncogás nélkül. De Tom ezt úgy fest véresen komolyra vette:
- Jézus! Gustav! Ne hagyd, hogy a szörnyeteg irányítson! Teljesen fel fog emészteni!
- Meg fog emészteni Te nyelvtan bajnok! - szólalt meg Miya "kedvesen" mellőlem. Tom ránézett egy érdeklődő pillantással és felállt a földről. Aztán odalépett hozzánk. Erre Miya is harciasan felállt és én is. A fülébe súgtam:
- Nyugi.
- Elhiszed nekem, hogy tök nyugodt vagyok?
- Nem.
- Köszi Nat.
Gustav felpattant és kirohant - azt hiszem a fürdőbe. A következő, amit a hirten leült csönd után hallottunk: Gustav öklendezése. Már vágom merre járhattak egész nap! Mikor ez tudatosult bennem csak úgy magamban megjegyeztem: szééééép. Ezután megráztam a fejem. Miya rám nézett:
- Mi az?
- Semmi.
Amíg mi itt folytattuk ezt a közös dialógust hirtelen kattogást hallottunk. Az én laptopom? Miyával teljesen egyszerre kaptuk oda a fejünket és Billt vettük észre, ahogy a laptopomon ügyködik. Miya megelőzve engem felszólalt:
- Te mit csinálsz Bill?
- Csak nézem, hogy Ti mit csináltatok amíg mi... nos amíg mi nem voltunk háznál.
- Hát fanfictionokat olvastunk! - vigyorogtam. Erre jött vissza Gustav és arcát egy törölközővel törölgetve megállt Georg mellett. A dobos olyan halk volt, hogy Georg csak akkor nézett hátra, mikor meghallotta a lihegését. A feje fordítása alatt a hajával játszott és mikor a tekintete találkozott Gustavéval: ugrott egyet. Majd megpördült és megfogta barátja vállát:
- Akkor hát mégsem lettél zombi?
- Egyenlőre nem hinném, de ami kijött most belőlem az simán megcsúfolt egy zombit!
- Király.
Az ember fel sem tud eszmélni és már mindenki körülötte van. A történeteket továbbra is Miyával közösen olvastuk, és a fiúk eközben kényelmesen elhejezkedve laptopom körül hallgattak minket. Mintha esti mese lenne. Néha volt egy pár érdekes arckifejezés, mert nem mindig tudta az író teljesen visszaadni a fiúk valódi jellemét. A következő történetben Miya kezdte az olvasást, és amikor én jöttem...
- "Hát úgy döntöttem végül, hogy átnézek Tomhoz. Csak nem lesz ebből probléma. Mellesleg ő hívott! Még időm sem volt kopogni, mert már kinyitódott az ajtó..." - Miya folytatta:
- "Szia - mondta Tom, miközben egy széles mosoly terült szét a pofá... khm... arcán!"
- Miya! Nem is az van oda írva, hogy a pofáján!
- Bocs. Észre sem vettem... Tehát: "széles mosoly terült szét az arcán, és biccentett, hogy jöjjek be. Nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött helyzettel ezért inkább nem tettem semmit. Tom is észre vette. Aztán behúzott."
- Hé, Miya! - ugrottam egy kisebbet hirtelen a hallottak hatására:
- Ez most kajak behúzott neki?
Erre mindenki kifakadt és nem értettem mi a vicc tárgya. Csak pislogtam, de utánna Miya kifejtette, hogy az berántás lenne, hogy berántotta a házba. Nem vert be neki!
- Érdekes is lenne ha megjelenne egy csaj Tom ajtójába oszt' beverne neki egyet! - zárta a magyarázatot.
- Jól van na...
- Miért alakítod ilyen rosszul a karakteremet? - fordult Tom barátnőm felé. Ő csak lazán rávágta:
- Nem én alakítottam rosszul! Natalie hitte, hogy bevertél egyet a csajnak.
Az este további részében is fanfictionokat olvastunk, de mikor mutattam az ikreknek egy Twincestes történetet az leírhatatlan milyen reakciót váltottak ki belőlük. De Tom végül ebből is kihúzta magát:
- Mi? Engem? Azzal?
- Annak az Aznak neve is van! - mondta Bill vérig sértve, de Tom csak legyintett és folytatta:
- Sosem jönnék össze a húgommal. Hol itt a realitás?
- A húgoddal? Te köcsög! - hm. Ilyet sem hallottam még Billtől. De ő se megtörhetetlen. Hamar elnevette magát, és erre mindenki követte az ikrek példáját. 4 körül kerülhettünk ágyba mindannyian. Szerintem megint Miya bírta a legtovább, mert arra aludtam el, hogy beszél hozzám, de már nem tudom mit, mert elaludtam. Kíváncsi vagyok milyen változást hoz a reggel és a holnap esti koncert!
- Nat, ments ki innen! Ezek vérhülyék...
- Hogy érted?
- Na szerinted? Egy 2 percig se voltam velük, de már leszívták az agyamat.
- Furcsa. Te nem is szoktál velük lenni!
- Téged kerestelek, szívem!
- Ihjaaa!!
- Uhh. És te végig itt voltál?
Miya leült mellém az ágyra. Nem válaszoltam kérdésére, mert ha az érzésem nem csal ez költői kérdés volt. Ő is csekkolta saját dolgait, és aztán arra az elkeseredett döntésre jutottam, hogy elindítok egy teljes rendszer vizsgálatot a gépemen. Ez el fog tartani egy ideig. Hason fekvő pózomból átlendültem a hátamra, és így láttam a "felettem ülő" Miyát. Akkor sokmindenről kezdtünk el beszélgetni. De mikor elmondott egy számomra érdekesnek bizonyuló információt, akkor nem bírtam magammal:
- Mi? Mike? Mikor? Mit akart a kis porba fingó?
- Nem tudom. Téged nem ért el szerintem. Nézd csak meg a telefonodat!
Teljes lelki nyugalommal, az izgalom legkisebb szikráját is eltusolva nyúltam mobilomért, és mikor a kijelzőre tévedt tekintetem kicsit megszeppentem. 18 nem fogadott hívás? Ó, és vagy öt sms. Ilyenek hogy: Te nyomorék, miért nem veszed fel a kurva telefonod? ; Hallod miért nem veszed fel? Élsz még? ; Direkt csinálsz hülyét magadból?" - nos ilyenek, de inkább hagyjuk a részleteket. Érdekelt, hogy mit akar tőlem az a selejtes kerti törpe, de annyira nem, hogy én hívjam fel. Na persze, majd pont őrá költeném az egyenlegem!
- A kis nyomorult hajnalok hajnalén felhív engem, hogy mi van velem... hallod! Biztos, hogy az öcséd?
- Nem tudom, Miya. Múltkor már anya is engem kérdezett erről.
- Dehát ő az anyja...
Megvontam a vállam és egy újabb csöndszünet után ismét kezdtük a csevejt. Szinte egész délután csak bla-bla-bla. Aztán a hosszas unatkozásba, mialatt a fiúk isten se tudja hol voltak arra a döntésre jutottunk, hogy majd tokio hoteles fanfictionokat olvassunk. Nem akár hogyan! Egy bekezdést Miya, egyet én. A párbeszédeket is szétosztottuk és tökre beleéltük magunkat - oly annyira, hogy ránk is sötétedett. Este 10 magasságában értek haza a fiúk és amikor beléptek a hotelszobába Gustavot ledöntötték az ágyra. Szegény nem volt épp jó bőrben! Miyával persze kedvenc dobosunk rosszul léte hallatára odatömörültünk mi is. Miya ekkor elkerekedett szemekkel fordult hozzám:
- Mi történt?
- Nem tudom, Miya, eddig én is veled voltam.
- Semmi csak kicsit... egy kicsit becsípett... - válaszolta Bill. Csodálkozó tekintettel néztük a válaszadónkat és utána a dobost. A következő percekben Gustavnak horror fimbe illő módon kipattant a szeme és felült. Erre Georg hátrébb lépett Tom mögé:
- Úr Isten! Meghalt és most zombi lett! Nem akarom, hogy felfalja az agyam! - fejét Tom vállába rejtette, mert nem bírta ki kuncogás nélkül. De Tom ezt úgy fest véresen komolyra vette:
- Jézus! Gustav! Ne hagyd, hogy a szörnyeteg irányítson! Teljesen fel fog emészteni!
- Meg fog emészteni Te nyelvtan bajnok! - szólalt meg Miya "kedvesen" mellőlem. Tom ránézett egy érdeklődő pillantással és felállt a földről. Aztán odalépett hozzánk. Erre Miya is harciasan felállt és én is. A fülébe súgtam:
- Nyugi.
- Elhiszed nekem, hogy tök nyugodt vagyok?
- Nem.
- Köszi Nat.
Gustav felpattant és kirohant - azt hiszem a fürdőbe. A következő, amit a hirten leült csönd után hallottunk: Gustav öklendezése. Már vágom merre járhattak egész nap! Mikor ez tudatosult bennem csak úgy magamban megjegyeztem: szééééép. Ezután megráztam a fejem. Miya rám nézett:
- Mi az?
- Semmi.
Amíg mi itt folytattuk ezt a közös dialógust hirtelen kattogást hallottunk. Az én laptopom? Miyával teljesen egyszerre kaptuk oda a fejünket és Billt vettük észre, ahogy a laptopomon ügyködik. Miya megelőzve engem felszólalt:
- Te mit csinálsz Bill?
- Csak nézem, hogy Ti mit csináltatok amíg mi... nos amíg mi nem voltunk háznál.
- Hát fanfictionokat olvastunk! - vigyorogtam. Erre jött vissza Gustav és arcát egy törölközővel törölgetve megállt Georg mellett. A dobos olyan halk volt, hogy Georg csak akkor nézett hátra, mikor meghallotta a lihegését. A feje fordítása alatt a hajával játszott és mikor a tekintete találkozott Gustavéval: ugrott egyet. Majd megpördült és megfogta barátja vállát:
- Akkor hát mégsem lettél zombi?
- Egyenlőre nem hinném, de ami kijött most belőlem az simán megcsúfolt egy zombit!
- Király.
Az ember fel sem tud eszmélni és már mindenki körülötte van. A történeteket továbbra is Miyával közösen olvastuk, és a fiúk eközben kényelmesen elhejezkedve laptopom körül hallgattak minket. Mintha esti mese lenne. Néha volt egy pár érdekes arckifejezés, mert nem mindig tudta az író teljesen visszaadni a fiúk valódi jellemét. A következő történetben Miya kezdte az olvasást, és amikor én jöttem...
- "Hát úgy döntöttem végül, hogy átnézek Tomhoz. Csak nem lesz ebből probléma. Mellesleg ő hívott! Még időm sem volt kopogni, mert már kinyitódott az ajtó..." - Miya folytatta:
- "Szia - mondta Tom, miközben egy széles mosoly terült szét a pofá... khm... arcán!"
- Miya! Nem is az van oda írva, hogy a pofáján!
- Bocs. Észre sem vettem... Tehát: "széles mosoly terült szét az arcán, és biccentett, hogy jöjjek be. Nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött helyzettel ezért inkább nem tettem semmit. Tom is észre vette. Aztán behúzott."
- Hé, Miya! - ugrottam egy kisebbet hirtelen a hallottak hatására:
- Ez most kajak behúzott neki?
Erre mindenki kifakadt és nem értettem mi a vicc tárgya. Csak pislogtam, de utánna Miya kifejtette, hogy az berántás lenne, hogy berántotta a házba. Nem vert be neki!
- Érdekes is lenne ha megjelenne egy csaj Tom ajtójába oszt' beverne neki egyet! - zárta a magyarázatot.
- Jól van na...
- Miért alakítod ilyen rosszul a karakteremet? - fordult Tom barátnőm felé. Ő csak lazán rávágta:
- Nem én alakítottam rosszul! Natalie hitte, hogy bevertél egyet a csajnak.
Az este további részében is fanfictionokat olvastunk, de mikor mutattam az ikreknek egy Twincestes történetet az leírhatatlan milyen reakciót váltottak ki belőlük. De Tom végül ebből is kihúzta magát:
- Mi? Engem? Azzal?
- Annak az Aznak neve is van! - mondta Bill vérig sértve, de Tom csak legyintett és folytatta:
- Sosem jönnék össze a húgommal. Hol itt a realitás?
- A húgoddal? Te köcsög! - hm. Ilyet sem hallottam még Billtől. De ő se megtörhetetlen. Hamar elnevette magát, és erre mindenki követte az ikrek példáját. 4 körül kerülhettünk ágyba mindannyian. Szerintem megint Miya bírta a legtovább, mert arra aludtam el, hogy beszél hozzám, de már nem tudom mit, mert elaludtam. Kíváncsi vagyok milyen változást hoz a reggel és a holnap esti koncert!