{ Szeretett

Csakúgy mint korábban, koncertekből nem igazán képzelhettünk el egyetlen napot sem. Ezt teszi a népszerűség. A foglalkozásomhoz híven, ma is kirobbanó teljesítményt nyújtottam a színpadon. A véget nem érő tapsvihar mindezt még inkább fokozta. A koncert végeztével újból pihenőt fújtunk a backstage-ben. Az eseménysorok újra megismételték önmagukat. Rajongók, interjúk, közös fotók. Mindezt 20 percnyi idő leforgása alatt. Nem várt meglepetésként a banda egy csöndesebb helybe invitált minket, ahol egy ismeretlen bemutatkozásával szembesültünk.
- Mizu, Dav? - vetődött hozzá Tom haveros kézfogással. Bill is ugyanígy tett, szeme sarkában ránk sandítva, miután levegővétel nélkül kezdett bele mondanivalójába.
- Ő itt Natalie és Miya. A banda új alkalmazottai. - jelentette ki és Davből csak úgy áradott az elégedettség jobban szemügyre véve minket.
- Üdvözöllek titeket, lányok. - barátságosan nyújtotta kezét felénk, mi pedig udvariasan kezet fogtunk vele. Magas, félre fésült férfi volt. Ízléses öltözetben és menő kellékkel. Nem sokkal a bemutatkozás után kitudódott, hogy ő menedzseli a bandát. Így már érhető volt a gazdag megjelenés.
- Látom, már megbarátkoztatok a többiekkel. - fejtette ki halkan.
- Egy álom vált valóra. - adott feleletet Nat Davnek. Én eközben azon morfondíroztam, hogy ha ő menedzseli a bandát, nem az lenne a dolga, hogy éjjel-nappal velük legyen? Hiszen csak most láttam személyesen...még a létezéséről sem tudtam. Ez a maszlag számomra kifejthetetlen volt.
- Mióta is táncolsz, Miya? - zavarta meg gondolatmenetemet. Összehúztam a számat ujjaimat pedig kulcsra zártam a válasz adás előtt.
- Ez a 3. évem. - válaszoltam.
Párhuzamosan folyt Tom és Nat beszélgetése is. Mégsem bírtam koncentrálni az érdeklődő kérdésektől Dav száját elhagyva.
- Nem akarsz velem vacsorázni, Nat? - ajánlotta fel lelkesen Tom.
- Honnan tudjam, hogy nem a mellkasom táján fekvő domborulatok érdekelnek? - közölte nyíltan Nat.
- Onnan, hogy nem őket fogom megetetni.
- Ebből elég! - csapódtam közéjük pofátlanul.
- Szállj le róla...én úgy is gondoskodom róla, hogy ne feküdjön le éhes gyomorral! - ugyanolyan váratlan megjelenéssel, távoztam Nattal új célpontként bemérve a turnébuszt. Betérve az áporodott és túlontúl férfias szagkavalgádba, döntöttem úgy, hogy inkább a szabadban folytatom a csevejt.
- Menjünk el a Mekibe(Mc'donalds)! - Nat rémültem rám meresztette szemeit és gyáván megrázta a fejét.
- Deee...miért? És ők??? - óbégatva kérdezgette, mire én szájára helyeztem kezemet.
- Shhhhhh!!! Kell nekünk is egy szabad perc! - csitítgattam.
Akaratosan végigvonszoltam a Hamburgi sétányon behúzva a gyorskajáldába. Hátsó fertájámat egy ablak melletti ülőgarnitúrára helyeztem, kezemet nyújtva pedig hívogattam a pincért.
- Két big menüt! - adtam ki a parancsot, s íziben elviharzott mellőlünk.
- Én nem eszek ilyet! - húzta el a száját Nat hisztérikusan, mire én erőteljesen rácsaptam az asztalra. Néhány perc múltával már ki is szolgálták a gyorskaját, ami nagyjából egy jó adag sültkrumpit, egy hamburgert és egy nagy kólás poharat jelentett. Azonnal neki láttam, a nap bevégeztével. De Natt még mindig önbizalom hiányosan tekintgetett elébe, mire én kénytelen voltam lelombozni silány hangulatát.
- Nem árt meg! - vettetem oda, miközben levittem az első kólás kortyot. Az üres űrt a gyomromban lassan kezdte betölteni a meki kaja, és eredmény látva nagy nehezen Nat is neki iramodott a kajának. Mindketten belemerültünk az energiabevitelbe. Olyannyira, hogy csak arra eszméltünk mikor mindenki kiürülve a teremből az ajtó előtt feszengett fényképezőjükkel a kezükben. Rögtön gyanítottam, hogy felkeresett minket a banda és most hála nekik ezt az ételben gazdag örömöt is lerombolták.
- Egy perc nyugtunk sincs! - mondtam dühösen a történteket látva. Előmelegített helyemről felálltam és a mosdó felé vettem az iránt, Nat pedig aggódóan bekísért.
- Ne vedd magadra. - felelte a tükörbe nézve. Én a a wc fülkében találtam megnyugvó helyet. Kintről nem sokkal, távozásunk után felhangzott Tom csilingelő hangja.
- Ez egy lány mosdó!!! Nem mehetsz be! - ordibálta az ajtó előtt. Az ajtó mégis nyílni készült és egy hatalmas csapódással zárult.
- Most menny el kérlek! - rázta le higgadtan Nat az illetőt.
- Hol van Miya? - csendült föl hirtelen Bill hangja. Nahát? És a jó modor hol maradt? Ez egy lány mosdó, vagy nem?!
- Bent van a wc fülkében. - adott rögtönzött választ drága barátnőm. Ekkor két kéz csapódott a fülke bejárathoz.
- Indulnunk kell! - kaptam fel a fejemet kijelentésén.
- Ma fogunk Berlinbe utazni!
Figyelmeztetésére azonnal előmutatkoztam, mire mindhárman viharosan távoztunk a kajáldából. Felértünk a buszba, ott pedig nem várt dialúgosok csaptak szembe.
- Ostobák!! Mégis mit képzeltetek?! - rótta meg fejünket Tom, én pedig nem láttam okát, hogy szemtelenül visszavágjak a történtek után. Türelmesen végig hallgattam mondanivalóját ami egyre jobban fokozta bennem bűnbánatomat. Megbánva az önfejű tettemet tértem be Nattal az alvó helyünkre. Ledobtam magamat az ágyra azon gondolkozva, vajon mi váltotta ki ezt hirtelen aggodalmat? Nat a tükör elé görnyedett hosszú vörös haját fésülve.
- Talán túlságosan megkedveltek minket. - bökte ki halkan tükörből rám tekintve. Lehet benne valami. Oly sok nap után a banda már felelősséget érzet irántunk, hogy még a hajunk szálja se görbüljön meg. Van benne logika, hiszen most, hogy mi is hivatalosan a tagjai vagyunk a bandának, még inkább nagyobb a kockázat. Holmi kétség merült fel bennem, hogy ilyen nyugodtan jártuk a helységeket, holott benne volt az is a pakliban, hogy valami történik velük. Teljes mértékben elfogadtam a jogos megbotránkozást a fiúktól de büszkeségem árán nyíltam nem közöltem volna velük. Hamar leszállt az est, mi pedig kénytelenek voltunk mielőbb az alvásra térni. Furdalt a bűntudat, szinte egész éjjel végig kísért. Nyugtalanságomra a telefon csörgése hallatszott fel. Rémülten beleszóltam az időre pillantva ami 23.49 mutatott.
- Tessék? - egy kis adás szünet.
- Mike???!!! - ordítottam bele a telefonba.
- Honnan a fenéből tudod a telefonszámom?!! - bosszankodva költögettem a mellettem lévő Nattot.
- Mondjuk úgy, hogy nővérem telefonja mindig szem előtt volt! - mondta teljes szarkazmussal. Én hallva az ördögi hangját küldtem a falnak telefonomat, hogy véget vessek a beszédnek.
- Gyorsan leráztad. - nevetett föl Nat gúnyosan. Míg én sajnálkozóan szedtem már-már 5 évet megélt telefonom darabjait, Gustav nyitott be megtalálva a zaj forrását. Enyén elmosolyodott és közölte.
- Ti már alszotok? Nem már, mi egy filmet nézzünk...csatlakoztatok! - furcsállva tekintettem rá és Natra, mert nem értettem ezt a pillanatnyi hangulat változást. Nat örömmel élt a helyzettel és Gustavval sarkon fordulva távozott. Én is utánuk szegeződtem szorosan megpillantva a hiányzó tagokat a TV előtt meredve. Valami vígjáték szerűség ment, Nat pedig nem látta kétségét, hogy ne csatlakozzon hozzájuk. Mint a szardíniák a konzervben, úgy terültek el egy ágyon míg én tétován kerestem helyet köztük. Hogy megkönnyítse a helyzetet, Bill oldalra irányba húzódott, fel ajánlva a még érintetlen ülőhelyet. Óvatosan helyet foglaltam köztük s néma csendben élveztem a jelenlétüket. Éreztem, hogy gyorsan jött dühük olyan gyorsan is elpárolgott. És lám, most mind a TV előtt üldögélve, fojtogató érzés nélkül nézzük a műsort .