{ Egy átlagos nap

Egy pillanatig sokkolt Miya hirtelen jött epres cselekedete, de hamar feldolgoztam, ám még mindig nem tudtam eldönteni, hogy nevetnem kéne e vagy sírnom, így bölcsebbnek találtam, hogy csöndben maradok. A kezemet viszont óvatosan a szám elé emeltem, nehogy véletlenül kifusson az a bizonyos kacaj. De hamarosan a másik három fiú is kifakadt. Szerintem ezzel a cselekedetével Miyát is a szívükbe zárták.
- Gyerünk Nat!
- Oké... - alig hagytuk el a látótávot és én is felhevülten nevetni kezdtem. Miya rám is nézett, mert gondolom nem tudta mi bajom van. Pedig mindez oly egyszerű, hogy az elmondhatatlan... az előbb történtek hozták elő ezt belőlem! Nevetési rohamom kezdett számomra is idegesítővé válni, de egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Ha egy kicsit is csöndben maradtam hamarosan újból kitörtem. Lehet nem hittem el az előbbieket... Miya meg engem nem hitt el! Maga elé harsogta azt amit ilyenkor általában szokott
- Oookééé... Nat! Nyugalom! Nyugi, jó? - de már jött is az újabb roham... még egyszer elismételte: oké - és otthagyott. Állításai szerint az ilyen rohamaim alatt azért lép le vagy nem szól hozzám, mert hagy lenyugodni. Most még ez is vicces! Hirtelen magamba fordultam: bolond vagyok. Nos: az igazi hülyéken már sajnos nem lehet segíteni. Szóval hamarosan a nyugalom szelíd varázsa tört rám és így Miya is hajlandó volt velem szóba állni...
- Megnyugodtál?
- Igen. Ne haragudj!
- Én nem haragszom... de... ők? - zavartan mutatott az ajtóra, aminek a küszöbén a három fiú: Bill, Gustav és Georg állt. Kiegyenesedtem és oly mértékben elpirultam, hogy arcom színe megegyezett Piroska köpenyével. Megint rám tört a nevetés, de most szorosan a számra szorítottam a kezemet. Miya rám mutatott miközben én megint kuncogtam.
- Nevetési roham. Én így szeretem! Ilyenkor mindig hagyni kell megnyugodni. Én mindig ezt teszem!
- Aha... - válaszolták bágyadtan a srácok, mire én abban reménykedtem, hogy elnyel a föld... szép kis stylist vagy sminkes vagy mi a fene! Tudom, gyerekes vagyok, de nem tudok magammal mit kezdeni. Hirtelen apum képe jelent meg előttem, mikor még kiskoromban azt mondta: Natalie! Te sosem leszel eléggé felnőtt. Ahhoz, hogy mindez összejöjjön sokkal kimértebbnek kellene lenned, felelősség tudónak és nőiesnek. - akkor nem hittem neki. Megfogadtam, hogy igenis nőies leszek! Úgy látszik ezért még teperhetek... megráztam a fejem és elszóltam magam:
- Bocsi... - megint elpirultam. Bill megkérdezte:
- Miért is kérsz bocsánatot?
- Mert... izéé... hagyjuk! - és elképzeltem, hogy lábam alatt szétnyílik a talaj és elsüllyedek. Gustav kuncogva folytatta Bill megkezdett dialógusát:
- Azért, mert nevettél? Mindig ilyen? - fordult Miya felé. Miya biccentett mosolyogva és utána ezt mondta:
- De én így el is fogadom! Jobban teszitek ha ti is...
- Persze. Ez butaság Natalie... ilyenekért nem kell bocsánatot kérni! - mondta Georg, és játékos mosoly lebbent át az arcán. Gondolataimba merültem: milyen közvetlenek! Akár csak Miya... bár őt szerintem egy sztár sem tudja sakkba tartani! Engem meg... hagyjuk is!
A kanapén aludva ért a Nap első sugara. Ezek szerint még mindig nem álmodtam mindezt! Ám most jobb lenne letűrni magamban a rajongó kislány énemet és igyekezni kellene előhívni a dolgozó felnőttet magamban. Remélem menni fog! Miya biztatott tegnap eleget... vele sikerülni fog minden! Annyira jó, hogy együtt lehetünk és mindketten azt csinálhatjuk amit szeretünk. Csak emlegetni kell és már meg is jelent Miya.
- Szia Natalie! Jól aludtál?
- Persze. Hát te?
- Én nem!
- Miért? - hangomban aggodalmaskodás csengett. Miya sóhajtva leült mellém és átadott nekem egy dobozos kávét. Pedig ő utálja a kávét! Annak se kifejezetten tud örülni ha én iszom, de ő meg egyenesen rühelli... csodálkoztam is:
- Kávé?
- Igen, mert szereted.
- De hát Te ... !
- Ma hosszú napunk lesz, Nat. Egy órád van elkészülni, mert megyünk állásinterjúra, aztán fél egykor próbálnak a srácok és este 7 magasságában koncert.
- Jó, hogy tájékoztatsz! Erről eddig miért nem tudtam?
- Nyugi, nekem is reggel mondták. Próbáltalak felkelteni, de sehogy sem sikerült.
- Hoppá...
- Nem baj! Már megszoktam! - mosolygott, majd felállt és előszedett a bőröndjéből egy pólót, farmert, zoknit és a torna cipőjét. Én egyenlőre még azt sem tudom ki vagyok, de ő már öltözködik!
- Amúgy tudsz róla, hogy rugdosol?
- Micsoda? Hát nem említettem.
- Nem!
- Oooops...
- Semmi gáz, majd legközelebb kikötözlek a kanapéra és nem fogsz mocorogni! - megijedtem. Ha Miya mondja ő képes megtenni! De már nevetett is szóval ezt nem gondolta komolyan... meg is könnyebbültem!
Hamarosan én is felöltöztem és mentünk is a fiúkhoz. Az ajtóba érve Miyával egyszerre sikkantottunk fel: a négy srác mind alsónadrágban ült az ágyában! Mélyen elpirultunk mind a ketten. Én zavarodottan eltakartam az arcom, de ujjaim közt kikukucskáltam. Miya valószínűleg sokkot kapott, mert kezei tehetetlenül lógtak teste mellett, és enyhén kinyitotta a száját. Bátorgodtam megkérdezni: ti miért nem vagytok ruhában, mikor fél óra és indulunk? Erre Tom karba tett kézzel kioktatott:
- Tudod: stylist és sminkes révén a Te feladatod lenne, hogy kiválogasd a megfelelő ruhákat nekünk.
- Eddig oké, de nem bírtatok valamit magatokra kapni addig? - Tom rángatta a fejét és rámutatott egy beépített szekrényre. Engedelmesen odalépkedtem és előszedtem az első rongyokat, amiket a kezembe kaptam. Hozzá is vágtam Tomhoz, majd a másik hárommal is elismételtem ezt. Miya kuncogott.
- Ennyi volt? De megerőltetted magad! - nézett rám Georg.
- Figyu: ez csak egy interjú. A rajongók előtt mindig farmerben és pólóban jelentek meg, akkor hol itt a probléma?
- Georg! Nat érti a dolgát... - védett meg Bill. Elvileg ők vettek fel! Nem tudom mit kell ezen szenvedni... de várjunk csak! Nat? Hát ez miért becéz le engem? Így csak Miya hívhat! - háborogtam magamban, majd egy kisebb pofont adtam magamnak és halkan suttogtam az orrom alatt:
- Kimértség, nőiesség...
- Tessék?
- Semmi! - vágtam haptákba magam és Miyával kifáradtunk míg a fiúk felöltöztek. Aztán előjöttek - de Bill még akaratoskodott, hogy sminkeljem ki, mert ő nem megy sehova smink nélkül. Hát! Rajtam ne múljék... és leültettem a fürdő tükre elé! Idegeskedtem és remegtem. Vajon a kávé teszi? Vagy az, hogy még mindig azon filozofálok, hogy mindez álom e? De igyekeztem óvatosan felvinni a sminkjét. Minden tökéletesen alakult amíg...
- Azt a kurva!!!! Natalie. Ember! Vigyázz már...
- Bocs Főnök...
- A Bill az jobban bejön.
- Épp ezért vagy Főnök! - magamban elkezdtem gondolkozni: Főnök vagy Főnök Asszony? Persze ez szemétség volt, de nem hagyhattam ki. Sokszor én is meglepődök azon mit rejt az elmém legmélye...Az interjú zökkenés mentesen ment. Mi Miyával csak a háttérben pislogtunk - viszont én szerintem százszor jobban izgultam, mint a fiúk. Pedig a kamerának még a közelébe sem mentem! Egyik lábamról a másikra álltam és csak azt vártam, hogy vége legyen. Egy óra múlva mehettünk is vissza! Ezt követte az ebéd a turné buszban a bandatagokkal. Gyorskajáldába voltunk és én gyrost választottam Miyával egyetemben. Éppen azon nyammogtam mikor észrevettem valamit - vagy inkább valakit... Tom eddig is eszelősen vigyorgott és most gondolom rájött a kanos nácik 5 perce és most megállt a számban a kaja, mert a lábujjhegyével az én lábamat kezdte simogatni. Elpirultam, hirtelen nem tudtam mit csináljak, és zavaromban rossz útra tért az étel a nyelőcsövemben és köhögni kezdtem. Mozogni sem tudtam sokáig, de aztán Miya gonosz, gyilkos nézést küldött Tom felé és láttam ahogy barátnőm lábával lendületet véve az ifjú gitárost sípcsonton rúgta. Tom felszisszent és fel is ugrott. Az asztal vele egyetemben emelkedett. Ekkor mindenki nevetésben tört ki. Gustav óvatosan megjegyezte:
- Nesze neked Te kanos csivava...
Erre újabb nevetés... a délután pedig úgy ahogy elment és már mindenki a koncertre készülődött! Most nem nyomtam ki Bill szemét. Még a kezdés előtt odarohantam Miyához és mondtam neki: sok sikert! Ő erre biccentett és felsétált a színpadra a többi táncossal együtt...