{ Végeredmény

- Na végre!! - rogytam le a legközelebbi kanapéra. Megkönnyebbülten fújtam ki levegőt, most már minden rajtuk múlik - pontosabban azon, ahogy döntenek - . Nat arcán ugyanaz a fáradtság mutatkozott ami rajtam. Még mielőtt megkezdődött volna ez a cécó már akkor tudatták velünk nincs semmi ok az aggodalomra, még ma kihirdetik a győzteseket. Legalább megspóroltak egy csomó időt. Bár kétlem, hogy ilyen kevés idő alatt normális eredmény születne. Végül is, nem a világ vége. Én bírom a csalódást...az évek során már-már immúnissá váltam ez ellen.
- Colát? - nyújtottam Nat orra alá, a jó indulat meg volt bennem. Ő semmit szólván kikapta a kezemből és eszeveszett gyorsasággal le is nyelte. Még időm se volt reagálni. A várakozás így sokkal kényelmesebbnek és gyorsabbnak tűnt. Én néhány percre átadtam magam az álomvilágomnak, de valahogy soha nem sikerült eljutnom alfából bébe mert Nat folyton a telefonján lógott. Csak mesélt és mesélt és mesélt...őrítő, főleg ha még sikoltozik is mellette. Végül - nagy nehezen - sikerült átaludnom néhány órát.
***
- Miyaaaa! Miyyaaaa!!!! - ennyi volt a szép álomnak. Homályosan tekingettem az illetőre aki még az álmomba feltud zaklatni. Nat kétségbeesett arca fogadott, miközben kiálltja.
- Mindjárt kihirdetik a győzteseket!!! - kamerára kellett volna venni milyen mérhetetlen gyorsasággal kerültem le a földszintre. Kifelé menet a tömeg újra utunkat állta, de sebaj, én úgy tolakodtam az emberek közt mint dühös orrszarvú a fák között. Mire beértünk szembesültünk, hogy már az első nyertest szólítják föl a színpadra. A látvány látva öleltem át barátnőmet. Már kétszer is elhagyta a fülemet az az idegesítő szám, de valahonnan mégis ismerős volt. Natalie összenézett velem, hirtelen feltűnt egy mosoly és sikoltozva adta tudtomra.
- Bejutottál!!!! - újból a karjaiba termettem, alig hittem el. Ám az rögtönzött boldogság hamar igába szállt, hiszen még a legkedvesebb teremtésemet nem tudhattam magam mellett. A szemkontaktust tartva Nattal fáradtam ki a színpadra. Maga a Tokio Hotel fejezte ki köszönetét, pedig azt nekem kéne. Ott kint állva ezernyi ribanc tekintettel ütköztem, akik majd meg öltek volna az irigységtől.
- A második pedig! - hirtelen kísérteties csönd honolt, lélegzet visszafojtottan vártam az eredményt.
- A 421-es számú! - elkeseredve néztem magam elé, de ennek ellenére mégsem voltak "éljenező" és sikoltozó ribancok. Továbbra is ugyanolyan csönd volt mint korábban.
- Elnézést...rosszul mondtam...a 124-es számú!! - hát persze, hogy nem vettem észre. Visszafelé mondta. Ezek az emberek. Ha jól sejtem, az a szám tulajdonosa nem más mint az egyetlen drága barátnőm, Natalie. Elképzelhetetlenül kitört mikor megtudta, úgy ugrándozott mintha egy vadász elől menekülő nyúl volna. Elmosolyodtam reakcióján és mikor felért a színpadra újból átöleltem.
- Noshát, akkor a győzteseket kihirdettük...köszönjük a jelentkezéseteket és a türelmeteket. - jelentette ki a bemondó és igaz elég lassan de a tömeg kezdett feloszlani. Már nem kellett attól tartanom, hogy pár centire még a lélegzet vétel és kétséges. A nagy siránkozás közepette csak két mindenre elszánt kiscsaj járt örömtáncot amit a banda is furcsállódva figyelemmel kísért.
- Jézusom, olyan vagyok mint egy ribanc! Üss meg!! - így próbáltam fegyelmezni magam, viszont nem hittem volna, hogy ezt Natalie is véresen komolyra veszi. A semmiből elcsattant az a pofon és nem is akár milyen. A váratlan helyzetet a Tokio Hotel tátott szájal reagálta le.
- Bill! Jól láttam, hogy az a csaj lekevert a másiknak?! - hallatszott a háttérben, tisztán kivehetően Tom szájából.
- Szerintem elég nyilvánvaló volt! - felelte Bill.
- Nem mondtam komolyan!!! - halkan botránkozva válaszoltam Natalienak fájlalva az arcomon mért ütést.
- Héy, nem te mondtad hogy üss meg? - felelte ugyanolyan halkan. Ijedten összenéztünk mikor a banda ránk vetette megdöbbent tekintetét. Gyorsan kikellet találnom valamit.
- hhhcc...ez csak európai köszönés! Már-már hagyomány nálunk! - drukkoltam elő valami hihető mesével, hogy ne legyen sokkal kényelmetlenebb a helyzet. Persze hogy mindezt valóság hűen tükrözzem én is megajándékoztam drága barátnőmet egy pofonnal és próbáltam olyan erővel visszaadni.
- Áááúúúú...! - kiáltott föl.
- Most már kvittek vagyunk! - halkan válaszoltam egy ördögi mosoly kíséretében.
- Yeah, cica-box!! - szinte egyszerre hangzott föl Tom és Georgeból. Szemeimet szúrósan rájuk vettem Nattal egyetembe. Váratlanul a Tokio Hotel menedzsere állt elénkbe és hamar belekezdett mondanivalójában.
- Nos lányok, most a banda visszavonul a turnébuszba, viszont ti ketten egy 5 csillagos hotelben töltitek a mai éjszakát. - jelentette ki mi pedig alig bírtuk ki, hogy ne örüljünk a hír hallatán. A banda lassan eltűnt a a szemem sarkából Natalie arcára pedig szomorúság ült.
- Jaj, ne csináld már! Hisz csak most jön a java! - nyugtattam meg és néhány bodyguard felügyelete alatt indultunk a hotel felé.