M E R J Á L M O D N I || Tokio hotel;

Hogy, mi a helyzet odakint! ;)

2012-03-04T16:51:00.001+01:00

Most, hogy végérvényesen is lezárhatjuk a téli hónapok hűvös éghajlati viszontagságait, ideje megemlíteni a már közzé nyilvánított farsangot az olvasóknak! ;) Mint gimis lányok, az évkezdetétől megismétlődik ez a rendezvény, idestova 2 éve mióta gimis lettem. Nos, a program legelső paragrafusa szerint, barátnőmnek Meloddy-nak, legeslegelőször lekeltett jönnie hozzám, hogy minden szociális szépítkezéssel elláthassam, beleértve magamat is. Miután animenek lánynak látszóan néztünk ki, mamám közreműködésével megszületett néhány kép is. Amit ígértem! ^^ A nagy herce-hurca közepette siettünk ki a buszmegbe, ahol bevallom az izgatottságtól nagyon rezgett a seggem. De nem csak a farsang közeledte hozta ki belőlem ezt a érzést, hanem többnyire az is, hogy nem lesz buszunk befele menet. De végül is pesszimista én hamar elillant mikor a távolból megjelent az a "bizonyos" jármű. A hosszú perces út a közös zene hallgatással múlt el Meloddy-val. Majd a helyhez érve kissé lehangoltak az ott történteket, bőven a buli kezdetén. A jelmezek gyakorlatilag a "kanyarba" se voltak, hisz jóformán mindenki csak kurvának öltözött. Elég kiábrándító nem? Ez egy farsang....nem egy bordélyház!! Halogassuk...később képek is készültek rólunk az iskolai újságba. Öröm. Ahogy írtam, az eleje a bulinak mind hangulatilag mind zeneileg nem adta meg, hogy mihamarabb táncra perdülhessek a barátnőmmel. Viszont olyan 2 órával később, lassan és nehézkesen minden elindult a megfelelő kerékvágásba! :) Hihetetlenül fájlaltam a lábamat a sok ugrabugrálástól, főleg magassarkúba. Én hülye! >.< A sok órás dance-et követte a tankolás, szerényen beérve egy csokis muffinnal és egy itallal. S miután újból energiához jutott a csipet-csapat, minden megismétlődött magától a bulivégezetéig. Csúcs volt a köbön! A farsang viszont igaz sietősen két ruha darab között, de végül beállt a búcsúzkodásnál. A késői busszal vándorultunk haza Meloddy-chan-nal, s mikor megérkeztünk azonnal kezdetét vette a már szokásos nevetés roham maratón amit a gép előtt meredve folytattunk TH történeteket olvasva. Nah persze nem másét, hanem a sajátunkat. Semmi ego, kérem szépen! xD És ez így ment kb. hajnali 2.00.-ig És folytatódott az ágyban. ;) Csak ne gondoljunk rosszra! >.< Összegezve, eleinte minden rosszként indult, nem csoda mivel pénteken még suliba is voltunk! -.-' Ellenbe a vége, felejthetetlennek és nagyszerű élményként ért engem. Köszönetet nyilvánítani most rövidden a barátaimnak, Meloddy-nak és neketek tudok adni. Mert hűen az írásaitokhoz, akár csetben vagy commentben tartjátok, és olvassátok a blogunkat! ^^ Nagyon szépen köszönjünk előre is! :) Remélem a ti rendezvényetek is épp olyan jól telt a miénk! ^^

Pux: Lotte

Itt egy mega kép is amit ígértem! ^-^

2012-03-02T14:54:00.001+01:00

2.fejezet; 22.rész

Natalie szemszögéből

{ Georg szülinapja előtt

Említenem sem kell, hogy a Hamburgba vezető úton egész idő alatt azon a tuti-mini ruhás ötleten aggodalmaskodtam. Nem igen látom szükségletét annak, hogy ilyen is legyen Georg születésnapi partyján. Bánatos sóhajtásaim közepedte Miya szólalt fel mellém ülve, kedves, bíztató mosolyával:

- Jaj Nat! Kérlek! Csak most az egyszer. Nem fogsz belehalni!

- De igen!

Vágtam vissza, majd észrevettem a teljes hisztérikát saját hangomban. El is pirultam, amire Miya megölelt.

- Na! Rávegyem Billt, hogy kérjen meg ő?

- Nem szükséges! Meggyőztél!

Vágtam ki magam tüstént, mert tudtam, hogyha barátnőm valamit a fejébe vesz, azt bizony meg is valósítja.

- Jupííí!!!

Lelkendezett barátnőm majd a nyakamba ugrott ismét. Azután felállt és elment. Nem tudom hova. Talán a konyhába. Arcomat kezeim közé fogtam és zavaromban a földre meredve megpillantottam egy cipőt. Már csak ő hiányzott!

- Mi a baj, cica?

Kíváncsiskodott Tom, mire kis híján összeakadt a szemem. Rámeredtem és mosolyogva megráztam a fejem. Tudtam, hogyha neki ezt elmondom akkor már ő is csak bíztatni fog, és egy bíztató egyéniség (Billel együtt kettő, mert az ötlet tőle jött) bőven elég. Már belementem amúgyis, és nincs visszaút!

- Na, de komolyan...

- Tom! Mit molesztálod már megint a barátnőmet??!

Hallottam meg Miya hangját. A hangforrás irányába fordultam és láttam, ahogy karba tett kezekkel, vádlóan Tomot nézi.

- Miért hiszed mindig, hogy molesztálom?

- Mert ismerlek?

Kuncogtam egy harsányat. Mindig is szerettem hallgatni a szócsatát kettejük között, pláne barátnőm kellő képp kreatív oltásait! Tom lassú léptek közepette indult meg Miya felé, mire ő filmbe illően fordult meg, és indult az ellenkező irányba. Ezt sem tudtam megállni nevetés nélkül.

- Mi olyan vicces?

Jelent meg a színen a későbbiekben ünnepelt Georg. Eddig bírtam. Fel kellett állnom, és gyorsan ki kellett mennem innen...

- Majd egyszer megtudod.

Ezzel úgy éreztem lezárom a beszélgetést, majd vigyort erőltettem magamra és felsurrantam az ideiglenes szobánkba, amit nem kifejezetten nevezhetnék szobának a mérete miatt. Sokkal inkább egér lyuk? Na ez lényegtelen.

Mikor felértem láttam, hogy barátnőm valami zacskó féleséggel csörög.

- Miya?

- Hm?

- Min ügyködsz?

- Épp a ruhákat nézem.

- Milyen ru... ? Jaj ne! Azokat a ruhákat?? Amiket Dorothyval vettél?

- Aha.

Arcán megjelent az a nagyon sunyi mosoly és végigmért, majd odadobott nekem egyet.

- Ez a tiéd!

Közölte velem a (tartok tőle) nyilvánvalót. Megfogtam a ruhát a vállánál, magam elé emeltem, majd kis híján összeestem. De ehelyett elpirultam! Miya továbbra is csak mosolygott, meg nevetett a reakciómon. Végszóra becsörtetett újdonsült managerünk, Dimítry is. Elképedt mikor meglátta a kis ruhát amit magam előtt szorongattam.

- Hm, Natalie! Ezt te komolyan fel fogod venni?

Miyával szinkronban válaszoltuk, hogy "igen" és, hogy "nem". Dimítry erre elkuncogta magát, majd kérlelően rámeredt Miyára, aztán rám.

- Én is felöltözhetek a srácoknak? Dobjatok már nekem is egy ruhát!!

Miyával tátott szájjal néztünk össze, majd a későbbiekben nevető görcs kerített mindkettőnket hatalmába. Aztán előrukkoltam elmémben forgó kérdésemmel:

- De hisz, Dimítry... nem azt mondat, hogy nem feded fel igazi kilétedet a banda előtt?

- Ja de. Tényleg... de túl nagy a kísértés!

Most a Miya kezében lévő darabot fixírozta. Megint csak nevettünk, amire Gustav tévedt be a szobába.

- Mi a nevetés tárgya?

Érdeklődött kíváncsi pillantásai mögött. Ismételten összenéztünk és Miya mentett ki minket a helyzetből.

- Addig jó, amíg nem tudod...

Bíztatta barátnőm, amire én helyeslően bólogattam. Gustav láthatólag bele is törődött, mert olyan hirtelen lécelt le, mint amilyen hirtelen meg is jelent. Ezt követően már Dimítry se tartózkodott sokat velünk egy légkörben, hanem lassan ellépett a színről. Jómagam, némi folyadékot próbáltam felkutatni, amíg Miya elkészíti a teljes jelmezünket. De mikor lementem a konyhába, már többször is megbántam. Rengetegszer botladoztam a lépcsőn, az utolsónál térdre estem. Ez természetesen én vagyok! Miután felálltam és többé-kevésbé szerencsésen eljutottam a konyhába, már éppen a következő ballépésemen rettegtem, mikor léptekre lettem figyelmes.

- Szia Natalie!

Üdvözölt engem Bill, amire természetesen megint csak fülig pirultam, és talán túl halkra sikerült a visszaköszönésem...

- Szia...

Ő láthatólag nem sokat törődött a jelenlétemmel - ilyenkor áldom a sorsot, hogy nem lát a fejembe - mert ugyanolyan lazasággal, mint ahogyan köszönt, kivett egy doboz Red Bull-t a hűtőből. Éppen visszaindult volna, mikor még hátra fordult...

- Na? Kitaláltatok már valamit Georgnak?

- Sajnos igen.

- Sajnos?

- Hát izéé... na ja! De nem sajnos, annyira, mert szerintem neki tetszeni fog.

Észre sem vettem, hogy az ujjaimat tördelem magam előtt személyes zavaromban. Ő pedig mosollyal nyugtázta a beszélgetést, majd elindult felfelé ezekkel a szavakkal:

- Sok sikert!

Amennyire jó szándékkal mondta bennem akkora világot tört össze. Ez nagyon nem az én műfajom! De már megígértem Miyának, és láthatólag mindenki lelkesedik a mi meglepetésünk iránt... akkor nem kéne elrontanom ezt az örömöt, ugye? Hát jó, akkor nem fogom. Benső konfliktusomból egy újabb botlás a küszöbön ugrasztott fel, amire magam elé mormogtam egy: "te szerencsétlen liba" szerűséget, majd megint elindultam felfelé, Miyához. Már nem a ruhákkal ügyködött, hanem a telefonján pötyögött valamit. Leültem mellé, közelebb csúsztam, és megöleltem.

- Na mi van?

- Semmi.

Rám nézett, majd vissza a kijelzőre. SMS-t írt - MIKE-NAK??!!

- Te szóba állsz az öcsémmel?

Érdeklődtem. Elég meglepettnek tűnhetett a hangom, mert csodálkozó tekintetet váltott ki belőle is.

- Miért ne állnék szóba? Attól, hogy egy hülye gyík...

- Mit akar?

- Azt, hogy kapcsold be a telefonod!

Jó, hogy eszembe juttatta, mert reggel óta kikapcsolva figyelt a bőröndöm legmélyén. Nem szoktam érteni, hogy Mike miért szereti szívni a kedves nővére vérét, de tartok attól, hogy ez örök rejtéj marad már... sosem mondja meg! Tehát bekapcsoltam és megint volt egy csomó nem fogadott hívásom, és kicsit sem kedves szövegű üzeneteim. Már megszoktam. Megint ránéztem a ruhára, ami most ideiglenesen a kanapé karfájára volt elhelyezve, és sóhajtottam. Majd lentről Tom hangja zendült fel:

- Lányok, lassan megérkezünk!

Oké. Azt hiszem el felejthetek minden lehetséges menekülési útvonalat. Innen nincs visszaút. Miya bátorítóan megveregette a vállam, amire én esetlenül terültem ki a kanapén. Hello Hamburg!

***

A turné buszból kiszállva már köszöntöttem magamban az ismerős környezetet, ugyanis nem először járok, kelek Hamburgban. Már voltunk itt párszor a bandával, és azóta egészen ide szoktam. Miya lassú léptekkel haladt mellettem, és társalgásba kezdtünk az épület felé menet, ahol is a fan partyt fogják megrendezni. Hatalmas tömeg-nyomor fogadott bennünket, és a hatalmas ember áradatot a biztonsági őrök is alig tudták visszafogni, akik elénk jöttek. Persze a védelmet azt jobban csak a fiúknak nyújtották, mert velünk aztán sokat nem törődtek... Miya előre tört, és én bárhogy is próbáltam a nyomában maradni elsodródtam az "árral".

- Natalie! Hova tűntél???

Barátnőm hangját nem esett nehezemre felismerni, és már kerestem a forrását, de ekkor belém szaladt egy agyon-mázolt szőke csaj.

- Bocsi.

Mondtam neki, de az, mintha meg sem hallotta volna. Aztán lecövekeltem, és egy kéz fonódott csuklómra. Örömömben hátra fordultam és beugrottam VOLNA barátnőm nyakába, de helyette egy ismeretlen szőkés-barna lány karjaiban találtam magam. A pillanat kissé kínős volt, főleg mikor az "áldozat" közölte velem:

- Ó, bocsi. Összekevertelek valakivel! De látom, hogy te is engem.

Elpirultam, és már készültem elsüllyedni, amikor végre megjelent a várt személy.

- Miya! Ahh, végre.

Megkönnyebbülésem tökéletesen kivehető volt hangsúlyomból, és megengedtem magamnak egy mosolyt. Átölelt ő is, majd közölte velem, amit eddig is tudtam.

- Olyan kis esetlen vagy néha.

Nevetett. Én is. Aztán megint a nyakába borultam, majd folytatta:

- Hát ba** meg! Ezek annyian vannak, mint az oroszok. Pff! Mi ez itt? Ribanc tanya vagy fan party?!

Barátnőm elszólalásán továbbra is jót vidultam, majd egy újabb kérdés hangzott el a választ keresve.

- Na, de hol az ünnepelt?

Kíváncsiskodott, amire én körbenéztem. Bárhova is néztem csak rengeteg ismeretlen embert láttam - zömében a "fajtámból", azaz a szebbik nemből. Gondolkozhatok azon miért csípték ki így magukat, mikor Georg szülinapja van, nem pedig egy jelmezbál.
- Nem tudom.
Ismertem be, mire Miya felsóhajtva beletúrt hajába. Nem értettem miért kell feltétlen megkeresni, tehát kerestem az alkalmat, hogy egy újabb kérdés keretében ezt is feltegyem:
- De miért is kell?
- Egyenlőre még nem mondom el, mert túl sok a kíváncsi fül. Gyere! Kerítsük elő.
Pislogtam, majd barátnőm nyomába eredtem, és tekintetemet ide-oda ingatva kerestem Georg fel nem ismerhetetlen alakját. Jól elkavarodtunk tőlük, pláne, hogy megint miattam történt mindez. De semmi gond, ezt már szerintem megszokták! És láthatólag ők se nagyon keresnek minket. Vagy csak nem mernek kimozdulni?
- Amúgy ugye sejted mivel fog telni az éjszakánk?
- Mivel?
- Hahó! Szülinap van. Szerinted?
- Jaj ne...
Szinte elém tárult a látvány, amint előkerülnek a finomabbnál-finomabb, és minőséginél-minőségibb pezsgők.
- El tudom képzelni, Miya.
- Na igen. Nézd csak! Ott a lépcső! Majdnem nem vettem észre emögött a sok ribanc képződmény mögött.
Mindig is imádtam barátnőm személyes véleményét a sok cicababáról, akik TH fanoknak tartják magukat, holott többségük nem is a zenéért, hanem sokkal inkább a zenészekért szeretik a bandát. Az ilyen ember a külsőségekre megy. Mi meg már ismerjük is a fiúkat! Szóval, ha ők is ismernék akkor talán. Mindegy! Ez a véleményem csak egyes emberekre való címke, vannak igazi fanok is! Ebben biztos vagyok.
- Szerintem fent kell lennie valahol.
- De előtte akkor nem kell elkészülnünk nekünk is?
- Ja, de! Csak jó lenne meg tudni merre vannak.
Érzem, hogy még sokáig fogunk itt keringeni a levegőben, de ugyanott azt is, hogy Georgnak jó szülinapja lesz. Legalábbis mindent megteszünk ennek érdekében!
- Na, mindegy. Akkor öltözzünk át előtte.
Ezzel megbeszéltnek éreztem az egészet, így teljes lelki nyugalomban mentünk be saját öltözőnkbe, és ott készülődtünk Georg szülinapjára. De mikor már a ruha rajtam volt megint arcomba szökött a vér, ahogy magamat néztem a tükörben.
- De jó!
Lelkendezett barátnőm, majd megfordulttam. A ruha már rajta is ott volt. Szép dressz volt, rózsaszínes árnyalatban. Megint a tükörbe néztem: rajtam egy fehér dressz volt, fekete pöttyökkel, és csipkével. Soha életemben nem volt ilyen ruhám! Kissé kirívónak éreztem magam, de azért tetszett is. Életemben egyszer ha láthatnak ilyen ruhába? Akkor nekem miért ne tetszhetne? Miyának örökké jó ötletei vannak. Milyen jó, hogy ilyen eszes legjobb barátnőm van!

Érettségizz a Tokio Hotelből!

2012-02-28T22:03:00.001+01:00

Középiskolás tanulók lévén nekünk is (már 10.-ben is!!) okoz némi nehézséget, és izgalmat a hírhedt érettségi. Eléggé rá lehet parázni erre a témára, de ha 2008-ban érettségizett volna (itt most jobban csak a németről beszélek) az ember (ha valaki akkor érettségizett az jelentse!! xD) lehet egy feladatnál elért volna maximális pontszámot! Ugyanis a napokban mikor érettségi feladatok után leselkedtem ráakadtam egy igazán említésre méltóra is: (katt a linkre, hogy tudd miről van szó!!) Német középszintű érettségi (KERESD A 6. OLDALON!!)

Azzal a csekély német tudással, aminek most vagyok birtokában tudtam lefordítani a szöveget: de azt nem garantálom, hogy a fordításom 100%-os!! xDxD

A részem készül! Sietek vele ;)

Iskolakötelezettség a Tokio Hotelnek is

Bill és Tom a híres Tokio Hotel banda tagjai, Magdeburgból, Hamburg közvetlen környékéről - ők is járnak iskolába.De nekik nem egy megszokott tanítási módszeren kell részt venniük, mert online csinálják a feladataikat.

Háttérben áll a kötelező oktatás. A német gyerekeknek iskolába kell járniuk 9 vagy 10 évig. Ez függ attól, hogy milyen államban él az ember. Az iskolai vállalatot nem szabályozzák központilag a szövetségi kormány által, de a szövetségi államokban igen.

Az ikrek, Bill és Tom ezt átélték. (na ez biztos nem jó fordítás! xD) A felelős minisztérium adott nekik egy év "szabadságot", mert nem nagyon volt esélyük a zenei pálya mellett a tanulásra is. Most a 16 éves fiúknak megint iskolába kell járniuk. Több kivételt nem tehet a minisztérium sem.

Normális körülmények között nem igazán lehet egy osztályban sztárokat tanítani. Ezért Bill és Tom más módon keresett lehetőséget erre. Egy Internetes-Tanítási kurzuson (azaz internetes tanfolyamon - inkább!!) tanulnak. Jelenleg 35 fiatallal együtt, akik javarészt a szüleikkel élnek itthon, vagy külföldön .... (itt megint nem értem!! :$)

Aki ilyen internetes-tanfolyamon vesz részt - mint ők - annak is vannak olyan kötelességeik, amit meg kell csinálniuk, és egy bizonyos időn belül le is kell adniuk - el kell küldeniük a határidőig. Mikor ezeket elküldik le fogják ellenőrizni.

Ez a tanulás sok mindent követel, sok odafigyeléssel jár, elég nehéz szóval ne nagyon vágyódj ilyenre, mert ez nem is olyan jó, mint elsőre tűnik!

2012-02-25T18:00:00.000+01:00

2.fejezet; 21.rész

Miya szemszögéből

{ Váratlan találkozás

Gyámoltalan állapotom odáig juttatott a cselekményekben, hogy ellen érvek helyett kezdjem elfogadni és nem megkérdőjelezni egy új barát társaságát. Valóban, Dorothy egy kedves és okos lánynak tűnik, de még messze áll attól, hogy rá bízzam az életemet is. Nyugalmat és jóllakottságot változtatott bennem az idő rohamosan lepergő percei, majd késztetésem a mellékhelyiségbe vezetett. Várható, hogy egy bőséges lakoma után kijár az anyagcsere, no persze diszkrét körülmények között. A hagyományos angol WC erre igen jó példa. Nos, még mielőtt leeresztettem volna 2 kilót magamról, eleinte a Wc lefedett tetejére ültem, kulcsra fonva lábaimat. Izgágán kerestem a Wc papír utolsó megmaradt alsó-fancsikáját, melyet egy húzással a magamnak tudhattam volna, ha lett volna kelő mennyiség belőle. Idegességemben a maradékot kezeim közé dörzsöltem majd önsajnálóan kiléptem a Wc fülkéjéből. Aztán váratlanul lábaim rendezetlenül kezdtek remegni egy férfi feltűnése miatt a kagylóval szemben. A hirtelen jött történésben, azt sem tudtam eldönteni hogy mérges legyek-e a pasasra amiért nem jó közhelyiséget választott magának, vagy félve elrohanjak-e mielőtt meglát. Csakis az ösztöneimre hallgatva vettem a levegőt a bejárati wc fülke ajtajának dőlve, miután ingatag, bizalmatlan mozgásomban a tükörhöz sétáltam. A csönd egyre kínosabb lépcsőfokát éltem át ez idő alatt. Közben, hogy mégis csak mutassak valami szemmel érzékelhető dolgot, gyorsan megragadtam bézs színű ajakfényemet s hevesen megkentem szám száraz környékét, ami feltehetőleg a hosszan tartó szapora légzésem szárított ki. De nem akartam sokat időzni. Féltem, hogy valami rossz fog ki sülni ebből. Mielőbb elakartam volna tűnni a helyről, de egy kényes kérdés marasztalni kényszerített.
- Nekem is tudsz adni? - jött a kérdés elég közhelyesen az ismeretlenből, aminek következetesen némi döbbenetet és sokkot váltott ki nálam. Megborzadva vakartam le magamról elég nagyszabású száj pózomat, majd kérésére felé nyújtottam a szájfényemet. Leszegezett pilláim a tükörből kíváncsiskodó szempárokat generáltak, miközben egy ismerős név is felhangzott alig hallhatóan.
- Miya? - fokozott térlátásom egyre nagyobb szögében pillantotta meg a pasas arcvonását, mire tetőpontul egy régi ismerőst véltem felfedezni a tükör mögött.
- Dimítry? - reagáltam hasonlóan a látványra.
- Nah mi a helyzet csajszííí? - nőiesen gesztikulált a kezeivel, ami elég bátorságot adott egy hatalmas ölelést viszonzásul adva.
- Héy-héy.....elég legyen! Tudod, hogy nagyon érzékeny vagyok ebben a korai szakaszomba. - ironikusan tetlegelte sírógörcsét ujjbegyeit végig húzatva arcán, majd szokásosan belekezdett áskálódó monológjába.
- Korai? - ironizáltam öntelten.
- Mi járatban ebben a baljós környéken, drágám? Ha eddig nem lettem volna érthető, akkor megismételném, hogy ez egy veszélyes hely, egy ilyen törékeny és elveszett kislánynak mint te.
- Tisztába vagyok vele. Nem most a Piroska és a Farkas mesefilmből szalajtottak. De az még jobban foglalkoztat, hogy te mit keresel itt? - gyanakvóan félmosolyt virítva kérdezősködtem gimis életem egyik legnagyobb szakaszát közösen átvészelt legkiemelkedőbb lelki társamtól. Igen, aki teljes mértékben homoszexuális volt. De miért baj ez?
- Hát tudod, hogy van az....,Németország hírhedt a bordélyházairól. Így hát én is rákaptam az erotikus szakmai lehetőségekre. Vagyis összefoglalva állás lehetőség után vágyakozok. De be kell hogy valljam őszintén, mostanában túlságosan is ráerőltetnek erre a fránya ,,dákó diétára".
- Dimítry! Ezt meg se halottam!!! - fakadtam ki, kezeimet a füleimnek tapasztva.
- Borzasztóan hiányoztál! - válaszolta, miközben fakadó perceimben röptében karjai közé font, miután egy röptető malőrrel forgatni kezdett a levegőbe. Érhető ez a fajta lelkesedése, hisz már 3 éve nem láttuk egymást. Aztán, boldog hangulatunk tetőpontján váratlanul föl tűnt Natalie is érdeklődve honn létemről.
- Miya? - a látvány magáért beszélt. Mint egy fékezhetetlen örvény úgy keringetett Dimtítry, ami nagyjából ilyen döbbenetet jósolt. Viszont az ismeretlen arcra pillantva Nat nem a szokásos riadt tekintetet és félős testpózt alkalmazta, hanem épp az ellenkezőjét.
- Dimítry?! - tódult önzően engem kitoloncolva a srác kezéből, hogy ő kaphasson helyet benne. Kiábrándító volt azt látni, hogy én csak második helyet kaptam az ölelésbe. De ahogy őket ismerem, nincs miért a pozíciómat féltenem.
- Nahát....ti ketten? Itt?
- Igen-igen...és te - . vágtam szavába, ahol a helyzet kívánta.
- Ne akard tudni. - figyelmeztettem mielőtt őt is sokként ért volna Dimítry bizarr, nagyot mondó érve. Az elmúlt percek alatt csak a jelennek éltünk, és kitárgyaltunk ügyünk bajunkat egymásnak, a mosdóban. Minden fontos információ terítékre került, még az is amiről eddig nem esett szó a jelenlétünkben.
- Te leszel a Tokio Hotel új menedzser?!! - hangzott föl kettőnkből meglepetten.
- Igen....azt mondták, hogy valami pedofil fószer után szabadult fel a poszt.
- Ne is mond. - fintorogtam el visszaidézve a történteket Daviddel.
- Hmmm?
- Nem érdekes. - mentett ki a helyzet alól barátnőm. ,, Óóóó....mi is lenne nélküled velem?"
- De miért te...és hogyan?
- Ne aggódjatok, nem lesz semmi gond. - akármennyire is biztonságot sugallt a hangja, akkor sem bírtam beletörődni teljes mértékben. Pusztán csak attól tartottam, mi lesz ha ...
- Jah, és úgy terveztem, hogy egy darabig nem fedem fel a fiúk iránt érzelmeimet. - kaptam kielégült választ tőle, Dimítry meg csak némán megfordult a tükörképére pillanat, búskomor melankóliát gerjesztve.
- De - kezdtem a mondatomat, viszont befejezni aligha tudtam, mivel a másodperc töredéke alatt, miközben kezem megnyugvást keltve a vállára helyeződött, ő nem éppen fájdalmas hangulatában tudatosan szájon csókolt.
- Te Jézus Krisztus!!! - kiáltott fel Natalie a szemem sarkából, még mindig Dimítry akaszkodó száj pózával fogva tartva engem. És mikor jónak látta, hogy mielőbb távozhasson a számról csak ennyivel illetett.
- Kár próbálkoznom, úgy se leszek normális.
- És még milyen kár... - tapintottam meg a még nedves ajkaimat megbájoltan.
- Vagyis!!! Te egy normális ember, akárcsak más. - mentegetőztem Dimítry gyanús tekintete alól pirultan.
- Bárki mondhat bármit. - csatlakozott Natalie is, habár még döbbenten az eseményeket látva.
- Akkor nem bánod ha téged is lesmárollak? - gyors gonosz mosol húzódott arcára szemöldökével párhuzamosan, Nat pedig kétségbeesetten rohangált Dimítry idegesítő cuppogó hangja elől.
- Itt meg mi a fészkes fene folyik???! - lépett be Georg rendkívül becstelenül a női mosdóba. Beérkezésé után, hát ... volt min bőven magyarázkodni. Csak a két ovis szintű fogócska emberkéi vezették a figyelmet egyenes rájuk, Dimítry nyomulós gesztusával Nattot láncra kötve, Nat pedig kezét a srác szájára helyezve.
- Georg! - kiáltottam mérgesen rá.
- Héy, haver?! Mégis mit képzelsz?!!! - süvítettem oda a felbőszült Georghoz, mielőtt még az úgynevezett "haverját" ököllel üdvözölt volna.
- Nyugi Georg! Ő csak egy baráti ismerősünk...
- Nem is tudtam, hogy a hazátokban az ismerkedést smárolással kezditek?
- Itt is belehetne vezetni! - szólalt föl Georg takarásában Gustav. Alaposan megbújt ahhoz, hogy ne lássam, bár a magasság különbségeket elnézve már érhető volt a dolog.
- Szabad tudnom, hogy mit kerestek egy női mosdóban? - idegesen faggattam a kíváncsiskodó bagázst.
- Most mit vagy úgy oda? Hisz ez a pofa is bent van! - mutatott ujjbegyével Dimítry-re.
- Még jó, hisz...
- SSSSSSSSssssssss!!!!! - róttuk meg hangosan, szavak nélkül Nat fejét.
- Vagyis....izzé....te mi a francot keresel itt!!? - fogta meg a grabancát Natalie hitelesen a nyakkendőjétől fogva, majd egy könnyed mozdulattal kitessékelte mind a három pasit a mosdóból.
- Szép volt okoskám! Most mi a francot fog csinálni velük oda kint?! - kérdeztem a még naív barátnőmtől, aki igaz jót akart, de inkább csak tovább rondított a dolgon.
- Én már elvégeztem a dolgom...most te jössz!
- Nah kössz. - ábrándultam ki Nat esze járásában, megint.
- De valahogy közölnünk kell a bandával a hírt, nem? - vágta a fejemhez kisváratatva Nat.
- Igen tudom....nem is tudom. Mégis, hogy kezdenéd az első sorokat? Jaj, sziasztok!! Ő lesz az új menedzserünk, aki egy buzi! - ezen Nat szokásosan elkuncogott, míg én továbbra is tanácstalanul találgattam a megfelelő hírközlést számukra. Az ajtó résre nyitása, alapjába véve csak azt üvöltette, hogy nagy a baj, mivel a meghitt hármas társasághoz hozzácsatlakozott a két Kazulitz iker is. ,, De várjunk, mit keresnek itt mindannyian?"
- Nem tudod pontosan, hogy miért van itt a banda? - kérdeztem az ajtó sarkából, majd Nat válasza az ajtó becsukásánál marasztalt.
- Dorothy hívta föl őket, közvetlenül utána mikor elmentél a mosdóba.
- A kis....... - mással fejeztem ki mint amit először nagy szívélyességgel akartam volna.
- .... édes!
- Nem kéne ki mennünk?
- De jó! Natalie újabb hülye kérdései! - kezdődött újból elölről az agyszindrómája.
- Ha kimegyünk, akkor minden bizonnyal ránk fognak akaszkodni!
- De ha nem tesszük, akkor Dimítry fogják szét szedni! - kaptam ellenérvként.
- Akkor mi lesz?
- Hát - a mondatom el kezdetével, valami igen kemény hozzám csapódott és a földre kényszerített. Ami feltehetőleg az ajtó.
- Ááááúúúúú!!! - néztem föl a nesztelen benyitó elkövetőre, aki ezúttal is Billt testesítette meg.
- Jól vagy? - fogta meg a kezemet föl segítve a földről.
- Bill!!! Ez női mosdó! - tette hozzá Nat.
- Tudom. Csak kiakartunk hívni, mert indulunk a repülőnk vissza Hamburgba.
- Vissza Hamburgba? - szólaltunk föl ketten. ,,Dejavu?"
- De mi lesz Dorothyval és a szüleitekkel?
- Már közöltem velük, hogy csak pár napig maradunk. Meg egyébként is... - húzódott sunyin közel hozzánk.
- Holnap lesz Georg szülinapja. - hirdetett közé. Bár annyira nem ért meglepetésként minket.
- És mit terveztek?
- Hát egy hagyományos fan party-nál maradtunk a többiekkel.
- Ez már eleve nem szokványos. - fontam kulcsra a karomat.
- És...arra gondoltunk, hogy ti extra mini-csini ruhába öltöztök majd és - majd Natalie fülsüketítő sikoltása belerondított Bill szövegébe.
- Mi van???? - fordult érhetetlenül Bill, barátnőmhöz.
- Nem akarom. - ,, Mint egy kis gyerek és a spenót találkozásakor! -.- "
- Én benne vagyok.
- MIIII? - megbotránkozva kiabálta Nat.
- Most mi az? - szökkent föl szemöldököm a homlokomra, miután hamar becsődült a banda összes tagja a mosdóba Nat ijedt sikolyára. Szavak és mondatok nélkül beszéltük tovább az időt, ezúton is Dimtry-t alaposan megismertetve új menedzserként a bandával. Teljes siker. Most, hogy minden lezárult és jó kerékvágásba forgott tovább, ideje volt távozni a magánhelységből ha lehet minél előbb. Szerencsékre senkit sem érdekelt különösen a dolog, mikor két lány kivételével több fiú távozott a női mosdóból mint kellene. De ez már a múlté. Kifelé menet Dorothy is csatlakozott hozzánk, majd a turnébuszba ülve szokásos úti célként kitűztük Hamburg városát, persze miután kitettük Dorothy-t a házánál. Dimítry feltűnése pedig még nagyobb hangsúlyt fektetett a kellő figyelemre amit mindez-idáig hanyagolni próbáltam. Lassan kezdtem föl fogni, miért is vagyok itt ebben a bandában. S mint mikor a legeslegelején bekerültem ide, úgy próbálom visszakölcsönözni azokat a tulajdonságaimat amiért befogadott engem és barátnőmet a banda.

Szenvedélyes bagázs

2012-02-22T20:16:00.008+01:00

SZIASZTOK! ^^

Mivel a rész még mindig készülőben van, hogy ne unatkozzatok gondoltam beteszek egy cikket! :) De csak nyugi: Lotte-chan már rajta van! ^^ És míg ez készülget lássuk, hogy a BRAVO milyen szenvedélyes bagázsnak tartja a TH-t... ( a scannelőm bekreppelt, szóval telóval fotóztam, ha érdekel valakit miért ilyen rossz a kép minősége!! )

Tokio Hotel - Szenvedélyes bagázs

Néha a rockerek is vágynak némi feltöltődésre a durva, kimerítő pörgés után. Vajon mivel kapcsolódanak ki a TH-s srácok? Erről most ők maguk vallanak nektek!

Kép szövegbuborékai:
Gustav: Az igazi szenvedélyem a BRAVO - intejrú!
Georg: Az enyém meg a mosolygás!

A cikk:
Van valami szenvedélyetek, amiről nem tudtok lemondani?
Tom: Igen, akad egy pár. Nem is tudom, hol kezdjem... :)
Csak a legfontosabbakat!
Bill: Például elég nehezen tudnánk lemondani a videózásról. Éppen ezért mindenki kapott egy saját tévét és DVD-lejátszót a turnébuszunkba is. Mielőtt lefekszünk aludni néha beteszünk egy fimet - nagyjából 200 DVD-t hordunk magunkkal, a legkülönfélébb stílusokból. Szóval mindenki talál kedvére valót az elalváshoz... vagy az ébren maradáshoz!
Nagy játékosok hírében álltok! Igazak a pletykák?
Tom: Van benne valami, de a kedves pletykafészkek, gondolom, ezt a számítógépes játékokra értették! A bandában én számítok a legelvetemültebb Play Station-függőnek, azonnal nyomok valami játékot, ha adódik néhány szabad percem. Igaz, időnként azért a többiek is beszállnak.
És a szerencsejátékok?
Georg: Azok hidegen hagynak minket. Szerintem ez később sem fog változni. Inkább focizunk a tévé előtt, az sokkal jobban felpörget!
Milyen elektronikai eszközöktől lennétek még képtelenek megszabadulni?
Georg: A mobiltelefonomat például imádom! Nem adnám semmi pénzért!
Gustav: Ja, de ebben szerencsére te vagy az egyedüli!
Tom: Én speciel még azzal sem foglalkoztam, hogy beállítsam a csengőhangokat!
A színpadon óriási hévvel zenéltek. Ugyanilyen szenvedélyesen hallgattok másokat is?
Bill: Hát persze! Én bármikor rá tudok pörögni a Green Day American Idol lemezére!
Tom: Mindig nálam van az iPOD-om, amit telepakoltam a kedvenc zenéimmel. Imádom hallgatni, ez a kis kütyü jóformán hozzám nőtt!
Gustav: Mivel mindannyian másokat szeretünk, csak fülhallgatóval nyomjuk a turnébuszban. Ezért jók ezek a kis mp3-lejátszók, mert senki sem bömbölteti a saját zenéjét, amit mondjuk a többiek ki nem állhatnak.
Az étkezés kikapcsolódásnak számít nálatok?
Bill: Ha a kedvenceinket ehetjük, akkor mindenképp! :) A viccet félretéve nagyon szeretjük a hasunkat, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindent felfalunk, ami csak az utunkba kerül.
Tom: Egy buli utáni jó kis nassolásnál tökéletesebbet el sem tudok képzelni! Felőlem bármi jöhet... Persze mindent csak mértékkel!

Sexy And I Know It :)

2012-02-19T20:42:00.003+01:00

Még mielőtt felkerülne a következő rész (aminek dátumát még nem tudni, de hamarosan!!!) azelőtt fel szeretném komponálni kedves szerkesztő társam, s ugyanitt legjobb és legkreatívabb barátnőm videóját! Az első vidije a Sony Vegasban. És szerintem ahhoz képest, hogy az első ez csillagos 5-ös. :) Szerintem nektek is el fogja nyerni a tetszéseteket, mert tényleg nagyon jó! *.* És ez a szám meg az örök kedvencünk ♥

Hamarosan jön a rész ;) addig a Tokio Hotel legyen veletek! ^^

Farsangi! . (Soon!)

2012-02-18T18:49:00.009+01:00

Igaz nem éppen publicista bejegyzés ez a tartalom de minden rosszból származhat valami jó, nem igaz? ;) Vegyük például ezt boldogság forrást, miszerint mindketten elrendeltük társszerkesztők, hogy az ünnepek alkalmából újabb Special részt hozunk az ikrek szemszögéből. Való igaz, mi a két lány szemszögére alapulunk, de szerintem nagy sikert el az ikrek szemszögéből íródott részek is! ^^ Most hogy ezt leírtam, visszatérek a főtémához: A farsanghoz! Minden nemzet egész másként ünnepli ezt a hagyományos "Tavaszt hívogató" rendezvényt. Brazíliában a Rioi Karnevállal....itthon pedig szerény körülmények között! :D Én és a barátnő szerkesztőm Anime lányoknak fogunk majd beöltözni, amire garantáltan hozzunk majd képeket is...Hát most csak ennyivel szolgálhattam mára, de legalább ez is valami friss!! ^-^

<-- Én ilyesmihez hasonló lányka leszek! *.*

2012-02-13T19:38:00.027+01:00

2.fejezet; 20.rész

Natalie szemszögéből

{ Közvetlen ismeretlen

A nappali felé menet elgondolkodtam pár igazán értelmetlen dolgon... kezdhetjük rögtön azzal is, hogy Georg miért hazudott nekem mikor azt mondta, hogy Billék szülei nagyon rendesek, aranyosak és szeretni valóak. Én ebből tulajdon képen egyiket sem hiszem el! Már nem. Miya lépéseire koncentrálva próbáltam tartani vele az iramot, amíg nem elértünk a célba. Megálltunk és rámeredtünk a TV-re, de teljesen egyszerre. Aztán a fiúk apja kapott az alkalomnál, és hangot adott akaratának:
- Üljetek már le! Minek álltok ott? Elveszitek az ember álmát.
Miya elfintorodott, amire én leküzdöttem a soron következő nevetési rohamomat. Siker. És leültünk a kanapéra, szorosan egymás mellé, mert be voltunk szorulva Gordon és Gustav közé. Tom és Bill a másik kanapén ücsörögtek, Simonenal egyetemben. Megengedtem magamnak egy lemondó, de ugyanott nagyon zavart sóhajt. Éreztem ahogy arcomba szökik a vér, de azt viszont el nem tudtam képzelni mi olyan zavarba ejtő. Rámeredtem Georgra egy nem túl kedves nézéssel, mert még mindig nem vertem ki fejemből a hazudozását. Fájt, hogy nem mondott nekem igazat, de ugyanott azt is lehetőségnek tartottam, hogy vele meg kedvesek és befogadóak a szülők. Azt is el tudom képzelni - amit már Miya is mondott - hogy a szülők csak féltik a "kicsi fiaikat". De ennyire? Azért egy kis rokonszenvtől még nem dől össze a világ!
- Mi ez?
Célzott barátnőm a képernyő mögött futó filmre. Eddig nem is figyeltem, hogy mi megy a TV-ben, annyira lekötöttek saját gondolataim! De nem kellett sokat várni a válaszra, ami történetesen Tomtól jött.
- Egy krimi sorozat.
Krimi sorozat? Na persze! Krimi. Hm... nem is tudom: ezekből a szülőkből nem nézné ki az ember lánya, hogy CSI vagy NCIS fanok... inkább egy japán maffiáról szóló történet helyén valóbb volna! - keseregtem az elmémen átfutó szavakon. Mintha valami - pontosítva: valaki - hiányozna! Hol van Dorothy? Épp csak gondolni kell rá! Már meg is jelent a konyhából kifelé jövet egy hatalmas tál pop cornal, és kedvesen félrelökte Gordont.
- Hé!
- Bocs, Gordon. Lányok! Kértek?
Persze: szimpatizálok vele. De, hogy ilyen közömbös legyen? Nahát. Ez meglepő! Minden esetre elfogadtam kínálatát és egy darabot számhoz emeltem, amire egy kuncogást hallottam.
- Ne szégyenlősködj! Vegyél egy marokkal!
Bíztatott Dorothy, majd engedelmesen többet is vettem belőle. Kb. a film vége felé már a szülők elfáradtak és úgy döntöttek felmennek és nyugovóra térnek. Mi pedig - a fiatalok - lent maradtunk, és hallgathattuk Dorothy csicsergését... sosem gondoltam volna, hogy van a világon olyan ember, aki többet beszél, mint én! Ezek szerint pedig van.
- Fiúk! Az nem zavarna titeket, ha holnap elcsalnám a lányokat egy kis ismerkedős vásárolgatásra?
- Nekünk szerintem nincs ellenvetésünk. És ők szeretnék?
Nem tudtam ép-kézláb mondatot kinyögni, ezért tanácstalanul Miyára meredtem, aki láthatólag habozott. Miért is ne? Elvégre csak egy ismeretlenről van szó! - de aztán kielemezte a helyzet fennállását, és eképpen válaszolt:
- Hát, ha ismersz a környéken valami normális boltot.
- Ne becsüld alá ezt a kis falucskát! Van itt ruha bolt! Reggel 10-kor értetek jövök!
Hát most aztán meglepődtem. És ez vajon kamu, vagy nem kamu?

***

Olyan fél kilenc magaslatában Dorothy "dobbantott" - vagyis lelépett. Búcsúzásul megajándékozott engem és barátnőmet két puszival, amit Miya egy érdekes fintorral díjazott, én meg a magam módján kuncogással. Annyira le tud kötelezni barátnőm egy-egy arckifejezése! Georg és Gustav vele ellentétben még maradt ameddig csak tudott. Kihasználva az alkalmat léptem Georg mellé! Épp időszerűnek láttam, hogy nekitámadjak...
- Hazudtál nekem!
- Tessék?
- Azt mondtad... !!
Hirtelen kapcsoltam: Bill és Tom is itt van! Jobb lenne halkabban. Tehát belefogtam még egyszer - már suttogva:
- Azt mondtad az ikrek szülei nagyon kedves, figyelmes és szeretni való emberek. Hát én ennek pont az ellenkezőjét vettem észre!
- Jaj Natalie... ismered azt a kifejezést, hogy "szarkazmus"?
- Akkor is becsaptál.
- Nem volt szép tőled!
Csatlakozott ebbe az érdekkeltő eszmecserébe barátnőm. Összefonta a karjait, aztán vádlóan meredt a basszusgitáros srácra.
- Hát bocsi lányok.
- Hát bocsi lányok?! Csak ennyi? Nahát Georg. Ez kedves!
- Aranyos!
Ezzel Miya le is zárta a vitát. Georg vállat vont, majd leült Tom mellé. Mi pedig, ketten nem láttuk semmi értelmét annak, hogy tovább lődörögjünk itt céltalanul. Épp elhatároztuk, hogy visszavonulunk ideiglenes szobánkba, amikor eszembe jutott valami. És ez a valami egy kérdés.
- Ööö... fiúk? A mosdó merre van?
Pirultam bele kérdésembe, amire Miya elnyomott egy harsány kacajt. Na persze azért, mert elég jellemző rám, hogy szinte óránként megyek WC-re. Na jó! Két óránként.
Kérdésemre Bill válaszolt, és mosolyába ismét bele pirultam.
- Az emeleten a szobátokkal szemben van egy rögtön!
Már éppen megköszöntem volna, amikor Tom közbekotyogott.
- Ha gondolod: elkísérhetlek!
- Na azt már nem! Én kísérem el Natot.
Így barátnőm, mire belém karolt és felcaflattunk a lépcsőn. Legalább volt egy kézzel fogható alibi arra, hogy feljöjjünk. Igen, nézzük a dolog pozitív oldalát... Dolgom bevégeztével valóban betértünk a szobánkba és pizsamába öltöztünk. Sosem szoktunk ilyen korán ágyba bújni, de ez a nap szerintem (legalábbis mind kettőnk nevében szólva) fárasztó volt. Nagyon fárasztó! Viszont az este folyamán volt alkalmam azon elmélkedni, hogy mi lesz a holnapi napon, mert semmi álom nem jött a szememre. Egyáltalán nem voltam képes aludni. Gyakran szólongattam Miyát, aki egész kitartóan válaszolt ostoba csacsogásomra olyan fél 4-ig. Aztán mindketten elrepültünk álomföldre! Csodálatos álmom volt. Otthon voltunk, és minden a régi kerékvágásban ment! Persze hiányoztak a fiúk (igen, még az álmomban is)... de ott sokkal jobb volt, mint itt, ebben a különös "fegyházban"! Ezt a jelzőt még Miya aggatta rá, amikor is kiderült, hogy milyenek a srácok szülei. Kellemetlenül csalódtam! Szomorú.

***

Ébredésem pillanatában arra eszmélhettem fel, hogy elképesztően fázok. Összehúzódzkodtam, de csakhamar észre kellett vennem, hogy nincs rajtam a takaró. Hirtelen ültem fel, így enyhén szédültem is. A következőkben beazonosítottam a virág mintás paplanomat a földön, közvetlen az ágyam mellett. Becsuktam a szemem, mert nagyon bántotta a fény, és úgy kaptam el a huzat sarkát. De azt aztán húzhattam felfelé, mert sehogyan sem jött! Lenéztem, hogy mi jelenti az akadályt. Hát nem Miya feküdt rajta?
- Öö. Miya!
Persze erre a rekedtes, halk hangra még csak a fejét sem ütötte fel. Próbálkoztam erőteljesebben, és még meg is löktem a vállát, közben vállam fölött rásandítottam az órára, ami negyed 10-et mutatott. Ha jól emlékszem egy háromnegyed óra múlva jön értünk Dorothy! Addig képes leszek felkelteni?
- Mi bajod, Nat? Nem vagy képes aludni?
- Nem, mert hideg van!
- Jézusom! Hogy az életbe került alám a takaród, és mit keresek itt az ágyad mellett??!
- Nem tudom, Miya! De nyugi. Semmi gond!
- Jó, de... nem látod milyen messze van az ágyam?
- Alva jártál?
- Nem szokásom!
- Jó, akkor csak most.
- Na ne!!!
A szokásos reggeli komédiánk után hamar felöltöztünk és lerohantunk az emeletről. Persze azt hittük elkésünk, de nem. Nem késtünk el! Még reggelizni is volt időnk. Természetesen a két fiú társaságában! Egy ideig csöndben eszegettünk, aztán Miya egy kérdéssel szakította félbe az épp megszokott csöndet.
- És miért is nem aludhattunk volna Georgnál vagy Gustavnál?
- Mert náluk nincs ennyi hely!
Bill válasza igencsak egyértelmű volt. Továbbra sem láttam okot arra, hogy közbekotyogjak! De aztán mégis.
- A szüleitek merre vannak?
- Gordon épp most ment el. Anya már hajnalban kezdett! Munkába mentek.
- Ja értem.
És megragadtam a teás-bögrémet és beleittam a barackízesítésű csodába. Nem tudtam megállni bók nélkül!
- Jaj de finom!
- Köszi. Anya csinálta!
Folytatta Bill. Tom láthatólag nem erőltette meg magát a kommunikálást illetően, mert csak tömködte magába a pirítós kenyeret! Szavamra: egy fekete lyuk tátong a gyomrában! És még én szólok be Miyának, amikor szerintem sokat eszik. Nahát! Már kétszer is meggondolom. De barátnőmön semennyi nem látszódik meg! Semmi kalória. Semmi! És mégis olyan tökéletes alakja van... Tomon viszont kérdéses, hogy látszani fog e!
- Szóvaaaal... izgultok?
Barátnőmmel egyszerre válaszoltunk, de ellenkezően. Én mondtam: IGEN. Miya pedig: NEM. Már kétség sem fér hozzá melyikőnk a bátrabb.
- Ne aggódj! Dorothy nagyon kedves.
- Natalie mindig ilyen félős.
- FÉLŐS?! Köszi, Miya.
- Szívesen...
És hirtelen kopogtattak. Bill és Tom egyszerre álltak fel és rohantak az ajtóhoz. Egy kicsit azért irigykedtem... Miya meg: forgatta a szemeit, és tovább iszogatta a teáját. Ám hamarosan Dorothy tűnt fel a színen egy szép barna dzsekiben, fehér pólóban és koptatott, csőszárú nadrágban. Úgy nézett ki, mint bármelyik hétköznapi lány. Ha elmenne valaki mellett az utcán az az illető még véletlenül sem gondolna arra, hogy valaha ő volt Bill és Tom fő-fő-fő szerelme. Szőke haja selymesen omlott a vállára. Összeszorult a szívem, mert elöntött az érzés, mi szerint én sosem leszek ilyen tökéletes. Nem voltam mérges, nem is voltam féltékeny - inkább szomorú. De Miya persze rögtön felvidított, mikor a fülembe súgta:
- Megcsapott a ribanc szag.
Nem tudtam elnyomni a nevetést, ezért kitörtem. De Dorothy is csak mosolygott! Kész szerencse, hogy nem hallotta mit mondtunk. Miya tegnap elmondta, hogy semmi baja nincs Dorothyval, de nem lepődök meg az elszólalásán. Azért csinálta, mert látta elkeseredésemet! Sosem tudom eléggé megköszönni neki, hogy ilyen figyelmes, és mindig meg tud nevettetni, ha el vagyok szomorodva.
- Készen vagytok, lányok?
- Persze, csak felvesszük a cipőt.
Ezzel mi elindultunk célunk véghezvivéséért, de közben hallottuk, ahogy odabent beszélgettek. Tom hangját ismertem fel először.
- Mi nem mehetünk veletek?
- Tom, pont te kérdezed?! Ez meglepő. Nem vall rád, hogy csak úgy elönt a vásárolhatnék!
- Viccelsz? Három jó csajjal?
- Tom, húzd le magad...
Zárta le az egészet az ifjabbik Kaulitz, itt pedig már a sportcipő is ott ékelődött a helyén - esetemben. Ránéztem Miyára. Most fejezte be a cipőfűző bekötését. Az ajtófélfának nekidőlt Tom és mögötte hamarosan előlépett Dorothy is.
- Aztán nem rosszalkodni!
- Tom...
Egyszerre mind a hárman! Filmbe illő jelenet volt. Nem tudtam, hogy hova fogunk menni, azt sem tudtam, hogy mikor fogunk visszajönni. De emellett biztosra vettem, hogy nem lesz rossz napunk!
- Hova akartok menni?
- Nem tudom, én éhes vagyok.
- De Miya! Most ettél.
- Az nem számít. Dorothy! Hol lehet itt enni?
- Enni? Lássuk csak... már tudok is egy gyors kajáldát!
Beültünk a nyitott tetejű mercibe. Sötét kék volt, de abból is a rikítóbb fajta, ami lassan beér egy gyenge lilának. A bőrülések hófehérek voltak, így kissé féltem beleülni, nehogy összekoszoljam. Nem szeretek elől ülni, ezért rávettem Miyát, hogy üljön ő az anyósülésbe! Rendes volt tőle, hogy belement. Dorothy beletaposott a gázba és már indultunk is. A hajam egy irányba hullámzott a szembe-széllel, így szerencsére hátra simította. Lobogó vörös hajam - ami végre nem a pofámba lógott - mintha csak le akart volna szakadni a fejemből. De szerencsére nem tette!
- Íme a helyi nagy kedvencünk! A srácokkal általános iskola 6. osztálytól, egészen a középiskola második évéig itt punnyadtunk az uncsi tanítások után.
Konferálta fel a helyet Dorothy, amikor beléptünk. Nem volt olyan kicsi, de nem is volt böhöm nagy. A berendezés harmonikus volt, és kellemes hangulatot teremtett. Leültünk és rendeltünk. Dorothy és Miya hamburgert ettek, én nem voltam éhes, így csak kólát vettem, amiből barátnőmet is megkínáltam.
- Aranyos hely. Köszi, Nat.
Megjegyezném: itt a kólára célzott. Elmosolyodtam miközben néztem ahogy evett.
- Nincs mit.
- Örülök, hogy tetszik! Hát szerinted, Natalie?
- Csak simán Nat. És igen! Szerintem is jó.
- Na akkor jó! Nem olyan szar ez a hely, mint elsőre látszik.
- Jaja!
Lelkendeztem vigyorogva, de titkon már tülkön ültem mi lesz később... minden esetre! Ez kezdetnek nem rossz. És ha Miya itt van velem semmi okom az aggodalomra. Na meg ez a Dorothy sem egy olyan csaj, mint elsőre hittük! Majdnem biztosra mondhatom, hogy már várható milyen napunk lesz...

2008.03.24. - Ping-pong (with yours)

2012-02-12T17:46:00.020+01:00

Játszani
A turnébuszunkban ülök. 3 óra van, és épp útban vagyunk Párizsból Dijon felé! Két estén át egyhuzamban a Bercyben (Párizs) játszottunk, esténként 17000 rajongó előtt. Olyan csodálatos turnén lenni. A saját turnébuszunkba utazunk városról városra. Minden fellépés után, megyünk a következő városba. Reggel felkelünk, elkészülünk, hangpróbát tartunk és néhány interjút adunk - ez azért így megy minden nap.Hogy tölti az együttes a szabadidejét a turnén? Talál ki! A szabadidőnkhöz hoztunk pingpongot és csocsót, hogy jól szórakozzunk a backtstagünkben. Valószínűleg nagyon meg sem lepődtök azon, hogy én vezetem az összes pontlistát. A többiek nagyon keményen próbálkoznak, de minimális esélyük sincs - ugyanaz ez a történet a lányokkal is (LOL). Annak ellenére, hogy tök éjjeli bagoly vagyok, most mennem kell!

Vigyázzatok magatokra, és mesélek legközelebb is!
-- Tom

( Ami verziónk remélhetőleg egy új bejegyzésbe kerül majd nyilvánosság elé, mivel nem szeretném meghazudtolni az irmányaimat veletek kapcsolatban. Igaz, már ez is nagy képűségnek fog látszani, de azért mi Meloddy-val egy fokkal jobbak vagyunk ping pongban mint a TH. És épp ebből célból szedtem rá barátnőmet és jó magamat, hogy megörökítsük eme bravúros játszmánkat! Szóval legközelebb egy személyes, valódi videóval térek vissza, amit még ma a banda is megirigyel majd! ;) )

2012-02-03T15:37:00.146+01:00

2.fejezet; 19.rész

Miya szemszögéből

{ Abszurd cselekvés

Kísértetiesen tobzódott bennem az izgalom a banda háza láttán. Már az is nagy erőfeszítésembe került, hogy szemmel rögzítsem a a lakás panorámáját. ,, Valóban itt laknak? " Mert ahogy elnéztem ennek az apró falucskának környezetét és szépségét, nem igen számítottam ilyen látványra. Nos, meglepetést azt okoztak, de vajon ilyen lehengerlő belülről is a házuk?
- AZTAAA! - jött a válasz Nat szavain keresztül és bájolgó barna tekintette a napaliba érve. Szemöldök csontom ferdén felszökött, mire Tom becstelen módon karjával ránehezedett a vállamra, cinikusan véleményét kinyilvánítva.
- Hát itt lakunk mi! Látom, téged is alaposan meglepett ... - flegma gesztussal tessékeltem le magamról, Tom rám nehezedő végtagját, majd a kandalló felé sétálva társultam a csevejbe.
- Azt hittem, hogy a magad fajta gitárosok egy veremben vagy egy koporsóban alszanak.
- Verem, az nem éppen...de a koporsóra jól tippeltél. - kacsintott kacéran rám.
- Nah és szeretnéd látni, a vámpír szekcióm melletti kotongyűjteményem? - mosolyodott el gonoszan, szemeivel tüzes hatást keltve. Persze szokás szerint most az következett volna, hogy egy más hajába kapjunk (megint), de egy váratlan esemény hamar letaszította ezt az ütemhez rögzült sorból. Tom markáns takarásában tűnt föl, az állítólagos Kaulitz iker anya, ha nem tévedek.
- Tom!! Itthon vagy! Kérlek viselkedj! - parancsolt rá fiára, miközben rajtam meresztgette erkölcstelenül hasonlóan barna szemeit. Némi félelem költözött a lelkembe az anyuk aprólékos méricskélésekor, amit előszeretettel rajtam vetett be először.
- Ki ez a fruska? - támadt meg gyanakvó hangsúlyával a kérdést feltéve.
- Anya! Ez itt Miya ... Amelia Mezzon! - felelte Bill bátyja melléve tolongva.
- Örvendek, hogy megismerhetem! - tettem pár lépést az illető felé, barátságos kéznyújtásommal. Helyette viszont, ellenkező szempárok ütköztek az enyémmel, semmilyen jó modort viszonzásul kapva. Végig sértve hiányoltam az ikerek anyának szerettét, hamár a fiai úgy repesnek értem. Milyen lehangoló. Aztán valamivel később, mialatt én szótlanul kapkodtam a levegőt, Nat is feltűnt, Simone pedig alkalom adtán őt is lerohamozta indiszkrét monológjával.
- Mi az? Te voltál az utolsó termék kliens a festék gyárba? - célozgatott Nat idilli haj színére. Nat azonnal levakarta magáról vörös arcpírjét, amit felváltott egy zöldes kék árnyalat. Eléggé kellemetlen helyzetbe szorították, holott ő volt a leglelkesebb és legérdeklődőbb közölünk. ,, Még ilyet! Valóban ilyen személyiségű az ikrek anyja?! "
- Hát...hamár így kitárgyaltuk magunkat, ideje lenne vacsorázni! - jelentette ki Simone, az úgymond ,,az asszony a háznál jelzővel " korrigálva. Bájos és meleg fogadtatás nélkül telepedtünk le az asztalhoz, ahol a szó soros értelemben, vér folyt az elhagyatott üres helyekért. Mindkét Kaulitznak megilletődő lett volna ha mellettem foglalt volna helyett, de számításuk sajnos nem terjed ki a matematikai számolásokra. Hisz csak 7 szék volt, így valaki kénytelen volt a kanapén megvacsoráznia. A választás pedig, szegény Gustavra esett. De a közhelyes jellemét ismerve, ez neki meg se kottyan, hisz számtalanszor elviselte mikor kirekesztik a közösségből. Szomorú tény, nem igaz? Mégsem foglalkoztatja őt. Gustav sírógörcsöt megindító tette után mély szomorúságot keltett bennem, miközben behálózva élveztem az ikrek meglepő, rögtönzött közelségét az asztalnál, amin nem voltam túlzottan elragadtatva. Hol egyik szögből Tom perverz pillantása kapott közre az enyémmel, hol Bill tekintélyes mérető pilláival szemeztem. Mondjuk ki őszintén, hogy nem vagyok ezeknek a cselekvéseknek a híve, de mit is tehettem volna ellene.
- Gordon!! Vacsora!! - állt fel helyéről a Kaulitz-ek anyja zsörtölődő hangnemben kiáltva hajdani férjét. ,, Milyen tájékozott vagyok a családi körükben! " Csodálkoztam el a teljesítményemen. Bármennyire is furcsa, de többet tudtam a Kaulitz-ok magánéleti kapcsolatukról mint az ikrek személyiségéről. Végül is a Tokio Hotelben van most ideiglenes otthonom, illendő mindezt kisajátítani hamár kiválasztottá tettek azon az interjún.
- Itt vagyok. - tette le ülepét a családfő székére, nevén ismertetve, Gordon. Aztán kiszámíthatatlanságából ránk meredt barna szemeivel, kissé cinikusan becsmérve. Hüvös szemügyrévétele kissé megingatott a zöldborsóval való betuszkolásom közben, majd várhatóan hangot engedett kíváncsiságának felőlünk.
- Nahát! Ki ez a két bájos hölgyemény?
- Apa!! Már mondtam, hogy új alkalmazottaink a telefonban! - vonta kétségbe apja memóriáját Bill.
- De ha jól emlékszem, akkor abban a pillanatban a nevüket nem mondtad meg. - hunyorított kisebbik fiára Gordon, aminek következtében Bill szorgosan össze is húzta magát szégyenkezve.
- Ők itt Natalie Kimberly és Amelia Mezzon. De micsak Miyának és Natnak becézzük őket. - udvariasan prédikált rólunk Georg, élve a pillanatnyi beállt csönddel.
- Szóval Miya és Nat. - ismételte magasabb hangvételében az apa, borospohár oldalán táncoltatva ujjait.
- Akkor melyikőtök közületek aki elcsavarta a fiaim fejét? - mosolyodott el orra alatt, én meg Nat pedig rémülten össze néztünk, amit csakugyan a Kaulitz ikrek is követtek. Válasz nem ugyan jött, helyette inkább csak a villák kórusszerű csikorgása a tányéron és Gustav hangos csámcsogása hallatszott leginkább.
- Nos?...Miya? - szemezte rám gyilkoló érzést keltő szemeit, mire én röptében szimulálni kezdtem, hogy ügyetlenségemben leesik a villám. Siker. De még mielőtt föltűntem volna az asztal alól, Nat lábát ragadtam meg. Pusztán csak az volt a szándékom, hogy kissé furcsa eszmecsérébe kezdjek vele. És miután ő is lekerült az asztal mélyére, akkor bocsátkoztam halk beszélgetésbe vele.
- Most mit csináljunk?
- Az lenne a legokosabb dolog ha eltűnnék. - tanácsolta körmét rágcsálva Natalie.
- De hát azt nem tehetjük!
- Mi folyik oda lent? - Gordon hivalkodó hangja szakította meg a beszélgetésemet barátnőmmel, így kénytelen volt újból felszínre jönni kérdésére.
- Semmi. - válaszoltam magam elé tekintve kerülve az ikrek apjának fundáló és gyanakvást égető tekintetét. Majd hirtelen Bill pattant föl mellőlem apja kérdésére választ adva. ,, Nos, ezzel talán egy kicsit elkésett! "
- Apa! Miya a megoldás a kérdésesedre! De előre leszögezném nem ő kezdeményezett...hanem mi. - válaszolta a banda énekese, mialatt én mohóan harapdáltam alsó ajkaimat.
- Ez nem igaz!! - fordult szembe ki kiállításának Tom, hasonlóan elhagyva ülőhelyzetét.
- Hisz lefegyverezett a szépségével ... - tekint rám a félténykény bátya.
- Ő az oka mindennek!!!
- MICSODA?! - szállt bele a beszédbe Nat is, miközben rajtam szép lassan eluralkodott az az érzés ami futásra kényszerített az asztaltól. Viszont mielőtt még ez bekövetkezett volna, a társalgás homályos fényében feltűnt egy ismeretlen lány. Akkor a civódás alábbhagyott. ,, Talán egy rokon? Vagy egy távoli ismerős? " A válasz nemmel zárul. Ezt igen szembetűnően meg is cáfolta az a látvány, miként az ismeretlen íziben megölelte Billt majd Tomot szintén. ,, Több annál! " Üdvözölve a jövevényt állt föl az asztaltól a család, mialatt mindenkit a napaliba navigáltak. Aztán Nat és én furamód összenéztünk újból, értetlenül állva és figyelve a helyzetet. ,, Még is kicsoda ő? " A következtetés alaposan levonta a lány külleme, hisz valljuk be, szépnek szép volt. Hosszú szőke árnyalatú egyenes haja, és azok az e világon kívüli azúr színű szemek. Nem csoda, hogy azonnal felfogtam mi is áll a dolgok mögött. És még nem is kellett sokat agyalnom rajta, hisz már azonnal kézbe kaptam az infót.
- Ő itt Dorothy! Bill és Tom volt csaja! - tette hozzá ezt személyes adatot Gustav, mire meg is kapta büntetését egy tockossal a fején Tomtól. ,, Dejavu??! " Ábrándoztam el magamban, gyanút fogva a tökéletes hasonlóságra a lánnyal. Kétségtelen, hogy most én állok ebben a szerepben, mozdulatlanul.
- Valóban? - szúrósan tekintettem az ikerekre, majd kisvártatva sarkon fordultam az erkély irányába. Sértődékeny típus vagyok, ez nem vitás. Most viszont a helyzet hozta ezt a cselekvésemet. Csak egy kis oxigén kell ennek a haszontalan agynak. Kint merengve a dolgokon persze, az is számításba esett, hogy mit találjak helyesnek vagy helytelennek velük kapcsolatban. Ha már a volt barátnő is feltűnt, akkor okkal félthetem a pocizómat? Vagy ezt kéne kihasználnom? Hiszen, ha újból valamelyikük beleszeretne ebbe a Dorothyba, akkor egy bajforrással kevesebb lenne nekem. De azt se bánnám, ha valamelyik végre rászánná magát, hogy bevallja Natalienak igaz szerelmét. Milliárdnyi megoldás esedékes ennek megoldására, de ők mindig a rövidebb utat választják, ez alkalommal is. Magányos gondolkozásvitelemet az ajtó halható nyikorgása törte meg.
- Hagyd békén Bill! - kiszámíthatóan parancsoltam a hátam mögül, viszont más érzékszereimre nem hagyatkozva találtam szembe magam az ismeretlen lánnyal meglepetésemre.
- Bocsánat...ugye nem zavarok? - kérdezte mélabúsan a lány, miután lassan odasétált az erkély korlátjához kétségbe ejtő közelséggel hozzám.
- Nem. - feleltem neki magam elé tekintve.
- Biztos forrásból tudom, hogy te vagy Amelia. Már sokat hallottam rólad az ikrek által. - kerekedett ki szemem mondatán, némi kételyt csempészve szívembe.
- Nem kell barátságosan elnézned megjelenésem....tudom min mész át.
- Ugyan honnan tudnád, ha nem is vagy az én helyemben! - róttam meg bátran kijelentve. Hátat mutatva birkóztam ellenséges indulataimmal, nehogy valami nagyobb baj származhasson belőle.
- Akármennyire is furcsa, de én is átéltem mindazt amit mos te. - újból ledöbbentett szavai. Vártam a folytatást hihető magyarázat után. Még nem is kellett szóra bírnom hozzá, hisz rögtön hozzá kezdett a nosztalgiájához.
- Bill és Tom két teljesen különböző személyiség. Akárcsak a tűz és víz. Egy viszont közös bennük, még pedig a szeretetük. - helyezte megnyugtatás képen kezét vállamra.
- Csak helyesen dönts! - nézett mélyen szemeivel az enyémbe, és mi tagadás, hamar elkapott a gerjesztett pillanat szikrája, miközben ő még mindig barátságosan mosolygott rám.
- Miya? - tűnt föl a keretbe Natalie árulkodóan kíváncsi természetével, Dorothy pedig azon perc távozni kényszerült. Helyét Nat váltotta föl, aki nem sokat időt szánt a hallgatására.
- Minden rendben?
- Miért ne lenne?
- Nem tudom, csak tudod, hogy szeretek aggódni mindenkiért. - mosolygott vigyorian. Majd át is ölelt.
- Ideje lenne visszanézni hozzájuk, nem gondolod? - vontam kérdőre az ölelkezős hangulatú barátnőmet.
- De-de! Menjünk! - adta ki a parancsot Nat kezemmel magával rántva. Eközben még mindig az előző tettek kavarogtak a fejemben. ,, Talán ez a Dorothy nem is olyan rossz mint hittem? " Lehet, hogy lebecsülöm az embereket, ami gyakran megesik velem. Viszont most azt hiszem, Dorothy-val kivételt kell hogy tegyek. Igaz, nem lesz olyan gyerekorri puszipajtársam mint Nat, de ideje kedvesre fogni vele a figurát. Akármennyire is eszi a méreg a szívemet ismét az ikrek gondolva, muszáj belátni, hogy futásra nem kényszerülhetek tőlük. Nap mint nap együtt vagyunk velünk, és mindenki kénytelen elfogadni a másik jelenlétét, mert ez így logikus. Futni pedig aligha tudok, ha 24 órából 18 órát rájuk szánok. ,, Miya! Elfogadtad a lehetőséget, nem igaz? Akkor viseld a következményeit!!! " Még az elmém is erős szíjra fogott, mint azt már sokszor megszokhattuk. Addig már réges-rég elhagytuk a folyosót és betértünk a napaliba.

Mi az, amiről még a TH sem tud?

2012-02-02T17:13:00.061+01:00

Azt állítja az okos ember, hogy: ,, Két ugyanolyan ember nincs a Földön! " Ezt igazolta, az úgymond betekintünk is a hétköznapokba, barátnőmmel. Hisz, csak gondolja bele, számtalan cselekedett tettél te magad is, amit még a TH is - ha tehette volna - megtenné. De mivel nem tette, azért unalmasabb lett az élete mintsem követte volna példádat. Nos hát, mivel ezzel a mondattal kezdtem soraimat, most megosztom veletek egyik különleges napunkat Meloddy-val. És bónusz ráadásként még néhány kulisszatitkot is írásba foglalok a történeteinkkel kapcsolatban. ^^
Szóval (...) , minden esemény a szerdai napomra vezethető vissza, kezdve mikor reggel letettem a hűvös aszfaltra a lábam, a haza érésem pillanatáig. Eddig semmi érdekfeszítő. Minden a maga ritmusában folytatódott akárcsak veled nap mint nap. Persze már az első órák is odafajultak, hogy öndidakta módon magamba burkolózva rajzolgatni kezdjek. Meg is született a remek mű Bill személyének portréjában, amit sajnos a nyomtatóm miatt nem tudtam beszkennelni! :( De nem ez a lényeg. Hirtelen jött ötletből elhatároztuk, hogy közvéleményt kutatást csinálunk az iskolánk diákjaival és tanárjaival. És meglepő eredmények lettek: ( Itt egy táblázat is!^-^ )
Hát szembetűnő a végeredmény.... miszerint a semleges nemnél ragadtak el ennek az évnek szülöttei!xDD ARANYOS!!! ^o^ És most jön(nek) a kulissza titok(ok) a részeinkből és annak történetéről:
Ne hidd azt, hogy mi ezeket a részeket 2 vagy 3 héten át szövünk a fejünkben és rágódunk rajtuk napokig. Én úgy vagyok vele, ami éppen spontán jön az emberből, abból lesznek a legszebb alkotások amiket keze ügyébe vesz. Ez így van a történet írásban is, ki mikor kap kedvet vagy ihletett rá! ^^ És még egy kis titok, mint az bizonyára leesett a szereplők sem kitalált személyiséggel lettek megalkotva. Sőt, ezzel a bravúrral én és Meloddy jellemét akartuk átadni. Mert a valóságban mi is ilyenek lennék, akár tetszik akár nem ;) Hát, most lehet min okkal rágódni és megbotránkozni, de ez van! A gondolkodni valót most is feladtam, de remélem a kedvetek visszatérőbe lesz majd a hamarosan megjelenő új rész kapcsán! :D Csak bírjátok ki! ;) =P

Pux: Lotte & Meloddy

2012-01-29T18:27:00.006+01:00

2.fejezet; 18.rész

Natalie szemszögéből

{ Rejtélyes úti cél

Vajon milyen hirtelen jött felindulásból döntöttek a hazautazás mellett? Mondjuk az már csak igaz, hogy ez idő alatt, amióta együtt vagyunk a csapattal elég nagy arányban nálunk voltunk, sem pedig náluk. Még egyszer sem láttam a szüleiket. Fejből ugyan tudom, hogy név szerint Gordon és Simone lenne a két ős, de, hogy vajon milyen emberek? Azt már nem igazán. Bár képet már láttam róluk: Gordon viszonylag magas és barna hajú férfi, Simone pedig valamivel alacsonyabb, vörös hajú, kedves arcú nő... legalábbis a képeken, amiket valaha láttam róluk.
A bennem lappangó kíváncsiság csak hamar előtört belőlem, és Georgot támadtam be a fejemben előtérbe kerülő kérdéssel:
- Georg! Bill és Tom szülei milyenek?
- Külsőleg kérdezed?
- Nem, azt tudom, de most úgy emberileg érdekelnének!
- Emberileg? Nos: kedves és figyelmes szülők. De remélem azt tudod, hogy Gordon csak a nevelő apja a két srcácnak!
- Hát már hogyne tudnám!
Kissé megsértődtem ezen a kérdésen, mert Tokio Hotel fan lévén ez már igazán csak alap számba menne! Nincs igazam?
Bár már ennyivel is némiképp okosabb lettem... meg sem köszönve rohantam Miyához, akit még mindig letaglózva találtam meg a kanapén ülve, Gustav társaságában.
- Miya! Van egy perced?
- Aha.
Félreinvitáltam drága barátnőmet, ami történetesen a szobánkba vezető "útszakaszt" rejtette. Nem épp sietős léptekkel értünk fel jelenlegi lakhelyünkre, ahol én becsuktam az ajtót - de előtte még szétnéztem a kíváncsi szemeket keresve... sehol semmi! Remek...
Visszatérve barátnőmhöz már éppen előkívánkozott belőlem a panasz, mi szerint...
- Miya! Én nagyon tartok Billék szüleitől...
Barátnőmet láthatólag meglepetten érte ez a dolog, és ez az arckifejezésén tükröződött a legjobban. Kicsit belepirultam a dologba... aztán ő folytatta:
- Natalie! Ők is emberek.
- Persze, ezt én is tudom, de a kérdés az, hogy milyen emberek.
- Hát... lássuk csak: a fiaikat elnézve... ó! Na most már én is aggódom.
Pislogtam egyet barátnőm szavajárásán, majd előtört belőlem egy kacaj, amit ő is viszonzott. Nevetési rohamunk közepén megint csak bezavart valami: egy ajtó kopogás.
- Ki az? Gyere!
- Lányok, még meg kell állni tankolni.
Adott választ Tom, majd körbenézett a szobánkba. Beljebb lépve sunyi mosoly jelent meg arcán és vigyorogva ránk meredt...
- Mit csináltok itt édes kettesben?
- TOM!!!
Kiáltottuk egyszerre Amelia-val, amire Tom adott egy kis magyarázatot, miért is érdeklődik ennyire szorgalmasan.
- Hát. A lenti jelenésetek kicsit kétségeket keltett bennem!
Megint összenéztünk barátnőmmel, majd akarva-akaratlan újból felnevettünk. De ez a felhőtlen jókedv is csak Tom következő elszólalásáig tartott:
- Nem smárolnátok a kedvemért?
Nekem a sokk miatt semmi cselekedetre sem futotta, de Miya válasz helyett egy üres bőröndöt vágott hozzá Tomhoz, aki igazán sátáni kacajt hallatva futott ki a helységből. Aztán Miya rám nézett, de amiket mondott minden bizonnyal nem nekem szánta.
- Hülye köcsög...
Megint nevettem! Miya mellett egy percig sem lehet szomorkodni... csak ha ő is az! Ami mostanában elég gyakori volt. Be kell valljam: igazán jól esett őt nevetni látni. Az utóbbi időkben ez igazán felejtős lett volna... eléggé sajnálatra méltó, hogy ez a két testvér szinte vérre megy szegény barátnőmért, aki pedig - hármójuk közül - a legeslegjobban megsínyli ezt az egész konfliktus helyzetet. Reménykedem, hogy változni fog! Vagy ha nem majd... majd én teszek ellene! Nem szeretném, ha Miya szomorú lenne...
- Az, de mit kezdjünk vele? Minden esetre: most igazán kihasználhatnánk ezt az édes-kettes dolgot!
Villantottam ravasz vigyort Miyára, aki a következőkben egy rémült, de egyben csodálkozó tekintettel ajándékozta poénomat. Persze meg lehetne szokni, hogy ilyen perverznek mondható humorérzék birtokosa vagyok, de látom: Miya már ugyan megszokta, de még mindig kellő megviseltséggel éli át ezeket az előtörő vallomásokat. Vagy ez is a viccelődés része?
- Oooookéé...
Mondta, de jobban csak magának, amire én megint vissza fojtottam egy közelgő nevetési-rohamot. De most már barátnőm is újra felkacagott!
Lassan arra szántuk magunkat, hogy amíg a turné busz éppen tankol mi betérünk egy kicsit némi útravalóért a boltba, aminek sosem tudom a nevét, de amikor valaki tankol mindig ide megy be fizetni... odabent viszont minden olyan drágának tűnt! Főleg a chips. Ezért inkább amolyan sajtos-puffancsot vettünk, de mikor felbontottuk... már nem is bántuk! Vettünk még vagy 4 csomaggal...
A következőkben ismételten az indulásra került a sor, és mikor a motor "felszólalt" mi már a második csomag pufit rágcsáltuk Gustav társaságában... a volánnál most Georg ült, és erősen az útra koncentrált. Bill épp a körmét festette, Tom pedig - kockult. De mikor egy kicsit hangosra sikeredett a következő harapásom két másodperc után mellettünk termett.
- Mit esztek?
- SAJTOS PUFI!
Adtunk választ hárman, szinkronban az épp éhesnek tűnő gitárosnak, aki mihamarább bepróbálkozott egy elég kiskutyás nézéssel. Barátnőm sóhajtva dobott oda neki egy csomaggal...
Lassan az egész banda ott falatozott velünk, és a sofőr is ezalatt visszatért a vezető-ülésbe. És miközben rohamosan közeledtünk Lotische felé a bennem tomboló kétségek is egyre jobban kerültek előtérbe. Miya egyszer-kétszer odasúgta nekem, hogy "nyugi" - de ez jelenlegi állapotomba nem sokat segített. Oly-annyira, hogy már a körmömet rágtam... majd Bill rám förmedt:
- Hé, Nat! Te stylist vagy és rágod a körmöd?
Felismerésére elszégyenkeztem és tekintetemet pedig a padlóra szögeztem. De csakhamar Miya kelt védelmemre:
- Te is! Szóval kuss.
Nem is tudom: Miya tán varázsló??? Bill is belepirult és sóhajtva a földre meredt. Mire a sofőr megtörte az imént beálló csöndet:
- Megérkeztünk!
A srácok örömmel ugrottak fel, mi pedig Miyával boldogtalanul huppantunk vissza a kanapéra. Sóhajtva meredtem ki az ablakon és egy egész barátságos kis falu látványának örvendhettem... néhol volt egy-két nagyobb ház, de zömében csak ilyen kisebbek uralták a tanya szerűség határát. És Bill meg Tom itt laknak? Hát ez tök jó! Immáron mosolyogva néztem barátnőmre, aki szintén a mellettünk suhanó tájat pásztázta. Kíváncsi is lettem mi járhat a fejében, de mégsem kérdeztem rá! Válaszolt ő anélkül is.
- Tanya...
Ismerte be, majd elejtett egy óvatos mosolyt ő is. Ezt követően pedig leparkolt a turné busz! Majd Georg éppen mesélésbe kezdett:
- Még nem érkeztünk meg. A turné busszal nem flangálhatunk a faluban! Ezért személygépkocsit rendeltünk, hogy idejöjjenek értünk.
Körbenéztem a terepen, ami nem volt más, mint egy némi kép elhagyatott parkoló szerűség ezzel a luxus-busszal a közepén. Végül is, ha jobban belegondolok itt laknak a srácok, több, mint valószínű, hogy itt is akad egy-két rajongó... bele kellett törődnöm minden további fejleménybe!
- Még ide rendeltetek egy személy gépkocsit is??
- Igen. Inkább olyan kisbusz szerűség. Egy rendes, 5 fős autóba nem igen férnénk el hatan.
Azt is be kellett látnom, hogy Georg elmélete meglehetősen helytálló. Én ilyeneken nem szoktam gondolkozni, mondjuk, de pedig ezek szerint nem ártana. Aztán Tom adott egy újabb tippet:
- Elférünk! Majd valamelyik lány beül az ölembe.
- Francokat! Felejtsd el.
Így Miya, majd megragadta a karomat és elrángatott.
Amíg a fuvarra vártunk a buszból minden szükséges holmit kivettünk. Nem tudjuk meddig maradunk itt, de majd megkérdezzük valamelyiket! Semmi ellenvetést nem mondva önmagamnak fordultam Billhez:
- Meddig maradunk itt amúgy?
- Amíg le nem szoksz a körömrágásról?
- Hagyjad már!!
Parancsolt rá Miya. Lehet ezt Bill poénnak szánta, de barátnőm még a vállába is beleütött egyet. Én pedig örültem, hogy legalább itt feledésbe fog merülni az, ami a korcsolya pályán történt. Mert mintha minden olyan lenne, mint volt. Pedig szerintem már semmi nem lesz ugyanaz, mint régen! Vagy mint a munkánk elején.
- Amúgy nem tudom. Majd ha hazaértünk kitalálom!
Ez kissé úgy hangzott, mintha minden döntés csak az ő kezében lenne. Ez nem vall némiképp beképzeltségre? Bár ki tudja. Engem nem zavar! Ettől függetlenül én... nos mindegy!
- Á, remélem nem sokáig.
Súgta oda Miya, amire megint kuncogni kényszerültem. Nevetésem csak addig tartott, amíg egy kezet nem éreztem a nyakam mögé karolva. Felnéztem: Tom volt az, és Miyát meg engem egyszerre karolt át. Keze ugyanúgy pihent barátnőm nyaka fölött, mint az enyém fölött. A szemeimet forgattam, mert tisztában voltam vele, hogy csak azért csinálja, hogy felhúzza az öccsét. De láthatólag semmi hatást nem ért el! De Tom persze rögtön szóra nyitotta száját:
- Ó, lányok! Nagyon szeretni fogjátok a házunkat. Elég egyszerű, de szerintem ugyanott nagyszerű is! Akar valamelyikőtök velem aludni?
- NEM!
Ismét egyszerre.

***

Ha egyszerű és nagyszerű alatt egy olyan építményt ért, ami majd' akkora mint egy panelház, és minden féle luxus ketyerével fel van szerelve, akkor szerintem én vagyok lemaradva...
A háztető csoki barna cserepekben tündökölt, látszott rajta, hogy legalább két padlásszobát birtokol. Ez alatt volt egy erkély szerűség és három ablak, valamint az ajtó. Egy szinttel lejjebb pedig már csak két, nagyobb ablak és a bejárati ajtó. Elcsodálkozva a méreteken fordultam a hozzám legközelebb eső emberhez, Tomhoz:
- Jézusom. Hány emeletes ez a ház?
- Hát nem látod? Csak kettő.
Válaszát követően elővett zsebéből egy távirányítót, amin megnyomott egy gombot, mire kinyílt a csodálatos kovácsolt vas kapu... valaki beállt a kocsival. Lássuk ki nincs itt: Gustav. Aztán Tom most odatrappolt egy vezérlő tárcához és azon nyomott meg valamit, aminek következtében becsukódott a kapu. Miyával csak tátott szájjal néztünk ide-oda.
- Most mi van? Még nem is láttátok a hátsó udvart!
- A hátsó udvart?
- Igen, ott van egy úszómedence, és szabadtéri grillező! Jó, mi?
Dicsekedett az idősebbik Kaulitz, majd megveregette Miya vállát. Elment, mire barátnőm készségesen leporolta azt.
Ezt követően pedig Bill tűnt fel mellettünk. Látszott rajta mennyire izgatott! Intett a kezével...
- Gyertek! Gyertek! Nem maradhattok kint. Még belül nem láttatok semmit!
- És akarunk szerinted?
Viccelődött Miya, de én először azt hittem komolyan gondolja. Ó! Talán tényleg komolyan gondolja? Rámeredtem. Összefonta karjait, majd követte a bejárat felé rohanó Billt. Aztán visszanézett válla felett:
- Nat? Leragadtál?
- Őőő... nem! Jövök már...

A Tokio Hotel és Mi

2012-01-25T20:20:00.004+01:00

AZ ALÁBBI BEJEGYZÉST MOST CSAK ERŐS LELKŰ FANOKNAK AJÁNLOM - nem kell komolyan venni ;)))) nem a konfliktust keresem! ^^

Tokio Hotel fanok lévén nekünk sincs szükségünk arra, hogy letagadjuk mennyit fantáziálunk a bandáról, és mennyiszer kerülnek szóba. Többségében csak humoros, de erősen irónikus, szarkasztikus hangnemben beszélünk róluk. Dehát az nem is igazi fan, aki időn ként nem látja el egy napos csibe jelzővel Billt! Nem? Persze ez csak egy kezdetleges beszólás róluk, azaz itt épp róla.

Lotte-chan előszeretettel kritizálja Billt - de persze azért szeretjük őt! ^^

Én jobb szeretem Tomot bántalmazni ezekkel a kegyetlennek nem mondható beszólásokkal...

Ezeket persze még véletlenül sem gondoljuk komolyan! Bár sokan kérdőre vonják: na most fan, vagy anti fan? xD De biztosíthatom: FAN!

Lássunk némi ízelítőt sajátos szavajárásunkból...

Bill - a meleg sztájl

A csapat frontemberében lehet a legtöbb kivetni valót találni - de ezek a hibák ugyanott teszik szerethetővé is hőn szeretett énekesünket! Vegyük rögtön a legszembe tűnőbb dolgot: egész lányos a drága, de pont ezt szeretjük benne! ^^ A fokhagyma feelingű hátsó féltáj és az a furcsa angyali pofázmány... hááááát... ne kelljen körül írnom miért ennyire szerethető!

Viszont bármennyire is bántalmazzuk ilyenekkel, hogy "meleg, langyi, buzeráns" mégis vannak dolgok, amik ezt teljes mértékben kiküszöbölik! :) Pl. a nadrágon való kidudorodás és a koncerteken való, immár megszokott maszturbatív kézmozdulatok!

Tom - akit örökké rángat a kangörcs

A banda másik favoritja, Tom, a gitáros. Hírhedt szájhős és kitanult főperverz! Emellett kellő képpen kasu megjelenései is vannak. xD Azok a fura hangeffektek... remélem nem kell taglalni! ^^

Tom egy olyan alak, akiről mindenkinek egy pedómaci jut az eszébe - de az érzelmi kirobbanások nála sem ritkák! Lássuk csak: örökké piszkálhatnánk azzal, hogy miért is hord előszeretettel olyan bő gatyát, ami még a saját "kicsi" büszkeségét is elrejti a nagy világ előtt. Lehet itt pont a méret a harapófogó? O.o

Gustav - a kicsi pocok

A pocok jelzőt még Lotte rakta rá talán tavaly. Nem is tudom!

Gustav amolyan különc szerűség: hiszen egyedül neki nincs hosszú haja a bandából, és egyedül őneki van kicsi pocakja! ^^ De az a helyzet, hogy a testalkata neki igenis kell. A dobolás miatt! :)))) Ezt mások is tudják tanusítani ;)

A srácról nem lehet sokat tudni, csak azt, hogy imádja a családját, de mégsem egy akkora szentimentalista, mint a drága énekesünk!

Georg - szexi hexi x.X

Georg pedig az a csendes gyilkos féle, akin még akkor is lehet nevetni, ha közben meg sem szólal. :) Sajátos szexepile a tökéletesen kidolgozott felső teste, de ami pont ennek az ellenkezője, az pedig az a sok eszméletlenül hülye fejszerkezet, amit időközönként bevág egy-egy interjú alatt. Lássuk be: a bandában róla és Gustavról lehet elmondani, hogy egészen... nos: átlag style! Átlagos emberek - átlagon felüli szexiséggel! *.*

Nem akartam különösebben belemenni, de Lotte-chan a lelkemre kötötte, hogy tegyek fel valamit, mert neki rossz a nete! Idő kérdése és megoldódik: csak nyugalom! ^^ Én addig írogatom a folytatást. De amíg ez nem lesz publikus: KÉRLEK írjatok Lotte részéhez!!! LÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉGYSZIII!!! ^^

Minden jót a továbbiakban ;) pápi!

2012-01-24T17:30:00.001+01:00

2.fejezet; 17.rész

Miya szemszögéből

{ Könny fakasztó indulatok

Borzalmas érzés kerülgette szívemet. Vajon a szívfacsaró mellékhatása a Kaulitz ikrek utáni érzelemkimutatásoknak? Vagy ilyen rosszul érint valakit ez a szerelmi háromszögbe került tanácstalanság? Nem tudom. Mindenesetre Natalie mérhetetlen figyelmessége nyugtázta bennem plátói éréseimet. Lassan kinyílt az ajtó, a tükörben megjelenő menthetetlen ábrázatommal kísérve, miközben tétlenségemben az ajtó mögé támaszkodva leültem a padlóra. Nat vesztegelés nélkül mellettem termett egy hosszú és lelkizős baráti öleléssel, majd váratlanul neki is elindultak a könnyei. Talán a kétségbeejtő indulataim zaklatták föl idegrendszerét? Vagy tényleg ennyire aggódik értem? Megbecsült érzéssel fogadtam el, hogy milyen jó barátnőre leltem az ő személyében. Szó se róla, hogy egy ilyen barátot soha nem is hagynák felügyelet alól.
- Nat! Kérlek! Menjünk vissza a turnébuszba.....nagyon fáradt vagyok. - tanácsoltam álmatagul.
- Persze. - segíttet fel a padlóról óvatosan. De ahogy a hangulat megengedhette magának, annál inkább tört föl belőlem a düh mikor újból megpillantottam a bandát az ajtó küszöbénél toporzékolva. Aztán minden elölről kezdődött.
- Miya! Jól vagy?? - hangzott föl szimfonikusan a két ikerből. Én viszont még erőt sem vettem ahhoz, hogy újból neki álljak kimagyarázni magamat a saját helyzetemből. Ehelyett egy óvatlan lépés tettem kifelé menet, ami sajnálatos módon rosszul ért véget. Könnyednek hitt menekülésem teljes erőből a földre kényszerített a fáradtságtól, persze némi segítséggel megelőzve a balszerencsét. Pechemre épp Billel kerültem személyes testi kontaktusba, mikor akaratlanul is a mellkasára nehezedtem ájultan. Baljósan megtartotta kontrollálhatatlan testemet, miután küszködve a viselkedésemmel Tom a segítségére sietett egy könnyed mozdulattal az ölébe helyezve. Nehézkesen kerestem a szemkontaktust vele, hogy mielőbb elhárító manőverbe kezdjek....de hiába. Mozgásban voltam a busz beérkezéséig, mostanra már teljesen alvó állapotomba. Utolsó emlékeim az ágyba vezethetők, és valami különös folytán, az éjszaka is tartott számomra meglepetéseket. Csak két valóságosnak tűnő meleg csók érte arcomat külön-külön időpontban. Találgatásom pedig habozás nélkül Tomra és Billre terelte a gyanút.

***

Másnap hajnalban, mint az a valóságban szokás, a nap nem szívesen látott fénynyalábjai keltettek fel átmelegedett alvóhelyemről. Az ébredés kedvetlenül nyitotta a napomat, míg meg nem pillantottam a mellettem heverő Nat életnagyságú küllemét. Azonnal elkapott a kísértés, hogy ne feküdjek rá nyugodtságos álmai közepette. Így hát irigylésre méltó osonásom egyenest rá terült, és ahol érhetem úgy csiklandoztam mindenhol. Jó kedvere derítő ébresztő módszerem rögtön jó benyomást keltett érzékeny bűntudatomra és a tegnap történtekre. Majd a beteg civódásunk versenyt futott a nappaliig, ahol furcsálló kávésbögre mögé bújt tekintettek néztek vissza ránk. Köztük Billel is.
- ??? - szótlanul mértek végig minket, mivel a nagy sietségünkben még azt is elfelejtettük, hogy elég lenge öltözöttbe aludtuk át az éjszakát. Natalie embertelen domborultaival rögtön lefegyverezte a banda összes tagját, olyannyira hogy a busz vezető is egy pillanatra megingott a volán mögül. Halál félelmében irányította vissza a sofőrt a jelenbe Gustav, s a végzetes találkozás elkerült minket.
- Ez van ha ti így jelentek meg! - fakadt ki Georg a laptopa előtt meredve. Megpróbáltam minden éhes tekintett elhárítani hátrálva a szobám felé, mire Tom a mellkasomba talált az övével. Kissé meglepetten állt lábain miután kilátástalanul a kivágott ruhám tartalmát csodálta. Nos, igen. Lelkifurdalás nélkül megillettem volna egy pofonnal, de nyilvánosan még se mertem. Helyette arccal megfordultam Nat szemével ütközve. Aztán valami oltári hülyeségnek lettünk áldozatai.
- Te Gustav! Szerinted kinek van jobb melle? - felbőszülten fordult szemem Tomra indiszkrét kérdését hallva. De meglepetésemre azonnal jött a válasz, és nem csak egy embertől.
- Hát egyértelmű, hogy Natnak!!
- Jaj, Gustav olyan kiszámítható vagy. Ha formailag nézzük akkor Miyának!!! - felelte Georg.
- De én nem ezt kérdeztem!!! - Nattal egyaránt cikázott a szemünk ide-oda a kínos témában, majd arra a következtetésre jutottunk, hogy hagyjuk lecsillapodni a kedélyeket mialatt mi elhagyjuk a helyiséget. De a számításaink akadályokba ütköztek, vagyis szó szerint elő akadályokba. Folytonos balszerencsém engem egy áldozatként tükrözött, Natot pedig ballépéséről híven a támadóként. Hirtelen kerültem le a busz padlójára kikerekedett szemekkel az arcomon. Mert ez még édes kevés volt ebből. Újabb balszerencseként érintett helyzet is, mivel Nat fekvő pozíciója nem éppen barátságosnak tűnt mint először. A látvány láttán azonnal levált a mosoly az arcom amit az arcpír váltott föl, Naton szintén. S a háttér sarkában kielégült nyögések adták tudtomra, hogy nem biztató a helyzet. Nincs miért magyarázkodni, mivel minden akaratlanul történt, de azt hiszem mégis rászorultam a mentegetésre. Mert bármilyen váratlanul is ér, de lefogtam Nat hatalmas melleit. Ez aztán a hangulat bomba.
- Jaj, lányok! Többet....! - csorgatta nyálát Tom és Georg, míg Bill és Gustav pirulással fogta föl a dolgot. Ne is említsem, hogy annak ellenére, hogy ők nem mutatták ki érzéseiket a szájukon keresztül, attól a gatyájuk csücskein jól lelehetett szűrni, hogy ők is imádják a lezbi showt.
- Perverz köcsögök! - tápászkodtam föl a földről, majd Nat kezét megragadva beviharzottam vele a szobánkba. Súlyosan mélyen érintetettek az imént történtek, és fokozásképpen még azt is elkellet néznem, ahogy Natalie egyre nagyobb mértékkel ölt piros árnyalatot az arcán.
- Jézusom....most ők kajak azt hiszik, hogy ,,azok" vagyunk! - flangáltam körbe s körbe, mire Nat egy indiszkrét válasszal illetett.
- És miért baj ez? Legalább nem kell titkolnunk! - rántotta meg kezemet az ágyra navigálva, huncut vigyorával. Mellőzve a bepróbálkozós énjét, döntöttem meg az ágy irányába. Ő hanyatt vágódva formálta feje fölé a kérdőjeleket, mialatt én odasettenkedtem a bejárathoz hallgatózni. És mily meglepetés, a téma megszakíthatatlanul folyt továbbra is köztük.
- Hogy mondhattál ilyet nekik? - vonta kérdőre bátyját, Bill.
- Ugyan-ugyan! Mintha te nem akartad volna, hogy témába kerüljön! - vágott vissza, Tom.
- Én amondó vagyok, hogy most halogatni kéne ezt a beszélgetés....főként azt is számításba véve, hogy feltehetően most az ajtó előtt hallgatóznak! - magyarázta ki Georg magát a kínos helyzet alól. ,, Georg! Miért kell ilyen okostóninak lenned?!!! " Idegeskedtem az ajtó előtt. A közeledő léptek félelmemet sugároztak rajtam, miután visszavonulót fújva a mosdóba menekültem. Magamra húztam az ajtót, pár centit közte hagyva, hogy szemtanúja legyek az eseményeknek. ,, És most egy mély levegő. "
- Nat? - hangzott föl a küszöbnél Bill magas hangnemű meglepettsége.
- Miya hol van? - terelődött szemem Natra, hevesen kalimpálva a lebuktatásom miatt. De Nat egyből vette a lapot, mint mindig.
- Hátul van....kávét csinál magának! - terült el vigyori mosoly száján némi kísérteties csendet titulálva. ,, Nah most buktam le! "
- Jah, akkor oké. - ,, Pfff! -.- Látom eléggé ismersz Bill! Ha nem tudnád, én nem vagyok egy koffein gyilkos!!!" Mérges szuszogással eresztettem ki a dühömet, kíváncsian várva a folytatást.
- Nat....kérdezhetek valamit?
- Ha a másságomról akarsz cseverészni, akkor közlöm most épp inaktív státuszba vagyok! - felelte viccesen Nat, közben Bill észrevétlenül mellette foglalt helyet.
- Tudom, hogy kissé közhelyesen fog hangzani....de... - vártam a születőben lévő szerelmi vallomását Natnak, de a legnagyobb magabiztosságban lehet igazán pofára esni.
- Szerinted Miya melyikünktől fogja elveszíteni a szüzességet? - kikiáltása olyannyira feldühített, hogy alig bírtam visszafogni magam a trágár dialúgosok alól. Ezzel szemben a számra helyeztem a kezem, az idegességtől erősen harapdálva.
- Hát egyértelmű, hogy tőlem! - válaszolt elégedetten Nat, Bill pedig mondhatni, másodpercek után sem reagált semmire fizikailag.
- És amúgy, elárulom, hogy Miya már rég nem szűz.
- ..... ez is valami slussz poén? - kuncogó rohamát csillapítva tapogatta homlokát cinikusan a Tokio Hotel énekese.
- Ez nem. - s hirtelen véget vetettem a pillanatnak, gyorsan feltűnő személyemmel a mosdóból és azokkal a bizarr gyilkoló tekintettekkel Billt megkörnyékezve.
- David volt az!!! Oké?!!! Miért kell folyton felhánytorgatni a múltat?!!! - könny záporok hagyták el könnycsatornámat tétlen pillantásokat viszonzásul kapva. Utam egyenest a busz vendégváró helyiségébe vezetett, ott pedig kieresztem minden bajomat, gondomat, könnyeimen keresztül. Visszagondolva, azokra a rémes másodpercekre, mikor a kilátástalan helyzetem rémületbe ejtett, s David túlzott rámenőséggel elért a fehérneműmhöz. Szörnyű egy érzés, főleg most mikor azt hittem képes vagyok elfelejteni mindezt. Kár érte. Az iméntiek újból ráébresztettek, hogy mindenki csak az ő kis játékszerét látja bennem, és az én érzéseim hidegen hagyják őket. Bill előbb magasan rácáfolt erre, és mi sem lenne másként a bátyjával. Csak egyszerűen nem vagyok képes belátni, hogy tényleg ilyen a valóság, és még mindig hiszékenyen hiszek a változásban. De most már a türelmem véges. Csakhamar bekövetkezett az, amit én is kellően restellek. Az, hogy már odáig kellett fajulni a dolgoknak, hogy teljes negatívizással álljak a két Kaulitz-hoz. Minden kedves beszéd és szó, most ellenszenves vagy hallgatag beszéd váltja föl. A szerelmi érzéseknek pedig véglegesen is megálljt parancsolok, akár mennyire fájdalmas. Soha nem lesz ugyanaz mint volt. És ennek ők isszák meg a levét.
- Miya? - térbe barátnőm a helységbe aggodalmasan rebegtetve pilláit.
- Jól vagy?
- Most már igen. - mosolyodtam el, mire ő előrejósoltan átölelt. Csöpögős? Dehogy. Az a legjobb nyugtató módszer amit valaha bevetettek embernél. Nem is kéne másképp történni ennek, csak úgy ahogy mindig. Egy mély érzelmű baráti ölelés felér minden eddigi fájdalomcsillapítóval.
- Kedves vagy....de fogalmam sincs, hogyan fogom ezt bírni.
- Na-na! Ne add fel a reményt. Én helyedben gyorsan megtalálnám a közép utat, és akármilyen rosszul fog most téged érinteni ez, de én nem hagynám, hogy eltávolodjatok egymástól Billel és Tommal. - felelte.
- Szóval azt akarod, hogy jóba legyek velük?
- Nem erre céloztam. Csak arra, hogy ha megakarod tudni kinél számítasz többet, akkor ott kell megfognod ahol sebezhető.
- És honnan a fenéből tudjam mik a gyenge pontjaik?
- Jaj, Miya. Minden embernek van gyenge pontja, csak észre kell venni. - javaslata alaposan elgondolkoztatott. ,, Nahát Nat, ez nem gondoltam volna, főleg tőled nem. Néha azért tudsz meglepetéseket okozni." Van benne igazság, jócskán. Már csak arra kell rájönnöm, hogy mik azok a gyenge pontok amik szóra bírják a két Kaulitzot. Tomnál teljes mértékben képbe vagyok, de Bill....Billről semmit nem tudok e téren. Hogyan hozzam ki belőle, ha azt sem tudom, hogy hogyan kezdjek hozzá? Tanácstalanságomban Nat karjaiba vetettem magam, eközben még mindig kerestem a tűt a szénakazalban. A lelkizős karmát hamarosan végét szedte Gustav és Georg feltűnése, és mit sem törődve velünk foglaltak helyet a kanapén, lelombozva az előbbi hangulatot. Vártam, hogy alapos okkal illessenek, helyette inkább szótlanul lestek maguk elé.
- ÖHmmm...öhhm! - köszörültem ki keservesen a torkomon keresztül modortalan gesztusomat, mire végül választ kaptam.
- Jah...persze-persze.....Tom és Bill keresnek titeket! - nyögte ki bátortalan módon Gustav a szótlan Georgot helyettesítve.
- Nincs hozzájuk kedvem. - fordultam az ablak felé flegma testtartásommal.
- Akkor ez esetben én közlöm veletek, hogy a turnébusz új célállomást választott.
- Hova??! - pattant föl Nat a helyéről megbotránkozva.
- Hozzájuk. A szüleikhez.
- Most jönne az a kérdés, hogy miért? Hiába, azt se én sem Gustav nem tudja. - felkészületlenül üldögéltem kifelé tekintve az ablakon, a halottakon egy percre sem lankadva. ,, Mit terveznek? Talán az ősökkel akarnak föl vágni? Vagy valami komolyabb? "

Általános tudnivalók - általános humor érzékkel

2012-01-22T19:56:00.002+01:00

Sziasztok!

Most egy interjúval és egy új dizivel érkeztünk hozzátok. A diziért Lotte-channak hála! *.* Szerintem csodálatos lett. :)

Én csak egy interjúval érkeztem hozzátok... kicsit szakadtam! ^^

Kérdés: Mit dolgoznátok, ha nem lennétek a Tokio Hotelben?

Bill: Munkanélküli zenészek lennénk.

Tom: Azt is fontolóra venném, hogy egy lusta rendőrségi irodás legyek.

Kérdés: Bill, mennyi időt és pénzt költesz a hajadra?

Bill: Reggelente max. 10 percet vesz igénybe. Mennyi pénzt költök rá? Szerintem egész türhető, nem olyan sokat. Attól függ mennyiért csinálja a fodrász, pár száz euró. Egyébként valójában csak hajlakkot használok hozzá.

Kérdés: Tom, mi történt a rasztáiddal?

Tom: Egy szép napon le lettek nyírva a fejemről. Most a maximum licitre vannak feltéve E-Bay-n!

Kérdés: Haha, oké? És hogy? történt?

Tom: Nem mondhatom el, nem valami szép. Na, csak meg akartam szabadulni a nehéz súlytól, ami a fejemen volt! Mostmár a fejem is egy kicsit könnyebb lett.

Georg: Azóta képes egész mondatokban is beszélni? (nevet)

Kérdés: Mik a legrosszabb szokásaitok?

Bill: Túl sokáig maradok ébren éjjelente és olyankor nagyon sok kávét iszok.

Tom: Én is túl sok kávét iszok. Egy újabb rossz szokásom, hogy nagyon sokáig alszom, ha van egy szabadnapom!

Georg: Hogy gyakran megfeledkezem az időről és kések.

Tom: Georg néha zuhanyozni is elfelejt. Ez minket tekintve eléggé kellemetlen.

Georg: Bosszantásból.

Kérdés: Ha lányok lennétek egy napig, mit csinálnátok?

(mindegyik elkezd hisztérikusan röhögni)

Tom: Olyan sok dolog van!

Bill: Mi csak piszkos dolgokra gondolunk! Egy durva dolgot is tudnék (nevet). Annyi mindent próbálnék ki, amennyi csak lehetséges.

Tom: Ha lány lennék egy napig, kipróbálnám milyen Tom Kaulitz-cal aludni.

Georg: Ehhez mi is mind csatlakozunk. nekünk is ki kéne próbálni! (nevet)

Kérdés: Hogyan fest a tökéletes vasárnap reggel?

Tom: Interjút adunk Svédországban!

Kérdés: Haha. Ugyan már.

Tom: Igen! Interjú a FRIDA-val!

Kérdés: Nem szerettek bulizni?

Bill: Ritkán megyünk szórakozni. Általában otthon maradunk a házban, DVD-ket nézünk és chipset eszünk meg ilyesmi.

Kérdés: Ki a legrosszabb hangulatú reggelente?

Georg: Én. Utálom azokat az embereket, akiknek renggelente jókedve tud lenni.

Tom: Mindannyian utáljuk, ezért játszunk egy bandában! (nevet)

Kérdés: Kinek van a legjobb humorérzéke?

Bill: Mindenképpen Georgnak.

Tom: Igen, de az akaratlanul.

Georg: Ja, gondolod te?

Kérdés: Ki a legszervezkedőbb?

Tom: Én!

Bill: Igen, tényleg ő.

Kérdés: Ki költi a legtöbb pénzt ruhákra?

Mind: Bill!

Kérdés: Ki énekel a legtöbbet a zuhany alatt?

Bill: Az is én vagyok. Mindennap!

Tom: Idegesítő...

Lotte része hamarosan elkészül! Tessék: legyetek résen ;)))

Teen Mag - (Tél)

2012-01-18T18:56:00.000+01:00

TM: Milyen egy tipikus napotok srácok mikor úton vagytok?
BILL: A turnébuszban kelünk fel, és mikor megérkezünk a szállodába reggelizünk, ruhát váltunk és zuhanyozunk. Aztán a helyszínre megyünk és hangpróbát tartunk valamint interjúkat adunk a fellépés előtt. A fellépés után vissza a szállodába, felvesszük mind a tíz táskát, becsomagolunk és vissza buszba és ennyi.

TM: Nehéz a buszon aludni?
GEORG: Igen, mert mindig kikapcsoljuk a légkondicionálót Bill hangja miatt (bereked tőle). Szóval nagyon meleg van odabent.

TM: Van aki horkol?
BILL: Nem igazán... Gustav néha!

TM: Csináltok valami a fellépés előtt a jó szerencséért?
TOM: Csak összegyűlünk a backstageben fél órával a fellépés előtt.

TM: Mi a legjobb módja annak, hogy egy rajongó felkeltse a figyelmeteket egy koncerten?
TOM: Nagyon szeretem látni a nagy táblákat és posztereket szuper mondatokkal.

TM: Mi volt a legviccesebb dolog, amit valaha láttatok egy táblán?
BILL: Az egyik azt kérdezte tőlem, hogy feleségül veszem-e. Volt egy rajongó Chicagóban aki azt kérte Tomtól, hogy adjon egy aláírást és mondta, hogy írja oda, hogy "Az álom nőmnek". Aztán mondta, hogy "Még nem tudod, de én vagyok az álomnőd." Ez nagyon vicces volt.

TM: Melyik volt a legjobb koncert, amin valaha voltatok?
BILL: Szerintem az első koncertem, ami Nena volt, egy német énekes. Szerintem az volt a legjobb koncert.
TOM: Nagyon sok német hip-hopot hallgatok, szóval valószínűleg nem ismered az előadókat.
GUSTAV: Számomra a legjobb a Metallica volt 2006-ban. Eljátszották az összes régi dalukat plusz az új dolgokat, szóval egyszerűen tökéletes volt.
TOM: Georg számára valószínűleg David Hasselhoff!
GEORG: Talán. Volt néhány fellépése David Hasselhoffnak ami elég jó volt. Jobban szeretem a táncát, mint a hangját.

TM: Srácok ti tényleg ennyire rajongtok mind David Hasselhoffért?
GEORG: Igen!
TOM: Nem igazán szeretjük David Hasselhoffot de, Georg nagyon nagy rajongója.

TM: Volt rá valaha is esélyetek, hogy találkozzatok vele?
GEORG: Még nem.
TOM: Remélhetőleg a jövőben!

2012-01-14T17:40:00.003+01:00

2.fejezet; 16.rész

Natalie szemszögéből

{ Mély érzések kavalkádja

Pont akkor értem oda, mikor Miya elszaladt. Futó pillantásom közepette egyből kiszúrtam, hogy sír, könnyek csorognak szeme sarkából. Ideérkezésem alatt hallottam a párbeszédeket - még ha nem is teljesen, de foszlányokat igen - így tudtam miről van szó, mi történt.Bánata rám is átragadt, ami lassan dühbe torkollott, és ezzel a lökettel léptem be a két kakas mögé, és legyintettem nekik egy tockost. Veszekedésükből mindezzel ki tudtam zökkenteni őket, és elértem, hogy rám figyeljenek. A pillantásukból aztán kaptam hideget és meleget is!Elmém legmélyén a megfelelő mondatot igyekeztem összerakni, de nem sokra futotta szellemi erőmből, amit sajnos a korcsolyázásnak köszönhettem. Én persze megfogadtam, hogy nem lépek jégre amíg itt vagyok, de aztán mégsem tudtam eleget tenni elhatározásomnak...Ugorjunk vissza a jelenbe: a két srác pont az én legjobb barátnőmön vitázik, és vesztükre, pont az én legjobb barátnőm rohant el könnyekkel küszködve! Felhagytam tehát a gondolkozással és improvizáltam, amint csak tehettem:
- Mégis miért a jó kín halálért kell örökösen veszekedni? Miért nem tudtok egyszer másra is gondolni, nem csak magatokra? Elhiszem, hogy most Miyán veszekedtetek, de vajon abba belegondoltatok ő mit élt át ezalatt a hosszú 5 perc alatt??!
Idegeskedésem látszólag elérte a kellő hatást a két Kaulitznál, akik megszeppenve hol egymásra-hol rám néztek. Kénytelen voltam még nagyobb tiszteletet kiharcolni náluk, amit megfélemlítéssel próbáltam elérni:
- Rám figyelnétek mikor hozzátok beszélek??! Az ég szerelmére! Miya nem egy tárgy, amin össze lehet veszni, basszus! Érző, emberi lény! Nem pedig trófea, amit kitehettek a szekrényetek tetejére!!
- Persze, Nat! Nyugalom. Mi is tudjuk!
- Már hogyan is bírnék ilyen helyzetekben megnyugodni?! Megmondanád??!
Förmedtem rá, aztán testvére folytatta. Látszólag újabb stratégiához kell folyamodjak!
- Nat, mi nem úgy tekintünk Miyára, mint egy tárgyra, hanem mint nőre...
- Ez elég kifejező volt... mégis hogy lehet egy nővel így bánni? Nos: tegyük fel, hogy most ezt elhiszem neked. Akkor mivel magyarázod az előbb történteket?
- De miért Te vagy ideges, Natalie?
- Micsodaa??! Mert az én barátnőm! Ismerem őt, tudom mit érez és együtt érzek vele! Ezért nekem is rosszul esik...
- Persze, de neked ehhez semmi közöd.
Mindig is tudtam, hogy Tom gyakran tapló paraszt, de ezt még tőle sem vártam. Nagyon megbántott és saját bánatomat Miyáéval összekeverve kétszer annyira esett rosszul, mint kellett volna. Persze, ilyenkor nem sírni kell, hanem pofán vágni - de én egyik lehetőséget sem választottam. Tovább folytattam! Ebből még én is kijöhetek jól...
- Tudod: igenis van hozzá közöm! Miya szinte a testvérem. Ha őt bántod: engem bántasz! Ha őt szomorítod el: engem idegesítesz fel!! VILI???!
Éreztem ahogy mérgemben az arcomba szökik a vér, és mind a két fiú engem állít figyelme középpontjába. Hallottam ahogy Gustav és Georg is lassan színre lép, és itt cövekeltek le a hátam mögött, tudtam, hogy most minden bizonnyal ki akarják silabizálni a dolog lényegét, hogy miről is van szó... tudom, hogy tudni akarják miért ugatom most le a két frontember fejét! Azzal is tisztában vagyok, hogy még senki nem látott ilyen idegesnek és sírás határán billegőnek, mint most, ebben a pillanatban. Persze azt sem hagytam figyelmen kívül, hogy ez egyszerre jön le humorosan és "vérfagyasztóan" számukra. A kis, szelíd, és béna Natalie hangot ad magának, és kimondja véleményét! Vicces mi? Na persze: inkább érdekkeltő! - mély levegőt vettem, és igyekeztem lehiggadni, majd ezúttal Bill szólt közbe:
- Ez így jogos, de most Miya miattam sírt?
- Nem miattad, te ostoba! Hanem miattunk...
Segítette ki Tom. Örülök, hogy végre felfogták! Határozottan tudom, mennyire utálják, ha másoknak van igazuk, ezért a következő percek még számomra is rejtettek meglepetéseket: Bill és Tom egyszerre előre lépett, még közelebb hozzám (amire persze én rögtön megfeszültem, és ökölbe szorítottam kezem) és hatalmas szemeket meresztve szétnyitották ajkaikat, és elkezdtek kérdésekkel bombázni:
- Merre van most Miya?
- Nagyon szomorú?
- Ööö.. meglehetősen! És leszögezném: fogalmam sincs hol van. Keressétek meg!
- Persze, ez nem hülyeség... gyere Bill!
Dicsőség volt számomra, hogy Tomnál is elértem mindezt, és hogy most együtt csinálnak valamit a testvérével, valamint az sem utolsó szempont, hogy kiharcoltam az egyetértést náluk! Hát: ha akarok valamit többnyire elérem...
Odafordultam Georghoz és Gustavhoz. Diadalittasan karba fontam kezeimet és széles mosolyt villantottam rájuk. Erre Georg megtörte a csendet:
- Taníts mester!
Georg nem túl bőbeszédű. Egyszer szólal meg, de az akkor is fergeteges!
A soron következő 5 percben egymással szemben álltunk, és szint egy szót se szóltunk, mikor egy kéz pihent meg vállamon. Az esemény olyan gyorsan érintett, hogy rémültemben megijedtem, és előre szökkentem. Megfordultam. Bill állt mögöttem, akkor ő ugrasztott ki a bőrömből...
- Izé... nem találjuk!
- Nem?
- Hát nem. Lehet elnyelte a föld!
Csatlakozott Tom. Legyintettem egy beletörődést tükrözőt, majd elkezdtem azon fundálni, hogy hova mennék, ha most Miya helyében lennék... netán a szobámba? Az messze van. Akkor... a női mosdó??

***
Ha már az ikrekre nem bízhatok semmi nemű nagyobb jelentőségű feladatot - mondjuk az is kérdéses, hogy náluk mit takar a "nagyobb jelentőség" - így magam jártam a dolog végére. Lassú, céltudatos lépések közepette iramodtam a női mosdó irányába.
Ez eddig sosem gondoltam volna, hogy egy jónak induló "béküléses-korizás" ilyen csúfos végkifejletnek fog örvendeni... nem tartottam számon ennek a lehetőségét, hogy megint kibontakozik valami nemű konfliktus valaki között. De egyenlőre még azt is kissé furán értelmezem, hogy Tom egyszer lesmárolta Miyát - na jó... többször! - és már a csajának tekinti. Elvben közte és köztem már nincs semmi komoly - még ha ezt egyikőnk sem jelentette ki, de a helyzetből meglehetősen kitudódhat - így engem már nem kéne érdekeljen egy ilyen helyzet. De a fenébe is! Érdekel. Hogy is ne érdekelne? Hiszen az egészet szegény Miya szívja meg a legjobban. És ez annyira zavar engem is! Nem akarom szomorúnak látni, mert tényleg olyan mintha csak a testvérem lenne... így egyértelmű számomra, hogy nem szabad sírnia, vagy ha sír is azok örömkönnyek legyenek! Az meg végül is kit érdekel, hogy velem mi van? Talán őt egyedül. Ez is valami! Na meg a szüleim... dehát na! Miya fontosabb nekem.
Alig futott végig elmémen ez a sok-sok pesszimista és tény dolog, hogy későn kapcsoltam mikor a mosdóhoz értem. Egy kicsit tovább szaladtam! Miya állított meg.
- Nat? Hova mész?
- Miyát keresem, Miya! Ööö... izé...
Gyorsan visszatolattam barátnőm elé és éreztem ahogy arcomba szökik a vér... zavartan koncentráltam a talajra, de közben intéztem pár kérdést hozzá is:
- Minden oké?
- Nem.
Ez számomra elég egyértelmű válasz volt. Felesleges megkérdeznem, hogy "miért?" - mert tudom. De azért mégis megkérdeztem...
- Hogyhogy?
- Tudod, nem? Akkor minek ismételjem magam?
- Nem megyünk inkább be? Óvakodjunk a kíváncsi szempároktól.
- Oké...
Miya ráhelyezte kezét a WC kilincsére és lenyomta. Beléptünk az egyenlőre sötét mosdó-terembe és én felkattintottam a lámpát. Már nincs sötét!
Hátam mögött betoltam az ajtót, de elfelejtettem lenyomni a kilincset... semmi gond! Csak nem hallgatódzik senki.
- Miért pont velem történik meg ez mikor még számtalan fruska lenne ezer örömmel a helyemben? Vagy miért nem veled történik ez?
Szögezte a számomra költői kérdésnek ható - nos - kérdést. Biccentettem.
- Tudod Natalie... számomra most ez a helyzet olyan kusza!
- El tudom képzelni. De figyelj: nem a te hibád! Ne neked legyen bűntudatod.
- De mégis nekem van!! Jaj... nem hiszem el... miért pont én?
- Nyugi.
Közelebb léptem hozzá, és vigasztalóan átöleltem. Reménykedni tudtam benne, hogy így elfelejti a gondokat - de ehelyett újabban sírásban tört ki. Meglehetősen ritka pillanatok egyike az, ha Miya sír, mert ő nem egy olyan kis szentimentális barom, mint én: nehéz kihozni a sodrából, és nehéz elérni, hogy könnyeket fakasszon. Mégis: ennek a két porontynak már elég sokszor sikerült ezt elérnie nála! Ez nem mehet sokáig így...
Zavartan rebbentem el Miyától, mikor észleltem, hogy némi fény szűrődik be a mosdó ajtaján! Na vajon ki - azaz, hogy: kik - léptek be a NŐI MOSDÓBA? Bill és Tom.
- Miya! De jó, hogy megvagy. Mindenhol kerestelek! Azaz, hogy: kerestünk...
Mentette a menthetőt Bill, majd elpirult ismét. Tom szánakozó tekintetét átlövellte öccsén, majd figyelme középpontjába újból barátnőm állt!
- Minden oké?
- Ez hülye??!
Fordultam Miyához. Hát kicsit hirtelen tört elő belőlem ez a kérdésnek tetsző kijelentés, de sebaj... kaptam egy újabb gyilkoló pillantást Tomtól, de legalább Bill jót nevetett. Miya viszont: dühös szempárt vetett felé, majd behátrált az egyik - akkor még nyitott - fülkébe. Belépve bezárta! Gyorsan a fiúk felé fordultam és fordítottam:
- Nem akar látni titeket... azaz inkább: most hagyjátok!
- Jó. Persze...
Értette meg a helyzetet Bill - bár kissé szomorú volt. Az a bánatos pillantás meg engem bántott! Sóhajtva fordultam a fülke felé majd Bill felé, aztán futólag Tomra is rámeredtem. De Bill éppenséggel jobban lekötött... próbáltam elűzni ezt a szomorkodást belőle, de Miyát sem akartam kitenni semmi nemű rosszabb helyzetnek... így ezt választottam:
- Miya, Bill és Tom bocsánatot akarnak kérni.
- Oké...
Jött bentről a mindent magába takaró válasz és erre én újabbat sóhajtottam, majd megint az ikreket vettem célba:
- Fiúk... most ne!
Alig adtam hangot kérésemnek és erre Gustav és Georg is társult hozzánk. Gustav sugárzó tekintetéből elég sok mindent ki tudtam venni, de az első ami számra jött:
- Honnan tudtátok, hogy hol vagyunk?
- Én eddig is tudtam, hogy Miya itt van.
- HOGYAAN?!
Hárman történetesen egyszerre kérdeztünk így vissza a vigyori dobosnak, majd az nevetni kezdett. Georg arckifejezéséből nem túl sokat tudtam kivenni, ezért számon kívül hagytam. Gustavhoz irányítottam a soron következőket:
- Te tudtad, és nem mondtad el nekünk?
- Neked még elmondtam volna, de azt nem akartam, hogy az ikrek is tudják, mert akkor tuti utána jöttek volna. De már mindegy!
- Hú, cimbi... ne feszítsd túl a húrt!
Így Tom, amire már öccse is kellő haragot árasztott tekintetéből. A levegő csak úgy tombolt a két fél között - és én meg középen álltam. Bele sem merek gondolni mi fog kialakulni mindebből! De már jöttek is a következő dialógusok...
- Nem feszítem, de ez az igazság, és fogjátok fel, hogy Miya nem akar látni titeket!
Mielőtt még súlyosabb lett volna a helyzet - de legalább már tudjuk, hogyha a fiúk közül valaki igaz barát, az Gustav - próbáltam menteni a menthetőt:
- Itt rajtam kívül tisztában van még valaki azzal, hogy ez egy női mosdó?!
Mentőakcióm megindító mondatára minden szem rám rebbent - de Miya ajtaja még továbbra se mozdult. Sóhajtottam, majd a kezemmel való hadonászás keretében próbáltam kiterelni az ide nem illő arcokat a WC-ből. Reményeim szerint mire visszatérek már Miya is előbújunk rejtekhelyéről...

A Tokio Hotel külön utakon...

2012-01-11T17:49:00.003+01:00

De csak a nyaralás alatt!
Együtt írnak zenei történelmet? Igen! Együtt szórakoznak nyaralás alatt? Nem, egyáltalán nem. Mit csinálnak titokban a fiúk?

YAM!: Mindjárt karácsony - Az ilyen szupersztároknak, mint ti van még idejük a családjukra?
TOM: Igen, egyből odavezet az utunk. És aztán mind a négyünknek négy hét szabadság van...
BILL: Az első szabadnapok az évben.
GEORG: Igen, de mindannyian külön megyünk a titkos nyaralásunkra, hogy némi energiát gyűjtsünk. De családdal is...

YAM!: Van néhány olyan pletyka, hogy válság van köztetek?Ez a vég kezdete?
BILL: Igen ez így van. Feloszlunk és visszajövünk akárcsak minden évben. Nézzük csak, kinek kell távoznia idén (mindenki nevet) Nem most komolyan: ha 11 hónapig egy huzamban össze vagy zárva a többiekkel, akkor szükséged van néhány hét egyedüllétre!

YAM!: Bill, a stílusod már régóta nem változott. Miért van ez?
BILL: Ez valami olyasmi dolog, ami spontán történik. Jelenleg, boldognak érzem magam így, de nem fogok állandóan így kinézni a következő 10 évben. A változásokat nem tudom megjósolni. Ez rossz. És jelenleg lehetséges, hogy a lemez kiadónknak új cd borítókat és posztereket kéne csinálnia, ha megváltoztatnám a külsőmet...

YAM!: Valami olyasmi, ami csak úgy történik?
TOM: Ez mindig ilyen barátságosan működik nálunk. Nincs határidőnk az új albumra meg minden. Más együtteseknek ezt halálosan komolyan betartják, és rossz felvételeket készítenek, csak, hogy betartsák a határidőket.
GUSTAV: Szólunk majd a lemezcégnek, ha kész vagyunk és elég új dalunk van. Aztán bejelentjük...

YAM!: Bill és Tom, már 18 évesek vagytok. Van valami új, amit el tudtok mondani a jogsival kapcsolatban?
TOM: Dolgozunk rajta. Jobb lenne, ha több idő lenne rá és nem kéne folyton ezen idegeskedni, de nincs sok időre szükségem. Ez a vezetés a véremben van. Érzem...

YAM!: Februárban újra turnézni kezdtek, de eddig csak egyetlen koncert van betervezve Németországban. Ez nem valami sok...
BILL: De az emberek azt se feledjék el, hogy ez még mindig ugyanaz a turné, amit épp befejeztünk. És előtte 12 koncertet adtunk Németországban!
TOM: Ezúttal megpróbálunk olyan országokba eljutni, ahol még nem voltunk - Spanyolországba, Portugáliába, Olaszországba és talán még Skandináviába. (és Magyarországra is! ;) )

2012-01-09T16:20:00.004+01:00

2.fejezet; 15.rész

Miya szemszögéből

{ Én vs ő?

Hogy lehetséges mindez, ami szűnhetetlenül leforgott velem mindössze néhány perc alatt? Idegtépő gyomorgörcsben köntörfalaztam barátnőm jelenlétében gondolataim közepette, olyan érzéssel mintha ő is ezer idegen lenne számomra. Kételyt megindító, zavaros pillantása viszont hamar az ellenkezőjét váltotta ki, így hát a körülményeket elnézve halkan bele is kezdtem mondanivalómba.
- Én esküszöm nem akartam...ő egyszerűen... - maratón futást színlelő ütemes levegő vételem aggodalmat sugárzott fehér kis arcán, majd megnyugtatás képen a vállamra helyezte a kezét.
- Mi történt? - szegezte barna csokoládé árnyalatú szemeit rám.
- Tom megcsókolt... - a pillanat szikrájában még gondolkozási időt sem hagytam Natnak, hanem csak folyatva a szavakat dadogtam magyarázkodva.
- Elestem vele a jégen...mire ő véletlenül megcsókolt...aztán megint, és megint! - a döbbenetet nem azt jelezte arcán, hogy mélyen meglenne illetődve, inkább azt ahogy felsorolást meghazudtoló csókokat mondtam egyetlen egy helyett. Szemét röptében leszegezte a tükörsima jégre, bennem pedig feltörtek a bűntudat apró tüskéi. Mintha egy gömb hal testét öltöttem volna fel!
- Natalie! Kérlek bocsáss meg nekem...én - majd a szavamba vágott.
- Ne sajnálkozz nekem, hisz megértem. Meg ahogy Tomot ismerem, ez már várható volt. - neheztelően a vállamra helyezte kezét egy apró ,,nem törődöm" mosollyal kísérve. A maszk viszont - ami mögé bámulatosan rosszul takarózott - leleplezte számomra valódi érzelmét Tom iránt. Igaz, Bill az ő mesebeli hercege de Tom iránt is érez annyi vonzódást, ami kellően elég, hogy egy ilyen szituáció megingassa. A bűntudat egyre nagyobb lépcső fokán tanácstalanul álldogálva, emésztettem Natalie emlékezetbevéső arcvonását. Bár a hangja mást sejtett mint az arca, és még milyen nagy különbség tátongott köztük. Egyszerre éreztem úgy mintha cserben hagytam volna, más részt pedig még mindig letaglózva fogtam vissza könnyeimet Tom cselekvésein. Persze az aggodalomnak más fortélyai is ide csalogatták a kíváncsi embereket, köztünk a banda többségét. Bill feltűnése egy újabb löketett nyilvánított könnyeimnek, mielőtt fiktív magyarázatok születtek volna a fejembe. Így hát visszavonulót fújva Nat háta mögé menekültem Bill kétségbeesett szavaitól.
- Miya?! Mi baj van?
- Bill, kérlek most hagyd békén pár percre! - teljes vállszélességgel állt ki mellettem barátnőm, tudván hogy ezzel a malőrrel még a kapcsolatuk is zátonyra futhat Billel.
- Beszélnem kell vele!
- Mondom hogy...! - szüntettem meg köztük ezt a reménytelennek látszó civódást kezemmel, Nat vállára helyezve. Bill kérését tejesítve vonultam félre vele, viszont a hihető magyarázatokból épp fogyatkozva mertem.
- Elmondod végre?
- Mit?
- Hogy mi van valójába köztünk?! - meglepetten figyeltem reakcióját, az előbbiektől eltekintve. ,, Gyerünk Miya! Menni fog!! Csak győzd meg, hogy ő sokkal jobbat ér nálad. Csak nyugi!!" Mégsem jöttek a szavak olyan bátran mint a önbizalommal teli gondolataim. Bill ideges fekete szempárjaiba burkolóztam, hátha szavak nélkül is megérti a helyzetem. Nem hittem volna, hogy tényleg ilyen eredményt ér el ez a rögtönzött módszer.
- Nem szeretsz... - tört meg a szemkontaktusba szomorú ábrázatával.
- Mit kell tennem... - szemem oldalirányból egyenest a szemébe meredt szavait hallva.
- ... hogy végre szeress? - váratlanul fogta közre kezemet esélyt nyugtázó beszéde közepette, míg rajtam pirulásom egyre nagyobb zömét nem csak az ő cselekedete hozott ki, hanem az embertelen mínuszok is. Valósságos filmbe illő jelenetünk, mondhatni véres befejezésbe záródott Tom egyértelmű és hangos közrevonásában. Az érhetetlen látványra csodálkozva, esett öcsének egy szempillantás alatt, amit tehetetlenül végig kellett néznem.
- Te meg mit művelsz? - zárt két fal, helyesbítek, mellkas közé sors, bosszús hangulatokat gerjesztve.
- Ő már az én csajom!!!
- A tiéd???! - tekintettem ide-oda járt a beszéd párbajban, majd a vég kifejlett - régen megindult síró görcsömmel - futni kényszerített. A reagálás teljesen észrevehető szempárokban végződött, miután én biztonságos helyen szedtem a levegőt. A lány mosdó előtt. Újból! Nem elég, hogy a jégen most perc pillanat értem kakaskodik a banda két legnépszerűbb tagja, még azon is kelljen járjon az eszem, ahogy Tom csókja felidéződik ezen a helyen. ,, Te szentséges kényköves pokol!! Hát ennyire nem színlelsz?! Mi rosszat tettem én, aki soha nem is vágyott ilyen bánásmódra? Mi tesz engem különlegessé? Kérlek áruld el!!!" Legszívesebb fogtam volna valami keménynek nevezhető tárgyat, hogy azzal törjem be a szép kis pofikámat. Ne legyen senki kielégülésének használatában, ha belsőmet nem is vesszük számba. Mert azon végképp nem tudnék változtatni. Valljuk be kőkeményen, hogy mind a két Kaulitz is megéri a pénzét. Máris kifejtem hogy miért. Vegyük példának okáért azt, hogy ők java részt azt hangoztatják, hogy inkább a belső a fontos, viszont, ha valóban ezt gondolják miért nem választanak egy átlagos lányt? Vagy a szép és a csúnya középkategóriáját? Mert ahogy elnézzük a történteket és a hamarosan bekövetkezőket is, valahogy mindig társul a helyes Kaulitz-ok mellé egy gyönyörű csinibaba! Az is kérdéses, hogy önmagukban nem képesek belátni, hogy igenis sekélyesek csajok térén. Még is miért és milyen áron? Jó beismerem, sok szempontból vált előnyömre a helyzet, hiszen ők ketten nem hétköznapi emberek. Viszont nem érzem okát, hogy elszálljak a fellegekben és vakulástól látásig kihasználjam őket. Mert igen kétségbeejtő de biztosra igaz, hogy az emberek 90%-a ezt tenné. ,, Te jó Isten!!! Rájöttem!!" Majd felvillant a sárga körte a fejemben. ,, Hát ez az én különlegességem!! Az, hogy más érzelmeit is fontosnak tartok. Nahát, akkor mégse vagyok elátkozott!!" A tantusz most végre pozitívan koppant, és hála az égnek már a sírásnak is nyoma veszett. Az aggodalom viszont megtörhetetlenül kísértette az elmémet, az iránt, ahogyan kétségbeesésem tetőpontján képes voltam minden tekintetet magam után vonni menekülésem közben. Nataliet feltálaltam két agresszióval túltengett fiúnak, akik becstelen bánásmódban vitatkoztak értem. Ezt egy hamar nem is leszek képes sem megérteni, sem fölfogni. Habár, most 7 ágra kéne mosolyt villantanom, azért mert a két híres Kaulitz az övének akar tudni. De mégis hova verjem a fenekem? Irónia, ha nem is a fenekemet de az ajtóba verhetem a fejem. Így hát csüggeteg tettem az ajtónak passzírozott, kopácsoló hangokat hallatva. Kínos egy jelenet de legalább elfelejteti valahogy belőlem a történteket.
- Miya! - hangzott fel mögöttem Gustav félelemmel teli hangsúly nyomatéka.
- Ööö...hát tudod..izéé! - ,, Találj már ki valamit!!!"
- Nem kell magyarázkodnod, jól tudom, hogy azért a két köcsög miatt van. - ,, Köcsög?! Gustav, mi lelt?"
- De jobb ha tudod, akár mennyire is egy érzéketlen csuprok, de szeretni azért hűségesen tudnak. - hevert le mellém önkényesen, majd beragyogtatta a hangulatot azzal a pocok vigyorával is.
- Nah meg én is! - fakadt ki kissé humortalan mondatán, mégis sikerült mosolyra fakasztania engem egyaránt.
- Most mihez kezdjek?
- Mihez?...nos, lássuk. - támasztotta meg állát ironikusan kezével.
- Akkor van egy szerencsétlen énekesünk aki fülig beléd szeretett, és alig várja hogy te is viszont szeresd. És van egy gitárosunk is, aki leplezetten, de ő is érez vonzódás irántad. - állapította meg helyzetemet filozofikusan.
- Remélem egy halványít segítettem! - hirtelen föl is pattant, miután távozni tért.
- Várj! Gustav!! - kérleltem maradásra, ő viszont cseppet sem hezitálva eltűnt a folyosó sarkában. ,, Nah kössz!" S gondolat menetem újból kitört fogva tartó gátjából, azon vacillálva vajon melyikük szeret jobban. A közismert mondás azt palástolja, hogy ha elfogadod önmagad akkor a legjobb pasik is elfogadnak. Épp ez a bökkenő! Talán pont az ellenkezőjét váltottam ki hatalmas egoizmusomtól, és ez az ok az ő cselekedetükre. Furcsa nemde? Én aki örök életére - ha tehette volna - szingli marad. Szívélyes vigyorral adnám át a stafétát más korombeli suhancnak, akik megszállottan bálványozzák ezt a bandát. Lehetséges, hogy mindent megkönnyítene. Nem lennének önvédelmi reakciók letaglózó cselekedeteikben, egyetlen csók sem születne. Miről álmodik ez a lány? Némi nyugodtságról és távolságtartósságról! Én kérek nagyot, vagy tényleg lehetetlen ezt betartani?! És akkor ért értelmet Gustav habogós mondanivalója. Nem ők kell szeressenek engem, hanem önmagukat?! Ez egy cseppet sandít valahol. Vagy mégis igaz? Tegyük fel, hogy Bill mivel önmagát sem képes elfogadni 100%-an, esélyt lát abban, hogy én majd csillapítom undorát mellette. Nem is kérdéses, hogy egy pasi mellett jól mutat egy szép hölgyemény, és a mércét is fellöki kb. 10 ponttal. Tom viszont ennek a szakrális ellentéte, mert neki egyre megy milyen csaj áll a dobogón, lényeg hogy szeresse. Már nem is kell sokat elmélkednem a dolgon. Ha itt most jönne el a perc hogy döntést hozzak köztük, egyértelmű hogy Tom nevét ejteném ki. Tudom, hogy meglepő de a szívemre kellett hogy hallgassak, nem pedig más érzésére. Szomorú de igaz, Tomban találtam meg azokat a tulajdonságokat amit nem lennék képes figyelmen kivűl hagyni. Mert akár mennyire is mutatja milyen reménytelenül felelősségteljes, belülről mindig Bill jelleme tükröződik.

Miről álmodnak a fanok? :D

2012-01-04T18:42:00.030+01:00

Traumergirl.

Én azt álmodtam h az egész banda a sulimba járt,és tiszta jó ruhám volt olyasmi mint Tomé (ami persze élőben is bejön nekem) csak lányos változatban. És megszólal Bill Tomnak : Nézd Tom tiszta jól néz ki járj vele" És összejöttem Tommal mindig együtt voltunk a suliban és akiket utálok lányok irigyek voltam rám xD nekem tetszett :D meg volt olyan is hogy egy osztálytáncban velük táncoltam az Automatic számra...meg volt olyan h hajókáztak velem :D És remélem még lesz sok -sok jó álom :)

Enniee

Én mindig azt álmodom, hogy Bill és Tom nálam lakknak és én vagyok mind a 2-nek a barátnője;) kicsit furán hangzik de nem tehetek róla tök jó álom;)

barbybaby33

Az én álmom ez volt: Egy sötét erdőben szaladok egy ismeretlen alak elől amikor megbotlok és a földre zuhanok,már fel voltam készülve a fájdalmakra amit az alak akart velem tenni,de ekkor megjelent Bill angyalszárnyakkal és vakító fénnyel világítanak a szárnyai,majd az ismeretlen alak elszalad,Bill odajön hozzám,felsegít és ezt suttogja a fülembe: Vigyázz magadra kis csillag!,és a fák között lassan elsétált.Utána akartam menni,de nem tudtam,a lábaim nem mozdultak,úgyhogy csak álltam és miközben az arcomon patakként folytak a FEKETE KÖNNYEK néztem ahogy Bill eltűnik a fák közt.Amikor eltűnt a földre estem és a szívem nagyon megfájdult,éreztem,hogy kell nekem,hogy akarom,de egyben tudtam,hogy elment és nem láthatom többé.
Hirtelen bizseregni kezdtem egész testemben és éreztem,hogy valami van a hátamon,volt is,gyönyörű pink színű angyalszárnyak,gyorsan felálltam és elkezdtem futni Bill után,de hiába futottam,sosem értem utol...
Ennyi lenne,mivel anyum felébresztett nem tudtam tovább álmodni sajnos:(

Bill-lovely

Én egyszer azt álmodtam, hogy voltunk egy ködös házibuliban, ahol Billék is ott voltak, és a Sream után lejöttek a színpadról, mi meg feküdtünk egy nagy ágyon barátnőmmel, mert teljesen ki voltunk a sok tánc miatt,és Bill azt mondta, hogy "de hülyén néztek ki" mi meg visszavágtunk, hogy akkor lenne teljesen hülye a kép, ha te is idefeküdnél mellénk és megtette...fura volt, mert átadta az én nyakamba a nyakláncát, fekete volt és bőr, ilyen fémkarikákkal..de tök cuki volt, kár hogy felébredtem :D

Laura

Én már többször álmodtam a THról,de nem naon emlékszem rájuk,mert elég zavarosak voltak.Volt egy olyan h suliból jöttem haza és amint beléptem a házunkba ott ült Bill és Tom.Naon meglepődtem.Nem tudtam megszólalni.Aztán pár perc elteltével vettem a bátorságot és elővettem a Th-s CD-m és autogramot szerettem volna kérni Billtől.
Bill elég goromba volt és elment,de Tom udvariasan azt mondta h ő majd ad.:X:X
Reggel xar érzés volt rájönni h az egész csak 1 álom:(
Meg is néztem a CD-t,de sajnos nm volt rajta semmilyen autogram se:((

Ismeretlen

Hello!

Én egyszer azt álmodtam, hogy Tommal sétáltam az utcán. Aztán elmentünk hozzá, és leültünk az ágyra. Én meg levettem a pólóját, aztán ő is az enyémet. Aztán mikor reggel felkeltem azon gondolkoztam, hogy miért feküdtem le Tommal, mikor én jobban szeretem Billt. XD

Ismeretlen

Egyszer azt álmodtam, hogy elköltöztünk a családommal Német o.-ba.két házzal arrébb lakott Tom és Bill.Anya elment otthonról én meg nem vittem magammal kulcsot.(szal anyám kizárt otthonról)Mivel gitározom és épp a gitár órámról jöttem haza ezért leültem a teraszunkra és elkezdtem gitározni és énekelni.Nem vettem észre h Bill és Tom épp jönnek és nyugodtan énekelgettem.Ők megálltak a kapunknál és hallgatóztak.Mikor abbahagytam azt a dalt amit énekeltem és kezdtem volna másikat Bill megszólalt:Ez naon jó volt.Szép a hangod és jól gitározol.Ez a saját számod?én válaszoltam(pár perc sokk után):Igen ez az én dalom és köszi a dicsérést de annyira nem jó mint neked a hangod.Tom csak bámult rám nem bírt megszólalni a döbbenettől.Kicsit nyitva volt a szája és úgy nézet rám h én zavarba jöttem és elpirultam.Bill ezt meglátva rögtön rászólt Tomra ő meg csak ennyit mondott:Boccs kicsit elkalandoztam.Majd gyere át hozzánk segítek gitározni.Mondtam oké.még egy kicsit beszélgettünk majd meg jött anya és ők haza mentek.Másnap átmentem.Tom segített gitározni és Bill meg énekelni gyakoroltatott h csiszoljam a hangom.Egész nap akkorákat nevettünk mer mikor gitároztam és elrontottam vmit bill és Tom nem mer nevetni én meg mindig elnevettem magam.Egy idő után ők is nevettek rajta.A hangpróbáknál meg néha olyan hang jött ki a torkomon h azért rontottam el mer elnevettem és nem bírtam ki h ne nevessek a hangomon.Ezeken ők is nagyokat nevettek.Mikor elindultam haza Tom a számra adott egy puszit mire én azt mondtam hogy ne mer másra nem kellenék neki csak a sexre.Ekkor ő válaszolt h nem mer belém zúgott.én azt mondtam még meggondolom.Másnap átmentem hozzájuk de csak Bill volt fenn és így leültem vele beszélgetni.Bill megkérdezte h mit fogok Tomnak válaszolni.Én mondtam neki h szeretem de félek attól h csak egy éjszakára fogok kelleni neki.Ekkor Bill azt mondta próbáljam meg Tommal és ha télleg csak arra kellettem neki akkor ő saját maga fogja leütni.Mikor Tom lejött csak azt hallotta h naon röhögcséltünk Billel így azt gondolta h Bill jön be nekem és nem ő.Ekkor rá kérdezett én meg feleltem neki.Meg magyaráztuk neki h nekem ő kell és nem a testvére.Összejöttünk és télleg nem egy éjszakára kellettem neki.Után a felkeltem mer anyum keltett mer már fél egy volt és h ne aludjam át az egész napot.hát ennyi.Naon jó álom volt.

Ismeretlen

EGYSZER AZT ÁLMODTAM:BILLNEK IS ELMEGY AZ ESZE ÉS PUCÉRAN PÓZOL!!!!!!!!!! SZÖRNYŰŰŰŰŰ VOLT DE SZERENCSÉRE BILL NEM CSINÁL ILYESMIT!

Ismeretlen

én mindig azt álmodom h Németországba-megjelenik tom és bill oda jönnek hozzám mert oda akartak nekem adni egy dvd-t és tom meg próbált lesmárolni!elég rémisztő volt!de azért szép alom volt főleg hogy majdnem minden este ezt álmodom

Szimi

Én ezt álmodtam: egy sötét szobába vagyok és készültem megölni magam illetve elvágni az erem(az álom ezért is ijesztő nem csinálnék soha ilyet)és akkor nyikorgott az ajtó..először egy nagy Nikes cipőt láttam szakadt bő bugyros farmert...óriási fehér pólót rasztatincseket egy angyali arcot egy rozsaszin sóvárgó szájat gyönyörű csokoládébarna szemeket egy nagy szürkés sapkát.....Csak úgy sugárzót a magabiztosság belőlem (az álomban nem ismertem öt)....világos lett a sötét szobába és kinőtt a fű (ez komoly)...elkezdett fújni a szél és fújta a hajamat....ö mosolygott...megfogta a kezemet és felhúzott a székről...mosolygott és a szemembe nézett azon át a lelkembe és valahol a szívembe...teljesen elgyengültem ettől az ellenállhatatlan nézéstől...teljesen a hatása alá kerített...végignézett rajtam és a szemébe az elégedettség és a sóvárság szikrája volt....hirtelen még jobban gyenge lettem mintha kiszívta volna az életerőm majdnem összeestem...ö közelebb lépett megölelt és csak ölelt és ölelt és én kapaszkodtam belé....mintha valami éltető dolog lenne(szerintem ez igaz isXD nekem :D)....megfogta az arcomat és közelített közelit....akaratlanul is kinyíltak az ajkaim teljesen az övé voltam bármit tehetett volna....éreztem a puha selymes ajkainak érintését........................ Ennyi lenne az első álmom amit szerintem soha nem felejtek el...Remélem nektek is szereztem pár kellemes pillanatot hogy leírtam:)
Itt a második: megyünk kocsival és hirtelen mellettünk megjelenik a th turnébusza az oldalán egy hatalmas rozsaszin th-s logóval:D....neki tapasztom az arcom az ablaknak... Gustav elhúzza a függönyt és integet a többiek is odajönnek és integetnek nekem...aztán tom küld egy puszit ..én is küldök és a turnébusz másfele kanyarodik.....ez meg ennyi lenne...

Ismeretlen

Én meg azt álmodtam,h Németbe utazunk a rokonainkhoz és ők(természetesen)Bill és Tom ismerősei voltak!Szal,elmentem őket meglátogatni,mivel ugye fan vok,de amikor beléptem a házukba egyből kiábrándultam belőlük!Egy baromi nagy,üres szobában ültek,egy-egy fotelben,a szoba két végén,és dobálták egymást valami szeméttel vagy nemtom...Közben meg a saját számaikat hallgatták,asszem épp a monsoon ment!XD Hát én egy darabig még röhögtem a szitun,aztán inkább elhúztam...Jaj ezek a hülye álmok!Tökre értelmetlen az egész,de hát ez van!

Ismeretlen

Én azt álmodtam Billel jártam! És elvett feleségül és lett 3 gyerekünk!!! ( már legalább 5-ször álmodtam ugyan ezt!) ICH LIEBE DICH BILL!!!

Ismeretlen

én még nem álmodtam semmi TH-sat de majd fogok :P I LOVE TOM KAULITTZ

Ismeretlen

én azt álmodtam h éppen nézem a TH videoklipjét és hirtelen bill kinyújtja felém a kezét és magával húz a klipbe!!!!!!!!!!!!!!!!!!! marhajó volt :)

viry

én azt álmodtam, hogy járok billel, és aztán meglátom tom-ot aki irtó féltékeny, és akkor szakítok billel összejövök tommal, és amikor ezt bill megtudta elkezdtek verekedni tommal, és a végén mindkettővel egy ágyban feküdtünk és én voltam középen és aludtunk, de aztán felébredtem és azt hittem elbőgöm magam amikor körülnéztem!! viry

Ismeretlen

Én azt álmodtam,hogy suliba vagyok és végre kicsengetnek és a barátnőimmel kimegyünk szünetre...Néztük az osztálytársainkat a pályán,hogy-hogy fociznak és akkor vmi miatt megfordultam és ott állt mögöttem Tom...aztán mondott vmit és én elindultam utána...beszélgettünk,tapizott...aztán elkezdtünk smárolni...jó lett volna ha igaz lett volna.xDxDx De utána meg felkeltem.:(:S

Ismeretlen

Én azt álmodtam hogy fizika órám van és halálra unom magam és épp a th-ról álmodozom mikor a tanár azt mondja hogy mennyek be abba a szobába ahol a kísérleti eszközök vannak és hogy hozzom KI A..NEM TOM MIT..ÉN MEGLEPŐDÖK ÉS BEMEGYEK ÉS AKKOR HIRTELEN EGY BULIBAN TALÁLOM MAGAM AHOL ÉPP A TH ÉNEKEL MAJD LEJÖNNEK A SZÍNPADRÓL ÉS KISÉTÁLNAK A fizika terembe......meg olyat is hogy volt egy ház ahol volt egy nagy darab ember aki mindig megverte a nála kisebbeket.És engem is meg akart verni de én kiszabadultam aztán benéztem a ablakon és akkor már Tom állt ott én meg próbáltam segíteni rajta hogy ne verjék össze és üvöltöztem meg minden aztán felébredtem..

Ismeretlen

azt álmodtam hogy egy sötét szobába ébredek!de aztán elaludtam és arra kelek ,hogy mellettem alszik bill.gyorsan elcsúsztam és reggelig néztem.aztán rám tört egy vágy és fogtam egy gépet és lenyírtam a haját(nem kelt föl).De a végénél fölkelt.és elkezdett sírni kopaszon én meg oda adtam neki a haját.tiszta ideges lett és elkezdett kergetni a hotelban .de eltűnt én nagyban megyek amikor kiugrik és rám ugrik és ott tapiz.(de akkor már volt haja)lerángtam magamról és ennyi

Ismeretlen

ÉN azt álmodtam hogy Tom sétált az iskolánk elött és odafutottunk hozzá és cukin nevetett!:)

BUÉK with Meloddy!^^

2012-01-01T19:20:00.013+01:00

Húh, az új év nehézkesen megindította bennem mind az örömöt és a felejthetetlen érzés tetőpontját. Az év utolsó napját, gondolom nem ér meglepetésként, de a legjobb barátnőmmel töltöttem. Kezdjük akkor a mese kezdetét, de nem a megszokott ,,hol volt, hol nem volt..." monológgal. Minden a buszmegállótól a haza fele menetben kezdőzött, s mint az minden alakalommal megnevetett, ahogy barátnőm esetlenül megbotlik bármiben, annál jobban éreztette velem, hogy valóban szüksége van rám. Beérve a már megszokott házikómba, telepedtünk le a gép elé TH-s vidiket fürkészve. Rendszeresen feltűntek nem látott videók a bandáról, ami néha kicsit kétségbe is ejtettek. Viszont most nem ez kerül fő témába... A hagyományos Cola mellett határoztuk el, hogy megnézzük a Csizmás Kandúrt, amit újra és újra megnézve sem un meg az ember egy hamar!^^ Hamarosan 21.00 lett, mikor Msn-en felbukkant Meloddy egyik gyerekkori barátja, akivel hosszú órákban webkamozva csevegtünk. Egy sör bónuszban, Bo peep bo peep tánc, néhány vicces videó, miután a falúba mászkálva csodáltuk a tűzijátékokat. Ide-oda csámborogva kerestünk alkalmas helyet, hogy táncra perdüljünk, de a részegek nyálcsorgatása valahogy elvette mindkettőnk kedvét ettől. Aztán go haza....újból a gép előtt, persze meglepetésként két ismeretlen hapsival kamozva. Elég furcsa személyiségek voltak, de fő, hogy jó fejek. És ez így ment hosszú órákon át 7.00-ig. Bizony 7.00 óráig. Tudom, hogy nem hihető de az alvás sem volt fenékig tejfel! Össz-vissz 14.00 óráig tudtunk aludni, mivel Meloddy-nak 15.42 volt utolsó közlekedési kapcsolata. Gyorsan ,, megreggeliztünk" majd el is indultunk, mire váratlanul ott ahol eddig mindig lehetett átjárni, most kapu választotta el. Irigylésre méltóan kezdtünk kutya futtában szaladni egy nagyobb kört leírva, de végül a buszt is elértük. S a Happy Endet záró jelent épp a buszon választott el minket, pont úgy mint a találkozásunk! Köszönöm az emlékezetes napokat Meloddy, és a lelkes olvasó webböngészőknek is amiért ebben az évben - vagyis 2011 - is figyelemmel kísértek ezt a blogot! =)

Lotte

Senki sem tökéletes ;)

2011-12-29T19:15:00.003+01:00

Tartja a mondás, hogy "senki sem tökéletes" - ez alól a Tokio Hotel sem kivétel. Mi sem bizonyítja jobban, mint a sok funny moments-es vidi fent a youtube-n! És ez, amit ma találtunk Lotte-val... a Muppets féle Mahna-Mahna feldolgozása TH-módra! Az eredeti szám némi képp felgyorsított változata. De talán ismernetek kéne az igazit is, katt ide: The Muppets - Mahna Mahna :D

Jó szórakozást. Ez fergeteges lesz! ;)

A részt Lotte hamarosan hozza! ;) Minden jót - és ha idén már nem futnánk össze előre is BUÉK 2012!!! *.*

2011-12-25T14:00:00.002+01:00

Special***rész

Bill szemszögéből

{ Több kevesebb?

Még a hófedte táj csodálatos látképe sem tudta kellően elterelni a figyelmemet a hidegről. Fáztam. De nem ez aggasztott a leginkább - hanem pusztán az, amikor megláttam, hogy Tom ezúttal kizárólagos alapon Miya felé vette az irányt. Lehet a féltékenység nem épp egy jó és tiszta dolog, de nem tudok ellene tenni. Inkább gyorsan álrébb vonszoltam magam szorosan a palánkba kapaszkodva (nehogy még véletlenül is elessek és beégjek ezelőtt a sok ember előtt) és lassan tudtomra jutott, hogy a havazás nem tesz kifejezetten jót a hajam tökéletes formájának. Aggodalmam csak hamar kiült az arcomra. Mi lesz ha begöndörödik?! - és már kerestem is a tekintetemmel egy megfelelő zeg-zugot, ahol elrejtőzhetek a kártékony nedvesség elől. Még mielőtt betérhettem volna az általam kinézett bódéba, ahol egyenlőre senki sem ácsorgott hamarosan Gustav keze nehezedett vállamra.
- Bill! Befagy a seggem.
- Azért jöttél ide hozzám, mert ellenállhatatlan késztetést éreztél az iránt, hogy ezt megoszd velem? Ha tudni akarod én sem érzem magam máshogy.
- Neked meg mi bajod van? Pokrócot reggeliztél?
- Micsoda?
- Tapló! Inkább elmondhatnád mi bajod.
Persze Gustav jó ember ismerő, és mindig tudja, ha valami nem okés, de ez igen rövid hosszútávon meglehetősen irritáló! Végülis megfontoltam a választ - de kénytelen voltam az igazat mondani.
- Kicsit még bánt ami Miyával történt...
- Persze. Ez már így világos! De nézd: tudom, nem vagyok épp jó vigasztaló egyén, sem pedig lelki támasz, de azt javasolhatom, hogy nyisd ki a szemed. Nem csak Miya létezik, vannak más lányok is.
- Na persze. Kösz.
Lesütöttem a szemem. Megveregette a hátam és tovább suhant. Továbbra is a palánkba kapaszkodva érkeztem el előbb kifigyelt száraz viskóm felé - de már nem állt üresen. Kipirult arca csaknem egy színkavalkádon volt hajszínével, ami ugyancsak vörös. Barna szemeit úgy rebegtette jobbra-balra tekintve, mint egy kiskutya. Nem igen tudtam eddig megfigyelni milyen aranyosan tud nézni, mert többnyire csak magammal és Miyával voltam elfoglalva - sokkal inkább magammal, ezt be kell ismernem... - de most itt van előttem. Viszont valamiért mégsem akarok odamenni hozzá... dehát hiába pásztázom a pályát jobbra-balra, sehol egy üres placc. Kénytelen-kelletlen siklottam a kori pálya végére és vettem le korcsolyámat, majd tértem oda Nataliehoz. Azért az udvariasság mégis beszélt helyettem:
- Szia Nat! Bejöhetek ide hozzád?
- HOZZÁM??! Má-má-már hogyne.
Talán megijeszthettem, mert kissé zavartan rezzent pillantása rám, ami csakhamar dadogásban tört elő belőle. Elmosolyodtam és betértem mellé. Aztán mégiscsak előtört belőlem a panaszkodhatnék.
- Most nézd meg! Hullámos. Ahh. Ezt nem akarom elhinni! Pedig mennyit szenvedtem... izéé... szenvedtél Te vele!
- Annyira nem sokat.
Válasza igen tömör volt. Sosem tudtam figyelmemen kívül hagyni, hogy amikor hozzá beszélek mindig fülig pirul és igyekszik csukva tartani a száját, mert fél, hogy sok hülyeséget fog fecsegni - de ez nem igaz. Sokat beszél ugyan, de nincs ember, aki nem szeretné hallgatni. Kezdve Miyával! De ő meglehetősen edzett ebben a témában, csak mikor Natra rátör a szófosás, mindig megjegyzi magának, hogy "már megint kezdődik" - és tessék! Ismét csak rá gondolok. Jobb lenne, ha már szüneteltetném a Miya irányzatú gondolkozásomat! Inkább megtörtem a kínos, lassan 20 másodperce tartó csöndet Nat és köztem.
- Na és? Hogyhogy nem vagy a jégen?
- Ó, hát... tudod már eleget voltam!
- Én még nem is láttalak.
- Lehet, hogy akkor pont te nem voltál jégen mikor én voltam!
Ismét mosollyal nyugtáztam a vöröskéből előtörő szóáradatot, mert én egyet kérdezek ő háromszor válaszol, négy féle képpen, de a történet ugyanaz, csak máshogy elmondva. Ezért nem akartam belefolyni! Most szívem szerint inkább kihívtam volna egy kis csúszkálásra a pályán, de valamiért mégsem tettem... meg is van miért! Két ok: nem akartam Tomot Miya közelébe látni, de legfőként nem akartam még göndörebb séróval a nyilvánosság elé keveredni. Bár meglehet, hogy még úgyis tetszenék mindenkinek... - most kivételesen Natalie szólalt fel:
- Esik a hó!
Sóhajtottam egy keserűt, majd igyekeztem továbbra is az arcomon tartani azt az ellenállhatatlannak nevezett mosolyt. Nem válaszoltam, csak biccentettem. Aztán tovább beszélt!
- Figyelj csak... ha már úgyis itt vagyunk, és senki sincs itt rajtunk kívül, kérdezhetek valamit?
Na erre nagyot nyeltem. Valamiért a "kérdezhetek valamit" résznél kissé megingott az egyensúlyom, mert azt hiszem van egy olyan érzésem miről is akar kérdezősködni. Már éreztem, ahogy a pulzusom megugrik egy kicsit, és a vérnyomásom felszökken, de a válaszom ez maradt:
- Hogyne!
- Remek. Nos izéé... tudod mi öö... amikor kihallgattunk Miyával titeket Tommal...
Szemeim hirtelen kipattantak és egy kisebb harag érzete társult csodálkozásomhoz:
- Ti kihallgattatok minket??!
- Hát szerinted miért jöttünk el?
- Ó, tényleg. Így már mindjárt más...
- Na ugye... szóval...
Mire elkezdte folytatni már azon kattogott az agyam, hogy hogyan is kerülhetném ezt a borzasztóan kínos témát, de semmi ötletem nem akadt, hiába néztem körbe-körbe.
- Szóval?
Vágtam közbe egy késleltető kérdéssel, de Natalie erre már folytatta is. Jézusom, tényleg arról akar kérdezni amire én gondoltam! Ó, ne...
- Tud-tud-tudoood... kicsit furán jött le, mikor Tomnak rólam áradoztál... ehem. Szóval: miért is... ??
Kapva-kaptam az alkalomnál, amikor elkaptam a pillanatképet miként Gustav elcsúszik a jégen, és magával rántja Georgot is... rögtön közelebb léptem Nataliehoz, és odamutattam a helyszínre - mire ő kicsit álrébb csusszant.
- Nézd csak, Nat! De bénák... hahaha!
Nevetésem kissé erőltetett összhatást érhetett el Natalie fülébe jutva, mert rögtön furcsálló tekintettel ajándékozott, majd újabbat sóhajtva visszakanyarított az eredeti témához. Miért ilyen kis kíváncsi??!!
- Aha felettébb. Na szóval: komolyan mondtad azt, amit mondtál Tomnak?
A kérdés így máris kellemesebben hangzott, mint azt először fel akarta tenni. Szerencsémre bizonyára elfelejtette, hogy hogyan is akart kérdezősködni ez ügyben. De a vér csakhamar az arcomba szökött, és megrögzötten néztem a kis jégkocka darabot cipőorrom előtt. Őszinteség, Bill! Gyerünk...
- Nos háát... valóban komolyan mondtam!
- Komolyan??
Arcára kiült a lelki öröme, és egy széles vigyorban bontakozott ki. A kezdetektől fogva tudtam, hogy belém van zúgva (mint bárki más), de azt még álmomba sem hittem volna, hogy ennyire súlyosan. Egy "komolyan mondtam" után is képes mérföldekkel a fellegekben járni... valóban ilyen hatással vagyok az emberekre? Ez most adott egy lökést az egómnak.
- Nem szeretem ismételni magam. Igen! Komolyan beszéltem akkor. De ez nem volt mentség arra, hogy ti ketten csak úgy lelépjetek!
- Sajnálom.
- Jó, végtére is semmi gond, csak apád majdnem kinyírt engem!
- Bocsi.
- Persze-persze, ilyenkor már sajnálkozhatsz is, mert nem teneked volt halál közeli élményed...
Talán későn kaphattam a fejemhez, mert meglehetősen ijedt arcot vágott, ami keveredett némi bánat kompozícióval is. Ó, a faszom...
- De ne sajnáld, Natalie... már túl éltük! És hidd csak el... valóban el is mentünk utánnatok!
- Na és Miya?
Ezúttal ő döfött át rajtam. Erre már a vigyor lerohadt az arcomról, és bánatosan fordultam a kíváncsi Natalie felé. Amikor ránéztem gyorsan elkapta a fejét, és méllyen elpirult.
- Hát öm... megértem ha így érez!
- Dehogy így! Vagyis na...
Értelmetlen gagyogására én is kíváncsi lettem, mert Natalieból talán ki tudom szedni, hogy Miya tényleg így érez e irántam... jó! Kezdjünk bele... - és már igyekeztem is minnél csábosabban elmosolyodni! Natnak ennyi elég is volt.
- Akkor mit érez irántam?
- Hát jó. Megpróbáltam eltérni, de látom nem tehetek ezellen semmit. Tudod Bill: amit Tom mondott színültig igaz. Sajnálom...
- Te sajnálod?
- Most mi mást tehetnék?
- Jó. Én mondom megértem Miyát...
És már ismét elfintorodtam. Bánatos tekintetem ismét a havazásra terelődött és külömböző emlékképek kavarogtak fejemben - többnyire Miyáról, de meglepődésemre Natalie-ról is. Ezek pedig kissé elterelték ezt a szomorúságot, de nem tartott sokáig mire visszatérni óhajtott a lelki depresszió. Csak aztán Natalie rögvest belefogott a vigasztalásomba:
- Ó, Bill. Ne aggódj! Nincs semmi baj! Te nagyon... nagyon helyes fiú vagy... irdatlanul helyes! Tuti lenne még más lány is, aki szíves-örömest lenne a Te barátnőd...
Ez persze megint csak növelte az egómat. Erre őszintén vigyorogtam, és némi csalafintasághoz folyamodva igyekeztem kiforgatni a lány szavait...
- Na és például ki?
- Ööö...
Szinte átéreztem, amikor beleveszett a tekintetembe. Jó érzés, hogy ilyen hatással vagyok az ellenkező nem egyedeire! Már nagyon vártam, hogy kibökje az általam várt választ és így újból rákérdeztem, némi képp akaratosabban:
- Na, de kicsodának, Natalie? Válaszolj kérlek!
Teljesen zavarba hoztam. Ám mikor már éppen kibökte volna a kicsit sem átgondolt választ - amibe talán az általam várt válaszok is benne voltak - hirtelen Miya robbant közénk. Kétségbeesett arccal fordult hol Nathoz, hol hozzám... szaporán vette a levegőt. Kitekintettem a jégre. Tom megérkezett! És Miya is? Ohh.. vajon mit csinált vele? Mármint Tom Miyával.
- Natalie! Úr Isten. Képzeld!
Ekkor kapcsolt, hogy én is jelen vagyok:
- Öhm... Bill? Nem gond ha Nataliet elrabolom tőled egy 10 perc erejéig?
Hát mivel nem mondhattam neki, hogy "bocs, de gond" így inkább újabb mosoly körítésében bólintottam neki. Ez lehet akár két értelmű válasz is, szóval azért megneveztem a fejemben futú pár betűs monológot:
- Á, dehogy.
Két perc sem kellett, amikor Miya elkapta Nat kezét, és magával ragadta. Natalie integetett nekem... hát ez teljesen kész: úgyfest valóban bárkinek el tudom csavarni a fejét. Remek!

2011-12-24T21:44:00.007+01:00

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!^^ Köszönjük az elismeréseket és, hogy türelmesen gubbasztottak a gép előtt a részeket olvasva. Tiszteletreméltó, hogy ennyien oda vannak a történeteinkért. Persze ez kölcsönös a tiétek iránt is, hiszen mindenkiben van író erkölcs, csak mélyen megbújik. Nem késő soha tollat ragadni, ez esetben a népszerűbb verziót választva, a billentyűzethez nyúlni! Tényleg köszönjük minden elismerő bókot és látogatást. Kívánunk nektek boldog karit és boldog új évet!^^ <3 We are the "Blog manager's"!xD

2011-12-22T16:39:00.003+01:00

Special***rész

Tom szemszögéből

{ A csók(ok)?

Milyen jó dolog is az, ha még a kisujjamat sem kell megmozdítanom ahhoz, hogy valami közös programon okoskodjak. Be kell hogy valljam, Cassandra napról napra egyre szebb a szememben. Noha, én nem vagyok az esete, jól tudom, de egy körre azért bevállalnám.
- Akkor korcsolyára fel, skacok! - buzdítottam a többieket az indulásra. Jelenleg semmilyen ösztönző szót nem kellett volna beiktatnom, mivel a banda nagy része el is iramodott a turnébuszhoz. ,, Nah szép!" Majd én is nagy sietve csatlakoztam hozzájuk, de egy kacér kacsintás még simán futotta az időmből amit persze, Cassandrának ajándékoztam. Kiérve udvarias énemet mutatva, - ami teljes mértékbe nem vall rám - engedtem előre a lányokat a buszba. Kaptam csodálkozó és ellenszenves pillantásokat, hideget és meleget egyszerre. De nem igen foglalkoztat. Az viszont tényleg zavaró, hogy alig néhány szavas mondatok után a banda újból visszaszerezte a jól megérdemelt ,, trófeáit". És még milyen szép trófeáit. Hála Nat anyjának. Folyton eljátszók a gondolattal, ami nagy részt a perverz vágyaimat taglalja Miyával és Natalieval. Hmmm...
- Neked meg mi bajod van?! - vágta a fejemhez Miya a gátlástalanságot gerjesztő nézésével.
- Nekem aztán semmi.
- Nem úgy tűnik! - talán a túlságosan elábrándozott gondolataim keltették fel az érdeklődését. ,, Vajon mikor adja be a derekát? Csak egy szavadba kerül, cica!" Újból elkalandoztam. Miután elmében részben kielégültem ,,úgymond", hamarosan meg is érkeztünk a helyi sport csarnokhoz aminek a tetején hívogatott a korcsolya láz illata. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy mennyi ártatlan és szégyenlős lány várja, hogy teljes élet nagyságban megjelenjek előttük. Vagy talán mást akarnak? Én biztos, nem érembe ennyivel.
- Most mit csináljak!? A francba, nem tudok korcsolyázni! - siránkozott a fülembe Bill.
- Tököm tudja! Én mindenesetre tudok, és ez a fontos.
- Kösz Tom!
- Szívesen máskor is! - vigyorogtam bele a képébe. Közben átszáguldottunk az épületbe, ahol igazán készségesen ellátták az embert amire csak szüksége volt. Kár, hogy testi kielégítésre nem specializálódtak. A többieket követve én is átvedlettem a 41 cm-es korcsolyámba, aztán jégre is léptem. Nah igen, szemei azonnal körbe járták a ,,felkínálkozó" terepet, és volt min agyalnom rendesen. A sarokban egy szőke hajú lánnyal szemeztem, majd a jégre beérkező barna hajú ismeretlennel is. Irigylésre méltó szabadságomat most semmi sem korlátozta. Kezdetben azért Nat által visszafogtam magam, de most pillanatnyilag nem vagyunk olyan "jónak" nevezhető kapcsolatba egymással. ,, Imádom, hogy azt színlelem hogy szingli vagyok!" Mosolyodtam el magamba, miközben a banda és a lányok is felzárkóztak a jégre. Bill és Nat esetlen botlásai nevetségessé tették önmagukat, míg a többiek lassan belerázódtak a gyakorlatba. Most viszont a többi ismeretlen lány tekintettét kiütve, ismerős személyre ragadt a szemem. ,, Bámulatos!" Fantáziáltam Miyára pillantva, miközben ő magabiztos köreit korcsolyázta. ,, Milyen szép is lenne, ha engedne a szíjon legalább annyit, hogy hozzájussak azokhoz az érintetlen idomokhoz." Gondoltam, miután rögtönözve kitalált stratégiám hozzá vezetett, amit ő látványosan figyelmen kívül hagyott.
- Csatlakozhatok?
- Mi van? Talán Nat nem áll szolgálatodra?! - reagálta le cinikusan.
- Bocs ha normálisan közeledek feléd!
- Senki nem kért rá, hogy itt mézes-mázaskodj nekem!
- Miért nehezíted meg ennyire a dolgokat? - tértem rá konkrétan, kezemmel hezitálva őt a korcsolyázásában.
- Tom. Nincs túl sok kedvem hozzád. És most ha megbocsátasz, szeretném egyedül róni a köreimet! - jelentette ki egyre eltávolodva tőlem, ami még inkább fokozta bennem elégedetlenségemet. Mostanra minden lány a lábaim előtt heverne, főleg úgy, hogy én kezdeményeztem elsőnek, de Miya teljesen más tészta. Annyira elérhetetlen és furcsa személyiség. És pontosan ezt szeretem benne. A legnagyobb dilemmát viszont, az jelentette, hogy hogyan próbáljak elcsábítani egy olyan hasonló személyiségű lányt, mint Miya? Gyors röptéjű bókokkal vagy lassú tempóval? Őszintén vagy egy kissé hamisan? Fogadalmam sincs, de nem hátrálok ettől a feladattól, még ha a helyzet reménytelennek is látszik. Így hát valami észerő cselekvéshez folyamodtam. Újra megpróbáltam szóra bírni, de most nagyobb átéléssel és merészebb hangnemben a korábbitól. De gyakorlatilag ez teljesen másra sikeredett mint gondoltam. Eszeveszett lábtechnikámba még az is elfelejtődött a fejemből, hogy hogyan is kéne valahogy lefékezni, mielőtt még durván karambolozok valakivel. És baljós előjeleim percre pontosan érkeztek. Azonnal leterítettem az előttem lébecoló személyt, aki természetesen Miya volt. Persze ez még csak ízelítő, a java innentől kezdődött. Mert abban a másodpercben valami más is rögtön szemet szúrt. Még pedig az, ahogy a gravitáció hatására Miya ajkaira tapadtak az enyéim. A döbbenetet sugárzó Miya rohamosan arcpózt váltva vette véget a nyelvesnek nem mondható csóknak. Igaz, engem is meglepett de nem a tett hanem az eszköz. Mert még az az igazinak sem nem nevezhető smaci is kiváltotta bennem azt az izzást, amit sokáig nem bírtam türtőztetni magamban.
- Miya!! A csókod! - ráncolta össze a homlokát szavaimon, újból felvéve velem a szemkontaktust.
- Tom!! Kérlek...ne! - előreláthatóan mondogatta, miközben én egyre csak közeledtem és közeledtem felé. Újból megtörtént, előzőhöz képest most már szándékosan. Gondolataim valóság hűen tükröződtek az ajkán, majd a nyelvemmel némi próbálkozás után beférkőztem oda ahol Bill is köz kívánt vendég volt. Éreztem szapora szuszogásait levegő után kapkodva. Láttam lassan elernyedő szeme alatti ráncait, nyelvét pedig lassan az uralmam alá vontam. Csodálatos egy érzés! Semmihez sem fogható volt vele csókolózni. Érvényesített egy indulatot bennem, ami soha nem akart eltávozni az ajkairól. Más volt mint Nattal csókolózni. Habár az akaratosságom határait súrolva Miya valahogy mégis megingatta a cselekvésemet, és egy cseppet sem habozva ágyékon rúgott.
- Már megint! - terültem el a jégen a férfiasságomra mért ütéstől. Fájdalmas ez egy korombelinek, akinek még megannyi dolga van ezzel az isten áldotta eszközével. Így hát szabad utat adva menekült el előlem Miya is, míg én küszködtem a fájdalmaimmal. Mégsem tudtam nem arra gondolni, hogy megcsókoltam. Persze a farkam is fontos, Miya pedig közvetlenül a második helyen állt. Van benne valami ebben a "lassú megközelítés" monológban. Legközelebb majd így futunk neki, reméljük akkor több sikerrel és kevesebb veszteséggel vagy inkább ágyékon rúgással. Semmiképp nem szeretném ha ez a szaporodásra késztető szervem szívná meg. Úgy szintén nem, hogy Miyánál még be sem vetettem. ,, Hogy én milyen rossz fiú vagyok!" Látványos szenvedésem Georgot küldte segítségnek, nem mintha a legjobbak közül jött volna. Akkor sajnálatos módon vele is bekellet érnem. Lassan lábra állított, közben én próbálkoztam kicsit enyhíteni a kínzáson a jól bevált és nyugtató agyék masírozássommal. Mintha egy perzselő bottal égettek volna "azt" a bizonyos szervemet. Mindeközben az szintén rossz érzés keltett, hogy végig kellett nézem tehetetlen állapotomban, ahogy Miya rögvest felhúzza a nyúlcipőt és elhagyja a jeget. Most az jönne, hogy utána kéne menjek? Dehogy, ezt valószínű, hogy nem tenném. Nem az én stílusom!
- Mi történt? Haver, elég erős rúgástál kaptál tőle!
- Jah, ne is mond. - fösvényen adtam választ Georgnak. Egy darabig támaszkodtam a segítségére mialatt a jégről "levakart" valahogy, utána már minden kezdett visszaállni az eredeti kerékvágásba.
- Mégis mi fene történt a jégen, Tom?
- Jaj, a fa******, véletlenül lesmároltam Miyát!
- Miyát? - húzta föl a szemöldökét Georg.
- El ne járjon a szád a többieknek!!
- Miért? Az hiszed Miya nem tenné meg?
Hallgatagan bólintottam rá.
- Nah, és mégis milyen volt? - fúrta bele arcomba Gerog barna fürtjeit kíváncsian.
- Csak négyszemközt, elárulnám, hogy nem is volt olyan rossz mint gondoltam.
- Basszus, tényleg? - izzott a szemében a már általam is jól ismert irigység.
- És mit csinálsz ha Bill megtudja?
- Hát mint eddig. Nem érdekelne a nekem szánt dialógusa! Annyival lezárnám, hogy véletlen szerencsés "egybeesés" történt.
- Ez most nem gondolod komolyan, ugye? Senki sem hinné el, hogy véletlenül történt.
- De hát így van!
- Tényleg? - arrogánsan húzta föl azt az elviselhetetlen vigyorát a ló pofájára. Néha igazán kitud készíteni ezzel az énjével, de így is igaza van. Akár tetszik akár nem, még én sem tudom meggyőzni a patyolat tiszta lelkiismeretemet, hogy akaratlanul történt az egész.
- Oké...nem volt pusztán csak a véletlen műve.
- Tudtam!! Lásd be, ismerlek annyira hogy tudjam, hogy ennyivel biztos nem érnéd be.
- És ez a legutálatosabb tulajdonságod, Georg! Túlságosan ismersz! - ajándékoztam meg egy barátságosnak szánt tockossal a fején, amit visszakézből rögtön kamatozott nekem. Ekkor tűnt fel a színen Gustav.
- Héy, Tom! Láttam a kis incidensedet a jégen! És mondhatom baromi jól szórakoztam! - kárörvendően kuncogott az orra alatt.
- Valóban? Nézzük csak, ki is az két barom ebben a társaságban akik még mindig a guminős korszakukban élnek? Hmm? - vágtam vissza nekik.
- Én kijelentem, már régóta új szintre léptem, amit ti el sem tudtok képzelni! - ők erre szótlanul egymásra néztek, én pedig szükségét éreztem annak, hogy mihamarabb könnyítsek magamon egy két kilós sárgával. Ezek után? Még jó hogy! Ennyivel igazán kedvébe járhatok a farkamnak, ha már így cserbe hagytam. A férfi mellékhelyiséghez tartva váratlanul véltem szemügyre venni Miya hisztérikus rohamát a lány mosdó előtt. ,,A fenébe is, megint ez a idegesítő bűntudat!" Nagy késztetéssel magamon léptem hozzá, hogy kérdőre vonjam haszontalan ügye-baját.
- Miya? - nevét hallva, azonnal sarkon fordult volna. Volna, ha én nem hátrálóm a menekülésben.
- Mégis mi a fenét képzelsz? Ezek után még azt hiszed, hogy megbocsátok neked?!
- Nem kértem volna semmi ilyesmit tőled.
- Akkor meg mit akarsz?
- Még egy alkalmat! - ejtettem ki elég nehézkesen. Úgy látszik a túl fűtött tesztoszteronom bátorságot adott.
- Tessék?
- Miya! Hazudnék ha nem vált volna tetszésemre a csókunk...mert szó mi szó, tényleg jó volt. Sőt, egyszerűen felejthetetlen.
- És csak ezért jöttél ide, hogy ezt közöld velem?
- Mi másért?
- Mondjuk azért, hogy nagyon sajnálod ami az imént történt a jégen! Mert te Nattal jársz, nem de?!
- Nat már lejárt lemez. Ő sem tekint már úgy rám mint az elején tette.
- Óóó...és akkor minden le van zárva? Azonnal rám cuppansz?
- Mégis, hogyan bizonyítsam be neked, hogy itt többről van szó mint puszta egy éjszakás kalandról? Bár, az is jól esne. - és akkor kaptam tőle életem első akarattal nekem szánt pofonomat. Mit mondjak? Kurvára dühös lettem egy szempillantás alatt. Agyban dőlt volna el mivel illessem kelően Miyát, hogy megtanulja mi a rend, mégis a szívemre hallgattam, először és utoljára. Ehelyett megrántottam a kezétől fogva, miután neki taszítottam a mosdó bejárati ajtajának szenvedélyes csókom közepedet. Olyan erővel és önkényesen tettem, mintha ez lett volna jól kiérdemelt büntetéssé. Egy árva levegő vételt vagy bármilyen más ellenkezést nem engedélyeztem neki, hogy jól átérezze mélységes dühömet és kívánatomat iránta. Erőszakosan ütlegelt, ami természetesen ez úttal is reménytelen bizonyult. Talán úgy érezte mintha Davidet testesíteném meg, de számára is tagadhatatlan, hogy ne élvezte volna a helyzettel Daviddel ellentétben.
- Hagyd....a...bba!!! - küszködte ki a már egyébként is elfoglalt szájpózban. Szabadulni szeretett volna. Én pedig próbáltam kiküszöbölni ezt, mielőtt még újból a farkam járná meg. Ezért lenyűgöző tapasztalattal tértem át a nyaka tájékára. ,, Hát itt van a kutya el ásva! Meg van a gyenge pontja!" Örömtelien elmosolyodtam, miközben érzékien halmoztam a csókjaimat a nyakán. Teste azonnal tehetetlen bábbá változott amint felfedeztem a titkos pontját. Értékes információt szereztem meg róla, ismét.
- Tom! - kilátástalanságot éreztem a hangján, ami persze azonnal le állított az erőszakosságomban. Bátran mondhatjuk, elégtételt tettem perverz csökönyösségemnek, ideje, hogy rá is gondoljak.
- Abba hagyom a kedvedért! De ne feledd! Egy nap, végre az enyém leszel! - súgtam a fülébe eléggé megrögzött hangnememben, míg ő továbbra is levegő után kapkodott. Belátom, túlságosan rámenős voltam vele szembe. Kezeimet lassan eltávolítottam az ajtóról, hogy adjak némi esélyt a szabadulására. És még nem is kellett volna kinyitnom a számat, rohamos gyorsasággal futásnak eredt. Majd a közepénél félfordulatot téve eltűnt a szemem elöl. Eltűnt, viszont hallhatóan bejárta a termet a visszafojthatatlan sírása. ,, Ne izgulj Tom, csak így próbál könnyíteni magán! Majd kiheveri!" Beszéltem be magamba a legjobbakat, hiába. A bűntudat újból megkörnyékezett és sejtelmem se volt, miért cselekedtem így. ,, Így elcsavarta volna a fejem? Tom, te rámenős, hiszékeny köcsög! Hát mégis beleestél ebbe a lányba?" Kezeimet a halántékomra helyeztem az ajtó tövébe leülve, majd várhatóan kezdetét vette a véget nem érő gondolat fosássom. ,, Ha ennyire jó vele csókolózni, vajon az ágyban milyen? Talán még a ruháját se kell ledobnia ahhoz, hogy orgazmust keltsen bennem? Hát Tom, csak tekints a farkadra!" Az eleinte még alaposan meggyötört test részem, hirtelen feltámadt egyenest tótágast állva mint az égig érő paszúj. ,,Félelmetes, egy ilyen kis ne bánts virág ezt hozott volna ki belőlem?" Mint egy élő jelző tábla szúrta ki a retinámat a férfiasságom, tudatva, hogy ő az igazi. Pont akkor tört rám a baszhatnék is. Szeretném egyszer megérezteti Miyával is ezt a zseniális érzést, amit most gyakorlatilag a kezemmel közvetítek. Föl és le...és ismét föl és le.
- Miya!! - tört ki belőlem az élvezet. Balszerencsémre épp akkor érkezett Georg a mosdóba tartva, és csak remélni tudom, hogy semmit nem látott az önkielégítésemből. Bár az arca nagyon rémült volt.
- Baszuss, haver!!!! Légyszi ne nyilvános helyen! - nézett körbe.
- Undorító vagy!
- Héy, te csak ne beszélj nekem az undorítóságról! - pattantam föl a földről szégyenkezve.
- Azt még elviselem, hogy a turnébuszban a pornó film előtt, de itt...nagyon gáz!!
- Inkább tedd a dolgodat! - fogtam meg a grabancától, úgy betessékelve a férfi mosdóba. ,, ****, ez de ciki!" Kutyafuttában tűntem el a színhelyről, attól tartva, hogy nem csak Gerog volt ennek szemtanúja. De vélhetőleg nem. Most már végérvényesen is kijelenthetjük, hogy perverz vágyaim immár a végét járják ez a napon. ,, Áldott legyen az ég amiért ide hívatott minket! Ebbe a majdnem "szexszentély"-nek nevezhető helyre!" Virultam ki visszatérve a jégre Gustav társaságába. ,, Nah ezt überelje valaki fölül!" Kétségtelen, hogy elértem a legmagasabb fokozatot érdeklődés téren Miya iránt. Csak azon a csókon, pontossítsunk, csókokon jár az eszem szakadatlanul.

Történelem

2011-12-22T12:00:00.000+01:00

Egy kis porfolium a valaha volt csodás Kaulitz ikrekről a múltból. Nos, mit az külsőleg is leír, Tom még a gimiben is nagyobb hírnévnek örvendett mint testvére Bill. Ez a képeken is elég nyílvánvaló. Tom mint egy tapasztalt top model, tart sexy pózt 10 kiscsaj társaságában. Kit tudja, talán már akkor szedítette a csajokat. Nekem mindenesetre nem lett volna tetszésemre ha minden egyes osztálytársnőmmel kikezdne.

Akkor itt van Bill is. Látszólag, ő nem a külső adottságaira hivatkozott, hanem inkább meghúzodott a háttérben. Milyen kis helyes! Így szerintem sokkal szerhetőbb mint a merész oroszlán sörényével. Persze az is meg ér egy százast!xD Akkor hát vessünk véget ezeknek a kínos gimis emlékeknek, mielőtt megsírva fakadok, hogy ,,ezekből" ,,azok" lettek. Hiányzik a régi énjük! :('

A Special rész már készülőben!!!^^

2011-12-20T21:20:00.022+01:00

2.fejezet; 12.rész

Natalie szemszögéből

{ Megint az elején

Megrögzött pesszimista lelkem révén már az egésznek a legelején is bizonytalankodtam pozícióm betöltésének körülményeiben, de végtére is bekerültem, mint a banda stylist-je. Furcsa és zavarba ejtő, hogy most éppen emiatt tartok hazafelé - mert végtére is, ha nem kerülök be a banda úgymond "szolgálatába", akkor mindez meg sem történik. Én sosem hittem volna, hogy a valóra vált álmom elől valaha is menekülni fogok egy furcsa, illetlen hallgatódzás végett. Nem tartottam illendőnek! De... a kíváncsiságom ismét felülkerekedett, és Miya mellett egészen biztonságban éreztem magam a külső hatások elől! És mikor meghallottam, hogy Tom és Bill miről beszélnek hatalmasat koppant a lelki világom. Tényleg megcsalt. Számításba vettem már a kapcsolatunk legelején is, de mertem remélni, mertem hinni benne, hogy mégsem fog megtörténni! Hogy majd miattam kicsit megváltozik. Hát: tényleg pofára estem! És aztán amit Bill mondott. Pontosabban, amit Tom kérdésére szánt: "nem átlagos lány". Nagyon jól esett! Pontosan ő az az ember, akitől ezt hallani akartam, hogy elhiggyem - de mivel a körítés nem preferált, így mintha meg sem hallottam volna. Tekintetem gyorsan a vállamra hajtott fejű Miyára futott és aztán már vártam, hogy mikor lesz ismerős a környék. Próbáltam mozdulni, de olyan aranyosan aludt, hogy inkább mégsem mozdultam. Köhögtem egyet (mert ettől még mindig beteg vagyok). Aztán ismét barátnőmre meredtem, aki látszólag nem is észlelte a krehácsolást... sóhajtottam egy hatalmasat, majd szaporán a tájat kezdtem fixírozni - de még továbbra sem volt ismerős a környék.
- Idióta barom.
Beszélt barátnőm álmában, amire én kuncogtam egy harsányat. Sajnos ezt már érzékelte!
- Mit nevetsz?
- Álmodban beszéltél.
- Micsoda? Pedig nem szoktam.
- Azt mondtad: idióta barom!
- Ja. Lehet Tommal álmodtam. Már nem emlékszem...
- Sebaj! Amúgy már ne nagyon aludj, mert este nem fogsz tudni...
- Amúgy se tudnék, Nat! Kicsit érdekes napom volt.
- Értem. Akkor jó... minden esetre már besötétedett!
- Ja igen, a téli időszámítás. A rövidebb nappalok és hosszabb éjszakák.
Találgatott barátnőm, amire tekintetem megint kisiklott a tájra. Valóban sötétedett és az égen sikló, sűrű felhők közül apró pilleszemek törtek elő - havazott. Milyen alkalomba vágó! Pontosan hangulathoz illő. Átlagba véve imádom a havat, de most ez sem tudta elterelni a gondolataimat. Hirtelen annyi minden előjött... a legszebb pillanatoktól kezdve, a legnagyobb botlásokig, a legszomorúbb perceken át... - és mindenhol középpontban volt - azaz voltak! A fiúk... na igen.
- Nézd csak Nat! Megjöttünk.
Hamar felismertem a környéket, amit szülőotthonomnak tudhattam, és ahol éltem világ életemben... Elköszöntünk a sofőrtől és leszálltunk. Úton hazafelé felhívtam anyumat, hogy érkezünk, de kicsit meglepődött - révén, hogy kb. egy két hónapja lehettünk itthon! Aztán tömören elmagyaráztam neki, hogy mi is történt - persze nem olyan részletesen, mint az esett. Aztán mikor elért tudatáig már a kapuban toporogtunk - és közölte velem a hírt, mi szerint egy óra múlva érnek haza édesapámmal egy alapítványi bál szerűségről, így tehát beérve a lakásba Mike kedvesnek nem mondható arckifejezése köszöntött.
- Ti mit kerestek itthon?
- Itt lakom, bazd meg!
Türelmetlenkedtem és ezt vágtam a fejéhez. Furcsa kitörésemre még Miya is odakapta a pillantását...
- De... nem úgy volt, hogy a bandával maradtok?
- De úgy volt, csak aztán kiderült, hogy benned és bennük is van némi közös tulajdonság.
Szólt hirtelen barátnőm, mire én tökéletesen egyetértve bólogattam. Mike-ot láthatólag nem nagyon fogta meg semmi ebben a témában, mert innentől kezdve még magasabb ívben tett ránk, mint általában szokta, amikor amúgy is itthon vagyunk. Így lassan mi is beljebb merészkedhettünk. Hamarosan betértünk kicsi szobánkba, és leraktuk a bőröndöket. Elnézve mindezt eszembe jutott Gustav és Georg is. Ők semmit nem tehetnek erről az egészről! Mégis, ha úgy vesszük ők is rosszul jöttek ki a helyzetből - mert elvesztettek két barátot. Szerintem soha többé nem látjuk őket viszont! Biztos nem fog csoda történni.
- Azért ne bánkódj! Én itt vagyok neked.
Vigasztalt barátnőm a jól bevált szöveggel. Gyakran mondja ezt, ha észreveszi, hogy szomorú vagyok!
- Igen Miya. És mindig is itt leszel, ugye?
Reménykedtem és a válasza egy ölelésbe burkolódzott.

***

A következő nap fél 11-ig való alvással töltődött aztán zombi érzetű lézengéssel. Én legalábbis csak tipegtem jobbról-balra, mint egy részeg élőhalott. Nem találtam a helyem, de látszólag barátnőm sem volt ezzel másként! Aztán délután meg kellett néznünk egy szappanoperát - mert eszméletlenül nagy vágyat éreztünk egy végignézése iránt - és már épp a vége felé közeledett az egész, mikor csörögni kezdett a telefon. Már éppen ugrottam volna, hogy felvegyem, de Mike megelőzött, szóval hamarosan visszaültem előmelegített helyemre Miya mellett. De közben persze nem hagytam figyelmen kívül a telefonálgatást sem:
- Ja... aham... igen.. jaja! ... Aha. Itthon! ... Tegnap. ... Jaja! ... Aham. ... Nem. ... Igen! ... Persze, ok, engem annyira nem érdekel... csá!
Igazán izgalmas volt. Mike meg sem magyarázta a történteket és ismét felment kockulni - legalábbis Miya szerint nem csinálhatott mást. A későbbiek folyamán elmentünk sétálni egyet barátnőmmel és igyekeztük kerülni "A Témát" de nagyon nehézkes volt. Nem tarthatott sokáig, mert aztán rákezdett megint a havazás! Ez kb. este 6-ig így is ment. Aztán csönd honolt a külvilágban, amit én barátnőm társaságában ide bentről pásztázhattam. Az egész nap olyan gyorsan lepörgött! Egészen úgy éreztem, mintha mindaz a sok minden meg se történt volna, hogy bekerültünk a bandához, ott dolgoztunk, összejöttünk velük stb. - ezen gondolkoztam a laptopom felett görnyedve, amíg Miya éppen egy könyvet olvasgatott szorgalmasan. Még reggel nekikezdett, de azóta már a végére ért. Rettentő gyorsan olvas!
- Na? Mit csinálsz?
- Facebook!
Lelkendezve adtam választ kérdésére. Gyakran van, hogy elgondolkoztat a tény, mi szerint az öcsémet tartjuk kocka fejnek, de én se csinálok mást, csak amint tudok géphez ülök. Akkor most mégis ki a kocka?
- Natalie, többet vagy fent, mint egész Európa!
- Azért túlzásokba ne essünk.
Mosolyogtam, mire barátnőm ezt viszonozta. Lassan letekintettem a tálca sarkában megbújó, kicsi, négy tagból álló számocskákra, és a két pontra. 22.24. Hitetlenkedve futtattam át az egész napomat a fejembe, majd kétségbe esésemben Miyára tekintettem:
- Úr Isten! De gyorsan letelt ez a nap.
- Viccelsz? Szerintem lassú és fárasztó volt.
- Persze. Aki már reggel az öcsémet ütlegeli...
- Na! Csak felidegesített, és minden előjött. Erre ő esett áldozatul! Inkább ő, min te, nem, Nat?
- Dede!
Ijedtem meg, és aztán kikapcsoltam a gépet. Miyával köztes megállapodásra jutottunk, hogy lefekszünk és alszunk. Lassan tervünk megvalósodásra tért...

***

Hajnalban valami furcsa érzés következtében kipattantak szemeim. Minden álom és bágyadtság szerte foszlott és idegesen jutott tudtomra, hogy bárhogyan is fordulok, sehogy sem kényelmes. Kitekintettem a folyosóra az ajtó ablakán át - sötét volt. A karácsonyi égők az ablakban ki voltak kapcsolva. Akkor anya bizonyára hazaért a munkából. Te jó ég! Akkor minden bizonnyal már elmúlt éjfél. Fél 12-kor ér haza, ha nappalos, és reggel 7-kor ha éjszakás. Felkaptam a telefonomat, ami ez ideig nyugalmi állapotban ült az éjjeli szekrényemen, és megnéztem mennyi az idő. Fél 4 múlt. Ez azért szokatlan - ilyenkor nem szoktam felkelni magamtól.
- Mi az, nem tudsz aludni?
Ült fel Miya saját ágyán, majd rám vetette pillantását. Kicsit megrezzentem a hangjától, mert olyan hirtelen hasított az éjszakába, hogy nem tudtam elképzelni mi az... de aztán megnyugvással töltött el, mikor észrevettem, hogy ez csak barátnőm ébredés utáni hangja. Már éppen válaszra nyitottam a számat, amikor valami hirtelen koppant odakint és elhajtott egy autó. Riadtan meredtem Miyára:
- Ez mi volt?
Kérdezgettem, de ő csak vállat vont. Aztán lassan elindult az ágya felé, de a következő koppanásnál megint ledermedt és megpördült, hogy ki tudjon tekinteni az ablakon. Semmi sehol. A következőkben egy horrorfilmeket felidéző jelenet cselekménysorát idézte, ami abból állt, hogy lassú, kimért, és óvatos lépések közeledett tartott az ablak felé...
- Miya!
- Cssssssssssss.
Csitított, mire én rácsaptam kezemet a számra. Miya már éppen elért volna az ablakunkig, amikor váratlanul az ajtó tárult ki, és anya lépett be rajta...
- Natalie, Miya? Mit csináltok?
- Elhiszed nekem, hogy semmit?
- Mintha valamit hallottam volna.
- Nyugi Cassandra! Minden bizonnyal csak egy patkány lehetett.
Tippelt Miya, amire anya eképp reagált:
- Patkány? Oké.
- Nyugodtan menj vissza aludni!
Nem hagyhattam ki, hogy bele ne szóljak. Anya mosolyogva kiment. Láttam rajta, hogy valóban fáradt.
- Patkány???
Így én.
- Igen.
- Dehát ez kívülről jött, és inkább olyan volt, mintha nekidobtak volna valamit az ablakunknak.
Magyaráztam meg kételkedésem okait, és aztán megint barátnőmre meredtem...
- Na és?
- Izé... a patkányok tudnak repülni, Miya?
- Ezek szerint.
Nyugodott bele a feltett kérdésemre, de persze ez nem az igazat rejtette magában. Ő is álmos - én is az vagyok. Ezért ennyi elég ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk aludni! Már ennyi is, na igen... - de amint Miya befeküdt az ágyába, és jóéjszakát kívánt, már megint hallottam a koppanást. Ezúttal én álltam fel és indultam meg az ablak felé. Barátnőm is hamar csatlakozott, és kettesben álltunk meg az ablakomtól kb. 2 méterre. Hirtelen egy kéz tűnt fel a palétán, és megfagyasztotta bennünk a vért. Harsányan felsikoltottunk egyszerre - majd egy ismerős, sötét bozont tűnt fel a színen. Hirtelen rám tört a találgatás, és elszóltam magam:
- LMFAO az, és meg akarja bosszulni, hogy élünk!
- Micsoda?
Szólt Miya, és hangjából lejött a szarkazmus. Igyekeztem poénkodni, de csak egy elég halk kuncogást váltottam ki belőle... ahhoz túlságosan féltünk! De aztán Miya folytatta:
- Ez Bill.
- MI??!
Visítottam, majd odaugrottam az ablakhoz, hogy kinyissam. Barátnőm megállt egy helyben és nézte, ahogy épp a hirtelen idekeveredett énekest próbáltam beszedni az ablakból, mint általában a mikulás-csomagot szokás. De barátnőm, már megint előbb rájött valamire, mint én...
- Te, figyelj már, Nat! Ez az ablak nem...
De akkor már késő volt: egy "hm?" távozott belőlem, miközben lassan kitártam a KIFELÉ NYÍLÓ ablakot??! - és Miya befejezte a mondatot...
- ... kifelé nyílik.
De már csak kijelentő mondat volt - nem kérdő, mert Bill hatalmasakat körözve a levegőben hirtelen hátrafelé bugdácsolt és természetesen a gravitációhoz hűen lepottyant. Megint sikítottunk és már Miya is odarohant az ablakhoz. Letekintettünk: szerencsére Bill puhára esett, ami puha a szemetes zsákjainkat jelentette. De legalább él! Ekkor Miya megint hozzám fordult:
- Eszem az eszed.
- Bocsi.
Panaszkodtam. Lassan elhatározásra jutottunk és mivel ebből már nem igen lesz alvás, így elindultunk lefelé, hogy felvakarjuk, ami Billből maradt - úgymond. De mielőtt még megnéztük volna - én persze biztosra vettem, hogy jól van, Miya meg annyira nem izgatta fel magát - így elindultam, hogy könnyítsek magamon, a mozsdó felé. Aminek az uta persze elvezetett Mike szobája mellett. Nála még égett a lámpa - gondoltam elnézek felé. Túl haladtam az ajtót, majd megtorpantam. Visszahátráltam, és kitoltam az ajtót. A látvány, ami elém tárult: az öcsém PSP-zik az úgymondd "pasimmal"...
- Mike? TOM???!!
- Szia Cica!
Vigyorgott, amit most kizárólag nem viszonoztam - nem, nem azért mert haragszom rá, hanem mert sokkot kaptam... lassan berobogtam és figyelmen kívül hagytam Mike művészi alkotásait, amin egy pálcika ember volt, nagy, loboncos piros hajjal, és 3szög ruhával - piros X-el áthúzva. Aztán elhaladtam egy másik stilizált ábra mellett, aminek nem piros, hanem barna haja volt... megálltam Tom és Mike mögött, kb. közéjük helyezkedve, és csípőre tettem a kezem.
- Akkor nem csak Bill van itt?
- Nem. Hanem én is, és Georg és Gustav is!
- MI??! Honnan tudtad - vagyis tudtátok, hogy itt vagyunk?
- Az öcséd értesített. Ma felhívtuk a lakásotokat, hogy megkérdezzük nem e itt vagytok!
- Mike? MIII???!
- Ne visíts már!
Csitított öcsém, mire én tarkón vágtam, és megint Tom felé fordultam.
- Miért jöttetek?
- Hogy visszacsábítsunk.
elállt, és belépett elém. Átfogta a derekam és magához vont. Már éppen megcsókolni készült, mikor elfordítottam a fejem. Mike értetlenkedett:
- Anyád! Neked van pasid?
- Az én anyám a tiéd is...
Néztem rá cinikusan, de Tom már közbe is vágott:
- Igen, van neki!
- Nem, nincs neki. Azaz nekem!
Akadékoskodtam, amire Tom kicsit eltátotta a száját.
- Micsoda??!!
Tom már megint. Megráztam a fejem, majd kicsit álrébb csúsztam, és ekkor már Miya is betévedt.
- Te meg mit akarsz itt? Engedd el Nataliet!
Kelt védelmemre drága barátnőm, és a hatás kedvéért még ökölbe is szorította kezeit. Tom elengedett. Miya folytatta:
- Mit keresel itt?
- Nos... eljöttem, mert hiányoztatok!
- És most az igazat.
Kételkedett tovább barátnőm, amire én Mike-al nevetni kezdtem.
- Bill mondta, hogy nem bírna úgy színpadra lépni, ha nem lenne jó a sminkje és, ha nem táncolna mögötte valaki egész idő alatt, hogy bátorítsa.
Barátnőm meglehetősen szánakozó tekintetett vágott a gitáros felé - későn vettem észre, hogy én se teszek másként! Kintről pedig megint csak ismerős hangok törtek utat a visszhanggal egyetemben: apa felébredt. Ó ne!
- Mi ez a lárma?!
Jött a folyosóról. Kapkodva Miyára néztem, aki Tomhoz fordult:
- Marajd itt és kus!
- Miya! Miya!
Ugrándozni kezdtem, mint az ideges gyerekek, akik tudják a feltett kérdésre a választ, de a tanár sehogy sem akarja felszólítani őket.
- Mondjad Nat!
- Bill?
- Nyitva maradt az ablak. Szerintem bejött...
- És apa hova megy?
- Jaj!
Kapta kezeit szája elé, majd egyszerre átrohantunk a szobánkba, ahol Bill már valóban bent volt. Szerencsére még apám előtt érkeztünk, így Miyával gyorsan bedugtuk az íróasztal alá. Most jött be apám:
- Valami zajt hallottam.
A shutgan már kibiztosítva ott figyelt karmai között. Mosolyogva adtam hangot magamnak:
- Semmi. Csak nem tudunk aludni.
- De ennyire??!
Így apa. Már épp levegőt vettem, mikor Bill hatalmasat tüsszentett. Nem hiszem el! Apa a pillanat töredékénél belőtt Miya és köztem az asztal alá. Erre megint felsikítottunk. Hamar legugoltunk és betekintettünk az asztal alá: Bill még élt. Furcsán neki volt feszülve az asztal lábának, így a golyó a falba fúródott. Szerencsétlen úgy remegett, mint a nyárfalevél... mekkora szerencse! Aztán apa megnyugtatott:
- Csak gumi lövedék. Amúgy is tudtam hova célzok... nem akartam lelőni!
- Nem is tudtam, hogy shutganba is lehet olyan gumi izét tenni.
Szóltam megint. Természetesen megint cikisen jött ki a helyzet. És a hangulat csak tovább nőlt, mikor Tom rémülten bejött apám mögött az ajtón:
- Bill? Élsz még?
- Ja!
Így Bill, de hangja még mindig remegett. Biztos, hogy gumi lövedék volt?

***

A következő az emlékképem: az asztalnál ülünk - Miya, Mike, Apa, Anya, a Tokio Hotel és én. Apa kissé még mindig ideges az előbbiek végett. Mi lesz még itt? Persze anya még most is csak mosolyogva tűri az események súlyát, és közben hol engem, hol pedig Miyát fürkész. Lassan vázoltuk nekik a helyzetet - MÉG EGYSZER - hogy miért is jöttünk haza, miért is nem maradtunk a fiúkkal, és, hogy a fiúk miért is jöttek utánunk. Nem épp a vártat kaptam anyától (még Miya is meglepődött):
- Nem akartok kibékülni? Akkor talán apádba is csillapodna a gyilkos ösztön...
- Mi? Nem!
Így Miya, amire én biccentettem. A fiúk történetesen egyszerre sóhajtottak. Anya viszont látszólag nem adta fel:
- Nem akartok elmenni valahova közösen, ha felkel a nap? Pl. korcsolyázni? Most van a szezonja! Hátha kibékültök.
Tört elő anyából a békítő szellem - de erre az ötletre kérdés merült fel bennem: vajon elvegyem apa shutganját, és fejbe lőjjem magam? Nem akarok korcsolyázni... utálok korcsolyázni! Más ötleted nem volt, anya?

2011-12-17T14:00:00.016+01:00

2.fejezet; 11.rész

Miya szemszögéből

{ A kihallgatás

Már szinte nem telik el úgy egy nap sem, hogy ne okozna korlátlan számú meglepetéseket. Itt van például Nat, és ahogy őt ismerve meg a nem éppen karizmatikus immunrendszerét, sejtető volt, hogy előbb-utóbb biztos, hogy elkap valamilyen betegséget. ,, A kis törékeny nem bánts virág! Ilyenkor is a legjobb formádat hozod, hmm?!" Gondoltam el magamban az ágy szélén helyet foglalva. Bántó és egyszerre humoros volt elnézni, ahogy arca felvette a szobának fal színét, miközben orra és a szeme alatti gödröcskéi piros árnyaltban pompáztak.
- Jaj, Nat! - rántottam egy félmosolyt, közben egy aggódó anya módjára tapogatni kezdtem a homlokát.
- Van némi hőemelkedését...reméljük holnapra el fog múlni.
- Jah, azt én is! - idegesen válaszolta.
- De tényleg! Mesélj, milyen volt Billel aludni? - kíváncsiskodott.
- Hát ugyan milyen? Jó volt, meg minden, csak mikor átölelte valahogy már nem tetszett a dolog, mivel a bordái majd kiszúrták az oldalamat! - újból elmosolyodtam amit rohamosan lepleznem is kellett, mivel Tom jelenléte is föl tűnt a szobában. Levegő ropogtató tekintett találkozásunk felforrósította a szoba hőmérsékletét, majd az arcuk formája is egy ugyanolyan arckifejezést ábrázolt. De muszáj volt, most figyelmem kívül tartani, mivel Nat volt most főszerepben. Viszont mikor megláttam a nem kívánt személy kezében a teás bögrét, mit mondjak, kicsit meglepett. És ahogy felkínálta Natnak!
- Tessék! - fért hozzá barátnőm társaságához, nem éppen udvariasan arrébb tologatva engem azon pár négyméteres ágyon. Mintha csak ő lenne itt a valaki. Én mélyen érő undokságomban elvetődtem onnan, mire hirtelen Natalie furcsállva kérdőre vont.
- Hova mész?
- Csak távozni akartam ebből a hü..-mondatom azonnal félbe szakadt, mikor Tom fenyegetően Nat háta mögött gesztikulált.
- Miből? - kérdezgette Nat.
- Mindegy. És meddig szeretnél ezzel a nyom... - újból elharaptam a mondatom végét, Tom újabb haragos kézlegyintései miatt.
- Vagyis Tommal? - fejeztem be finoman.
- Most hogy mondod, Miya szeretnék beszélni veled. - gyalogolt felém az ajtó bejárathoz, én pedig kedvetlenül ellenkeztem akaratával.
- Nem akarok beszélni veled! - ő ezt hallva kissé dühösen megragadta az alkaromat, miközben önkénytelenül kihúzott a szobából.
- Eressz! - róttam meg az ajtó küszöbénél, Tom pedig magam után csapta az ajtót.
- Mégis mi a fenét képzelsz?! Miért kellett tegnap célozgatnod, mikor Nat is jelen volt?!!
- Ha már te nem is szándékozod elmondani, hogy milyen egy arrogáns önző állat vagy, akkor én szívesen megteszem helyetted!
- Ne feledd az alkunkat! Ha ezt tovább folytatod, kénytelen vagyok elmondani Billnek, amit valójában érzel iránta.
- Már ne is haragudj, de Natelie ezerszer többet ér mint a drága kisöccséd!! - folytattuk a gúnyos megjegyzésünket, miután lehangoló monológunk a szobánkba erőltetett. Mérhetetlenül dühös és tehetetlen voltam ebben a helyzetben, mert akár hogy is nézzük én nem vagyok a Kaulitz ikerek anyja, így nem is fognak soha hallgatni rám, akár mit mondok. Igaz, újból visszatértem gyengélkedő barátnőm társaságában, de valami mégsem hagyott nyugodni. És az nem volt más, mint a teljesen kivehető és átszűrődő beszélgetés az ikrek szobából. Túl nagy volt a csábítás, hogy ne tudjam miről is folyik a téma, ezért irigylésre méltóan oda osontam az ajtójuk elé, és csöndes levegővétel nélkül kihallgatásba foglalatoskodtam. Eleinte Nat gátló kioktató beszédje zavart be, miután később őt is valahogy rávettem a hallgatásra. Most viszont meggyőző mondataim nem az én számat hagyták el.
- Tom....hogy teheted ezt Natalieval!! - hangzott az ajtó másik térfeléből, mire Nat azonnal odatapasztotta fülét mellém. ,,Milyen jó dolog is az, ha ketten osztozkodhatunk a büntetésen, ha valaha egyszer lebukunk!"
- Mégis mit tehettem volna? Az a rajongó azonnal rám cuppant!! - folytatta Tom.
- De azért mutathattál volna valami ellenkező hadművelet, mert azért lássuk be....Natalie sem egy hétköznapi lány. - Nat mellettem majd nem elcsöpögött örömében ezt hallva, ahogy Bill meglepően róla áradozott. Kuncogásomat viszont most meglehetősen halkra fogtam.
- Talán, Nat iránt is érzel többet? - vágott vissza Tom, öccsének.
- Dehogy...nem. - lapolgatta érzését Bill saját testvérre előtt.
- Nem hogy már!! Én pedig naivan elhittem hogy Miyába vagy belezúgva!
- De hát ez így is van!!!
- Ő viszont teljesen mást érez irántad! - kezdett bele a legkevésbé várt témájában, amit sajnos sehogy sem tudtam megakadályozni, vagy egyáltalán kikerülni.
- Ezt hogy érted?
- Hát nézzük csak....megbízható forrásból tudom, hogy ő pusztán csak ezért van veled mert megsajnált. És ezalatt az értem, hogy mivel nem kölcsönös az érzése irántad ezért kénytelen azt színlelni mintha ugyanazt érezné irántad mint te iránta. - vette végét kissé zavart mondatának.
- Nem hiszek neked! - botrányozva hazugnak titulálta bátyját.
- Valóban? Akkor légyszíves, menj és kérdezd meg az összes bandatársunkat erről, és fogadjuk, hogy ugyanezt elmondanák mint én. Mert látszólag is lejött mindenkinek, és elég furcsa hogy pont neked nem! - néma csönd. Bill valóban elgondolkozott a dolgon, míg én és Nat teljesen letaglózva arra a döntésre jutottunk, hogy félbehagyjuk ezt a szélhámos viselkedést. Barátnőmmel egyetembe betértem a szobánkba, majd várhatóan kijelentettem neki.
- Haza kell utaznunk! - feleltem nyíltan, mire ő szokványosan megdöbbent szavaimon.
- Miért?
- Nat! Hisz nem hallottad? Ez a két álszent testvér szövetkezett egymással, és bármennyire is szeretném, hogy maradjunk, mégsem tehetjük. Mert ezeknek igen nagy következményei lesznek, és ettől akarom magunkat megkímélni. - Nat semmit szólva, egyetértve bólintott egyet, közben magára erőltette a gyors szedelőzködést, beteg állapotában. Én is ugyanígy tettem, és mikor a bőröndjeink is megteltek, hangtalanul útra keltünk. Át a folyóson, majd a turnébusz kijáratához. Ám váratlanul, nem vettük számításba, hogy még két banda tag is tartózkodik a buszban, ezért kínosan rögtön kérdezősködni kezdtek felőlünk.
- Ti hová mentek? - érdeklődtek kánonban.
- Ööö.. - gondolkozott Nat valamilyen hihető magyarázaton, de én ezúttal is megelőztem benne.
- A Mc Donald's-ba!
- Börönddel? - kérdezte gyanakvóan Georg.
- Hát...izéé, bespájzolunk egy hétre a kajából! - felelte Nat, én pedig teljes reménytelenséget éreztem a levegőben. Viszont nagy meglepetésemre, pont az ellenkezője történt, így hát a két banda tag helyeselve rábólintott az egészre. ,, Te jó Isten! Ez akkor azt jelenti, hogy náluk ez természetes?!" Vigyorodtam el magamban, amit Nat is látszólag folytatott. Nos, hát így történt, hogy pillanatnyi örömünkben, amit Gustav és Gerog naivsága és butasága okozott, hagytuk magunk után a bandát. Egyenest egy taxit leintve, navigáltuk a sofőrt a repülő térre. ,, Még, hogy az németek milyen jól értesültek, ha még a saját repülőterüket sem tudják hol van!!" Nagy időeltolódásba el is értük a végállomást, mivel csak egyetlen egy járat állt rendelkezésünkre, hogy felszálljunk rá. És csodának csodájára, nagy lébecelésünkben elértük a szülővárasunk egyetlen délutáni járatát. Teljes siker. Mégis valahogy megszállt a bűntudat, hogy szó nélkül ott hagytuk őket. Talán ez lenne a helyes, vagy épp másként kellett volna hozzá fogni, de azokban a percekben még gondolkozási időm is aligha volt. Csak spontán arra gondoltam, hogy mi lesz ezután, pedig jól tudtam, hogy nem lesz vidám következménye. Most, hogy Bill tud mindent Tom által, így reménytelenek éreztem azt, hogy mi továbbra is belekerüljünk a keretbe. Igaz, mi nem csak kapcsolati együttműködésbe voltunk, hanem szakmaiba is. De ez legyen a legkevesebb. Hisz, úgyis találnak nálunk sokkal jobb, dögösebb és naivabb táncost vagy sminkest. Az a nagy erővel megszerzett álmunk pedig gyors szakadásba kezdett amit Nattal egyértelműen is kiadtunk sírásunkkal. Ő is ugyanúgy érezte bűntudata sugallatát mint én, majd a vállamnak dőlve morogta el sajnálatát.
- Sosem gondoltam volna, hogy pont így fog végződni majd. - könnyeztem meg mondatát.
- Én sem. - elkeseredve idéztem fel magamnak az átélt perceim a bandával, miután a hosszú órás utazást átadtam az álmaimnak. ,, Hát ezt szánta volna sors? Mikor már hemperegtünk az örömben és dicsőségben, hirtelen cserben hagy minket? Vajon a túlzott érzelmes vágyak okozták vagy a mérhetetlen telhetetlenségünk? " Mert védelmünkre szóljon, hogy mi csak munka lehetőséget akartunk mellettük, de azt végképp nem, hogy szerelmi szálakat is elindítsunk. Mostanra teljesen megkérdőjeleződött bennem, hogy ki kiért van úgy oda. Bill többször is hangoztatta, hogy engem szeret, mégis titokban lehet, hogy Natot. És mi a helyzet Tommal? Tom egy kiszámíthatatlan személyiség, de valahogy az jön le nekem mintha velem többet törődne mint saját barátnőjével. ,, Lehetséges ez? Amik megvoltak írva, most váratlanul fölcserélődnek? És ha igen, vajon ez hosszútávon milyen beteljesülést fog okozni? "

Interjú Tommal

2011-12-16T21:58:00.011+01:00

Sziasztok!
Most egy interjúval érkezem, amit még a napokban találtam mikor kerestem egy képet Billről. Ja igen: Billről kerestem egy képet, de helyette csak egy cikket találtam Tommal! xD Állítólagos alapon a hivatalos fanclubról van, de én itt találtam: http://tokioh.hupont.hu

Jó olvasást! ^^ A rész meg majd jön ;) pussyy: Meloddy

Mikor voltál utoljára moziban, és mit néztél meg?
Tom: A Pókember 3 volt és együtt néztük meg.

Mit kellene adni neked ahhoz, hogy felvegyél valamit Bill ruhái közül?
Tom: Eltudnék képzelni valamit Angelina Jolieval. Nem, ez non-sens. Soha nem venném fel Bill ruháit, és őszintén szólva nem hiszem, h akárki is szeretne engem azokban látni.

Ha lenne barátnőd titokban tartanád vagy elmondanád mindenkinek?
Tom: De hát én mindig a barátnőimről beszélek, nem? Mindig akad 1 vagy 2, de mindig csak egy napra...

Gondoltál már arra, hogy levágasd a rasztáidat?
Tom: Most nem gondolok rá, de ha le akarom őket vágatni akkor le is fogom.

A barátaid és a családod nem mond semmi arról, hogy te állandóan a szexről beszélsz és nyíltan felvállalod, hogy groupikkal éjszakázol?
Tom: Miért mondanának akármit is? Más szülők azt akarják, hogy a gyerekeik beszéljenek erről, és ebben én nem fogok hazudozni.

Hogy lehet téged felidegesíteni? Mivel lehet a legjobban az idegeidre menni?
Tom: Nem lehet könnyen felbosszantani. Azt hiszem csak egy ember van akinek ez sikerülhet. Ez a személy pedig 10 perccel fiatalabb nálam és a neve B-vel kezdődik. Nem tudom megmondani, hogy ő hogyan csinálja.

Csináltatni fogsz majd tetoválást, vagy egy új piercinget? Ha igen hova?
Tom: Nem tudom elképzelni, de meglátjuk mit hoz a jövő…

Meg fogod mutatni valaha kiengedve a hajadat a rajongóidnak?
Tom: Biztos vagyok abban, hogy ez a másik dolog amire senki sem kíváncsi. Akit pedig mégis érdekel annak követnie kell engem a fürdőkádba...

Mennyi gitárod van? Van nevük?
Tom: Nem igazán tudom, hogy mennyi van… Nagyjából 20 lehet, de nem adok nekik nevet. De Georg az övét Mr. Sandberg-nek hívja. Ő az egyetlen barátja.

Mesélted, hogy Billel gyakran álmodjátok ugyanazt. Mi volt az eddigi legrosszabb /legszebb/ legfurcsább álmod?
Tom: Asszem ez az első kérdés amire nincs igazán válaszom. Ez azért van mert egy idő után elfelejtem az álmaimat...

Mi volt az eddigi legaljasabb hazugságod?
Tom: Én sosem hazudok! Remélem ezt mindenki tudja!

Szívesen emlékszel az iskolára, az iskolai kirándulásokra és a hasonló dolgokra? Ha igen, mi volt közülük a legkülönlegesebb számodra?
Tom: Csak egy kirándulásra mentem el. A többin betegnek tettettem magam. Nem szeretek visszaemlékezni a sulira. Utáltam! Az iskolai kirándulások csak különféle változatai voltak a borzalmas iskolai napoknak. Sok barátnőd lehetett, ez volt az egyetlen pozitív rész.

Vannak szokásaid? Beszélsz álmodban, vagy ilyesmi?
Tom: Talán beszélek álmomban.. Nem igazán tudok mit mondani… a többieket kellene megkérdezni erről. Egyébként szeretek dolgokat különböző helyeken hagyni.

Van olyan vágyad amit szeretnél, hogy valóra váljon vagy, ami tökéletesen boldoggá tenne?
Tom: Én igazán boldog vagyok… Valahányszor beszélek egy álmomról az olyan hülyén hangzik, de azt kívánom, hogy ami most van az sokáig így maradjon, és hogy minél több országot bejárhassak a fiúkkal.

Mi jár a fejedben 1-1 koncerten mikor grimaszolsz?
Tom: Grimaszolok? Azt hiszem mikor zenélsz elemedben vagy, és nem tudod kontrollálni az arckifejezéseidet. Nem gondolok semmire… csak játszom.

2011-12-13T17:20:00.003+01:00

2.fejezet; 10.rész

Natalie szemszögéből

{ Akadály tényező

Amióta ismerem azóta csak a baj van vele. Már a kapcsolatunk az egésznek a legelején is csöpögött a drámától, de ez mostanra egy tragi-komédiába torkollott... bár az sem normális, hogy napi szinten csak civódunk és a konfliktus megy köztünk, amit a végén vagy ő lapít el vagy pedig én... de többnyire ő! Mindig ki tud találni valami kifogást, és ez igen rövid hosszú távon unalomba bocsátkozik. Számomra legalábbis hosszas ideig nem tűrhető. Bár a jó múltkor már elmondta nekem, hogy mellette fel kell készülnöm az ilyen kisebb - nagyobb pofonokra, de ezt nekem miért lenne kötelességem elviselni? Ó, és van valami, ami még jobban foglalkoztató sztori: hogy is keveredtem én ide? Nos... éppen a szobámban próbáltam levakarni magam a monitorról, minek után Miya látogatást tett nálam. Való igaz: ez a közel múltbeli esemény egy kezdetleges párnacsatából bontakozott ki... Szokás szerint előbb leért, mint én szoktam és mikor a lépcsőfordulónál jártam már rögtön felismertem Tom hangját, ami egy mindent kifejező "aú" volt. Aztán, minek után közölte barátnőmmel, hogy Bill "kéreti a szobájába" Miya visszavágott, ami később egy számomra igencsak érdek feszegető dialógus keletkezését fedte. A komornyikos eset után jött az, hogy "tudhatnád, mint minden volt barátnőd nevét... tényleg! annak az újnak mi is a neve?"
- Úúúj?!
Csattantam fel, mert már rögtön leesett barátnőm diszkrét célzása. Azután Tom visszaszólt neki, ami a teljes nevének kimondásából állt, majd Miya jobb híján inkább visszafordult. Bizonyára nem akarta megtudni mi lesz ennek az egésznek a vége.
- Tom, miről beszél Miya?
- Jaj semmi. Csak megint szívatni akar!
- Tom! Ismerem barátnőmet. És a hangsúlyból sem az jött le, hogy ez vicc volt!
Tom kuncogott egy harsányat, ami csak csöpögött a téma elterelésének vágyától, de én ezúttal helyt álltam - szokásomat megtagadva. Rámeresztettem egy gyanakvó tekintet szerűséget, amire ő már neki is kezdett a kis esti meséjének. Nap közben is rengeteget fájt a fejem - de most már végleg befellegzett az idegrendszeremnek.
- Van ööö... rajtam kívül... rajtam kívül még valakid?!
Dadogtam, amire egy határozott kar - összefonás volt a válasz, és egy félmosoly. Szemeit kicsire nyitotta és feltette a kérdést:
- Úgy ismersz, Nat?
- Ez most ugye költői kérdés volt??!
- Jaj, ne izélj már: te mindent elhiszel Ameliának?
- Igen!
- Ezt nem mondod komolyan. Csak poén volt! Figyelj: nem kell neki mindent elhinni.
- Soha nem hazudna nekem, és mindent elmondd! Tudom, Tom.
- Figyelj: neki hiszel jobban, vagy nekem, a pasidnak?
- Neki!
- Ez fájt. Na akkor így kérdezem: neki hiszel jobban, vagy nekem, Tom Kaulitznak, a Tokio Hotel legkedveltebb gitárosának?
- Így meg végképp neki.
Mikorra már éppen normalizálódott a hangsúlya rájöttem, hogy kamuzni próbál, így inkább igyekeztem faképnél hagyni, de utamat állta: hamarosan elém került és felszólalt...
- Szent a béke?
- Figyelj. Most hagyj. Nem érzem túl jól magam... holnap átbeszéljük!
Nem hazudtam, mert az igazat megvallva tényleg nem éreztem valami hejj de jól magam... kissé szédültem és úgy éreztem, mintha valami lehúzna a földre. Elindultam a szobába, ami most minden bizonnyal csak az enyém, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy Miya az estét Billnél tölti. - hirtelenjében megint elfogott az irigység, de hamar elhessegettem magam elől ezt a gondolatot. Inkább betértem a szobába és begubóztam a takaróm alá...Aznap este szem hunyásnyit sem aludtam...
***

A reggel első sugarai úgy rángattak vissza a reális világba, mintha az álom is csak egy álom lett volna... lehet az is csak tévhit volt, hogy egyáltalán elaludtam? Minden esetre ezt sem lehet kétségbe vonni. Éppen fel akartam volna állni, de valami megakadályozott benne: a szédülés. Olyan gyorsan feküdtem vissza, mint amilyen gyorsan hajnalban 3-kor elaludtam - persze ez sem volt könnyű. S miután az alvás reggeli fáradalmai elenyésztek bennem ismételten elfogott minden rossz érzés: persze fizikailag. Hirtelen megfájdult a torkom és a vállam, valamint a... a melleim is, igen... - nagyon kibírhatatlan reggeli pillanat volt, meg kell hagyni - és ez csak tovább gyarapodott, mikor egy ismeretlen kéz jelent meg az ajtóm oldalán.
- Szia Cica, hogy aludtál?
- Még mindig rosszban vagyunk - csak emlékeztetlek...
Belépett a szobámba és ekkor vettem tudomásul az ő reggeli külsejének "apró" részleteit: nem volt rajta egyéb csak egy melegítő nadrág, amiben mostanában (így a hidegebb időkben) aludni szokott, és a mellizmai. Pólómentes jó reggelt!
- Nem örülsz, hogy bejöttem hozzád reggelről?
- Ez a legkevesebb amit elvárhatnék a barátomtól.
- Ejnye.
Hamar közelített. Tekintetem hirtelen végigvándorolt felső teste szépségein és már-már belepirultam jól kidolgozott kockáiba. Georgot még csak be sem érheti ugyan, de számomra ez is elég "lehengerlő"... vagy inkább felhevítő! Leült az ágyam szélére és lassan igyekezett minél feljebb csusszanni hozzám. Közeledésében én csak még jobban belebújtam a takarómba és már lassan elfogott a pulyka méreg. Nem bírtam türtőztetni magam:
- Azt hitted, ha bejössz hozzám félmeztelenül, akkor esetleg elillan a haragom?
- Micsoda? Most keltem és te voltál az első gondolatom!
- Fogadok, hogy legalább fél órája fent vagy!
- Inkább egy órája, de sebaj... egy próbát megért!
- Pff. Grat.
- Ennyire beidegesedtél?
Hirtelen elkapta a vállam és magához vont, amire én már tudtában voltam azzal mi is van velem ezen a kora téli reggelen. El akartam tolni magamtól, de ebben bőre puhasága meggátolt, és mégsem tettem. Ez idő alatt kezei vállamról lejjebb csusszantak és már egy ölelésbe burkolódzva próbált nyalizni, de engem most ez kicsit sem kötött le. De nem bírtam megálljt parancsolni teljes mértékben magamnak, és kezeim akarva-akaratlan a mellkasára csusszantak. Egy kicsit megtoltam...
- Nem kéne így ölelned...
- Már miért is nem?
- Mert beteg vagyok, Tom. Szerintem egy egyszerű megfázás némi torokfájással fűszerezve, de semmi több... mégis ragályos!
Hirtelen elengedett. "Persze, ilyenkor már te sem akarsz ölelgetni!!" - és hátrébb csusszant. Aztán vallatóan rám meredt:
- Beteg vagy?
- Úr Isten. Most mondtam, de sebaj! Igen... khm...
Hirtelen köhögő rohamba kezdtem és Tom megfogta a homlokomat. Kissé elképedt... aztán közölte:
- Meleg.
- Mi van???!
- Nem te! Vagyis te... de a fejed! Izééé... lázad van!
- Ajj hagyjál... inkább hozd ide nekem Miyát!
Nyavalyogtam, de semmi válaszra nem méltatott. Ehelyett ismételten rájött a kora reggeli kanosság és - bár takarómon keresztül, de... - végigsimított combomon, majd rám mosolygott kellő perverzséggel.
- Ne aggódj! Majd én vigyázok rád.
- Pont ez az amiért aggódok, de sebaj...
Ismét meg sem hallott és adott egy szájra puszit, majd erre én megrémültem:
- Jézusom! El fogod kapni!
- Lehet pont ez a cél. Szeretek beteg lenni, mert olyankor bármit megkaphatok!
- Amúgy nem?
- Jogos a kérdés. De nem mindent... az emberek nem ugrálnak folyton körül, csak úgy általánosságban. És bármit kérek szívesen teljesítik!
Persze leesett, hogy mi az amit kívánna, de kihasználva ezt a kijelentést saját mosolyommal jutalmaztam meg őt, amire persze rögtön felragyogott a szeme. De ki kellett, hogy ábrándítsam:
- Akkor hozol nekem egy pohár forró teát?
- Mi? A lábad is el van törve?
A lemondás keserű szakadékába zuhantam. Éppen csak reménykedtem, hogy ha máskor nem is, de most mégis lehetne egyszer az kettőnk közt, amit én akarok (itt célozhatok akár egy tea készítésére is, amit ő csinálna - bár az nem lenne pont biztonságos) de látom ez nem fog összejönni. Miért kellett nekem ma felébrednem?
- Ne már! Csak most az egyszer.
- Natalie... a konyhába még le tudsz menni, nem?
- Ja de... persze...
Ekkor hirtelen eszembe ötlött egy kis ravaszság: ha már vörös vagyok legyek ravasz is... és a következőket mondtam neki, ami láthatólag számára is érdekkeltő ténynek számolt:
- Pedig akkor lehet már elfelejtettem volna mindent tegnap. De most, hogy így visszautasítottál kénytelen leszek újból emlékezni.
- Hm. Látom azért rád is ragad valami belőlem!
- Pontosan.
Hosszas sóhajtozás és morgás után végtére is rászánta magát arra, hogy felálljon és elinduljon lefelé... de hogy vajon a konyhába megy e számomra egy kis teáért, vagy vissza a szobájába azt gondolván: "ez hülye... miért tennék neki ilyet?" - az most még rejtély... de reménykedni lehet, nem? Éppen pozíciót váltottam... így az ajtó került a hátam mögé, és már nyúltam is a laptopé, de ekkor valami hirtelen a hátamra nehezedett...
- Szia Csibefasííííírt!
- Jó reggelt Miya. Hogy aludtál?
- Hű... hosszú! Majd mindjárt mesélek. Te?
- Uhh. Ne is hozd a témát! Sehogy...
- Mert?!
- Mert beteg lettem.
- Már megint?
- Micsodaaa??? Már mióta nem voltam beteg?
- Na mindegy... mi a baj?
Hamarosan elmondtam neki mindent a fájdalmaimról és a tegnapiról Tom és köztem. Eleinte arra gondolt, hogy Tom miatt vagyok ilyen szarul, de aztán megfogta a homlokom és rájött, hogy mégsem. Ekkor hirtelen eszembe jutott minden tegnapról:
- Figyelj már, Miya! Mi volt az a tegnapi?
- A tegnapi micsoda?
- Nos... amikor Tomnak az "új barátnőjéről" kérdeztél...
- Ja az! Hát...

2011-12-09T16:20:00.012+01:00

2.fejezet; 9.rész

Miya szemszögéből

{ Hanyagság vagy ábránd?

Annak révén vált minden olyan értelmezhetetlennek és bonyolultnak, amint a Kaulitz ikrek fő szerepet kaptak az életemben. Eleinte minden a megszokott ütemében folyatta sorozatát, majd később ezek a napirendek teljesen más értelmet kaptak. Vegyük például ezt az incidens most Bill és köztem. Millió és milliónyi ember sóvárog egy egyszerű kapcsolatot kialakítva a banda énekesével, hogy mind az amit képzeletükben átszőttek megvalósuljanak. Én meg mint valami menekült hitetlen, visszaéltem a helyzettel ami máshol teljes sikert és boldogságot okozna. Nah igen....mint már említettem, én könnyedén szakítok a hagyományokon, és ennek tetejében úgy, hogy még testi fájdalmat is alkalmazok. Ez a cselekedet az erényes igazságtalanságra alapoz, melyet némi bűntudat kísért. S azt látva, hogy a körülöttem lélegző ,, barátaim" a jelenlétemben üveges szempárokat meresztgetnek rám, még inkább fokozta bennem ezt az érzést. Viszont, még mielőtt őszintén felléptem volna áldozatom szemei elé kerülve, hirtelen gondoltaim másodperceiben váratlanul elő került az az igéző csoki barna szempár is.
- Miya.....beszélhetnék veled? - szemei azon perc könnybe lábadtak, én pedig leküzdve csökönyösségeim határait, félre navigáltam a meggyötört személyt egy nyugisabb helyiségbe.
- Bill? Te sírsz?
- Miért minek látszik? - simította le könnyeit arcáról pulcsija fekete színű zubolyával, majd a szemkontaktus tartva bele harapott alsó ajkaiba.
- Jaj, kérlek! Mélységesen sajnálom azt amit tettem...nem lett volna szabad pont téged helyre tennem, miközben David volt a fő célpontom. - sajnálkoztam el a dolgon a padlóra tekintve, Bill pedig továbbra is hűen a csendet követte.
- Meg tudsz nekem bocsátani? - néztem újból szemeibe, mire ő kifejezően félmosollyal válaszolt.
- Hát persze. - felelte.
- Akkor hát....minden a régi kerékvágásban? - félve kérdeztem rá, azt feltételezve, hogy talán ezek után már az az izzó szerelme átcsapott mély sérelembe, és örökre eltávozott belőle. De épp az ellenkezőjét kaptam meglepetésemre.
- Igen...nos...ha te is akarod.
- Én?? Hát persze... - elgondolkoztatott valami, ami jól hallhatóan a fejembe gyökerezte magát ezt mondogatva: ,,Ne tedd!" "Ő csakis jobbat érdemel!!" Majd ezek a belső monológok egy erős szomorúságot kiváltva ágyazódtak meg bennem, miután az énekes furcsállva az arckifejezésemet kérdőre vont.
- Minden rendben?
- Igen....minden a legnagyobb rendben.
- Akkor hát...menjünk aludni. - ,,Aludni? Akkor hát tényleg bántja a dolog. Csakis abban reménykedik, hogy ha majd rá alszik egyet törlődik a memóriájából. Tényleg ilyen hiszékeny?"
- Rendben. - váltak el útjaink a hálókörletünk felé sétálva, majd az ajtó küszöbénél újabb tekintetteket ütköztetve búcsúztunk el egymástól egy hangtalan gesztussal. Miután magam mögött csuktam mind az ajtót mind a mai napomat letudva, megkönnyebbülten észleltem ahogy barátnőm éjjeli-molylepke módjára a gép előtt meredt.
- Szia Nat!
- Óóó...szia! - szeppent meg hunyorogva, amit feltehetőleg a számítógép fénye hátráltatta a látásban.
- Nah?
- Mi nah?
- Beszéltél Billel? - ,,Honnan a fenéből tudja?!"
- Csak azt ne mond, hogy a te vezér parancsodat követte! - kedvtelenül tekintettem rá, pizsamába való átvedlésem után.
- Áhh dehogy... - gúnyosan kuncogva fakadt ki.
- Ha nem lennék barátnők, még arra is rávetemednék, hogy éjszaka meglátogatnálak ott ahol még férfi nem tette be a lábát, hogy megtanuld, hogy ki az úr a háznál. - mosolyodtam el gonosz és perverz jellemet tükrözve, miközben a fogmosás rituális üteméhez készültem.
- Tyűűűű...mintha csak Tomot hallanám! ,,Nah Nat...ez volt a legnagyobb sértésed amit tőled kaphattam!" Színlelve nem érdeklődésemet folytattam a lefekvéshez szükséges dolgaimat, majd mikor már Nat egy percnyire kizökkent a figyelmét rajtam tartva akkor ajándékoztam meg egy párnával az arcába. Kiszámítva előrejósoltam, hogy mindezt ő nem fogja szó nélkül elhallgatni, ezért a tisztaságom érdekében a nappali felé vonultam, ahol sajnos már nem előre látva a dolgokat Tomba ütköztem.
- Áúúúúú! - nyögtem fel az ütközéstől.
- Miya?
- Tom!
- És Natalie! - szólalt föl mögöttem a legrémisztőbb énjét előhúzva Nat, mire én furcsa mód Tom háta mögé barikádoztam magam.
- Héy, héy! Itt mások szeretnének aludni...nem javasolom ezt a párna csatát. - tanácsolta Tom, ami Nattal egyetembe furcsálló arckifejezést hozott ki belőlünk.
- Oké! - hátrált meg Nat párnáját veszély mentesen a háta mögé dugva. Akkor már biztonságos volt a terep ezért újból visszatértem barátnőm köreibe, viszont a csevej még továbbra sem akart megszűnni köztünk.
- Jaj, még el ne felejtsem! Miya! Bill kéret a szobájába.
- Hogy mi?
- Mi vagy te? A komornyikja? - csatlakozott be Natalie is a beszédbe.
- De miért?
- Azt én honnan a fenéből tudjam?!
- Tudhatnád, mint ahogy minden volt barátnőd nevét is. Várjunk, ... mi is annak az újnak a neve?! - szúrósan hátba támadtam, mire rajta hamarosan mutatkoztak az elégedetlenség és félelem jelei.
- Új!?? - reagált Nat a célozgatásra.
- Amelia Sarah Mezzon!! - dühösen ejtette ki a száján Tom.
- Jaj...a fenébe! Engem már biztos vár Bill. Sok sikert Liar Master! - súgtam neki utolsó szavaimat elhaladva mellette, Bill szobájába tartva. Sejtésem sem sincs, mi okból vagy mi folytán hivatott engem de hallgattam a megérzéseimre, hisz tudom, hogy Tommal ellentétben Bill-nek nincsenek hátsó szándékai és bizonyára nem is akar rossz hírt közölni velem, mialatt már a kapcsolatunk békét hirdetett. Lassan betoltam az ajtót, melynek apró résén a beszűrődő fényt érzékelve bíztatást éreztem, hogy beljebb kerüljek.
- Végre! - fordult felém Bill a kottái előtt meredve. Látható volt még rajta az mérhetetlen nyomás, ami a szem gödröcskéiben vált figyelem felkeltővé, hisz nem csak szociális problémái zaklatták nap mint nap, hanem a közelgő turnék időbeosztásos zöme is.
- Miért hívtál?
- Hát...tudod...izéé. - értelmetlenül dadogva kezdte, ami lassan de látszólag arcpírként is elő tűnt belőle.
- Azt gondoltam, hogy az utolsó éjszakánkat itt töltve Hamburgba....szóval azt szerném ha....ha itt aludnál velem. - bökte ki tartózkodva az elutasító válaszoktól szemét összehúzva.
- Örömmel. - feleltem, hogy elégtételt tegyek elkövetett tetteim után. Hiszen ennyi elvárható tőlem. Bill azonnal levedlette akkori hangulatát szokásosára, miközben úgy vigyorgott mint a tejbe-tök.
- Kívül vagy belül? - mutatott az ágy két felére, míg én sokáig morfondírozva rávágtam.
- Belül!
- Nos....helyezd kényelembe magad. Én addig lemosom a sminkemet. - ,, Mily meglepő! Még szerencse, hogy így döntöttél...máskülönben úgy ébredtél volna mint a Bloody Mary!" Fakadtam ki gondolataimon, majd parancsára begubóztam a takaró alá. Elidőzött másodperceim java részt a plafonra terelődtek, elmerengve a velem történteken. ,,Vajon Tom bevallja Natnak, hogy megcsalja? Miért jó neki ha alkut köt velem, ha úgy sem tartom a számat? Mi is van pontosan ez mögött?"
- Itt vagyok! - bukkant föl Bill a fürdőszobából kifelé menet, egyenest az ágyra hanyatt vágódva.
- Mit csinálsz? - érdeklődött.
- Pizzát sütök! - adtam cinikusan választ.
- Jah...azt látom. Te, nem vetted mostanában észre, hogy Nat és Tom egyre többször kapnak hajba?
- Minden kapcsolatban ez van.
- Már kezdem föl fogni. - ült szomorúság az arcára, rávezetve a mi "furcsa" kapcsolatunk lényegére.
- Tudod, hogy nem direkt csináltam. Csak egyszerűen....sok ez nekem egy napra.
- Megértem. - válaszolta. Én elkeseredve elnéztem, ahogy belső szenvedését éli át egyre nagyobb mértékkel, miközben térdét zártan magához szorította kezét pedig az álla alá csapva elmélkedett magában. Én továbbra sem tudtam rá hozni olyan megnyugvást amit talán ő is jónak találna, így hát szavak nélkül inkább a tetteket követve megragadtam a kezét, olyan érzelemkifejezően mintha csak egy selyemkendőt tartanék markomba. Ő erre eleinte szokványosan megszeppent, miután lassan ellazította csodálkozó kifejezését arcán. Aztán váratlanul, nagyobb önbizalmat kapva saját kezét az arcomra helyezve végig simította egy virgonc hajtincsemet eltávolítva az útból. Majd az ujjait egyre lejjebb húzva ajkaimig bevezette a célba. Miután hirtelen észbe kapva el is vette onnan.
- Sajnálom. - kapálózott éjjeli szekrénye fölött, melyet egy magas ,,C" zendített meg. Az maga Bill jajgatása volt, ahogy óvatlanul egy helyes tárgyba ütköztetve ujját véresre szakította. Rögvest cselekedve kezelésbe vettem megsértett pontját, szokatlan mód egy jól bevált módszert gyakorolva. Megfogtam sérülékeny ujját majd a számba helyeztem, amit ő teljes döbbent tekintettel nézett végig. Miközben gyorsan egy jól hallható kéjes nyögés is beharangozott. Ezt látva, pedig mihelyst bevégeztem a segítségemet. Ha jól tudom, az emberi nyál sokkal gyorsabban elindítja a gyógyulás folyamatát sérülés esetén mint bármely más folyadék. De mint mindig, most is meggondolatlanul cselekedtem ahelyett, hogy először kinyitottam volna a számat. Viszont az is zavarba ejtő volt számomra, hogy még ebből a helyzetből is Bill szenvedélyt kovácsolt, holott én csak segítséget akartam nyújtani. Az elég kiábrándító, hogy ha csak egy ilyen kis dolog is lázba hozza de nyílván való vált számomra, hogy Bill még ennél is többet szeretne kapni. Igaz lelki és testi vonzalom hiányában én még továbbra is úgy tekintettem rá mint barátra, de ez őt nem igen foglalkoztatja. ,,Talán ő nem is különb mint a bátyja? Vajon ő is csak ,,arra" hajt? És miután bevégezte dolgát, hátra hagyna mint egy kóborló szellemet?" Ezt a kérdést talán még ő sem válaszolná meg kellően, de itt azért többről is szó van. S miközben ez mind lejátszódott egy perc alatt bennem, így hát arra következtetésre jutottam, hogy jobb ha most nem lesz társalgás a mai éjszaka folyamán, amire rohamosan alvást is kezdeményeztem. Kínos és egyben rémisztő ami köztünk zajlik, mert valahányszor barátként közeledek mindig csak ennek a fokozása vág pofon ütésként. Egy biztos, most már nem hagyhatom annyiba a dolgot és muszáj elmondanom valódi érzéseimet, mielőtt még sokkal komplikáltabbra fordulna a helyzet.

Garantált a nevetés! ;)

2011-12-06T19:47:00.003+01:00

Bill megmondja! - egy szó, több mondatos válasz a Tokio Hotel frontemberétől

2011-12-05T20:00:00.007+01:00

Most egy cikkel érkezem köreitekbe. Képet ugyan nem találtam, de szerintem jó kis cikk. Megkezdték a mondatot, amit aztán Bill fejezett be! ^^ A forrás innen származik: tokiohotel-love-G-Portál

És most a cikk:

Bill megmondja!

Magdeburg… a szülővárosunk! Bár itt nem történik túl sok minden, mégis szeretünk itt élni! A kedvenc helyem a strandbár, az Elba partján. Királyul érzem ott magam-olyan, mintha szabin lennék!

Tom és én… elválaszthatatlanok vagyunk! Gyakran ugyanazt álmodjuk, közös a legjobb barátunk is, akit Andreasnak hívnak, sőt, ugyanazzal a lánnyal csókolóztunk először!

A siker… teljesen megváltoztatta az életünket! Folyton felismernek az utcán, és autogrammokat kérnek!

A csajok… totál ránk vannak indulva! Kettőnk közül Tom a nagyobb nőcsábász!

A suliban… gyakran zaklatnak a többiek! Nem ritkák az olyan beszólások, mint „gyerekcsapat”, „kis csírák”, „balfékek”. De egyszer az igazgató is ki akart rúgatni!

A pletykák… az agyamra mennek! Az a legdurvább, amikor azt állítják, hogy összeválogatott csapat vagyunk, pedig ez egyáltalán nem igaz! Évek óta együtt zenélünk!

A legőrültebb dolog, amit valaha csináltam… egy kőkemény kocsmatúra volt! Annyira beálltam, hogy a végén alig bírtam egyenesen menni!

A koncerteken… mindent beleadok! Fellépés előtt mindig benyomok egy Red Bullt, hogy felpörögjek!

A legrosszabb tulajdonságom… hogy túlságosan pesszimista vagyok, és mindenen hamar felhúzom magam!

Dizi dilemma! -.-'

2011-12-04T19:43:00.006+01:00

Egy újabb nap, egy új dizi. Igen...nos, mint azt már meglévő kritikának kaptam, hogy majdnem mindenegyes napon új dizánjt rakok az oldalomra teljesen elszomorít. De meg kell érteni és elismerni, mert én ilyen vagyok. Már én sem tudom hány új kinézet született az oldalon, mégis ez teszi a gyakorlat. Kapom a szebbnél szebb bókokat ami egyre nagyobb büszkeséggel tölt el. Azon is elgondolkoztam, hogy ahelyett, hogy mindig önző módon a saját oldalaimra csinálok dizájn, inkább rendeléses dizájn készitőnek csapok föl. Szóval, ha bárkinek is szüksége van valami csillivilli vagy netalán extravagáns dizire akkor nyugodtan küldje a commenteket! Persze nem garantálom, hogy minden igyen készül, de a kikötéseim nem lesznek nagyon szigorúk hozzátok. Így hát tessék jelentkezni!^^ További olvasást és böngészést továbbra! =)

2011-12-03T18:30:00.011+01:00

2.fejezet; 8.rész

Natalie szemszögéből

{ ,,Majd én megmondom!"

Mindeddig lelki nyugalomban ültem a szobában és a laptopomat nyúztam jó szokásomhoz híven, minek után beleuntam a folytonos chatelésbe, és egy hirtelen feljött érzés következtében meg akartam keresni Miyát. Talán mutatni akartam neki valamit - már nem emlékszem...
Eleinte lassan haladtam lefelé a lépcsőn, majd gyorsítottam lépteim ritmusán és a lépcsőnél már olyan sebességgel rohantam, hogy csak későn vettem észre, hogy meg kéne állnom, ugyanis van előttem valaki. Ez a valaki pedig Tom volt - mostmár tudom.
- Hé, hova ez a sietség?
- Miyát keresem. Nem láttad?
- Nem én.
Nem nézett a szemembe. Nem tudom miért. Talán látta, csak már nem emlékszik hol, vagy valami más van a háttérben? Minden esetre nekem tovább kellene keresnem barátnőmet, de Tom igencsak az utamban áll, és még a kezem is fogja. Magához ölelt, ami persze semlegesen kellemes érzéseket keltett bennem. Bár nem tudom, hogy lehet valami "semlegesen kellemes" - de ez most nem jelent hatalmas nagy kérdőjelet számomra. Viszonozva ölelését belebújtam pólónak nem nevezhető lepedőjébe, és szokásomhoz hűen szippantottam be a "Coccolino illatot". Persze nem Coccolinot használ, csak én találtam ki még két hete fél álomban.
A következőkben két szorítás közepedte meséltem neki a helyzetet, mi szerint...
- Tom, meg kell keresnem Miyát.
- Ugyan. Biztos itt van valahol.
Mintha nem akarná, hogy megtaláljam Miyát - vagy csak megint kanos. Ez a probléma számára (részemről legalábbis) nem fog megoldással zárulni... egyenlőre tartogatom későbbiekre ezt a témát!
Többségében persze eljátszok én is a gondolattal, hogy mi lenne ha Tom és én... de aztán valami mindig visszarekkent, és negatív érzelmek kezdenek keringeni bennem a szex témáját illetően.
Eltoltam magamtól és felnéztem arcára, egyenesen a barna szemébe.
- Sajnálom, de meg kell keresnem.
Meg se vártam válaszát és kibújtam sze... na jó! Tom esetében nehéz kimondani (ha még csak elméletben is) a "szerelmes" szót, így a cselekedeteit sem ezzel illetném. Vagyis csak kibújtam a "csak öleléséből" és surrantam tovább a lépcső felé. Még utánnam szólt, de már nem is tudom, hogy mit - ezt is elfelejtettem megjegyezni.
Leérve a "földszintre" (ami a turné busz alját jelentette) valami fura érzés fogott el, és akaratlanul is felnéztem a lépcsőkön, mintha Tomot keresném. Nem is tudom: valamiért féltem. De hamar elhessegettem magam előtt a gondolatot - mikor meghallottam Bill hangját a "nappali" felől.
Ismét gyorsítottam lépteimen, majd újból frontálisan ütköztem - ezúttal Gustavval.
- Natalie!
- Bocsi Gustav.
- Nem baj. Mostmár elmondhatjuk, hogy közeli barátok vagyunk!
- Jó ég... hhh...
Kuncogtam Gustav beszólásán, majd kikerültem és láttam ahogy Georg egy hatalmas csomag zsepkendőt nyom Bill ölébe. Sír? Dehát miért?
- Bill?
Bátorkodtam kiejteni ajkaim közt nevét, és odaálltam a Bill előtt álló Georghoz, aki hamar vázolta a helyzetet - kérdezni sem kellett.
- Összekapott Miyával.
- Jaj! Hát min?
Ezúttal maga az énekes adott választ kérdésemre:
- Pofán vágott!
- Már megint?!
Sóhajtottam fel. Ránéztem Gustavra, aki vállat vonva tovább slisszolt, és utánna Georgra, aki sokat nem mondó pillantások középpontjába állította a frontembert. Aztán az ő nézéséből merítettem bátorságot és leültem Bill mellé a kanapéra, de elfordult előlem. Ez kissé rosszul esett, de most nem rólam van szó!
- Na! Mi történt?
Könnyek közt adott választ kérdésemre:
- Megcsókoltam és ő megütött.
- Bazd már meg, he!
- Hidd el: megtenné, de most mégsem jött össze.
Csatlakozott a beszélgetésünkbe Georg, továbbra is azzal a jellegzetes "leszarom" ízvilággal szavajárásában - erre persze Bill még keservesebb lett. Ismét sóhajtottam és egyik tincsemet hátra simítva igyekeztem megmagyarázni a dolgok kimenetelét Billnek:
- Hallod, te hülye vagy. Mégis: te nem így reagálnál egy ilyen "Davides eset" után?
- De azt se tudom mi történt!
- Natalie, kár az erődet pazarolni. Ez segg hülye!
Közölte a nyilvánvalót Georg, majd egy újabb zsepit adott az énekes kezébe. Nézzük csak: férfi létére itt bőg, mert pofán vágta a barátnője... noooos... ez eléggé kínos. Kénytelen leszek normálisabban, lassabban beadagolni neki a dolgokat.
- Bűntudatod van, hogy nem tudtad megvédeni, nem?
- De!
- Akkor ha téged is zavar, hogy nem tudtad megvédeni, miből gondolod, hogy kellemesen érintették őt a történtek?
- De, Natalie... még csak nem is akaratoskodtam!
- Biztos?
Nem válaszolt. Mivel nem látom az arcát sok mindent nem tudok leszűrni. Hát felálltam és most leguggoltam elé, térdeire tettem kezemet - mint az anyuka, aki a kicsi fiát vigasztalja - és úgy folytattam:
- Bill?! Ajj. Hagyjad! De most egy jó ideig!
- Micsoda?
- Elhiszem, hogy szereted, de most kíméljed egy kicsit, mert szinte minden érintésedről csak David jut az eszébe.
- Ne nézz rám.
Tért ki megint a téma elől. Az első perctől kezdve éreztem, hogy nem igazán értem meg őt. De csak mert nem hagyja! Annyira meg nem hinném, hogy nyomultam, hogy beijedjen tőlem. Vagy netán tévedek?
Georg megint megszólalt:
- Most olyan jól beszélsz! Miért nem vagy mindig ilyen inteligens?
Már éppen visszavágtam volna, amikor ismét Tom tűnt fel a színen, és kivédett Georgtól.
- Na! Azért ő se hülye!
- Inkább nem mondok semmit.
- Ezzel arra célzol, hogy Nat hülye?!
Tom közelebb lépett Georghoz. Valamit a fülébe súgott, amire Georg kuncogott egyet és egy "de köcsög" jelzővel látta el az én drága barátomat. Most én váltottam szomorú arcra. Sóhajtva került megint elmém előterébe, hogy Miya még anno mit mondott Tomról... igaz is: nem egy olyan ember,aki megvédi a barátnőjét. Sokkal inkább lejáratja! Na jó: azért azt nem mondom, hogy nem szokott megvédeni.
Most újra szólt:
- Nem amúgy... nem hülye! Igaz, Cica?
Hát ez az amitől falra tudnék mászni. Pedig már beleszokhattam volna, hogy Tom előszeretettel használ ilyen "szőrös, kisállat - beceneveket", mint pl. Cica, Nyuszi stb. Némi szánalom érzetődött azért bennem is, de annyira nem mutattam ki. Most Bill lefoglal! Aztán kaptam az alkalomnál: felemelkedtem Bill elől, és odaléptem Tom elé. Rámutattam öccsére, és közben szóvá tettem akaratomat:
- Tom, mondj már neki valamit! Vigasztald meg.
- Miért én?
- Mert te vagy a bátyja!
- Jó, de... ahh... mindegy!
Beállt Bill elé - bezzeg az énekes őrá már rögtön felemelte a tekintetét, és percig sem mondta, hogy "ne nézz rám". Szemében remény csillant meg, mire Tom rögtön lelombozta:
- Ne bőgjél már, hülye vagy?
- Bazd már meg Tom!
Tört elő belőlem. Bill sértegetése mindíg agresszíven érint - és ebben az sem gátol meg, hogy van barátnője, aki történetesen a legjobb barátnőm. Tom most felém fordult:
- Téged? Nagyon szívesen.
- Anyád.
- Natalie, neked most mi bajod?
- Egyszer kérek tőled valamit, és te azt is szarba sem nézed!
- Jézusom, de ideges vagy...
Persze Tom jót szórakozott dühömön, mire én gyorsan Billre néztem.
- Hagyjad, Nat. Igaza van.
Felállt, letörölte arcát pulcsija ujjával, és elsiklott mellettem. Semmi "kösz" vagy "rendes, hogy megpróbáltál megvigasztalni". Csak felment az emeletre - legalábbis szerintem, merthogy a lépcsők felé kanyarodott. Akkora ez a busz, mint egy ház! De sebaj.
Mikorra Bill eltűnt a látótérből megint Tomra vakkantottam:
- Most nézd meg mit csináltál! Ez mindd miattad van.
- Oké.
- Téged nem zavar?
- Nem.
- Micsoda??! Ne akarj összeveszni!
- Tom, te köcsög.
Csattant fel egy édes-kedves hang az ajtó felől. Miya. Hozzá hű belépő volt ez! Tökéletesen hű. Lassan elért hozzám, mire én a nyakába ugrottam:
- Nyuszipóóóók!
Ölelésem közepedte éreztem hátamban a sok tekintetet. Mind a kettő személyét! Bizonyára érdekesen érintette ez a kitörésem őket, mert Georg jól ismert szövegével állt elő:
- LESZBI SHOOOOOOW!!
Csillant fel megint szeme - ezt még úgy is látom, ha nem látom. De figyelmen kívül hagytam és barátnőmet zargattam tovább:
- Merre jártál?
- Levegőztem.
- Értem. Ó! Amúgy beszéltem Billel. Megpróbáltam neki elmagyarázni a dolgokat - oszt vagy megértette, vagy nem. Majd még kitudódik!
- Jaja.
- Minden oké?
- Aha.
- Annyira msn-ben érzem magam.
- Mert?
- Rövid, pár betűs válaszok, Miya!
- Ja. Aha.
- Erről beszélek...
Mi elkezdtünk nevetni, majd végül arra szántam magam, hogy felmenjek az emeletre és tovább olvassak. Még futólag bekukkantottam Bill szobájába, és mondtam neki:
- Miya lent van a nappaliban! Ha gondolod most beszélhetsz vele. Szerintem kérj bocsánatot!
- ÉN?
- Igen, Te!
Már nem vártam meg a reakcióját, és beérve a szobámba leültem, hogy folytassam a nem rég félbe szakított, netezést. Szinte be se kapcsoltam, mikor kinyitódott az ajtó.
- Tom, most kimehetnél.
- Ne már, csak most jöttem!
- Nem baj. El is mehetsz!
Leült mellém az ágyra és kedveskedően elkezdte nyomkodni a vállam. Ilyen csak akkor szokott csinálni, ha valamit akar! Normál esetben engem kér meg rá, hogy masszírozzam. Persze olyankor elküldöm masszőrhöz! Van rá pénze, nem?
- Na mi van?
- Most haragszol?
- Nem. Kicsit felkaptam magam a dolgokon, de amúgy nem...
- Oké, szerencséd.
- HE????!!
Förmedtem rá és rögtön támadás gyanánt felemelkedtem a hason fekvő pózomból. Megfogta a kezeimet, és egy csókkal belém folytotta a soron következő oltásokat... mikor elváltak ajkaink hamar közöltem vele a tényeket:
- Tom, rád nem lehet haragudni, szerintem...
- Szerintem sem!
- Akkor jó. Örülök, hogy egy véleményen utazunk.
- Ugye milyen jó?
- Felettébb.
- Na, de most lépek. Csak beugrottam! Még el kell intéznem valamit.
- Rejtéjes vagy.
- Pff. Nem is tudod mennyire!
- Beavatnál?
- Nem.
- Akkor jó.
Egy "jóéjt" helyett újból smárolásba torkollott búcsúzásunk, aztán kitémfergett a szobából. Megráztam a fejem és felléptem facebookra...

2011-11-30T19:20:00.010+01:00

2.fejezet; 7.rész

Miya szemszögéből

{ Az alkú

Teljes képtelenség mindezt átélni és megemészteni, akár mennyire is sóvárgok a fejetés után. Megbocsáthatatlan az amit az a szemét művelt velem. Már az, hogy felidézem magam előtt őt azonnal két-vállra fektet. A lábam egyik fele még a színesebb álomvilágba húzott, viszont a másik akaratosan a valóságba akart botorkálni tovább. Mégsem tudtam megálljt parancsolni végtagjaimnak, s önkénytelenül az ágyszélére telepedtem. Mintha csak egy szappanbuborék vett volna körül, ami a valóság és még az álom köztes állapotát szimbolizálta. Olyan érzés fogott el, tudván, hogy az a hajszálvékony fal, ami már nem képes többé megvédeni semmitől, az életem pedig újabb hegyes tárgyakba fog futni, idővel. S az a megvédő burok újból szerte foszlik. Semmit sem tudhatunk biztosra, de ha az mégis 100%-ra el van tervezve akkor sem kudarc nélküli a helyzet. Ebben az esetben én voltam a magabiztos áldozat és még véletlenül sem a megfontolt szemtanú. Milyen naiv vagyok. Hogy voltam képes mindent egy szemrebbenés nélkül elhinni? Érvként szól, hogy Nat-ért mindent hajlandó vagyok elkövetni, de úgy látszik zabos természetű önfejűségem megint diadalt aratott. És hála, most azon gyűlölködöm, hogy mindez miattam történt és, hogy átadtam a "stafétát" valaki olyannak, aki nem is érdemelte meg.
- Miya!! Miya!! - tört meg a békésen morfondírozó jellemem Bill nyöszörgését hallva, nem messze egy fotelben. Szemkontaktus hiányában, jól kivehetően füleltem rémálmain való kitöréseit továbbra is az én nevemet mondogatva. Miután hirtelenjében egy másik név is elhallatszott.
- Tom ne!!! Ne!!! - mostanra a figyelemmel teljesen ráirányult, miközben lassan feltápászkodva arra vetemedtem, hogy véget vetek ennek a borzalomnak. Eleinte gyengéden költögettem a megszokott bökdöséssel de ez látszólag semmit nem hatott rá. Aztán jött a keményebb módszer. Nah persze most is valami igazán nem jött a számításba. És az a reakció. Mert valóban kapott valamilyen durvább költő ütést, de mindenre felkészülve mégis újból a padlón végeztem. Nos igen, vele együtt.
- Hát te??? - bújta arcát a szemeimbe, döbbenetet kísérve. Szó mi szó újabb kellemetlen helyzet született. Egészen ártatlannak érzetem magam alatta, hát még 2 centire tőle.
- Nem lenne kedved leszállni rólam?!! - róttam meg idegesen, miközben a levegőtartalékom is fogyóba volt.
- Jóbban vagy már? - ,,Mitha a falnak beszélnék!"
- Jobban lennék ha levennéd rólam a csontos bordáidat! - s abban a másodpercben rögtön megszabadított a kínos jelenettől. "Félholt" állapotban fogtam meg a fejem, féloldalt elterülve a padlón.
- Fáj valamid?
- Igen....egy kicsit fejem. De valószínű az eséstől.
- Nem akartam. De mégis miért keltettél föl? - hagytam abba a fejmasszírozást halántékomon, gondoskodva róla, hogy megfelelő felvilágosítást kapjon.
- Rosszat álmodtál, közben az én nevemet kiáltottad folyamatosan.
- Az képtelenség, hisz én.... - harapta el a mondata végét, némi gyanakvást kihozva belőlem.
- Nah és akarsz beszélni róla?
- Miről?
- Hát tudod, Davidről és rólad. Pontosan mi történt köztetek?
- Ne haragudj Bill, de sem a hely sem az idő nem jó, hogy mindezt megosztassam veled.Egyébként is, próbálom elfelejteni a dolgokat, de ha egyre többen a tudtukra adom ezeket egy hamar biztos nem fog elfelejtődni. - adtam választ, mire ő szomorkásan lehajtotta a fejét a padló irányába.
- Annyira sajnálom, hogy nem lehettem ott mikor a legnagyobb szükséged volt rám! Annyira de annyira idióta vagyok!!!
- Bill! Nem kérek ebből a mártírkodó hangnemből! Jól tudom, hogy ott lettél volna ha tehetted volna...és ez a fontos. - próbáltam visszacsöppenteni a valódi személyiségébe, de a bűntudatos monológja folytonossá vált már számára.
- De én akartalak megmenteni!! - szeme lassan gyöngyöző tükörsima vízszerű vált, mégis akaratosan tartotta magát a sírástól.
- Hagyjuk. - zártam le a témát flegmán. Ő viszont továbbra sem zavartatta magát, mikor váratlanul megrántott a kezemtől egy csókba burkolózva. Ütemszerűen ütlegeltem és taszigáltam magamtól mint eddig. Gyanítottam, hogy vagy a mérhetetlen düh vagy a sajnálat váltotta ki belőle, de hogy ennyire. Ezért is ellenkeztem ellene, mert ez a pillanatnyi fellángolás is vérfagyasztó emlékeket idéz föl bennem. S minél jobban éreztem szerelmét, annál inkább testesült meg előttem David külleme. Majd egy röpke pihenő után elcsattant az a meggondolatlan pofon is. Azonnal felmértem a helyzetet, s látva, hogy milyen reakciót produkáltam, egyre jobban könnyekre fakasztott. Egy szempillantás alatt eltűntem a helyszínről és Bill megbotrányozott nézése alól. Kiléptem a folyosóra ahol csak a futás végtelen idejébe ragadtam. Csak futottam és futottam, mire végállomásként az egyik hotel parkolójába jutottam ki. Vajon ez tényleg önmagam vagyok? Vagy netalán mindennek az oka csakis David? Bizonyos szempontból a válasz semleges. Mert az előbb történtek igenis drasztikus változást hoztak az életemben, de mellette szóljon az is, hogy én Bill iránt nem érzek többet mint barátság. Hát igen, ez lennék én. Én, aki mindenkinek jót szán tenni de önmagát még sem tudja boldoggá tenni. Ez a szüleim velejárója, mint azt láthatólag örököltem, és amire nem is vagyok büszke. Betekintő monológomat fejemben azonnal félre dobtam megpillantva Tomot egy ismeretlen lánnyal az ő BMW terepjárója árnyékában. Bár nem az unatkozó, kukkolós jellememről vagyok híres, de a rosszakarattal elkövetett cselekedeteket soha nem hagyok figyelmen kívül. Talán valamennyire szórakoztat is a dolog, de Tom esetében ez nem a humoros énemet hozta föl belőlem. Akár mennyire is akarom megtagadni szemtanúságomat, akkor is megtörtént aminek soha nem lett volna szabad. Tom nem éppen megszokott búcsúzás vett a szőke pláza-cicától, ami bőven egy érzés nélküli smacit jelentett. Én pedig azt sem tudtam, hova tegyem ezt a megnyilvánulását. Azt képes lennék elnézni, hogy facéran átmenne egész Hamburg-on de ha egy olyan barátnője van mintha Nat, nah azért ölni is képes vagyok. Mikor a szőke barbi-baba elhagyta a látótávolságomat azonnal lerohantam Tomot egy alapos fejmosást kézbesítve.
- Te meg mégis mi a fenét művelsz?! Soha életemben nem láttam még ilyen hozzád hasonló gerinctelen pöcst mint te!! Hogy vagy képes megcsalni Nataliet?!! - vágtam a fejéhez minden ellenekézést elhárítva.
- Imádom mikor ilyen vagy!
- Tessék?
- Az a mérhetetlen düh és azok az izzó szemek! - kuncogott el a dolgon.
- Te nyomorék! - lendítettem meg a kezem, hamár az öccsét helytelenül a sorba raktam. Most ő a soros. De Tom egy kissé belegondolt a dolgok mögé és visszakézből elhárította a neki szánt pofonomat.
- Héy!!! Ne feledd!!! Az adósom vagy! - fenyegetett meg gúnyosan vigyorogva.
- Azt várhatod, hogy pont egy ilyen ügyet fogok elhallgatni!
- Nem várom el....kötelezlek rá! - szorította meg a csuklómat.
- Figyelj....ajánlok egy alkut!
- Nem fogok veled alkut kötni!! - majd hirtelen megrántott.
- Ne akard, hogy sírás legyen a vége!!
- Engedj el! - lepleztem erős szorításának fájdalmát, miközben küszködtem ujjaival a karomon.
- Ha nem akarod, hogy a drága kicsi barátnődet ne érje sokként, hogy én hűtlenül túltettem magamat rajta akkor elvárom, hogy tartsd a szádat amiért felszabadítottalak Davidtől!
- Vagy...
- Vagy? - tekintettem rá szúrósan.
- Vagy elmondom Billnek, hogy csak sajnálatból karoltad föl! És így kivettek is vagyunk...persze ha elfogadod az alkut, akkor mindez megelőzhető.
- Még is miből jöttél rá?!
- Kérlek, a bandában mindenki észleli.....akkor kezet rá? - nyújtotta kezét, én pedig némi időt halogatva a szabadon hagyott kezemmel érvényesítem az ajánlatot. Mire ő vérpirosra átszíneződött bőrömet érintetlenül hagyta.
- Öröm veled alkut kötni! - újból minden szarkazmusát beleadva elmosolyodott, majd sarkon is fordult a lépcsőkön föl-fele menve. Most egyszerre tört rám a düh és Billel történtek fájdalmas érzése. Olyannyira befolyásolt az érzés, mintha ketté tudna szakítani. Pillanatnyilag nem azon volt a hangsúly, hogy mit kéne tennem hanem azon, hogy hogyan állítom föl a fontosságú sorrendemet köztük. És pontosan ez az a kérdés amit nem tudnék megfelelő válasszal illetni. Tudom, hogy mindenki elvárná, hogy tűzben-vízben Nat mellett álljak, de a napokban több ember is hozzánőtt a szívemhez. És bármennyire is furcsa, de Tom is idetartozik. Ő eközben sarkon fordulva hagyott magamra és amilyen észjárással gondolkozik, úgy jött le számomra, hogy ezzel akar adni némi gondolkozási időt. Igaz, nem is volt nagy szükségem órákon át ezen rágódni akárkire is esik a választás. Ez esetben most a megérzéseimre hallgattam, és engedtem egy kis halogatást Tomnak. Viszont ha ő nem vallja be Natnak, akkor én ezer erőmmel meg teszem helyette. Mert ez teszi egy legeslegjobb barátnő, még ha Bill is közrejátszik a dologban. ,, Bocs Bill, de Natot már régóta ismerem. És nekem a barátságunk a legfontosabb" Jelentettem ki magamban a turnébuszhoz sétálva. Ám, az ablakból nem éppen szívélyes fogadtatás várta, hogy beléphessek a buszba. Igen, Bill. Bill megrémült és tanácstalan tekintette szemezett velem a busz egyik ablakából, ami egyértelműen jelezte, hogy most pillanatnyilag nem szeretne egy darabig látni. Nem is csodálom azután a pofon után. Így hát, döntésem a közelben lévő üllőhelyre esett, várva mikor kapom azt a hívogató szót.

Komikat kérünk! :)

2011-11-28T15:40:00.004+01:00

Sziasztok!
Ugyan chatben már említés esett róla Lotte részéről, hogy meg bírta csinálni a kommentelős ablakot. Szóval, aki nem chat párti annak mostmár nincs akadálya a vélemény kinyilvánításra. ;) Rész hamarosan érkezik, és részemről egy cikk is várható, vagy vidi, amíg Lotte alkot. :) Kérünk szépen titeket, hogy adjatok valami életjelet! ^^ Ötleteket, tippeket, találgatásokat szívesen fogadunk mind komi gyanánt - mind chatben! :) Majd jelentkezünk! ^^

Pápi...

Tokio Hotel - Funny Halloween

2011-11-23T14:01:00.012+01:00

Sziasztok!
Most egy újabb vidivel érkezem hozzátok, amit talán már láttatok, de nem biztos... fordítással is érkeztem, mert magyar feliratosan nem találtam! xDxD
Ha a sejtelmeim és a német tudásom nem csal akkor lényegében arról szól ez a video, hogy egy lány álmodik (ami csak a végén derül ki - spoiler!!) arról, hogy a barátja megbolondul, mert rángatózik és minden áron táncolni akar. Azután a lány higgadtan megpróbálja lenyugtatni a csávót, de annak ez nem sokat segít... xD tovább akar táncolni! Aztán egyszer csak a nagy táncolhatnék alatt megszólal a Tokio Hotel és megjelennek a háttérben. A csávó odalép és elkezd tovább rángatódzani (mert amit ő ott művel az nem nevezhető táncnak... xD). A lány kiabál, hogy: áá! Tokio Hotel. De a csávi még mindíg táncol. Erre a fiúk abbahagyják az éneklést. Bill odalép a pasihoz és megkérdezi tőle:

Bill: Állj meg! Állj meg! Mit csinálsz? Nem tudsz valahol máshol táncolni?
Tom: Figyu: mi tisztelünk téged meg amit csinálsz, hiába nem tudsz se táncolni, se énekelni. De mi itt próbálni szeretnénk! Nem tudsz valahova máshova menni? Nézd csak! Ott egy üres parkoló. Menj oda és ott ugra-bugrálj! Vagy gyakorolj. Nyugi: nem fogunk rólad beszélni.
Fickó: Nekem van egy olyan érzésem, hogy te csak bolondot akarsz csinálni belőlem.
Tom: Nem, nem, nem egyáltalán nem.
Fickó: Komolyan?
Tom: Igen-igen.
Bill: Teljesen komolyan.
Tom: Ott van a parkoló terület!
Lány: Olli, hallottad amit a fiúk mondtak. Húzz el! *Olli tovább rángatózik* Ó Isten! Most megint elkezdi... fiúk! Láttam ezt a TV-ben. Átváltozik!
Olli (alias fickó): Óóóóh. Táncolni akarok! Táncolni akarok!
Itt jön a kedvenc részem, amikor Gustav kiüti az Olli nevű csávót.... majd:
Gustav: Ember! Ez a fickó fárasztó. -.-
Lány: Micsoda egy idióta! Ó, fiúk! Nem tudtok nekem megint játszani? :)
Tom: Egy feltétellel: ha később te is játszol velem!
Lány: JÁTSZ!!
Majd a lány felébred és az igazi (normális) pasija kérdezi:
Fiú: Mehetünk?
A lány meg igent mondd és mennek a Halloweeni buliba...

Miből lesz a cserebogár?xD

2011-11-22T19:16:00.006+01:00

Bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű! Remélik ez a közmondás? Úgy látszik ez a mondás éppúgy érvényes a Kaulitz ikerekre mint bármelyik más emberre. Speciel most felhozom magamat példának, mivel nekem is van egy drága ikertesóm. Szinte már nálunk köztudott, hogy majdnem mindennap összekapunk valami eget-verő nagy hülyeségen és hasztalanon, de valahogy velük kapcsolatban nem éreztem ezt a testvéries civódást. Míg fel nem fedeztem ezt a videót melyben ugyanúgy fönn akadnak valami említésre se méltón mint én és az öcsém. Persze mi általában a számítógépen meg más köznapi bajokon kapunk hajba, míg ők....szóval ők... az EMA nyújtott viharos Monsun-os fellépésükön. Nagyjából az jött le a videóból, hogy vajon kinek az agyszüleménye hagyta el ezt a inkább egy ,,gyors zuhanyra" emlékeztető fellépést. Persze, mint általában Tom öntelten felvállalta magát, Bill viszont szokásosan leállt vele harcolni, ami meglepően az egójukra terelte a figyelmet. Hát tömören ez látszódik a videó legtöbb másodpercein, a végén pedig már nem nagy meglepetést okozva mindketten beállítják, hogy döntetlen a kimenet. Hát most csak ennyivel szolgálhatok. Hamarosan jön a következő rész, addig is jó olvasást és további böngészést kívánok!^^

2011-11-20T20:20:00.011+01:00

2.fejezet; 6.rész

Natalie szemszögéből

{ Válaszok!

Meglehetősen érdekelt mi történhetett barátnőm és David között abban a bizonyos hotelszobában, de mivel Miya éppen álomföldön járt így nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. Várhatnám, hogy felébredjen, de azt nem akarhatom, hogy miattam keljen fel. Nem rég voltam nála a kanapénál. De azóta már eltelt egy kis idő, szóval ismét tehetek egy látogatási kísérletet. Az ágy szélénél megtorpantam. Miya úgy aludt ott, mint egy hercegnő, és az ágya szélére pedig Bill volt ráborulva. Úgy őrizte ott a barátnőmet, mint egy kiskutya a gazdiját! Efféle hasonlatok kavarogtak elmémben, miközben számra mosoly húzódott - de mélyen legbelül persze teljesen mást éreztem, amikor a kiskutya hirtelen felébredt:
- Natalie?
- Bocsi, nem akartam zavarni, csak meg akartam nézni Miyát...
- Alszik.
- Na ezt persze látom magamtól is.
Tekintetem végigsiklott a pároson és kissé elpirultam irigységemben. Miya mozgott egy kicsit, de nem volt jelentős testmozgás. Bill hamarosan felállt és most már ketten néztük az alvó Miyát. Jelentős ideig álltunk és néztük, majd váratlanul az ajtó nyitódott ki. Az idősebbik Kaulitz fiú tért be és lépett elénk.
- Tom? - kérdeztem egy köszönés erejéig. De ő persze szokásához híven bunkóra vette a figurát.
- Igen, így hívnak.
- Merre jártál?
Aggodalmaskodtam, ami kiült az arcomra és hangomban is érezhető volt. Tomnak ravasz mosoly suhant arcára és végigjáratta a tekintetét Billen-Miyán-és rajtam.
- Még egy kicsit elbeszélgettem Daviddel.
- Vagyis megverted?
- Meg. De ez a tiéd, nem?
A zsebéből előhúzta a telefonomat. Valószínűleg azért nem találtam, mert nem nálam volt! Erre nem is gondoltam. Hogyan veszíthettem volna el? Ó, talán akkor mikor... jaj ne! Erre inkább nem is akarok emlékezni.
- A telefonom? Dehát honnan... ? Nálad volt? Miért?
- Ne gyanúsítgassál. Davidnél volt.
- Davidnél? - és ekkor egyszerre minden kitisztult előttem: vajon minek is menne a legjobb barátnőm az éjszaka közepén egy hotelbe, és miért is találtuk meg oly nehezen, ha csak nem csapdába esett? Valószínűsíthetem, hogy maga David tehette ezt. Elképzelhető, hogy írt egy SMS-t barátnőmnek a telefonomról. És így már azt is tudtam miért esett nekem a kocsiba. Elképzelhető, hogy a civakodás alatt szedte ki a zsebemből és eltette. Meg kell hagyni: alapos és számító egyén ez a David... Hamarosan előadtam volna a fiúknak is, de még mielőtt ez megtörténhetett volna Miya magához tért... tekintete homályos volt, és könnyezett - tán az ébredés végett, vagy még az emlékek felidézése miatt. Egyből a nyakába borultam még mielőtt az ikrek bármit is szóltak volna.
- Jaj Miya! Annyira féltem.
- Elhiszem Nat. De szerencsére mégis időben érkeztetek!
- Jah. Főleg, hogy Tom érdeme az egész.
Kapcsolódott a beszélgetésbe Bill is, de a hangjából nem egészen az jött le, hogy büszke a bátyjára, vagy örül ennek - hanem a bűntudat, hogy ő nem tudott semmit sem csinálni... míg Tom... nos: neki előbb a keze jár, aztán a szája. Biztosíthatom: ez nem csak a verekedésben van így.
- Tényleg... köszönöm Tom!
Mondott barátnőm köszönetet Tomnak, aki mosoly kíséretében biccentett Miyának és elindult a szobája felé. Sóhajtva néztem Miyára, aki már csak a nézésemből ki bírta olvasni, mire is vagyok kíváncsi - de eképpen válaszolt
- Natalie, ne haragudj, de ha lehet ezt később szeretném elmondani. Most inkább nem...
- Persze, megértem. Akkor én most. Én most elmegyek Tom után.
Miya is elmosolyodott és utána fáradtan hanyatlott vissza az ágyra. Tekintetem még Billen is átsuhant, aki fintorogva leült barátnőm ágya szélére. Természetesen megértem, hogy Miya nem most akarja megbeszélni... hát akkor hagyom, had pihenje ki magát! Szerintem most jót tenne neki a pihenés - bár Billnek már nem mertem mondani, hogy "hagyjuk magára".
***

Megérkezve Tom szobájának ajtajához végül bekopogtam, de semmi választ nem kaptam. Gondoltam bemegyek. Beérve persze csak azt láttam, hogy Tom elfordult a fal felé és aludt. A mosoly továbbra sem tűnt el az arcomról - oké, túl estünk ezen a borzalmas eseményen, de még az igazság hátra van. Ám, ahhoz már elég szilárd talajon tudhatom magam, hogy tudjam: itt, velük biztonságban vagyok én is és legfőként Miya is. - már éppen becsuktam volna az ajtót, amikor Tom felszólalt:
- Azt hiszed alszom? Gyere már be!
Sóhajtottam. Jellemző, hogy most a szokottnál is zsörtölődőbb, de azért... ez kicsit fáj! - ám mégis becsuktam magam mögött az ajtót és leültem Tom ágya szélére. Persze ő szinte tudomást sem vett jelenlétemről - ezért kényszerültem arra, hogy magam szólaljak meg:
- Tom! Kösz a telefont.
- Már megköszönted.
- Tudom. És azt is, hogy amint szóltam, "Miya bajban van" rögtön jöttél és segítettél!
- Ugyan. Rám fért már egy kis felszabadult bunyózás. Ilyet csinálni az egyik alkalmazottunkkal, aki még ráadásul nagyon közel áll hozzánk. Öngyilkosság volt David részéről, hisz tudja jól milyen vagyok. - bólintottam. Nem találtam megfelelőnek a pillanatot a beszédemre, de mégis valahogy úgy éreztem talán jobb ha elmondom Tomnak. Szóval belekezdtem:
- Igazából... nem csak az egyik alkalmazottatokkal.
Tom hirtelen felült az ágyon. Szemem rögtön megragadt meztelen mellkasán - elvégre a férfiak estékre nem szoktak pólót venni, anélkül is tudnak aludni - és szinte belepirultam, révén, hogy sosem láttam még ezelőtt. Vagyis: élőben nem. Már nem mintha otthon a laptop előtt ülve a googlen csak félmeztelen képeket keresgélnék a banda tagokról!
- Téged is bántott?
- Nem! Engem... nos: engem nem olyan szinten, mint Miyát. De rájöttem, hogy mi történt: valószínűleg azért volt Davidnél a telefonom, hogy valami hülye SMS-el, pl. egy találkára hivatkozva a hotelbe csalja vele Miyát.
- És hogy szerezte meg?
- Befejezném! Nos: és valószínűleg akkor szerezte meg mikor eltűntem itthonról, emlékszel?
- Persze! Tegnap volt! Hogyne emlékeznék. Én nem te vagyok!
- Ez most meglehetősen kedves volt. Szóval: akkor szedte el tőlem, mert mi "elvileg" vacsorázni mentünk volna...
- Na szép: velem bezzeg nem jöttél el vacsorázni! Azzal a pedofillal meg...
- Tom!
- Most mi kínod van?
- Kérlek szépen: ne vedd poénra.
- Jó, folytasd.
- Nos: és akkor a kocsijában nekem esett. És hát: előtte kérte, hogy kapcsoljam ki a telefont és tegyem a zsebembe. Mikor megfogta a fenekem lehet előszedte a telefont is belőle!
- Ez az aljas, perverz, disznó! Ez egy nyomorult! Ez már nem kis ügy. Azt hiszem beszélnünk kell a srácokkal.
- Beszélni?
- Igen, erről az egészről! Köszönöm, hogy elmondtad. De figyelj: már nem mintha annyira felzaklatna a dolog, de... te jól vagy?
- Most ne velem törődj! Menj, beszéld meg Billel és a srácokkal.
- Furcsa ez a kiemelés.
- Menj már!
Kibújt a takarója alól, elém guggolt és adott egy szájra puszit, majd kiment. Ott maradtam egyedül. Csak reménykedni tudok, hogy kiderül a teljes igazság, és, hogy tesznek valamit ez ellen a szemétláda ellen! Szegény Miya! Biztos borzalmas lehetett. Reményeim szerint elnyeri a méltó büntetését ez a disznó! Ó: és kell egy új manager...

2011-11-20T19:24:00.005+01:00

Halihó weblakó!^^ Már november közepében járunk, és mint látható az oldal is átvedlette a téli dizájn-ját. Remélem elnyerte a tetszéseteket. Ebben az évszakban a Tokio Hotel meleg éghajlaton töltötte a telet, és ez szerintem idén sem lesz másként. Hamarosan itt a karácsony is, melyet majd egy "SPECIAL" részel fogunk megkoronázni majd Meloddy-val, amenyibben a géphez jutottok majd! ;) De nem lövöm le a poént! :P Csak kívánni tudom, hogy nálatok is minden zökkenő mentesen menjen az ünnepek alatt, semmilyen bonyodalom nélkül. Ajándékok terén is gyarapodjatok ha kell, de fő, hogy együtt legyen a család. Igaz, ez a német bandára teljesmérték nem jellemző, mivel még egy szabad percük sincs, nem méghogy a családdal töltsék a karácsonyt. Meg azóta, jócskán megváltozott a kapcsolatuk, és nyílvánvalóan rossz értelemben. És ez így van a hirtelen fellendült népszerűségükkel is, ami mostanra már a sülyesztőt surolja. Persze ezzel nem akarok lehangolni senkit, mert én továbbra is szeretem őket. Egyszóval náluk az üneppek nem éppen olyan egyszerűek mint nálunk. Előljáróba csak ennyit. Legyetek jók! Happy Winter Time! *.*

A Tokio Hotel minden problémádat megoldja!

2011-11-18T12:54:00.003+01:00

Szerelmes vagy Billbe és nem tudod, mit tegyél? Vagy ugyanolyan frizurát akarsz, mint Tomé? A fiúk maguk adják a megoldást a rajongók problémáira.

1. Probléma
Szerelmes vagyok Billbe, de valószínűleg sohasem fogok találkozni vele.

BILL: Oo, nem is tudom, mit mondjak erre. Ha igazán szerelmes vagy belém, akkor... (Bill gondolkozik). Talán el kéne jönnöd az egyik koncertünkre és utána lehet, észreveszlek.
TOM: Tulajdonképpen erre mondanék valamit: belém kéne szerelmesnek lenned. Aztán minden rendbe lenne!
BILL: Talán úgy kéne gondolnod magadban, hogy én csak egy normális srác vagyok, mint bárki más. Az gyógyítja az összetört szívedet egy kicsit?

2. Probléma
Én Tokio Hotel rajongó vagyok, és az osztálytársaim piszkálnak emiatt.

BILL: Szerintem nem kéne rá reagálnod rá, és csak csinálják.
TOM: Billt és engem is piszkáltak az iskolában az emberek, mert utáltak minket de, ez nem igazán befolyásolt bennünket. Egyébként, ami azt illeti, valójában büszke vagyok arra a tényre, hogy nem olyan voltam, mint az osztály nagy része. Bill és én úgy gondoltuk, hogy sokkal fontosabb más dolgokat csinálni, nem akartunk olyanokká válni. A piszkálódásnak vannak pozitív hatásai is. Csak nézz ránk.

3. Probléma
A szüleim nem engednek el Tokio Hotel koncertre!

MINDENKI: Ez hülyeség!
TOM: A szüleink mindig elengedtek minket koncertekre. Kilenc voltam mikor az első élő koncertemen voltam és szerintem mindenkinek jár ez a szabadság.
BILL: Butaság ilyet megtiltani, mert a rajongóknak végül is ez az egy út van arra, hogy eljussanak koncertre.
GEORG: A legjobb mikor megengeded ezt a szabadságot a gyerekednek. Az, hogy megengeded neki, hogy eldöntse, hogy akar-e vagy sem koncertre menni.
TOM: Tudod mit akarok? Beszélni akarok a rajongóink szüleivel erről. Csak adjátok meg a címeket és megoldom ezt.
GUSTAV: Pontosan, hagyjátok, hogy kapcsolatba lépjenek velünk, mi majd elintézzük.

4. Probléma
Ugyanolyan hajat akarok, mint Tom, hogy csinálhatok ilyet?

GEORG: O, ez nagyon bonyolult!
TOM: És talán most az egyszer. Igazából egyenes hajam van és ez nagyon sok problémát okoz nekem, hogy minden nap ilyen legyen. Egy részről, minden nap forgatnod kell őket és van egy speciális spaym, hogy jó legyen. Hogy mi van ebben, nem mondanám el, csak, hogy tudd, én állítom elő a kis laboratóriumomban órák alatt (nevet). Legalább ez kifejezetten nekem készült és ez rengetek munka. Mióta van nekem így?
GEORG: Csak szagold meg és megtudod?
TOM: Szerintem tíz vagy tizenegy éves korom óta.

5. Probléma
Nem tehetek ki Tokio Hotel posztereket a szobámba

BILL: Az én szobám tele volt velük.
TOM: Pontosan, még rólam is volt posztere. Aztán készített rólam képeket és nagyba kinyomtatta és kiragasztotta a falára.
BILL: Ach, fogd be! Ez nem igaz, de szerintem mindenki rajongott valakiért élete során, vagyis ez azt jelenti, hogy telerakhatnád poszterekkel a szobád. Szülőként meg kéne, hogy engedjék neked. Ők is rajongtak valakiért életük során, igaz? Mindig is imádtam a kedvenc együttesem zenéjét hallgatni a szobámban.
TOM: Szoktál? Még mindig azt csinálod!

6. Probléma
Hol veszitek azokat a szuper ruhákat srácok, amiket viseltek?

TOM: Ha úgy akarsz kinézni, mint Georg, akkor annyit kell tenned, ne mosakodj egy hónapig és aztán kész is vagy.
GEORG: Például, igen.
TOM: És Bill: Nem akarhatsz így kinézni, ugye?
BILL: A ruháimat mindig secondhand boltokban (turkáló) veszem, itt kaphatod a legjobb ruhákat. Szóval az én tippem, nézz körül ott, ha az én külsőmet akarod.
(Bill te kis kamus :) Megnézem melyik turkálóba kapsz, ilyen ruhákat amilyeneket hordasz)

7. Probléma
Rosszul érzem magam amiatt, hogy Gustav és Georg kevesebb figyelmet kap, mint Bill és Tom

TOM: Tudod mért van ez? Kevesebbet beszélnek és csendesebbek, mint Bill és én. Rosszabb lenne, ha elkezdenének többet beszélni, mert nem tudják, hogy hogyan mondják, amit akarnak. Hallottak már őket ketten németül beszélni? Az szörnyű. Az angoljuk drámai, de a németjük is olyan rossz!
BILL: Georg és Gustav csak csendesebb és nem kapnak figyelmet. Megszoktuk, hogy ez így megy.
GEORG: Én kényelmesebben érzem így magam és... (hosszú szünet)
BILL: Ennyi, mind, amit mondani tud.
GUSTAV: Csak a szokásos válaszunkat használja: Kényelmesebben érzem így magam.

8. Probléma
Beszélgetni szeretnék a Tokio Hotellel de nem tudok németül

BILL: Beszélhetsz velünk angolul. Most már beszéljük egy kicsit.
TOM: Tudjuk, hogy eleget kell beszélgetnünk a rajongókkal...
BILL: ...és kis beszélgetésbe kéne bonyolódni.
TOM: Most eleget tudunk
BILL: De dolgozunk rajta, hogy fejlődjön. Most jóval gyakrabban fogunk menni Amerikába és Angliába, így könnyebb lesz, ha beszélni akarod a nyelvet. Remélem hamarosan menni fogunk.

Katt a képre, hogy megnézhesd az új részt!

2011-11-17T19:55:00.002+01:00

Pszichológiai tesztelés a Tokio Hotellel

2011-11-16T13:48:00.001+01:00

Bill - a romantikus

Flörtölés: Ő a tartózkodás és érdeklődés kimutatás keveréke, Bill flörtölés közben nagyon érdeklődőnek hat. Nyitott a szokatlan és bonyolult lányokra, ami titokzatossá teszi őket és ekkor sem riad vissza, hogy megtegye az első lépést.
Szerelem: Teljes mértékben hisz a szerelem első látásban. Jók a MEGÉRZÉSEi. Vajon eddig mért nem találta meg az ÁLOMNŐT, aki megfelel a magas igényeinek: nem kell megfelelnie a tökéletes szépségideálnak (habár szépnek találja ANGELINA JOLIE-t.). De olyan személyisége kell, hogy legyen, hogy odaajándékozza neki a szívét!
Szex: Bill nagyon romantikus, amiért először jobban meg akarja ismerni a lányt, mielőtt szexuális kapcsolatot létesít vele. Ostoba kapcsolatok és EGY ÉJSZAKÁS KALANDOK vele sosem fordulnak elő.
Kapcsolat: Bill őszinteséget akar, hogy a MEGBÍZÁS alapja legyen a partnerkapcsolatának, valamint amely sosem lehet unalmas. A barátnőjének vállalkozó kedvűnek és ötlet gazdagnak kell lennie. Ezen kívül nem lehet szűklátókörű. Tolerálnia kell a barátait és támogatnia kell a KARRIERjét. Viszont ha biztos ebben, akkor egy teljesen korrekt partnerre talál Billben, ami sokáig tarthat.
Féltékenység: Bill számára a hűség iszonyatosan fontos. Egy FÉLRELÉPÉST sose tudna megbocsátani. Ha nagyon megsérül, akkor elválás után nagyon haragtartó. Bill nagy hangsúlyt fordít arra, hogy az álomlánya hűséges legyen.

Tom - a rámenős

Flörtölés: Tom ellentéte IKERTESTVÉRÉnek lényegesen nyitottabb és határozottabb. A lányok szeretik az optimizmusát, és nem kell sokáig várnia az érdeklődő pillantásokra vagy a kedves szavakra. De az első igazi szerelmi vallomás még messze van...
Szerelem: Az őrült érzelmeket Tom nem hagyja. Ezért inkább kalandozik és kíváncsi. Számára a szerelem lassan alakul ki először. Számára most egy hosszú kapcsolat kizárt, és abszolút nem neki való.
Szex: Tom, a jelek szerint nyitott erre. Számára érdekesek az EGY ÉJSZAKÁS KALANDok. A kísértéseknek nem áll ellen. A romantikus "érzelem áradat" viszont idegesíti.
Kapcsolat: Mostanság nem fog számára eljönni a tartós kapcsolat. Ha valamikor mégis megtalálja ÉLETE ASSZONYÁT, akkor meg kell hagynia Tom szabadságát, mert akkor teljesen hűséges marad. Általánosságban úgy tűnik, hogy Tom a tipikus kapcsolat modellt szereti: Amit ő mond, annak úgy kell történnie...
Féltékenység: Tom határeset. Akkor viselkedik úgy, mikor úgy érzi, hogy eljátszották a bizalmát, akkor viszont számára jön a "bosszú".

Georg - az óvatos

Flörtölés: Első ránézésre tartózkodóan viselkedik, de Georg olyan, hogy van, amikor megéri neki egy flört, és van, amikor nem és ő ezt tökéletesen kezeli. Ha a lány jeleket ad feléje és ő is úgy gondolja, akkor megindul feléje! Habár minden típusra nyitott, mégis Georg az aranyos Olsen ikrek és Eva Longoria között őrlődik.
Szerelem: Georg meggyőződéses, megvárja, míg lassan kifejlődnek a valódi ÉRZELMEK. Óvatos és mindent tudni akar az álomnőről, mielőtt a szívét a kezébe adja. Ha minden jól működik, akkor dolgozni fog azon, hogy minden jól működjön és minden kívánságot ki fog olvasni a másik szeméből!
Szex: Nincs kifogása az erotikus kalandok ellen és az EGY ÉJSZAKÁS KALANDOKtól se zárkózik el. A szexet csak tréfának fogja fel, de valószínűleg még egy komoly kapcsolatban másképp csinálná.
Kapcsolat: Georg számára egy kapcsolat A NYUGALOM SZIGETÉT jelenti, amiben ki tudja pihenni a karrier általi stresszt. Számára az álomnő támaszt nyújt, akiben nyitott fülekre talál a problémák és a félelmek terén és megértő. Képes a tenyerén hordozni a lányt és sosem bántaná!
Féltékenység: A negatív érzések könnyen elragadják Georgot. Mindig először nyíltan megbeszéli a dolgokat és inkább kinyilvánítja a gondolatait, mint hogy a pletykák és a gyanúsítgatások után menjen. Úgy látszik, hűséges tud lenni.

Gustav - a megfontolt

Flörtölés: Gustavnak a flörtöléshez mindenekelőtt erőt kell vennie magán. Ha egy lány megtetszik neki, akkor képes érte keményen harcolni. De az őrületes érzések eleinte nem játszanak szerepet.
Szerelem: Gustav ugyanolyan izgalmas, mint amennyire romantikus. Ha szerelmes lesz, akkor PILLANGÓK REPKEDNEK A HASÁBAN, hevesen dobog a szíve és nem bír aludni éjszaka. A gyertyafényes vacsorákat ugyanúgy élvezi, mint a sétát a holdfényben.
Szex: Gustav számára ugyan olyan normális, mint az evés vagy az ivás, számára ez egy elfogadható időtöltés, teljesen természetes. Egy 10-es skálán nem ő lenne a #1 mások életében. Számára vannak sokkal érdekesebb dolgok is.
Kapcsolat: Egy komoly kapcsolattól Gustav elvárja a biztonságot. Tudnia kell, hogy egyedül ő van a partnerének és ez az érzés körül veszi.
Féltékenység: Gyanakvását és sértett érzéseit Gustav sose mutatja ki. Amíg érzelmi kitörése nem ragadja magával, addig csak figyeli, hogy esetleg hűtlenek-e hozzá. Óvakodik a gyanúsítgatástól, amíg be nem telik a pohár, aztán viszont kompromisszumok nélkül szakít.

We Are The Tokio Hotel ^^

2011-11-13T21:12:00.004+01:00

"Mi vagyunk a Tokio Hotel"

Bill, Tom, Georg, Gustav

Figyelem! Az adatok 2007-esek!

Bill, a szelíd lázadó:

Névjegy: Bill

Név: Bill Kaulitz - Trümper

Születésnap: 1989.09.01.

Születési hely: Lipcse

Lakóhely: Lotische

Magasság: 177 cm

Testsúly: 53 kg

Hajszín: sötétbarna, festett fekete

Szemszín: barna

Iskola: gimnázium 10.osztály/magán tanuló

Tom, a laza raszta-fiú:

Névjegy: Tom

Születésnap: 1989.09.01.

Születési hely: Lipcse

Lakóhely: Lotische

Magasság: 175 cm

Testsúly: 54 kg

Hajszín: sötétbarna

Szemszín: barna

Iskola: gimnázium 10.osztály/magán tanuló

Gustav, az elgondolkodó bohóc:

Névjegy: Gustav

Név: Gustav Klaus Wolfgang Schäfer

Születésnap: 1988.09.08.

Születési hely: Magdeburg

Lakóhely: Magdeburg

Magasság: 168 cm

Testsúly: 68 kg

Hajszín: szőke

Szemszín: barna

Iskola: gazdasági gimnázium 11.osztály/magán tanuló

Georg, szexi fiú basszusgitárral

Névjegy: Georg

Név: Georg Moritz Hagen Listing

Születésnap: 1987.03.31.

Születési hely: Halle/Saale

Lakóhely: Magdeburg

Magasság: 178 cm

Testsúly: 72 kg

Hajszín: barna

Szemszín: szürkészöld

Iskola: gimnázium 13.osztály/magán tanuló

Egy kis Th-s biosz!

2011-11-12T13:00:00.001+01:00

Noha az emlősök csúcsán áll az emberiség, mégsem lehet őket nem állatoknak nevezni. Hiszen a közös ősünk is egy állat volt, nem igaz? Most, hogy ezt föl hoztam szeretném ismertetni a drága lelkes olvasóimmal, hogy ezt a bandát milyen biológia szempontok alapján csoportosítunk. Mint minden élőlény ők is eukariótákból fejlődtek napjainkhoz. Az egyének többségben hímeket alkotnak, melyben az alfa hím szerepet Bill töltött be. Meglehetősen szokatlan megjelenése az ottani életkörülmények bekövetkeztéből történt. Fekete hajkoránja a hímek egyértelmű dominanciáját jelzi. Megnyúlt teste a környezethez specializálódott. Testvére a ragsor másodikaként, Tom foglalt helyet. Akárcsak testvére ő is alkalmazkodott mind az éghajlati mind a embertársai viszontagságihoz. Külsőre mindenben azonosul az ikertestvérével de belülről magas eltéréseket vélünk észre venni. A testvérével ellentétben ő sokkal nagyobb mértékkel termeli az ösztrogéneket mely nyilvánvalóan azt szolgálja, hogy uralni szeretné öccse pozícióját. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a nőstények esetében merészebb mint a többi rokonai. A hierarchia harmadik fokán Georg áll, a maga karizmatikus erős testfelépítésével. Bár benne vannak meg az uralkodó szerepet játszó vezéri vonások, mégsem tud lépést tartani bandatársai között. Végül az alá-fölé rendeltség legalsó fokán Gustav tölti be. Ő a megbízhatóság és könyörületet szimbolizálja. Ugyancsak karizmatikus mint a felette lévő Georg, de bizonyos hogy ebben a csordában nem az erők dominálnak hanem a külső adottságok. Nos, ennyit is tartott ez a biosz óra...remélem elérte a kívánt hatást! És jó hírként szolgálhatom, hogy hamarosan jön a következő rész!^^ Jah, és egy videót is hoztam, ami a bandáról tesz újból említést csak most a TV2-n!^^ Puszy! <3

A legjobb hat rajongói kérdés a Tokio Hotelhez!

2011-11-09T18:42:00.003+01:00

Kérdés by Bensu S.: Milyen típusú lányokat néztek meg srácok és szerintetek a személyiség fontosabb, mint a külső vagy fordítva? Valamint fajta személyiséget és külsőt akartok megtalálni egy lányba?

BILL: A legfontosabb dolog a lány személyisége. Én ösztönösen a lány kezét nézem meg mikor első alkalommal találkozom vele. De, még a gyönyörű kezek sem segíthetnek azon, ha a személyiségeink nem illenek egymáshoz... lennie kell egy bizonyos kémiának, aminek működnie kell. Beszéljünk a személyiségről: őszintének, viccesnek és a legfontosabb őszintének kell lennie. El sem tudok képzelni egy kapcsolatot egy olyan lánnyal, aki nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal... különösen a hűséggel!
TOM: Ez teljesen attól függ, hogy mit gondolok a lányról. Hogy hosszú távú kapcsolatról vagy csupán egy egyéjszakás kalandról beszélünk? Általánosságba véve nem akarom magam egy bizonyos személyiségre korlátozni... az ahhoz vezetne, hogy elszalasztanám a lehetőségeket. ;-)

Kérdés by Chriasiana A.: Ha választhatnátok egy filmszerepet egy filmben, melyik lenne az?

TOM: Igazából Brad Pitt lennék, a 'Mr. és Mrs.Smith'-ben mert akkor kapcsolatom lenne Angelina Jolieval és az lenne a legjobb szex... rendben, hogy pontosítsunk, neki lenne a legjobb szex.
BILL: Szerintem Georg a 'Gyűrűk Urában' akarna sztár lenni mióta a beceneve 'Hobbit'. Elvegyülne a többi hobbit között és nem vonzana magára túl sok figyelmet.

Kérdés by Maria B.: Boldoggá tesz benneteket mikor látjátok, hogy a rajongók az együttes a támogatják a szállodátok előtt stb...?????

BILL: Tökéletesen! Például a európai turnénk zárókoncertjén Essenben, Németországban a rajongóink sírtak mert annyira boldogok voltak, hogy láttak minket. Voltak posztereik is, amin az állt: "Nagyszerű, hogy visszatértetek" vagy "Nagyon hiányoztatok." Ezek nagyon megérintenek engem és hihetetlen érzés az ilyen üdvözlések!
TOM: A rajongóink nem csupán a szálloda előtt vagy a koncertjeinken várnak ránt. Állandóan jelen vannak... nem számít, merre járunk. Együttesként ez a lehető legjobb érzés!

Kérdés by Cheyenne: Mi a legjobb karácsonyi ajándék, amit kaptatok?

TOM: A legjobb ajándék? Szerintem - valószínűleg ez mindannyiunkra igaz - mi adtuk a legjobb ajándékot önmaguknak azzal, hogy a családunkkal tölthettük a szabadságunkat és nagyon jól éreztük magunkat... ez olyan érzés, hogy az elmúlt évben nem töltöttünk elég időt velük.
GEORG: Igen, a szabadság volt az! Vártuk az az időt és néhány tengerparton töltöttük a szabadságot a családunkkal pihenésként.
BILL: Szükségünk volt a kikapcsolódásra és ez volt az egyetlen szabadság, ami volt nekünk 2007-ben. Most megújult energiával kezdjük el megint, mióta elfoglaltak vagyunk a tervezéssel és a próbákkal a közelgő koncertjeink miatt.

Kérdés by CB L.: Ez mind a négy TH fiúmhoz szól, talán furcsa kérdés lesz, de nagyon vicces és érdekes. Szóval, ha a számotokra tökéletes lány gyümölcs lenne, akkor milyen gyümölcs lenne? Az első dolgot mondjátok, ami az eszetekbe jut!

TOM: Csak egy gyümölcs? Bocsi, az én álomnőmet nem tudom csupán egyre korlátozni :-) Az el tudom mondani neked, hogy milyen gyümölcsök keverékéből lenne. Két gyönyörű mézédes sárgadinnye és egy alma, amely egy jól formált fenék lenne. Szerintem ezek lennének a legfontosabbak, ha keverni kéne.
GEORG: Persze nem nézhet úgy ki mint egy görögdinnye.
GUSTAV: Egyet értek Georggal.
BILL: Imádom az ananászt, a szőlőt és a görögdinnyét - szóval néhány ilyen gyümölcs keveréke jó lenne!

Kérdés by Cindy R.: Mi történt Jumbival, a játék repülőddek? Megvan még? Ha igen, hol van most?

BILL: Oh, igen, még megvan nekem Jumbi. Szerintem srácok ismerhetitek őt a 'Zimmer 483 - Live in Europe' DVD-nk jelenetéből. Már megtanultam róla mindent. A közelgő európai turnén márciusban, minden bizonnyal többet viszünk magunkkal, Jumbival egyetemben - csak a biztonság kedvéért. Úgy értem, hogy lehet, hogy a mentő akciónk nem lesz olyan sikeres a következő alkalommal, mint amit láthattatok. Soha nem tudhatod, úgyhogy fogunk még kapni néhány repülőt és Jumbinak lesz néhány öcsikéje és hugicája ;-)

2011-11-06T17:30:00.010+01:00

2.fejezet; 4.rész

Natalie szemszögéből

{ Sose itélj elsőre!

Tulajdonképen fogalmam sem volt arról, hogy David és Miya mit csináltak odabent, míg én az udvaron lézengtem öcsémmel telefonálva, de amit most tudok az az , hogy épp a Tokio Hotel managearjével ülök egy kocsiban és azt állítja, hogy elvisz engem vacsorázni. Nem nagyon tudtam milyen érvből, de az biztos, hogy valamitől nagyon paráztam. Mintha valami nagyon rossz dolog történhetne az este folyamán! Gondolataimba mélyülve meredtem a kocsi ablaka mellett futó tájra, miközben zavart perceimben az ujjamat tördeltem.
- Valami baj van Natalie? - kérdezte David. Szavaira megremegtem és hirtelen egy érzés kavargott bennem: a félelem. Vagy az aggodalom, hogy mi az amitől hamarosan félnem kellene. De David megfogta a kezem már csak nyugtatás képpen - vagy nem is tudom miért - de szerintem kedves gesztus volt tőle. Ám akkor miért húztam el a kezem? Mintha tényleg történne valami!
- Áh semmi. Na és hova megyünk kajálni?
- Egy közeli étterembe.
- Hű! Az klassz.
- De még mennyire!
- Hm?
- Majd meglátod ha odaértünk milyen klassz lesz!
Ezekben a percekben tekintetem a zsebemben rezgő mobilra futott és a képernyőn barátnőm nevét véltem beazonosítani. Épp mikor fel akartam venni letette... és ekkor vettem észre: 12 nem fogadott hívás? Összevissza mindenkitől? Tom, Miya, Gustav, Georg és még Bill is? Ennyire elfelejtettem nekik szólni.
- David, lehalkítanád a rádiót? Fel kéne hívnom Miyát...
- Ne! Vagyis: ne rontsd el a pillanatot. Küldj egy sms-t, hogy minden oké, maradjanak csak nyugodtan otthon! Aztán kapcsold ki a telefonod.
- De még hívni fog az öcsém...
- Majd visszahívod!
És ismét a befolyásolhatóság hibájába estem bele, mert pontosan azt tettem, amit David mondott! Tudtam, hogy nem kellett volna, tudtam, hogy hibáztam - dehát minden ember hibázik! Ez egy alap tulajdonság. Szóval becsúsztattam a telefont a zsebembe és ismét az ablakon néztem kifelé.
- Hé David! Most hagytunk el egy éttermet.
- Mert nem ide megyünk!
- Hát akkor?< - Majd meglátod...
- De titokzatos vagy!
Az úton végül David beletaposott a gázba és egy sikátornál lassított a tempón. Most már nagyon féltem! El sem tudom képzelni miért, hiszen szerintem David első látásra egy kedves, figyelmes embernek fest. Általában első ránézésre megtalálom az emberek pozitív tulajdonságait - de a negatívokat nem annyira. Hamarosan lekanyarodott az utca végében egy furcsa, régi vasajtónál és hamarosan leállította az autót
- Hűha! Itt fogunk kajálni? - próbálkoztam egy reménytől tocsogó kérdéssel, de nagy hülyeség volt, mert ekkor már összeállt a kép. Egy közép korú férfi, miért hoz el egy magam fajta tinédzsert egy elhagyatott sikátorba éjnek éjjelén? Valószínűleg nem egy romantikus vacsora reményében...
- Oké David! Most inkább menjünk haza, mert itt szerintem nem lehet enni.
- Talán nem is vagy olyan ostoba...
- Ezt meg, hogy értetted?
És egy mozdulattal lenyomta az ablak alatti kis, fekete pöcköt, ami által az autó is bezárult. Hirtelen mérhetetlen borzongás futott végig felső testemen és minden szőrszál felállt a hátamon. Még az arckifejezésemről is a félelmet lehetett leolvasni, mikor David elmagyarázta a dolog lényegét, aminek tulajdon képen semmi köze nincs az utóbbiakhoz, de egy tökéletes összképet tudott alkotni közel jövőbeli terveiről:
- Ó, Natalie. Hogy te milyen csinos vagy, kis vörös!
- Igazán?? - hangom remegett és ekkor az őrült maneager hirtelen rám vetette magát, szétcipzározta a pulóverem, és rögtön megtalálta a pólóm alját. Hideg, nyirkos kezei felcsusszantak egészen melltartóm vonaláig, amikor felsikítottam - volna!! - ha nem tapad rá ajkaimra. Próbáltam ellökni magamtól, de sokkal erősebbnek bizonyult. Még szabadon lévő kezét is hamarosan akcióba lendítette derekamtól lefelé és már éppen a nadrágomban pihenő övvel matatott éppen, mikor szemem sarkából könnyek sokasága tört elő. Hát tényleg igaz: valóban naiv kislány vagyok. Annyira könnyű bármibe is belerángatni, ha nincs mellettem Miya! Jaj Miya... biztos ezért keresett és nyilván neki sem volt jobb sorsa mikor a buszban Daviddel kettesben rájuk találtam.A bevadult férfi éppen nyakamat hintette be nyálas csókokkal... hát nem így szeretném elveszíteni a szüzességem! Most cselekedni próbáltam: egyik kezemet kiszabadítottam (amivel nem épp Davidet lökdöstem) és az ablak alatt matattam. Kerestem a kocsi zárat. Hát talán a sors végre mellém szegődött, mert megtaláltam, épp mikor David kikapcsolta az övemet. Mivel ő nagyon elfoglalt volt ezekben a percekben észre sem vette, hogy amíg ő pólóm felhúzásával ütötte az időt én már a kocsi ajtónál kerestem a kilincset - meg is találtam! Ez az... és kinyitottam, aminek következtében Daviddel együtt kiestem a kocsiból.
- Szállj le rólam, kérlek!
És tovább babrált a nadrágommal... hát ha szép szóval nem megy, majd megy erőszakkal! - aztán felhúztam a térdem és legérzékenyebb pontján találtam el, amire ő fájdalmasan felnyögött. Ez elegendő időt adott arra, hogy kiszabaduljak alóla! Gyorsan élve a helyzettel elszaladtam, de hamar tudtomra került, hogy az utamba szegeződött. Igyekeztem minél gyorsabban futni, de talán nem voltam elég gyors, mert elkapta a kapucnimat.
- Engedj el, hallod??!
Kibújtam pulóveremből és áthágtam a sötét sikátorok végtelen konténerei között. Kiértem egy nyíltabb utcára, amikor kocsi hangot hallottam: a könnyeim továbbra is csak áradtak szememből és szorgosan kapkodtam a levegőt. Sűrűn pillantgattam hátra és mikor a sarkon egy ismerős járművet véltem felfedezni igyekeztem még gyorsabbra venni a tempót... amikor belerohantam valakibe! Felpillantottam rá:
- Bill? Te mit keresel erre?
- Téged! Miya kiborult, mondott is valamit, de nem nagyon értettem. De most fő, hogy megvagy.
Hátra tekintettem mit sem törődve imádottammal és már nem láttam sehol a kocsit. Felsóhajtottam és magam elé morogtam:
- Eltűnt...
- Tessék?
- Semmi! Semmi... semmi csak...
- Nat, ha ilyen sokszor hajtogatod azt, hogy 'semmi' nem jutunk egyről a kettőre. Majd ha otthon megnyugodtál elmondod! De figyelj már, te sírtál?
- Nem, csak bepislogtam a szempilla spirálomat! Hát persze, hogy sírtam!!
- Jaj te jó ég. Nyugi! - majd átkarolta a derekam, majd magához vont. Végigfutott egyszer a fejemben, hogy Miya ehhez mit szólna, de elvesztem Bill illatában... nem olyan, mint Tomé! De nekem mégis pont megfelelő..
- Csak most már menjünk haza. Felhívom Georgot és Gustavot is...
- Mert ők merre vannak?
- Szét váltunk mikor téged kerestünk. De már megtaláltalak és ez a lényeg! Csak ezt velük is tudatni kell.
- Ez a lényeg?
- Ööö... igen, ezt mondtam.
- Mármint te aggódtál értem?
- Ööö... milyen furcsa kérdéseid vannak!
Átnyúlt hátam felett és magához húzott miközben felhívta a fiúkat. Nem hazudok: élveztem a helyzetet. De vajon Miya mit szólna ehhez? Ó, te jó ég! Biztos megharagudna. Vagy nem tudom... és Tom merre van? Róla Bill nem ejtett szót!

2011-11-03T19:44:00.004+01:00

Hali!^^ Hoztam egy extra rövid videót Billről. Ha fel tennétek a kérdést, hogy miért is szeretem ezt a nyalás képű ficsúrt, akkor egyszerűen rávágnám, hogy maga a megjelenése hengerelt le. Semmilyen érzelem nem köt hozzá, de azért becsülöm amiért elérte célját. Nem is tudom, talán maga a szeme is kivált belőlem valamiféle érdeklődést mikor megpillantom. Hisz valljuk be, szép egy csávó, nem? De ha elémbe is állna, azzal a ajánlattal, hogy járjunk, akkor sem fogadnám el mint lelki társam. Az érzelmi szintje teljesen különbözik az enyémtől, ezért is nincs meg az vonzalom amit tinik millió tanúsítanak. Nah de ez nem lényeg...inkább watcholjátok!xD

2011-11-01T15:30:00.003+01:00

2.fejezet; 3.rész

Miya szemszögéből

{ A szépség ára

A kellemes és meghitt együttlét még inkább fokozta bennem a naponta feldűlemlő érzések kavalkádját Billel kapcsolatban. Annyira kiismerhetetlen és egyaránt bizakodó amit most iránta érzek. Mégis valahol legbelül, minden porcikám ellenezte, hogy mindez tovább éleződjön. Az este folyamán a döntés a gyorsan az alvásra terelődött, én viszont ellenségesen visszautasítottam az ajánlatot. Helyette magányosan betértem a banda turnébuszába, felkeresve azt az intenzíven kívánkozó koffein forrást. Mikor rátaláltam azonnal megkezdődött a bevitele. Miután hirtelen egy ajtó csattanás törte meg a zúg ivásomat. Nos, abban a percben megkérdőjeleződött bennem ki is az a személy aki ilyen tájban képes megzavarni. Talán Nat aggodalmaskodik? Vagy Bill keresett föl lelki hullámai közt? Vagy netán Tom az, aki újabb szaftos pletykákat akar megosztani velem? A válasz meglepett és kiábrándító volt. Pedig mertem remélni, hogy Gustav vagy Georg lesz az.
- Szia Miya! - szólalt fel David a banda menedzsere egy kéz pihentető pózban a vállamon.
- David?
- Talán zavarok?
- Nem....dehogy. - ült le közvetlenül velem szemben. Mintha egy kissé tartottam volna mi is fog kiszűrődni a beszédünkből, hisz lássuk be nem sokat társalogtam vele.
- Mit csinálsz?
- Áá, csak az éjszakai koffein mennyiségről gondoskodtam. Ez már az agyrémem.
- Hhh, valóban az. - majd hirtelen beállt az nyughatatlan és kínos csend. Egyre kellemetlenebbül éreztem magam, amiért semmilyen jó téma nem jött számításba köztünk. Így hát arra következtetésre jutottam, hogy mielőbb távozok nehogy még cikisebb legyen a helyzet. De az ajtó felé tartva, váratlanul valami akadályozó tényező fogott meg, ami David erős kézszóritása volt.
- Várj! - kiáltozta. ,, Nah egy-fene, talán Nat-mama nem fog megölni ha kések pár percet!”. Gondoltam magamban az ajtó irányába fordulva. Vártam, hogy valami beszédtémába kerüljön, de balszerencsémre az a valami David nyelvével függött össze. A semmiből csak arra eszméltem ahogy hátulról neki esik a nyakamnak az evésre használt érzékszervével, mindeközben az ajtónak taszított. Hevesen ízlelgetett, én viszont minden erőmmel azon voltam, hogy elvegyem minden kedvét ettől a cselekedetétől.
- Hagyj!! - kiabáltam erőteljesen erős fogva tartásában. Miután keze hirtelen célpontot módosítva a medence csontomon tapogatott. Minden próbálkozásom amit nem kevés erővel produkáltam eltörpült mérhetetlen ereje közt. Csak a segély kérés jöhetett számba.
- Natalie!!! - sikoltoztam mire a megrontóm keze a számra tapadt. Lehetetlen. A kétségebesés közepette már az is félelmet keltett bennem ahogy felnevet a háttérben. Ekkor nyugtalanító keze a fehérnemű vonalán fel s alá vonult, teljes blokkot adva. És ez egyre erőteljesebbé válva teljesen tehetetlennek titulált, sőt ennek fényében még fel-fel nyögtem is. Újból fölnevettet a hatást elérve, én viszont továbbra sem tudtam szabadulni. Viszont azt sem hagyhattam, hogy mindez tovább folytatódjon. A legközelebbi kézzel megfogható tárgyal jól fejen találtam, mire ő rögtön a földre rogyott. Ez az esélyem, hogy megszökhessek, ám a másik oldalon Nat lézengett az udvaron. Ki ugyan nem mehettem, de bent sem maradhattam. S az a kis másodperc is hamar elillant, mikor David újból megcélozva mostanra a nyakamat ragadta meg.
- Még nincs vége! Talán a sokkal naivabb barátnőd, majd díjazza ezt! És utána....az enyém leszel! - mondta újabb kielégült mosollyal, mire szája mocskosul megkóstolta az enyémet. Ekkor már nem türtőztettem magam, s egyik szabad kezemmel jól pofán vágtam. Nat pedig abban a valós látványban lépett be az ajtón. Nyilvánvaló volt, hogy mi zajlott le, de David hihető ürügyet találva mihamarabb sarkon fordult a csodálkozó Nattal. Még megmagyarázni se volt időm, nem hogy figyelmeztetni őt. Szívfacsaró volt azt látni, ahogy vígan távozik vele miközben én voltam a második célpontja. ,,Mégis hogyan állíthatnám meg? Mégis hogyan mondjam el? Úgy sem hinnének nekem, hisz gyerekkori barátjuk.” Csakis az anyám és az apám által adott szépségemet hibáztathatom, hisz minden alakalommal mindig ez okozta a legtöbb bajt. Amennyi előnye van, annyi hátránya is. Még legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy David is ehhez a kategóriához tartozik. Bevallom, Tomtól ezt sejtettem, de tőle. Teljes döbbenet. És az a félelem amit most ő táplál bennem, még jobban könnyekre fakasztott. „Nem nézhetem tétlenül, ahogy ez a mocsok sorjában át megy rajtunk!!” Gondoltam el, erőt szedve, hogy elébe álljak a banda elé ezzel az incidenssel. Egy hangos ajtó csapás és szapora lélegzeteim törték meg a banda nyugalmasnak hitt éjszakáját. Bill rémülten rám tekintett, míg a többiek komásan feltápászkodtak.
- Mi történt veled? - állt meg szembe velem Bill aggódó tekintetével.
- David egy szemvényvesztő pedofil állat!!! Az imént megkörnyékezett....és most Nat odalán távozott!!!
- Hogy érted, hogy megkörnyékezett? - szólalt fel Tom. Én pedig a rohamos soktól és a végtelen sírástól a földre térdeltem.
- Miya!! - karolt át Bill tehetetlenségemet látva. Georg is azonnal cselekedett és földről felvéve az ágyamba fektette.
- Keressétek meg Nataliet! Én gondoskodom róla. - jelentette ki a fiatalabb Kaulitz helyett az idősebbik. Talán egy kissé váratlanul ért, de még vele is beértem idegösszeomlásom közben. Ezt pedig kinyilvánítva Bill, Georg és Gustav teljesítették a parancsot. Tom test közelben mellettem foglalt helyet, várva mikor csitulnak el bennem a kedélyek. Finoman megsimogatta az arcom, ezzel is némi biztatást adva.
- Ne félj. Megtaláljuk Natot. Megígérem. - és milyen jó volt ezt hallani, főleg az ő szájából. De a tény mégsem nyugtatott, hogy Natot hova a fenébe vihette el magával. Akár mennyire is jó, hogy Tom boldogít az aggodalmam és a félelmem továbbra sem szűnt meg. ,,Milyen ostoba vagyok, miért kellett engednem, hogy vígan távozzon a buszból?" Gondoltam vissza az önkénytelen testi kontaktusra. Mennyire fáj ez nekem. Nem csak az, hogy velem mindez megtörtént hanem az is, hogy mindezt még Natnak is át kell élnie. Ó embertelen szépség! Ó csillapíthatatlan érzések! Csak ők lehetnek a bűnösök. Közben fejem könnyeimben a párnára tévedt s pár percre lehunytam a szemem. Majd később csak azt éreztem, ahogy körben fog egy ismeretlen kéz szorosan magához húzva. Tom. Igaz, már most védekező módszereket kellett volna alkalmaznom de hazudnék ha nem esett volna jól tőle. Kissé bizonytalanul tette ezt, mégis már maga a jelenléte egy kis meleget adott. Viszont az aggodalmas gondolataim tovább kísértek álmaimban is. Majd felidéződött bennem az a jelenet Daviddel és annak folytatása is. Talán valami előkép volt, vagy látomás de minden olyan valóságosnak tűnt. Majd feltűnt Nat is az álmomban. Egy sikátorban egy kocsi ülésén. Talán ez volt az a mozzanat ami elég helyre írást adott, hogy oda navigáljam a srácokat. Rémülten megébredve Tom felé fordultam, aki kicsit kábultan meresztette rám szemeit.
- Szólj a többieknek, hogy keressék meg David autóját, ami feltehetőleg egy sikátorban parkol!
- De Miya, olyan sok autó parkol a sikátorokban.
- Kérlek! - könyörögve kérleltem, mire ő habozás nélkül telefont ragadt és értesítette a többieket.
- Ha el durvulna a helyzet, akkor már csak a rendőrségre számíthatunk. De valóban igaz amit mondtál?
- Már hogy ne lenne az! - újból rám tört a sírhatnék.
- Bocsáss meg....csak nehéz elhinnem.
- Épp ez a célja...tudta jól, hogy nem hinnétek nekem. Ezért próbálkozott nálunk!
- Van benne valami. - helyeselte.
- De úgye nem bántott?
- Ez nem lényeg. Először találjátok meg Natot. - vettem el kíváncsiságát.
- Esküszöm ha bántani merészelt akkor....
- Akkor? Neked Natot kötelességed megvédeni!
- Igaz. - hajtotta le fejét szomorúan.

Miújság Th??

2011-10-31T19:12:00.007+01:00

A munkában...
BILL: "Nem, nem vagyunk szétválasztva. Tom és én munkamániások vagyunk. Új dalok írásával, azok próbálgatásával valamint újradolgozásával töltjük az időnket. Higgyetek nekem, keményen visszatérünk!"

És a lányok?
TOM: "Az az érzésem, hogy lenyugodtam a lányok terén. Vannak még néha flörtölések, de már nem igazán szórakoztat. Azon agyalok, hogy vajon készen állok egy igazi kapcsolatra... persze, azzal a feltétellel, ha a lány csodálatos!"
BILL: "Én kezdek aggódni. Sok idő telt el és még inkább gyanakvó vagyok az emberekkel szemben. Ha egy lány megközelít egy after-show-n, mindig azt kérdeztem, hogy vajon rám vár. Vajon Bill a Tokio Hotelből akarja, vagy igazából én érdeklem? Nagyon fáj nekem, hogy nincs barátnőm. Szerencsére még mindig ott van nekem a zene!"

Tokio Hotel gyűlölők...
BILL: "Tudom, hogy vannak anti Tokio Hotel kampányok Németországban és néhány európai országban. De azzal is tisztába vagyok, hogy néhány rajongót bántanak a középiskolában, csak azért mert rajongók. Ez elfogadhatatlan! Normális, hogy vannak emberek, akik nem szeretnek minket. Nem szerethetsz mindenkit... de ha ezt a rajongóinkon vezetik le, szerintem az undorító."

Új külső?
BILL: "Azt akarod, hogy megszabaduljak a külsőmtől? Nem fogom kizárólag azért megváltoztatni, mert új albumot adunk ki. Azt teszem, amit az adott pillanatban érzek. Igaz, hogy már nem rakatok csíkokat a hajamba. Mindenki láthatja a szobromat a Madam Tussaudsban. De a külsőm nem egy marketing termék, amelyet az albumok vagy a turné miatt változtatok. A pillanattól függ, hogy változtatni akarok-e vagy sem. És ez esetben, mindenkinek meglepetés lesz!"

My Obsession - Bill Kaulitz

2011-10-30T21:01:00.002+01:00

Sziasztok!

Ma láttam először ezt a vidit, de rögtön beleszerettem... remélem nektek is tetszeni fog! ^^ Rész meg majd valamikor jön... Lotti rajta van! :D nektek meg jó őszi szünetet ;))) csöviii!!

2011-10-26T20:11:00.008+02:00

Sziasztok! :)

Most egy újságcikkel érkezem hozzátok, amit ma egy fizika óra keretében, Lottival ketten választottunk ki. Hamarosan hozza a részt! ^^ De addig be kell érnetek ennyivel... :P xD Jó olvasást! ^^

A Tokio Hotel és a csajok

A srácokért megőrülnek a nők, és ezt ők csak tétlenül nézik? Ugyan dehogy! A TH-s srácok igenis tudnak csajozni, ha akarnak. Hogyan? Ezt most ők árulják el nektek!

Rengeteg csaj bukik rátok! Milyen bevett szokásaitok vannak a flörtölés terén?

Tom: Ha bejön nekem egy lány, akkor elkezdek szemezni vele. Persze úgy nézek rá, hogy azonnal rájöjjön: akarok tőle valamit. Aztán csak várok, hogy ő tegye meg az első lépést, de ha ő mégsem szólítana le, akkor én fogom. Aztán lesz, ami lesz.

Georg: Nagyon félős vagyok, úgyhogy nálam mindig a lány lesz a kezdeményező.

Gustav: Ha találkozom egy nagyon jó csajjal, mondjuk, a buszmegállóban, a legegyszerűbb, ha ráköszönök. Vagy megkérdezem, hogy van, milyen napja volt. Mondjuk, még egyszer sem jött össze semmi ezzel a szöveggel, de egyszer talán majd bejön valakinek.

Bill: Nekem semmilyen trükköm sincs. Az biztos, hogy egyetlen lány után sem fütyülnék az utcán, inkább meghívom egy italra, ha tetszik.

Történtek már katasztrofák is veletek a csajozásaitok során?

Gustav: Ajjaj! Egyszer írtam az egyik kiszemeltemnek egy szerelmes levelet. Beleírtam a telefonszámomat, és saját kezűleg dobtam a postaládájába. Aztán este felhívott a barátja...

Hány barátnődök volt eddig?

Bill: Volt egy másfél éves kapcsolatom és néhány olyan, amelyik csak pár hétig tartott.

Gustav: Csak két barátnőm volt, mindkettő elég hamar dobott.

Tom: Több csajom is volt, többségükkel két-három hónapig jártam. A legkomolyabb kapcsolatom két évig tartott.

Tom, hogyan szakítottál ezzel a lánnyal?

Georg: Szemét volt vele, megcsalta, és erre én jöttem rá! Azonnal leültem beszélgetni Tommal. Totál kibukott!

Tom: Ja, így volt... Egyből szakítottam vele! Butaságnak tartom a félrelépéseket. Azt sem értem, miért nem szakítanak az emberek egymással, mielőtt belevágnak egy másik kapcsolatba. Legalább felhívhatott volna.

Bill, ti hogyan szakítottatok?

Bill: Igazából egyikünk sem akarta már tovább folytatni. Akkoriban már zenélgettem, minden időmet lefoglalta a banda, és semmi időm nem volt a lányra. Nekem mindig is a zene lesz az első, szóval, nem tudom, egyáltalán kibírja - e valaki mellettem.

Milyen emlékeitek maradtak az első csókról?

Bill: Röhejes, de Tom és én ugyanazzal a lánnyal csókolóztunk először, ugyanazon a napon. Először a tesóm, aztán én. Egy sátorban történt mindkettőnkkel, és teljes káosz ként éltük meg.

Tom: Borzalmas volt, és ezt mindkettőnk nevében mondhatom!

Gustav: Akkor én szerencsés vagyok: az első barátnőmmel történt, és gyönyörű volt!

Georg: Én az oviban estem át rajta, de az első igazi próbálkozás 10 éves koromban történt.

Most egyikőtöknek sincs barátnője?

Georg: Nincs! Mind szólóban nyomjuk. Ez egy jó darabig így is marad.

Klikk az eredeti cikkért: (ami kicsit sötét, de olvasható :D)

2011-10-21T14:18:00.010+02:00

2.fejezet; 2.rész

Natelie szemszögéből

{ Hirtelen jött harag

Egy érzelmi hullám következtében könnyeimmel küszködve rohantam ki a kempingből. Nem tudtam eldönteni magamban, hogy valóban igaz volt e amit láttam, vagy kamu, szemfényvesztés. Sóvárogva megcsíptam alkarom, hátha felébredek és kiderül, hogy ez csak egy rossz álom volt. De mind hiába! Balga remény. Hiszen ébren vagyok!
Az este már leült a tájra és, hogy szabadon tudjak gondolkozni arra vetemedtem, hogy elinduljak egy gyors, frissítő sétára, a part mentén. Szemem előtt végig a kínos percek sora játszódott. A barátnőm, nem? Addig oké, hogy összejött álmaim pasijával, mert ebbe beletörődtem, hiszen ott volt nekem Tom. Erre most mit látok? Fél centi sem választotta el őket! Miért tette ezt velem?
Hamarosan egy újabb könnycseppet töröltem le szemem sarkából és tovább mentem. Már kicsit messzebb voltam a kempingtől, és mikor felfigyeltem azt a helyet azonosítottam be, amin ma délután Tommal sétáltunk. Tényleg Tom! Mi van ha nem is Miya kezdeményezett? Mi van ha Tom mászott rá? Ez valószínűbben fest, mint az, hogy Miya... de akkor miért hagyta magát?
Közel a vízhez egy kisebb sziklát véltem felfedezni, amire le is telepedtem. Tekintetemet a sápadtan mosolygó teliholdra vetettem és megint csak sírtam. Sok minden jutott most eszembe: miért vagyok én itt? Miért történik minden olyan furcsán, kiszámíthatatlanul? Miért pont velem? - fejemben talán még az öngyilkosság is megfordult, mert személyem azon egyének közé sorolható, akik meglehetősen érzékeny érzelmi világot tartanak számon.
Kezeimet ölembe tettem és a gyengéden hullámzó vízre meredtem. Szeretnék belefulladni! Jött egy emos gondolatmenet. De még végig sem tudtam vetni magamban és egy hang csendült fel a közel távolban.
- Szia Ariel!
- Ezt meg, hogy érted??!
Csattantam fel és a célszemély felé fordultam. Mikor beazonosítottam Tomot gyorsan lepattantam a szikláról és szinte harci pózba lendülve tartottam fel ökleimet, amiket később segítségül hívtam könnyeim eltörléséhez. Nem akartam, hogy így lásson.
- Ariel egy hableány, és a sziklán ülve ahogy a vörös hajadat fújta a szél ez jutott eszembe. Akár ő is lehettél volna!
- Te hülye vagy.
Tévedt ki ez a megállapítás a számon, majd leengedtem kezeimet. A földre szegeztem tekintetem és nem sokára megpillantottam Tom cipőjének az orrát. Összehúztam szemöldökömet és már éppen a "rohadj meg" kívánságot hoztam volna fel, de Tom kezeit állam alá helyezte és megemelte a fejem. Belenéztem mélly barna szemébe és ismét egy újabb könny próbált előtörni belőlem. De mikor távozni kívánkozott, és lehullani készült az arcomról Tom elkapta és összezárta a tenyerét. Mintha össze akarná nyomni a parányi vízcseppet!
- Mit akarsz? Meguntad Miyát és most hozzám kujtorogsz?
- Hehe. De túl reagálod a helyzetet!
- Most ezen mit kell túlreagálni? Láttam, amit láttam, Tom! Nem hazudhatsz a szemembe!
- Nem is akarok. Higgy amit akarszt, de csak egy tányért vettem le felőle.
- Én se mondhattam volna jobbat! Miért nem mész el?
- Miért vagy ilyen?! Próbálnák megmagyarázni valamit, ha nem zavar.
- Hallgatlak.
Sóhajtottam fel végül. Tom leeresztette mindkét kezét. Zsebre helyezte őket, majd lesütötte tekintetét.
- Nem történt semmi. Csak egyszerűen túlreagáltad, mert a szemed előtt az lebeg, hogy Miya elvette tőled Billt és most engem is meg akar szerezni. De ez nem így van, kis buta!
- Hát akkor hogy? Te akarod megszerezni Miyát?
Újabb könnyek gyűltek szempilláim végére, amiket Tom készségesen letörölt. Aztán folytatta amit elkezdett:
- Ha ennyire érzelgős lány vagy, akkor talán rossz embert fogtál ki magadnak. Nem fogok könyörögni, hogy megbocsájtsd azt, amit el sem követtem! Érted?
- Értem.
Átgondoltam: tényleg igaza lehet. Megfordult és elindult. A szívem kalapált és végül tétova percek következtében megpróbáltam megállítani:
- TOM VÁRJ!
Megfordult. Lassú, kimért lépések közepedte, lehajtott fejjel indultam felé, ujjaimmal játszadozva. Elé érve felnéztem arcára, amiről semmijen érzést nem tudtam kiolvasni. Később aztán egy ravasz mosoly repült át ajkain és megragadta a derekam, magához húzott, és ajkaimra tapadt. Csókja minden porcomba melegséget ömlesztett, és az érzések csak erősödtek mikor beletúrt sűrű hajkoronámba. Bátorkodtam átkarolni a nyakát, amire ő még szorosabban húzott magához és egyre hevesebbnek festett a csókja. Végignyalt ajkaimon, amire enyhén kinyitottam számat szabad utat engedve ezzel a gitáros nyelvének. Keze becsusszant a pólóm alá és a hasam tájékán kezdett simogatni, majd feljebb haladt. Tomtól ez nem meglepő! Miközben nyelveink vadül ölelkeztek átéreztem a világ összes pozitívumát és tudtam, hogy ettől nincs jobb. Nem hülyeség, hogy jól csókol! De mikor a keze felfedezésre indult felső testem domborulatain rám tört a józan észjárás és enyhén megpróbáltam eltolni magamtól. Persze erősebbnek bizonyult és könnyen tudtomra adta, hogy még nem akarja abbahagyni - de tovább próbálkoztam. Dehát csak nem tágított! Tehát egy szadista mozdulattal vetettem véget az egésznek: belecsíptam a meztelen karjába, amire álrébb ugrott és fájdalmasan felvisított:
- Aú!
- Mit nem értesz abból, hogy hagyd abba?
- Semmit!
- Sejtettem.
Gyorsan megigazítottam a ruhámat és a hajamat, majd karba font kézzel meredtem rá és megmagyaráztam mi volt ez:
- Tom, szerintem ezt nem épp a tengerparton kéne csinálni. Nyílt terepen!
- Miért? Neked nem tök mindegy hol csináljuk?
- NEM! És nem csinálunk semmit, amíg élet az élet és halál a halál...
- Dehát járunk, nem?
Mivel erre a kérdésre én sem tudtam a pontos választ így csak vállat vontam és elindultam visszafelé a kempingbe. Tom egész út alatt azt kérdezgette, hogy "most nem? most nem? most nem?" - már a legerősebb agysejteimet is kórházba juttatta visszaérkezve a kempingbe. Még ott is kérdezte:
- Dehát most nem?
És már menekülőre fogtam volna, de elkapta a karom és kilökött a falnak. Kérdőn meredtem rá, várva a választ, de csak ismét egy csókba ölte minden nemű magyarázatát. Ekkor lépteket hallottunk és mint két madár úgy reppentünk szét.
- Natalie! Félre értettél valamit! Mi nem... ja! Hogy ő már elmondta.
Most hirtelen nem tudtam miről is beszél Miya, de annyira nem is kötött le. Pislogtam hol Tomra, hol Miyára. Ekkor érkezett meg a csorda többi tagja: Bill, Georg, Gustav. Bill aggódva meredt bátyjára aztán rám:
- De jó, hogy meg vagytok! De hol voltatok eddig?
Már épp válaszoltam volna neki, de Gustav megelőzött egy komplett fikcióval:
- Békülős szex.
- Mi van??!
Támadta le Miya Tomot, aki kiszorult a falnak a barátnőmből előtörő anyatigris elől! Én elkaptam a karját és rámosolyogtam.
- Nat! Haragszol?
- Miért?
- Ohh... aranyhal! Máris elfelejtetted?
- Micsodát?
Értetlenkedtem, mert valóban nem tudtam mi az amiért haragudnom kéne. Rajtam kívül mindenki elhúzott "ajjozásban" tört ki és Georg folytatta az eszmecserét:
- Azt hogy ma te rendelsz pizzát!
- Hát ezt tényleg elfelejtettem... de... Hé! Erről ma még nem is volt szó!
- Tudom, csak kihasználtam az alkalmat...
Zárta le a dolgokat a fiú. Mindenki nevetésben tört ki és ennek örömére Bill kezembe nyomta a telefonját, én meg egy hetyke mozdulattal adtam Tom kezébe. Tom megrázta a fejét és odaadta a tőle nem messze álló Miyának, aki felszólalt:
- NEM! Tegnap is én voltam!
És tovább adta Gustavnak, aki ismét csak a fejét rázta. Ezzel átadta Georgnak, aki nevetve nyomta vissza Bill kezébe. Bill összehúzott szemöldökkel meredt Georgra, aki hátrébb lépett egyel. Aztán az énekes bepötyögte a telefonszámot és rögvest tárcsázott.
- Hallo? Egy Hawaii pizzát szeretnék rendelni.
Hatalmasat ugrottam, hiszen köztudott, hogy én nem szeretem a pizzát, aztán Tom megrázta a fejét és odasúgta Billnek:
- Meg rendelj egy gyrost Natnak. Ő nem szereti a pizzát!
- Ja tényleg... akkor még egy gyrost is pitában! Köszönöm. A cím pedig: Hamburg, Red Cat Camping, negyedik ház. Köszönöm!
Letette majd ránk nézett. Miya elsuhant mellette:
- Ugye tudod, hogy Te fizetsz?
- Ó... dehát nem úgy volt, hogy Natalie rendel?
- De mégis te rendeltél!
Védett meg Gustav és vállat vonva Miya után ment. Georg a mosdóba vette az irányt, nekem meg Tom megfogta a kezem, megpuszilta az arcom és maga után húzott a nappali felé. Bill körbetekintett:
- Hé? Most miért hagytatok itt? Várjatok!
Szólt, és követett minket a nappaliba. Én ezúttal Miya mellett foglaltam helyet és a TV-re meredtem. Barátnőm megkínált egy zacskó chipsel, amit készségesen elfogadtam. Tom és Georg (visszaérkezve a mosdóból) a szőnyegen foglaltak helyet. Bill leült a külön álló kanapére, Gustav meg beült Miya és közém. Milyen jó ha együtt a csapat! De még mindig nem tudom mire kéne emlékeznem...

2011-10-19T20:00:00.003+02:00

2.fejezet; 1.rész

Miya szemszögéből

{ Remény

Kissé elhagyatottnak éreztem magam, mikor Nat önfejűen Tom társaságában elvonult némi "időt kérve". Fogalmam sincs, hogy mi zajlott le köztük de, igaz egy kicsit flegmán fog hangzani, de nem is nagyon érdekelt. Én a naplemente hangulat mámorában élveztem az egyedül létett, majd később néhány percnyi nyugalmamban Bill nem éppen férfias hangja zörrentett meg.
- Szerinted begöndörödik? - rémülten tekintette hajtincseit keze közt, válaszom viszont épp olyan lekezelően sikerült mint mindig.
- Nekem aztán mindegy.
- De én nem akarom. - ,,húúúúúh, legszívesebben átmennék egy fűnyíróval a fejeden, hogy végre elhallgass!", gondoltam magamban. A gyorsan jött hiszti hamar elillant, néhány perc le tudtával, miután közel mellettem foglalt helyet. Szokásos rituáléként előkerült az merőben érdekes csokis maszlag is, amit egy teljes hétig ki nem lehetett szedni a fogaim közül. Nah persze, most is elutasítottam kérését az egészségem érdekében. Ő viszont lelkifurdalás nélkül tömtem magát, mit sem érdekelve, hogy 80 éves korában olyan lesz mint egy oszlat muffin. Enyhén elmosolyodtam rajta, mire ő érdeklődve kérdezgette az öröm forrását.
- Mi az?
- Semmi...
- Ó, akkor értem. Biztos nem kérsz?
- Mondtam, hogy nem. - ,, nahát, elég ha már elő kerül valami édesség és máris erre ragad a téma."
- Jól érezted magad? - gyors témaváltás között, szerette volna hallani az élmény beszámolómat, én viszont rövidre fogtam.
- 10 csillagos.
- Hhh, szó mi szó azért megérdemeltük ennyi turné után. - jelentette ki öntelten.
- Mégis meddig akarjatok folytatni?....Félre ne értsd, de ennyi munka után az ember egy bizonyos korban már lelkileg sem fizikailag nem tudja tovább hajszolgatni magát.
- Mi egy német banda vagyunk. Nem fogjuk feladni csak azért mert már lejárt lemezeknek tekintenek majd, mi mindig is egy együttes maradunk. - válaszolta.
- Bill, nem tudsz hülyére venni, hisz minden ember elgondolkozik egyszer azon, hogy hogyan folytassa életét. Akar-e családot vagy sem...tudod, benned még nem merültek föl ezek a kérdések? - talán maga téma gondolkoztatta el vagy talán csak az én társaságomban felel ilyen kérdésekre, de kisvártatva azonnal belekezdett mihelyst kérdőre vontam.
- Nem is tudom, ezen még nem nagyon gondolkoztam....bevallom, ilyesfajta kérdések soha nem zaklattak. - lassan lekerült fejéről a törölköző is, sötét színű fekete haja pedig az utolsó napsugarak fényében festette vöröses árnyalatúvá.
- Kiskoromban, zenész akartam lenni. Igen, családot is akartam volna, ha mindez nem valósult volna meg. Lett volna egy gyönyörű feleségem 3 gyerekkel. Mindhárom lánytestvér lenne, mert mindig is egy kislányra vágytam. - kis csend követtett elméjében zajló gondoltait. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha ez lett volna elsődleges célja. De az anyagi és a családi háttere ezekben gátolta. Most hallva, nem is tűnik olyan ostobának mint hittem. Valljuk be, ezen téren egyre jár az agyunk, de Isten mentsen ha ez tudatnám vele.
- Ha már itt tartunk, mint tökéletes feleségről, mi az ideálod? - haraptam rá a témára, kíváncsiskodva.
- Hát, lássuk....nem is lenne csúnya de eget verően sem szép. Egy picit alacsony lenne, hozzám képest kb. 1 fejjel. Gyönyörű szemeim és kezei lennének, és mindezeken felől még a testalkata is kitűnőbb lenne. Mint rendes anya figyelmes, odaadó és gyengéd. Számomra olyan benyomást keltsen mint egy törékeny láncszem, melyet én óvok, védelmezek. Nos, igen...nagyjából ennyi. - hadarta el a végét, miközben szeme a horizontra terelődött. Egyszerre melegség és vonzalom tükröződött bennem figyelmesen végig hallgatva. Határozott és hihetően teljesen előregondolt. Ízlésünk kezdett kevesebb korlátokba ütközni, amit még álmomban sem reméltem volna. Aztán jött valami váratlan, valami megfoghatatlan érzés amit az együttes front embere nyilvánított ki.
- Gyönyörű mandula vágású, barna szemek. Csokoládé barna dús hajkorona. Nőies kezek. Tökéletes testalkat és azok merőben érzéki rózsaszín ajkak... - ütközött tekintett velem felsorolva mindezeket. Azonnal rájöttem, erre a félreértelmezett rekonstrukcióra amit bókok zöme kerített el. Bár mennyire is szép ezt hallani az ő szájából, minden hazugság nélkül, de nem tehettem eleget csábításának holott meg volt bennem a szándék, hogy elfogadjam.
- Bill. - hosszan ejtettem ki nevét, szinte suttogva. Ő viszont nem hátrált a kezdeményezéstől, hisz számára lehet, hogy ez jelentheti az utolsó esélyt, arra, hogy bebizonyítsa érzelmét irántam. Lassan lecsukódott a szeme, feje pedig egy irányba taszította. Én lankadatlanul elnéztem sóvárgását egy csók után, miközben bemelegítette alsó és felső ajkait. Csak néhány centi, talán milliméter választott el tőle, majd az a nanométeres távolság is eltűnt. Megtörtént. Valósnak érzetem minden mozdulatát ajkaimon háttérben a kísértéssel, mely egyre inkább elcsábított. Rendszertelenül éreztem, ahogy nekiesik alsó ajkamnak néhol egy kissé beleharapva, miután nyelve a fogaimba ágyazódott. Az inger viszont arra késztettet, hogy ne engedjem tovább de ezt hamarosan a derekam tájékán fekvő keze elhárította. Teljes siker. Nyelve azonnal biztos helyet talált az enyémen, hevesen ficánkolva benne. Mindezt pedig az élvezetben történő nyögései tudatták velem. Mintha egy belső orgazmust élt volna állt, még mindig nem ereszteve. S ez így zajlott másodpercek után is, míg végül egy érzéki cuppogás hangja választotta el szánkat. A pillant hevében, semmilyen szó vagy hang nem távozott számból. Csak az ő belém hajszolt nyelv mozgását éreztem még mindig, és a csokoládés édesség izét. Tudom, hogy már bűnbe ütközök az amit csinálok, mert pusztán azért teszem amit teszek mert valójában megszántam őt, de ez az esemény kissé kételyeket ébresztett bennem. Soha életemben nem érzetem még ilyet, soha nem is tapasztaltam. Na jó, egyszeri-kétszeri alkalom volt de még a közelébe se volt ennek. Kezdett kitisztulni a fejemben, hogy valóban őszinte érzéseket táplál irántam, és most ezt jó "érvel" meg is cáfolta. Hát valóban igaz? Egy világ hírű német együttes front embere szeretett belém? Lehet, hogy csak azzal van a baj, ahogy viszonyulok hozzá. Eddig csak a távolból figyeltem amikor még javába Nat volt az első hódolója. Viszont mostanra....Istenem, azt se tudom mit higgyek. És az a csók.
- Bill! - szólítottam meg szinte komás állapotában. Lehetséges, hogy ő még nagyobb dózist kapott mint én. Felszólításomra továbbra sem válaszolt, én viszont nem álldogálhattam tétlenül mikor pár méternyire arrébb feltűntek Naték. Ott hagytam csapott-papot, ahogy volt, majd sietve a nyaralóba mentem. Beérve becsuktam magam után az ajtót, miután teljes testemmel neki dőlve leereszkedtem a padlóig. Ironikusan végig tapogattam ajkaimat ujjaimmal, amiből még mindig áradott az a túlfűtött melegség. Mennyei volt. Talán a legjobb. Mégsem értem, miért pont ő aki semmilyen érzelmet nem gyakorolt rám mindez ideáig. Előfordulhat, hogy a beszéd téma bátorította föl ennyire. Sőt, valószínű. Bizonyára a sors akarta így, és hazudnék ha mindezt elleneznem kéne. Később felidéztem magamban minden pillanatképet, a gyönyörű és igéző fekete szemeitől a csók végzetéig. Aztán hirtelenjében, csak azt éreztem, szenvedélyes ábrándjaim között, hogy Nat óvatlanul rám nyitja az ajtót jól hátba találva. Egy erőteljeset felkiáltottam, majd az ágyra huppantam.
- Nem tudsz kopogni?! - mondtam párnával a képemben, fájlalva az ütést.
- Jaj, bocsi.
- Valami történt, vagy mi?
- Ne is akard tudni...
- De akarom! - rántotta ki kezemből kispárnámat, később pedig rám meresztette boci szemeit.
- Az imént, mikor te és Tom vígan sétálgattatok a parton...nos, izéé....lesmárolt Bill!! - hangzott el számból. Nyíltan kimondtam barátságunk érdekében, ami most a bizalomra korlátozódott. Többé semmilyen hazugság nem szabad majd gátat, ezt garantálom. Hisz a legeslegjobb barátnőm.
- Mi????
- Tudom, hogy elég rosszul hangzik de - ,,csak nem hagyta befejezni amit akartam!"
- Örülök neki! - szólalt fel egy erőltetett mosoly között. Éreztem fájdalmát, mely Bill közti szerelmét jelentette. Egyszerre fájt és kínozott az érzés, hogy mit művelek vele. De Bill nem csak egy tárgy, hogy úgy önszántából neki tessékeljem. Akár milyen rossz is ezt kimondani de jelenleg én vagyok neki a befutó. Mégsem látok benne megnyugvást, hogy továbbra is folytassam vele ezt bonyolult kapcsolatot.
- Miért érzem úgy, hogy ez nem volt valami őszinte?
- Mert valóban nem volt az! - felelte szomorúan.
- Nat....kérlek...bocsáss meg!
- Nem kell a bocsánat kérésed, én már beletűrődtem vagyis kezdem megszokni a ti együttléteteket. És még én siránkozzak? Nekem ott van Tom! - szavai úgy hattak rám, mint az ilyenkor használatos papírzsebkendők. Minden fájdalmas érzésem elillant s az ő ölelésében még inkább felszabadultam. Rejtélyes, hogy mindig is egymásra voltunk támaszkodva, még ha rossz volt a kiváltó ok is. Ilyenek az igazi barátok. Semmilyen kötöttségek, kötelékek nem kötnek hozzá, csak az hogy elfogad amilyen vagy és próbál hozzád alkalmazkodni.
- Miya! - törte meg a meghitt hangulatot Bill, benyitva a szobába.
- Héy, ez már magánszféra! - figyelmeztette Nat önkényesen.
- Miya...én nem akartam! Túlságosan felbátorodtam! - végig hallgatva, ugrottam föl Nat mellől felé közelítve. ő viszont teljesen más reakcióként reagált, mint általában szokott. Teljesen neki simult a falnak, szemeit pedig összeráncolva lecsukta. Mintha arra várt volna, mikor csattan el az a jól megérdemelt helyrerázó pofon. Én viszont, pont az ellenkezőjét tettem. Egyre közelebb és közelebb mentem, míg végül a fülénél akadtam ki, mindezt még mindig Nat társaságában.
- Köszönöm! - suttogtam bele fülébe, majd egy semmilyen érzelemmel megtoldott puszival az arcán távoztam a szobámból. Egy darabig elnéztem, ahogy döbbent szempárok nehezednek rám, de utam mégis az ebédlő vezetett. És egy újabb fordulat.
- Hallottam lesmárolt a kis öcsém. - kukkantott ki a hűtőből Tom. Jelenleg egyszer jött rám a harag és lenézés, hogy milyen megfelelő válaszadással illessem. Milyen kiábrándító, hogy egyikkel sem jutalmaztam.
- Volt kitől örökölni! - válaszoltam, szemöldök felhúzással és karba tett kezekkel.
- Hmm... - cinikusan elvigyorodott.
- Na és jó volt?
- Majd pont te leszel az akivel ezt megosztom!! - sürögtem a konyhapultok között tányérért kutatva. Szerencsémre pont a legfelső polcon volt még tartalék evőeszköz, de sajnos nem tudok egyik pillanatról a másikra két méteressé nyúlni. Látszólag annak tűnhet, hogy próbálkozok az előrenyomulásba fölfelé, de valójában köztem és az egom között zajlott a harc. Mire teljes kiszámíthatatlansággal Tom segédkezet nyújtva levetette, miközben én még mindig háttal voltam neki. Ugyan köszönet ért nem esedeztem, de az elég furcsa érzést keltett bennem mikor vele szembe fordulva teljes testközelségből meresztgette a szemeit rám. Nah és ekkor jót Nat, aki ezt látva teljesen mást szűrt le a dologból. Kétségbeesetten terelődött rá a tekintettem hirtelen felbukkanásába, miután a látványtól szomorúan elrohant. Épp indulásra készültem, hogy utána siessek mire Tom szokatlanul kezét kinyújtva állított elő sorompót.
- Mindig ez van. - mély levegőt véve, eredt Nat után. Jobb is így. Szegény Nat. Miket gondolhat most. bizonyára most egy kurvának tart, holott Tom volt az aki ballépést követet el, nah persze nem olyan téren. Neki dőltem a pultnak, azon morfondírozva vajon tényleg ilyen bonyolult személyiség vagyok-e? Vagy csak ez pusztán következik be? Én fordítom a kereket, nem a sorsom? Hogy van ez? Először Bill, most Nat és Tom. Ki képes ezt épp ésszel fölfogni?!

M E R J Á L M O D N I || Tokio hotel;

Hogy, mi a helyzet odakint! ;)

Érettségizz a Tokio Hotelből!

Szenvedélyes bagázs

Sexy And I Know It :)

Farsangi! *.* (Soon!)

2008.03.24. - Ping-pong (with yours)

Mi az, amiről még a TH sem tud?

A Tokio Hotel és Mi

Általános tudnivalók - általános humor érzékkel

Teen Mag - (Tél)

A Tokio Hotel külön utakon...

Miről álmodnak a fanok? :D

BUÉK with Meloddy!^^

Senki sem tökéletes ;)

Történelem

Interjú Tommal

Garantált a nevetés! ;)

Bill megmondja! - egy szó, több mondatos válasz a Tokio Hotel frontemberétől

Dizi dilemma! -.-'

Komikat kérünk! :)

Tokio Hotel - Funny Halloween

Miből lesz a cserebogár?xD

A Tokio Hotel minden problémádat megoldja!

Katt a képre, hogy megnézhesd az új részt!

Pszichológiai tesztelés a Tokio Hotellel

Bill - a romantikus

Tom - a rámenős

Georg - az óvatos

Gustav - a megfontolt

We Are The Tokio Hotel ^^

Egy kis Th-s biosz!

A legjobb hat rajongói kérdés a Tokio Hotelhez!

Miújság Th??

My Obsession - Bill Kaulitz

Farsangi! . (Soon!)