{ Az utazás

Egy pillanatra úgy érzetem, mintha tömérdek tejszínhab között szállnánk az eget. Leírhatatlan és varázslatos. Mindezt a banda társaságában. Ha most jönne a vég nem is kéne min bánkódnom, hiszen már ez is nagy teljesítmény, hogy idáig eljutottunk. Miközben Nat lelkesen érdeklődött a kinti világban én néhány percre búcsút mondtam neki. Lehunytam a szemem és átadtam magam az álmaimnak. Nem vagyok az kimondottan érdeklődő típus, főleg most, hogy 3 órát a repülőn töltök. Világéletem nem szerettem a levegőben közlekedő járműket, valahogy mindig kétségbe ejt az a tény, hogy meg van az a 1% százalék hogy lezuhanjunk. Beteges, mi? De én a következőkben továbbra is ilyen maradok. Mikor már sikerült kizárnom magamat a külvilágból hirtelen egy hideg és ragadós valami terült el meleg, védtelen arcomon amitől rémülten fel is pattantam. Kiderült, hogy egy paradicsom szelet volt amit rejtélyes módon az arcomra tettek. Nahát, nem kellett sokáig gondolkoznom, hogy vajon ki lehetett a tettes, már a kárörvendő kacaj elárulta.
- Te megörültél?!! - háborogtam rá hangosan.
- Most mi van? Ez csak egy paradicsom. - válaszolta a rossz indulatú srác akinek a hajából már szőnyeget lehetne varrni. Olyan, olyan....idióta. Mit szeretnek ebben a ficsúrban?! Raszta haj, szálkás test...unszimpatikus. De most már első számú közellenség is!
- Gyerekes. - tettem hozzá rápillantva Natra aki az se tudta milyen bolygón él. Később egy szövetkezés is megtörtént Georg és Tom között...egész úton velük volt hangos a repülő.
- Bocsánatot kérek...a..nevébe is. - váratlanul fordult hozzám Bill sajnálkozó tekintetével, velem pedig sikerült mindezt az incidenst elfelejtetnie.
- Ááá, nem nagy ügy.
- Van ammónia a hajfestékedbe? - Nat. A legjobbkor...néha megrémiszt ez a gyakran előtörő "butuska" énje. Reagálva elmosolyodtam Billel egyetembe.
- Szerintem nem most osztaná meg a hajpraktikáit. - feleltem viccesen miközben megöleltem. Még néhány óra választott el a leszálló pályáig, ezt gyakorlatilag evéssel és alvással töltöttem. Viszont volt egy nagyon vicces jelenet amit igaz becsukott szemmel de jól hallhatóan is viccesnek találtam.
- És mond van barátnőd? - Nat, ilyen konkrétan nem is kérdezheted volna jobban!
- Ömm...ha jól tudom nincs. - felelte zavartan az áldozatul esett Bill.
- óó, óó...nem akartalak zavarba hozni!! - végre leesett a tantusz. Szegény Nat. A következőkben egy tompa koppanást halottam, talán valami leeshetett, de abban pillanatban még egy erősebb koppanás is hallatszott. Ha hallásom nem csal akkor két fej koppanása volt és ezt a fájdalmas hang is igazolta. Kínos egy helyzet. Én viszont kárörvendően halkan kuncogtam mindezen. Még egy darabig hallgattam volna őket de remek hírként közölték velünk, hogy hamarosan földet érünk. Igaz egy kicsit döcögősen ment de legalább épségbe léphettünk először "Hamburg földre". Nem meglepő de egy unalmas hosszú utazás egy másik követte, noha ez már egy kicsit komfortosabb volt mint az előző. A turnébuszba kellett tovább folytatni az utat ami 50 km jelentett. Ezalatt VIP tagként tekinthettük meg a busz minden zeg-zugát ahová egy fan sem tette be még a lábát. Mielőtt elkönyveltem volna milyen remek kezek alá lettünk véve azt, kiábrándító látványként hangolta le ahol lekellet hajtanunk a fejünket.
- Ezt most egy vicc?! - szólaltam meg a nagy lelkesedésben amit Nat előszeretettel szeret folytatni.
- Miért? Talán nem jó? - kérdezett vissza Georg. Egy apró kis bökkenő azért mégsem hagyott nyugodni...miért kell testközelben lenni a Tokio Hotelel az ágyban?! Még mielőtt kicsaptam volna a hisztit, Tom tekintetével találkoztam aki cinikusan mért végig így elvéve minden kedvemet az élettől.
- Oké!!! Én a kanapén alszok Nattal és nem nyitok vitát efelől! - döntöttem el határozottan. Megragadtam Nat kezét és egy kissé privátabb helyiségbe húztam. Nem éppen jó beszélgetési hely a klotyó de legalább egymagunk vagyunk.
- Mi a fenét csináljunk?! - kérdeztem fel-alá járva már ha volt annyi helyem, hogy ezt hosszabb ideig csináljam.
- Mi a baj? Tök buli velük lenni egy buszban!
- Nem..nem jó!! Nat, ott kint kiéhezett ösztrogénnel teli állatok vannak akik alig várják, hogy végre lehunyjuk a szemünket és azt tegyenek amit akarnak!!
- Ne legyél paranoiás! - vágott közbe Nat.
- Nem fognak bántani minket, tudom hogy nem.
- Dehát Tom...és az a nézés!! Hgghmmm! - dühöngtem a vakvilágba. Végül valahogy mégis sikerült rávennie Natnak, hogy mindezt szem előltévesszem. Nyitottam volna ajtót, hogy véget vessek a vitának mire mind az 5 bandatag eltaknyolt a padlón.
- Remélem élveztétek a műsort! - ordítottam oda és szívem szerint kifutottam volna a világból de csak a másik szobahelységbe jutottam el. A következő néhány percet amikből lassan órák lettek egyedül töltöttem. Próbáltam fékezni a dühömet. Jó kezdett...chhh, ennél már nem is lehet rosszabb. Az ember arra számít, hogy olyan életbe csöppen amit maga képzel el de ez a helyzet fikarcnyit sem közelítette meg az én elképzeléseimet. Talán a havi bajom is bűnbak, talán mert nem tudom kezelni ezt a rögtön jött helyzetet. Tudja a fene! Az egyedül töltött perceimet Nat törte meg aki sajnálkozóan a vállamnak dőlt én pedig a fejének.
- Hogy fogom ezt bírni?
- Akadálytalanul. - felelte megnyugtatóan.
- Most még új minden...tudom, és ők is megértik. Csak adj nekik egy esélyt, hogy jobban megismerjenek és akkor nem lennének több viták! - jól tudtam, hogy igazat mond. Nem is kellett többször mondani már magamtól is képes voltam bocsánatot kérni a történtekért. Lassan betértem Natalieval a másik szobába ahol a banda tagok időztek. Már az első lépteknél is rám ragadtak a tekintettek amitől egyre kellemetlenebbül érzetem magam.
- Skacok, úgy érzem Miya mondani akar valamit! - szólalt meg Tom gonoszul elmosolyodva.
- Rendben van...oké, sajnálom. Túl lőttem a célon. - válaszoltam lesütött szemekkel.
- Megérjük, hogy miért vagy ilyen zaklatott. - adta tudtomra Gustav.
- Csak nem a menstrossz?! - hagyta el Tom vigyori száját.
- Tom!!! - fegyelmezte a három bandatag de már reménytelen. Válaszként egy eperturmixot ragadtam amivel hevesen meg is ajándékoztam Tomot. Ráöntve ezt az epres csodát már sokkal könnyebb volt kezelni a helyzetet és még kiabálnom sem kellett.
- A kijelentésemen nem változtatok...Natalieval alszunk a kanapén!