{ Féltékenység

Tömeg sikong...lélegzet visszafolytóan teltek el azok a másodpercek mialatt én áttértem egy teljesen másik ütembe. Csak azon járt az eszem, hogy ne tévesszek a színpad közepén lesújtva a hihetetlen őrjöngést. Aztán az időműlásával már sikerült könnyedén vennem az akadályt és a többi táncossal egyetem kezdtem élvezni amit csinálok. Jézusom, most jön az én szólom!! Oké Miya. Két perc áll a rendelkezésedre, hogy elkápráztasd a tömeget mialatt a Tokio Hotel pihenőt fúj. A reflektorok egyenesen a képembe világítottak...kezdőként még nekem is szembe kellett néznem a lápalázzal. Mielőtt még úgy döntöttem volna, hogy fejvesztve elmenekülök a színpadról, váratlanul találkozott a tekintetem Nattéval és egy szempillantás alatt az ellenkezőjét cselekedtem. Teljes erőbedobással jártam a megszokott ütemet oly mértékkel amit még életembe nem produkáltam. A tánc végeztével pedig elértem a kívánt hatást. Az első sorból csak üvegesszempárok fogadtak míg kissé távolabb tombolt a tömeg. A színpadon is érzékelhető volt a feszültség. Tomnak még reagálni se volt ideje annyira lefoglaltam. Bill egy erős lökéssel adta tudtára bátyának, hogy ideje felébredni és tovább gitározni. A következőkben már minden zökkenő mentesen ment. Hosszú órák teltek el míg végül a banda távozni tért. A színfalak mögött vagyis - szlengesen a Backstageben - fújtuk ki magunkat. Tömérdek édesség és ital fogyott.
- Helyrehozom a sminkedet, Bill! - kiáltotta Natalie rápillantva Bill izzadt arcára.
- Nagyok voltunk. - tört ki kielégülten Gustav lehunyva a szemét és szorosan magához ölelve a dobpálcáit.
- Most jön a kedvenc részem!
- Tudjuk, Tom. - vágott vissza Bill bágyadtan.
- Miért? Mi lesz? - kérdezgette Natalie kíváncsi szemekkel akár egy pajkos kiscica!^^
- Rajongók! - enyhén felívelvén szemöldökét mosolyodott el Tom. Szinte mintha vezényszó lett volna, úgy tódult be a tömeg még mielőtt reagáltam volna Tomnak. Mindenütt körbe vettek minket a 12-19 éves korosztályig tartozó ribancok. Ez már nekem is sok. Félrehúztam a számat, mint anyu spenótos főztjénél és megragadva Nataliet kerestem ribanc mentes zónát.
- Nem hiszem el...még van erejük bájologni is egy sort?! - mondtam leverten a kimerültségtől.
- Ne aggódj, ahogy elnézem nem fog sokáig tartani...Billről kezd eltűnni a smink. - mosolyodott el viccesen Nat és nem titok de az én arcomra is mosolyt csalt. A szórakoztató pillanat hevében véletlenül más hova terelődött a tekintetem, bár más hova tévedt volna. Abban a röpke másodpercben kiszámíthatatlanul figyeltem ahogy Tom gyanútlanul szorosan átölel egy sikongó ribancot. Valójában ez engem nem is kéne izgasson de a látvány magáért beszélt. Hiába, az érzéseinknek nem tudunk megálljt parancsolni. Egy pillanatra úgy éreztem mintha egy fekete lyuk szippantaná be a szívemet holott még sosem tapasztaltam ilyet. Nem tudtam pontosan, hogy miért de valahogy zavart engem. Hogy megkíméljem magamat a továbbiaktól sietősen távoztam is onnan. Kiérve a friss levegőre olyan este 22.00 tájban már nem is romlott tovább a helyzet. Elszomorított az a tény, hogy Nataliet csakúgy szó nélkül ott hagytam. Nem vagyok mindig ilyen, tényleg, de most valahogy jót tesz nekem ez az egyedüllét. Miért is botrányozok, hisz tudtam jól, hogy ilyen a természete. De valahogy reménykedtem is, hogy az új jövevények láttán másként fog majd viselkedni. Alig telt el néhány perc mire felbukkant Tom öccse Bill. Lassan odalépett hozzám, kezét a korlátnak támasztotta miközben szóra nyílt a szája.
- Valami baj van? - hát nem éppen erre számítottam, hogy majd pont vele keljen megbeszélnem az ilyesfajta problémáimat, hisz ezért van Nat. De azt sem hagytam volna ha mindezekre fátylat borítanánk és elnéznék mellette. Mert még jó sokáig fogom majd élvezni a társaságukat akár tetszik akár nem.
- Nem nagy ügy... - vágtam vissza az ő szájából elhangzott válaszaként a repülőn való társalgásunkban. Ekkor szemeim akaratlanul is holdra tévedtek mert már kiérve is teljesen lenyűgözött.
- Nagyot alakítottál a színpadon. Büszke lehetsz magadra. - bókolt hevesen de ez még korán se tudott zavarba hozni ha ez volt a célja.
- Az vagyok...mindig is táncosnak készültem de az anyagi és a családi háttér mindezt nem finanszírozta. - feleltem visszagondolva a történtekre amik akadálytalanul pörögtek le a szemem előtt.
- Ugye tudod, hogy most már nagyobb célokat is kitűzhetsz magadnak...amit máskor lehetetlennek tartottál azt már a valóságban végre megteheted. - jól tudtam, hogy célzásnak szánta. Nem vagyok az buta és naiv kislány.
- Nem fogom elhagyni a bandát! Akár mennyire is csábító lesz néhány ajánlat nem fogom hagyni, hogy körbehálózzon, ígéretet tettem és tartom a szavamat. - feleltem erényesen és magabiztosan. Ez mind csak Nat mellett szól, nincs annyi lelki erőm, hogy magára hagyjam mert szinte már a testvéremnek tartom őt. Mire a szemkontaktust sikerült föl vennem Billel meglepetten észleltem ahogy döbbent szemeket vett rám miközben akadozva bátorságot vett a következő szavához vagy mondatához.
- Miya...én..én. - a semmiből hirtelen puhábbra fokozódott a tekintette, mintha teljesen kicserélték volna. Nehéz volt nem észrevenni, hogy mindeközben folyamatosan az ajkaimat bámulta valami előtt habozva. Egy hangos ajtó csattanás törte meg ezt a leírhatatlan érzést. Nat bukkant fel a sötétségből kétségbeesett szemeivel.
- Minden rendben? - kérdezgette akaratosan felénk téve néhány lépést.
- Azt hiszem, most már ideje vissza mennem a többiekhez. - adta tudtomra Bill aki valóban távozni tért. Szorosan elhaladt Natalie mellett aki kipirulva reagálta le. Már az a kis szikra is elég volt ahhoz, hogy ne keljen kételkednem Bill modorában.
- Mi történt? - vetette rám aggódó tekinteteit Nat, én pedig habozás nélkül öntöttem a szavakat.
- Még magam sem tudom...hirtelen csak azt láttam ahogy Tom átölel egy rajongót...aztán kifutottam és megjelent Bill. Olyan kavaros az egész. - feleltem őszintén Nat pedig elnézően bólogatott.
- Tudod mit, ezt a csevejt folytassuk inkább egy olyan helyen ahol nem lehet halálra fagyni és még egy külön bejárató szobapincér is van akit agyónra csicskázgathatunk. - újból elmosolyodtam hála neki és még egy öleléssel is megajándékoztam. Rögtön a bejárat felé vettük az irányt, átszenvedve magunkat a több ezer lépcsőn. De végül sikerült visszatalálni. Az ajtó előtt torpantunk meg mindketten mert az ajtó másik felén egy érdekes téma csapta meg a fülünket. Bill haragosan ordibált a bátyával aki kérlelve nyugtatgatta.
- Megkérhetnélek, hogy a lányok jelenlétébe ne mutass ilyen arrogáns viselkedést ha lehet!! - fenyegette meg mi pedig kintről azt sem tudtunk mi tévők legyünk.
- Most mit parázol?! Nem érzem okát annak, hogy abbahagyjam az ők vagy más jelenlétében! - vágott vissza ugyanolyan hangnemben. E mondat hallatán váratlanul berontott Natalie iszonyú dühét sugározva Tomnak. Én kikerekedett szemekkel figyeltem a történteket és azt bizonyos monológot is.
- Te szemét perverz köcsög!!! - kiabálta oly erővel, hogy még több méterről is teljesen kivehető volt. Mikor észbe kapott, hogy milyen viselkedést produkált azonnal kifutott a helyszínről magával rántva engem is. Csak futott és futott én pedig megpróbáltam valahogy szabadulni az erős szorítása közt.
- Natalie!!! Állj! - ordítottam a fülébe mire ő hirtelen lecövekelt ellőttem. Egy frontális ütközésnek lett tanúja Georg a mosdóból távozva. A mázlista! Egy hatalmas bukfenc és azonnal a földre rogytunk. Georg visszafolythatatlanul röhögőgörcsben tört ki mi pedig alig bírtunk újból lábra állni.
- Mindig ez van ha menekülőre fogod!!! - mondtam mérgesen fájlalva az ütközés során mért zuhanást. De ennek ellenére valahogy mégis sikerült elkászálódnunk a szobánkba, beérve pedig ösztönösen az ágyra zuhantunk.
- Sajnálom. - sajnálkozott Natalie a lábát tapogatva nem-e szenvedett valami maradandó károsodást. Enyhén elmosolyodtam felidézve az előbb történteket, reménytelen eset de mindig tesz valamit, hogy unalmas életem élményben gazdag legyen.
- Imádlak! - mosolyogtam rá az ágyból.