Deutschland sucht den Superstar
3.fejezet; 7.rész
Natalie szemszögéből
{ Puszta illúzió?
Miután Miya magamra hagyott egy elhagyatott kiskutyának éreztem magam, de hamar igyekeztem találni megfelelő elfoglaltságot. Jó szokásomnál megmaradva tértem be hálókörzetünkbe, és épp elő akartam szedni a laptopom. Közben volt alkalmam elgondolkozni azon merre is mehetett barátnőm, de minden másodpercben újabb gondolatokkal álltam elő, és mégis egyiket sem tartottam a legvalószínűbbnek. Főlleg nem azt, hogy az UFO-k vitték magukkal! Egyáltalán, hogyan juthatnak ilyen hülye ötletek az eszembe? Lefáradva saját okoskodásomon meredtem rá az ablakra, és vártam, hogy megjelenjen a gépem üdvözlőképernyője. Hamar felemelkedtem fekvő pozíciómból, és jártam egy kört a szobába. Kicsit egyedül éreztem magam. Viszont maradandó érzelmi károsulásom kezdett eluralkodni rajtam, hiszen a lent történtek látványa magáért beszélt. És egyre csak azt tartottam valószínűnek, hogy a férfiak részben a pornófilmek által olyanok, amilyenek. Megráztam magam, és lehuppantam a laptop mellé. Ám hirtelen nagyon megszomjaztam, és jobbnak láttam, ha lemegyek egy pohár akármi erejéig - de aztán azon kaptam magam, hogy a közel múltbéli események végedt alig mertem letévedni az emeletről. De szomjúságom nagyobb úrnak tetszett aggodalmam mellett. Viszont mikor épp a lépcsőaljhoz érkeztem kiáltottam egyet:
- Georg! Ugye már tiszta a levegő?
- Ezt, hogy érted?
- Még mindig TV-ztek?
- Ja. Ne félj már! Gyere nyugodtan.
Sóhajtottam és összedörzsöltem a tenyerem, majd előbukkantam a lépcsők mögül. Azért lépteim még óvatosak voltak, de mikor felfedeztem, hogy a srácok a turnébusz nappalijában szoroskodnak, mind a hárman már megnyugodtam egy bizonyos szinten, főlleg mikor láttam, hogy a TV ki van kapcsolva! Gustav pedig lelkesen érdeklődött állapotom felől:
- Mizujs Nat?
- Öö.. semmi. Csak megszomjaztam!
Vigyori pofámat egy tarkó vakarással kísértem, majd hirtelen kinyílt az ajtó. Tom kutyája szinte azonnal berohant a buszba megtalálva másik gazdáját, azaz hogy Billt, aki bizonyára a Miya és én érkezésem után jutott haza. Ideiglenesen beálló kábulatomat Miya látványa szakította félbe, amint Tom előtt betért a helyszínre. Hát így átgondolva mindent kitaláltam merre lehet, csak arra nem voksoltam volna, hogy Tommal volt! Meglepett a dolog, de valamiért örültem neki. Talán azért, mert Miya arcán most nem láttam semmi jelét annak, hogy Tom olyat művelt volna, amit barátnőm jobbik esetben is egy-két pofán vágással nyugtázott volna. Ám mihelyst ezt végiggondoltam észrevettem a körülöttem lévő emberek ábrázatán, hogy ők se pont arra számítottak volna, hogy ez a két személy együtt volt valahol. Lehet Gustav és Georg nem sokáig hűledeztek, de Bill annál inkább. Persze átérzem a helyzetét egy bizonyos szinten, merthogy Tommal én is együtt voltam! De ettől még nem leszek félékeny a legjobb barátnőmre. És ha ők jól is ki tudnak jönni egymással? Miért zavarja ez annyira látványosan az ifjabbik Kaulitz srácot? Tudtommal már ők sem alakítanak egy párt.
- Hát ti merre jártatok?
Próbáltam terelni a figyelmet, és elhagyni ezt a kínos csöndet. Tom előállt egy válasszal, ami a kutya látványa végett több volt, mint valószínű.
- Megsétáltattuk Scottyt.
Kielégítő válasz volt, ezért már éppen indulni készültem volna felfelé, amikor egy váratlan kérdést tett fel az a személy, akitől egészen reggelig nem hittem volna, hogy randira hívna. Igen, az illető Bill volt.
- Natalie! Ma este ráérsz?
- Mi? Miért?
- Vajon. Megbeszéltük a vacsorát nem?
Meglepődtem. Hirtelen érintett a dolog, nem mondom, de annál nagyobb örömmel társult. Nem tudtam mit mondani rá, és közben arcom színe a piros árnyalataiban tükröződött. Segítség kérés gyanánt sandítottam Miyára, aki a maga módján vetette rám "elmész ha jót akarsz magadnak" nézését. Mosolyogva bólintottam.
- Persze!
- Remek. Olyan hét körül indulunk!
- De miért ilyen hirtelen?
Érdeklődtem felőle, de addigra már én voltam a figyelem középpontjában. Sosem szerettem, ha mindenki engem néz! Mindig is amolyan "háttérben lapuló szuka" voltam. Viszont Bill válasza:
- Hát öüm... tudod! Nem akarom, hogy kárba vesszen Miya munkája. Elvégre neki köszönheted ezt az új imidzset.
Hirtelen bevillant előttem a kozmetikus szoba, és mikor Bill közölte velem, hogy gyönyörű vagyok. Szavakat nem találtam, de barátnőm ismét kisegített a kínos középpontból:
- Hát akkor én felviszem Natot öltözni!
Bill hirtelen meglepődött. Magam sem tudtam miért, de nem is volt rá alkalmam, hogy ezen filozófáljak, hiszen Miya minden erejét latba vetve vonszolt maga után az emeletre. S amint felértünk egy közepes hangvételű sikítás tört elő mindkettőnkből. Örömünk még egy öleléssel is társult! Már mióta vártam erre, és végre teljesült... a következőkben még ugrándozni is volt időnk, mint két meghibbant tyúk tojás után. Majd a téma megint azon irányba terelődött, ami egyáltalán nem volt fogamra való:
- Nem veszed fel a ruhát?!
Miya kérdése inkább tetszett felszólításnak, tehát némi fintorgás és halk nyöszörgés után lassú lépések közepedte kaptam fel a már előre kikészített ruhát. Még egy utolsó pillantást vetettem Miyára, aki elég utasító nézéssel próbált nagyobb akaratot venni rajtam. Még egy elunszolt sóhaj, és már fel is vettem a ruhát.
- Mmm... szexi! Ha Billnek nem jössz be, akkor én már biztos vagyok benne, hogy ízlés ficama van!
- Gondolod?
- Na! Legyen már kicsit nagyobb önbizalmad, és nézz a tükörbe!
Engedelmesen fordultam meg és szemügyre vettem a tükörképemet. Szavak nem jöttek a számra, és csak néztem magam: a dekoltázzsal továbbra is hadilábon állok, de egyúttal rendkívül hálás lehetek Miyáért, hogy ilyen sokat tett értem. Igazi barátnő, aki mindig segít ha tud!
- Hát Miya... nem is tudom! Biztos nem vehetek alá valamit?
- NEM!!!
- Oké...
Fülem-farkam behúztam és ismét a tükörbe bámultam. A gond csak mindig a derékszélességgel van! De végre nem látszik. - gondolatmenetemet Miya szakította félbe annyival, hogy kezembe nyomott egy minimum 7 centis magassarkút. Mostmár valósággal bepánikoltam.
- EZT KOMOLYAN GONDOLOD?!
- Belehalsz egyszer?
Kérdése jogosnak tetszett szóval inkább csak felvettem. Egész kényelmes volt, csak furcsa ilyen magaslatról a világ. Tettem benne pár lépést, de a harmadik után a padlón terültem ki, közvetlenül barátnőm előtt, aki a látványtól már a homlokát fogta. Kész vicc ez már így is, nem még, hogy így trappoljak Bill oldalán!
- Biztosan feltétlenül fontos ez?
Miya egy sóhajtás után ismét bőröndjében kutakodott. Ezúttal egy alig 5 centi magas szandállal tért vissza! Már jobban tetszett a dolog. A megfelelő lábbeli kiválasztása után jött, hogy Miya még tökéletesített a frizurámon, s közben jobbnál-jobb tanácsokkal látott el engem a randit illetőlegesen:
- Lehetőleg ne bukj orra két lépés után, ne pofázz fölöslegesen és ne gyere mindig zavarba, mert tuti észre veszi.
- Már nem mintha most nem tudná, hogy mit is érzek iránta...
Újabban előtört pesszimista kijelentésemre válaszol a fejem búbjára ütött a fésűvel egy kisebbet, de ugyanott határozottat. Épp egy nyüszítést hagytam el, mikor újabb kíváncsi szempár társult hozzánk, Dimítry személyében.
- Halihó csajszi-barackok! Mi folyik itt?
- Natalie randizni fog Billel!
Miya kijelentését követően Dimítry szemében egyfajta tűz lobbant, amire jómagam azonnal bepánikolt - főlleg, mikor ez már azzal társult, hogy elém hajolt, és nem túl bíztató nézést vetett rám:
- Vagy úgy?!
De Miya végtére is a maga módján enyhített a kellemetlen helyzet fennállásán:
- Dimítry, Bill, bármilyen hihetetlen is, de heteró! Szóval neked eleve semmi esélyed nem lett volna nála...
Lombozta le homoszexuális haverunkat barátnőm, aki erre tüstént elnevette magát. Itt derült ki, hogy nem is zavartatta magát a történtek végett, csak engem akart beijeszteni! Ami be kell ismerjem sikerült is neki!
- Nem erre akartam kilyukadni nyuszikám...
Miya szánakozó tekintetéből tüstént ki lehetett következtetni, hogy áll ezekkel az "állati becenevekkel", és egy szemforgatást követően tért vissza hajam formázásához. S mihelyst egy kilónyi hajlakkal betonkeményre fixálta a hajam elégedett mosolyt váltott.
- Kész vagy! És még van öt perced...
Megnyugtató volt ezt hallani, hogy még nem jött el a 7 óra, hisz azt hittem a hosszú készülődés egy évet vett igénybe. Úgyfest megint csak nem bírtam két perctől tovább megmaradni a nem épp kis méretű hátsó felemen! Ezt belátva kaptam fel a táskám, és osontam le az emeletre.
A kocsiban ülve eddigi zavartságom teljesen kibontakozott. Míg ő épp a vezetésre, és saját gondolataira koncentrált én valamivel meg akartam törni az imént beálló csend már-már untatóan hosszú létét. Rengeteg dolgot kérdezhetnék és mondhatnék neki, de közben nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy szinte alig ismerem annak ellenére, hogy állandóan egy levegőt szívok vele. A maga módján titokzatos, de ugyanott rengeteget tudja jártatni a csőrét. Láthatni már az interjúkban is, meg mikor sminkelem én magam is észlelem, hogy hozzám hasonlóan ő sem bír sokáig csendben élni. De olyan rendkívül közel sosem enged magához senkit - ebben biztos vagyok.
- Mennyire vagy híve az ilyen rendkívül komoly vacsoráknak?
Gyorsabb volt. Valami hasonló kérdéssel akartam én is előállni, de mégsem mertem eddig hangot adni neki. Viszont eszembe jutottak barátnőm tanácsai: fontos az őszinteség!
- Én nagyon szeretem.
- Hát... akkor szerencsém van!
Hirtelen azon kaptam magam, hogy a motor leállt, és Bill kiugrott a kocsiból. Mivel megint lassan fogtam fel a dolgot kapkodva fogtam neki övem kicsatolásának - de az mintha beragadt volna. Éppen rángatni kezdtem s közben a tőlem legjobban kitelő trágár szöveggel áldottam meg a fránya biztonsági övet, miközben az mintha meg akart volna folytani.
- Mi a baj Nat?
Érdeklődött állapotom felől Bill, s ekkor vettem észre, hogy kinyitotta nekem az ajtót. Most ha nem szenvedtem volna épp az övvel akkor elképzelhetőleg lefolytam volna az ülésről - de mivel szenvedtem, így ez nem történt meg. Már előre éreztem, ahogy ég a pofámon a bőr, de kimondtam:
- Nem megy...
- Micsoda?
- HÁT AZ ÖV KICSATOLÁSA!!!
- Ja...
Elgondolkozott, majd hirtelen kinevetett, de végül segítségemre sietve egy gombnyomással megoldotta rossz helyzetem. Fel sem tűnt eddig, hogy a biztonsági övet ki is lehet kapcsolni! "Hülye Natalie..." Még egy ideig farkasszemet néztünk egymással, majd hirtelen megfogta a kezem, és kihúzott volna az autóból, ha felállásomat követően nem verem be a fejem a "mennyezetbe". Lehet, hogy Bill nevetéséből kifolyólag az ember lánya arra következtet, hogy számára nagyon is humoros és rendkívül élvezhető este elé nézünk, de ugyanez az én szemszögemből pont az ellenkezőjét mutatja. Főleg, mikor leültünk az asztalunkhoz (ami történetesen kint volt az erkélyen, ami Miya majdnem megerőszakolásának helyszíne volt sajnálatos módon) és rákérdezett még mindig mosolyogva:
- Hogy van a fejed, Nat?
- Hát... még mindig szédülök kissé, de már többnyire elmondhatom, hogy jól!
- Ennek örülök.
Amíg ő maga elé vette az étlapot nekem volt alkalmam körülnézni a nem mellesleg romantikus helyszínen, de ehelyett inkább továbbra is őt állítottam a figyelmem középpontjába. Felnézett a díszes papír mögött, és elkezdte regélni mennyi finom étel van rajta, és melyiket kóstolná meg. Beszélgetése tulajdonképpen egy irányú volt, mert én végig csak bólogattam, és habogtam.
- ... Hát neked?
Hirtelen visszazökkentem fantáziám elvont világából, és épp azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon mik voltak a kérdés előzményei, de akárhogy erősködtem semmire nem emlékeztem, csak két rendkívüli szempárra, egy vörös, tátogó ajakra, és a hangjára.... szóval bátorkodtam megkérdezni:
- Micsoda?
- Hol jár az eszed, te lány? Azt kérdeztem neked mi lesz a rendelésed.
- Ja!
Gyorsan magam elé kaptam saját, még érintetlen étlapom, és villám szerű gyorsasággal vettem végig a választási lehetőségeket.
- Hát levesnek ez a furcsa nevű, itt a második. És ez után bolognai spagetti!
- Remek. Akkor... két spagetti és ugyanígy kettő ebből a "Nat számára speciális nevű" levesből.
Eddig még az sem tűnt fel, hogy a pincér mellettünk áll... súlyos vagyok! Igaza van Miyának: ez már kóros. Beharaptam alsó ajkam, Bill pedig ugyanazzal a mosollyal figyelt jobbra-balra.
- Mellesleg: nagyon csinos a ruhád!
Elpirultam, mert rájöttem milyen kötőszó volt ez a "mellesleg". De utána hamar eszembe jutott: könyörgöm! Ez Bill... csak nem... várjunk csak! Akkor megint rosszul ítéltem meg az illetőt, mert biztosra veszem, hogy nem a nyakláncomat figyeli (ami amúgy sincs!)... de ezúttal nem kaptam ideg-rohamot belőle, mert Dimítry megmondta, hogy ez a ruha még az ő tekintetét is ODA vonzza. Pedig könyörgöm: ő meleg!
- Jó étvágyat!
Rakta le elénk a levest a hőscincér bajuszos pincér, és már megint a maga karót nyelt testtartásában tartott a következő asztalhoz, ahol is most érkeztek meg a vendégek. Mi pedig békésen nekifoghattunk a levesünk elfogyasztásának...
- Remélem tetszik itt!
- Persze! Gyönyörű a kilátás. Nagyon köszönöm, Bill!
- Igyekeztem az estét a lehető legszebbé tenni.
És most könyörgöm ne piruljak el! Mintha csak tudná, hogy a romantikus párbeszédek a kedvenceim még a vígjátékokban és rajzfilmekben is. Ilyen könnyen kiismerhető vagyok? Ilyen gondolatok közepette kanalaztam tovább ezt a durván fura levest. Talán túl gyorsan ehettem, mert hirtelen csiklandozni kezdte az orrom. Megpöcköltem miközben Bill megint témát váltott.
- A múltkor meséltél valami Tomos esetet... tudod, ami Miya és közte történt pontosan itt!
- Ja... de...
Az orromat bárhogy dörzsöltem csak nem hagyott alább ez a fura irritáció, és ennek következtében nem meglepő, hogy egy tüsszentés tört elő belőlem. Jó szokásomhoz hűen hajtottam le a fejem a történtek közepette, de viszont arra nem számoltam, hogy ennek következtében a leves sugárban az előttem ülő arcába fog landolni. Ő pedig oly mód pislogott, mintha el sem akarná hinni, hogy megtörtént! Én pedig a magam módján rögtön sűrű bocsánatkérések hada közepette kaptam fel egy szalvétát és elé hajolva törölgettem Bill arcát.
- Úr isten, Bill! Ne haragudj! Nagyon sajnálom!
- Semmi baj...
Mondta sokkal inkább az elé terülő dekoltázsomba, mintsem a szemembe. Mostmár az ő arcába is felszökött a vér - és biztosra vehetem, hogy nem a forró leves végett. Hisz a leves amúgy sem volt épp forró, de még különösképp meleg sem! Elé nyújtottam a törlőkendőnek alkalmazott szalvétát, amit ő egy pár másodperces fáziskéséssel vett ki kezemből. Visszaültem és sóhajtva fújtam frufrumba. Majd mikor legközelebb egymásra néztünk tökéletesen egyszerre nevettük el magunk. A nevetése is olyan csodálatos volt számomra... csak rendkívül különc, és inkább hasonlíthatnám egy fuldokló ló lihegéséhez, mintsem a saját, pocokhoz hasonlító röhögésemhez. Közben a második felé is asztalra került. Hevesen pakoltam szájüregembe a tésztát, de csak minimális szemen ként, hogy közben ne lehessen alkalmam felnézni az előttem ülő énekesre.
- Hallod én már tele vagyok... szóval: emlékszel mit kérdeztem az előbb?
- Ühüm.
Nyögtem neki két adag tészta között, és már éppen belekezdtem volna, miután beszippantottam a legutolsó szálat is - de mintha a sors akarná, hogy ne meséljem el neki a látottakat: a tészta végén csepegő szaft zsíros foltot hagyott ismételten a dekoltázsomon. Francba! Tudtam én, hogy nem kellett volna ilyen mély kivágású ruhát vennem. Bill pedig minden bizonnyal az én előbbi cselekedetemet akarta viszonozni úgy hajolt felém a szalvétával, de még mielőtt bármi kellemetlen történt volna kivettem keze ügyéből és magamon segítettem.
- Köszi. Na szóval: én nem láttam az eseményeket, csak véletlen tévedtem arra.
- Értem. És mit láttál?
- Hát... Tom hátát! Meg a válla felett kicsit Miya haját.
- És Miya mit csinált?
- Ne kérdezgess! Mindjárt kifejtem az egészet. Tehát: éppen segíteni akartam volna barátnőmön, amikor is a kedves bátyád engem vett célpontba. Ezt pedig Miya táskája akadályozta meg, amivel a földre küldte a minden kétséget kizárólag rendkívül kanos bátyádat!
- Ó... azt hittem Miya is akarta!
- MICSODA?! Hát én ezt kizártnak tartom...
- Akkor vajon miért mentek el ma sétálni? Együtt? Natalie, gondolkozz!
Azon ahogy felemelte a hangját én is bepánikoltam egy kicsit. Sejtettem, hogy az este valamilyen úton módon mégis rossz irányba terelődik: itt értem a kocsiban történteket, a leveses esetet, ezt a bolognaisat, és most azt, ahogy Bill felemelte a hangját. Hátsó szándékot az ő részéről nem láttam a dologban: biztos voltam benne, hogy csak barátnőmért aggódik!
- Jaj, ne haragudj... kicsit elszaladt velem a ló!
- Ne izgulj Bill! Megértem a helyzeted.
- Igazán?
- Hát persze. Nekem sem enne jól, hogyha az exem egy számomra fontos személlyel kavarna!
- De Natalie... ez itt a bökkenő: ez a te részedről is így van! De nekem nem úgy tűnik, mintha ez téged zavarna.
Pislogtam: valóban nem esik rosszul a dolog. Hiszen számomra a legfontosabb most Miya boldogsága! És Tommal meg nem tudom miért is voltam együtt. Talán azért, mert Bill nem viszonozta az érzelmeim! De mostmár boldog vagyok, hiszen itt vagyok vele, és csak vele!
- Kérsz még valamit?
- Nem.
- Okés! Pincér, idehozná kérem a számlát?
- Hogyne uram! Máris uram.
Fizetés után nyugodt tempóban tartottunk lefelé a kocsihoz. Kifelé menet sikerült végre megnyugodnia, és teljesen új témába kezdtünk.
- Mi a kedvenc virágod?
- Rózsa.
- Hm. Miért nem lep meg?
- Bocsi, hogy nő vagyok!
Kértem elnézést tőle, mire ő egy nevetéssel díjazta a mondandómat. Látszott rajta, hogy valamin töri a fejét, de nem érdekelt különösképp min. Csak az, hogy volt egy viszonylag jó estém, rengeteg sok égéssel! De komolyra véve a szót: nem is volt ez olyan gázos! Kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beültem. Ő hamarosan betért a volán mögé, és tovább hajtottunk. De nem a megfelelő irányba! Kérdezhettem volna, hogy hova megyünk, de első számúnak tartottam, hogy addig is a sarkában lehetek.
- Merre megyünk?
- Be kell mennem a stúdióba. Megbeszélek egy találkát a tulajjal. Addig megvársz kint?
- Hogyne!
- De be is jöhetsz velem.
- Nem. Megvárlak!
Azért nem akartam olyan szinten tapadós lenni, hogy még ide is kövessem. Ő bement én meg kint vártam. Közben figyelemmel kísértem ahogy Bill az ajtóban összefut valakivel, kezet fognak, és az illető elsuhan - Bill meg besuhan. Ujjaim tördelésével kötöttem le a figyelmem és elmélkedtem a történteken: nagyon hálás vagyok Miyának, mert egy bizonyos szinten neki is köszönhető, hogy itt lehetek. Magamtól eleve el sem mertem volna jönni, ő legalább rábeszélt! De ha már itt tartunk... vajon Bill mikor akar túllépni rajta? Ennyire nehéz megértenie, hogy barátnőm már mást érez iránta? Persze nem volt titok, hogy eddig sem így érzett, de nem probléma... - elmélkedésemből az szakított ki, hogy Bill pofán csapott engem egy margarétával. Az ablakomon át adta be, de gondolom megint el voltam mélyülve gondolataimba, és ezt ő is észrevette, ezért így látta esélyesnek, hogy feltűnik a dolog.
- Kö-kö-köszi.
- Nincs mit. Véletlenül a góré egy virágcsokrot vitt a feleségének, és tudtam tőle kérni egy szálat! Mondjuk nem rózsa, de vedd számba, hogy virág.
- Hogyne!
Ezt követően mihelyst beült már hajtottunk is hazafelé. Egész úton kínosan éreztem magam hiszen minden percben felőlem érdeklődött: mi a kedvenc színem, ruhadarabom, mit csinálok, ha szabadidőm van a laptopozáson kívül stb. Ebből arra tudok következtetni, hogy mégsem ismert ki olyan szinten! És azért ez jól esik, mert nem érzem magam annyira unalmasnak. Viszont én bármit kérdezhettem felőle semmivel sem lettem okosabb. És mikorra hazaértünk ugyanannyit tudtam róla, mint mielőtt elmentünk!
- Elég sötét van, szerinted már alszanak?
- Igen. Jobb lesz, ha csatlakozunk!
Elindult és épp zsebre készült helyezni a kezeit, miközben én ott botorkáltam mögötte. A buszba érve valóban beigazolódott mi szerint rajtunk kívül mindenki alszik! Vagy talán mégsem? Hirtelen felkapcsolódott a nappaliban a villany és Miya lépett elő a hűtő mögül. Miért nem lep meg?
- Á, csövi! Megérkeztetek?
- Mint láthatod...
Mondta Bill, majd hirtelen elkapta a kezem, magához húzott, és homlokon csókolt. Különösképp reagálni sem volt időnk nekem se és barátnőnek sem, mert miután Bill biccentett Miyának búcsúzás képen már fel is trappolt az emeletre. Mi egymásra pislogtunk, és miután elhalkultak a lépések mindenki azt várná, hogy mint az amerikai filmekben most részletesen el kéne regélnem barátnőmnek az este alatt történteket. De nálunk ez nem így szokott lenni. Szerencsére! Valamiért jó ez így.
- Hallod Miya... olyan égő voltam!
Panaszkodtam neki ő pedig szokásához híven nevetett:
- Valahogy éreztem Natalie. Nem is te lennél, ha nem égnél be!
- Ne gonoszkodj könyörgöm. És te mit csinálsz éjnek-éjjelén, a hűtőszekrény előtt?
- Ettem.
- Ja! Értem. Csak te vagy!
Egy futó pillantást követően egy öleléssel váltunk el egymástól. Feltrappoltam az emeletre, és miután a megviselt göncömet lecseréltem a pizsamámra végre átadhattam magam az álmaimnak. Ott remélem sokkal tökéletesebben zajlik le életem első randevúja!
- Georg! Ugye már tiszta a levegő?
- Ezt, hogy érted?
- Még mindig TV-ztek?
- Ja. Ne félj már! Gyere nyugodtan.
Sóhajtottam és összedörzsöltem a tenyerem, majd előbukkantam a lépcsők mögül. Azért lépteim még óvatosak voltak, de mikor felfedeztem, hogy a srácok a turnébusz nappalijában szoroskodnak, mind a hárman már megnyugodtam egy bizonyos szinten, főlleg mikor láttam, hogy a TV ki van kapcsolva! Gustav pedig lelkesen érdeklődött állapotom felől:
- Mizujs Nat?
- Öö.. semmi. Csak megszomjaztam!
Vigyori pofámat egy tarkó vakarással kísértem, majd hirtelen kinyílt az ajtó. Tom kutyája szinte azonnal berohant a buszba megtalálva másik gazdáját, azaz hogy Billt, aki bizonyára a Miya és én érkezésem után jutott haza. Ideiglenesen beálló kábulatomat Miya látványa szakította félbe, amint Tom előtt betért a helyszínre. Hát így átgondolva mindent kitaláltam merre lehet, csak arra nem voksoltam volna, hogy Tommal volt! Meglepett a dolog, de valamiért örültem neki. Talán azért, mert Miya arcán most nem láttam semmi jelét annak, hogy Tom olyat művelt volna, amit barátnőm jobbik esetben is egy-két pofán vágással nyugtázott volna. Ám mihelyst ezt végiggondoltam észrevettem a körülöttem lévő emberek ábrázatán, hogy ők se pont arra számítottak volna, hogy ez a két személy együtt volt valahol. Lehet Gustav és Georg nem sokáig hűledeztek, de Bill annál inkább. Persze átérzem a helyzetét egy bizonyos szinten, merthogy Tommal én is együtt voltam! De ettől még nem leszek félékeny a legjobb barátnőmre. És ha ők jól is ki tudnak jönni egymással? Miért zavarja ez annyira látványosan az ifjabbik Kaulitz srácot? Tudtommal már ők sem alakítanak egy párt.
- Hát ti merre jártatok?
Próbáltam terelni a figyelmet, és elhagyni ezt a kínos csöndet. Tom előállt egy válasszal, ami a kutya látványa végett több volt, mint valószínű.
- Megsétáltattuk Scottyt.
Kielégítő válasz volt, ezért már éppen indulni készültem volna felfelé, amikor egy váratlan kérdést tett fel az a személy, akitől egészen reggelig nem hittem volna, hogy randira hívna. Igen, az illető Bill volt.
- Natalie! Ma este ráérsz?
- Mi? Miért?
- Vajon. Megbeszéltük a vacsorát nem?
Meglepődtem. Hirtelen érintett a dolog, nem mondom, de annál nagyobb örömmel társult. Nem tudtam mit mondani rá, és közben arcom színe a piros árnyalataiban tükröződött. Segítség kérés gyanánt sandítottam Miyára, aki a maga módján vetette rám "elmész ha jót akarsz magadnak" nézését. Mosolyogva bólintottam.
- Persze!
- Remek. Olyan hét körül indulunk!
- De miért ilyen hirtelen?
Érdeklődtem felőle, de addigra már én voltam a figyelem középpontjában. Sosem szerettem, ha mindenki engem néz! Mindig is amolyan "háttérben lapuló szuka" voltam. Viszont Bill válasza:
- Hát öüm... tudod! Nem akarom, hogy kárba vesszen Miya munkája. Elvégre neki köszönheted ezt az új imidzset.
Hirtelen bevillant előttem a kozmetikus szoba, és mikor Bill közölte velem, hogy gyönyörű vagyok. Szavakat nem találtam, de barátnőm ismét kisegített a kínos középpontból:
- Hát akkor én felviszem Natot öltözni!
Bill hirtelen meglepődött. Magam sem tudtam miért, de nem is volt rá alkalmam, hogy ezen filozófáljak, hiszen Miya minden erejét latba vetve vonszolt maga után az emeletre. S amint felértünk egy közepes hangvételű sikítás tört elő mindkettőnkből. Örömünk még egy öleléssel is társult! Már mióta vártam erre, és végre teljesült... a következőkben még ugrándozni is volt időnk, mint két meghibbant tyúk tojás után. Majd a téma megint azon irányba terelődött, ami egyáltalán nem volt fogamra való:
- Nem veszed fel a ruhát?!
Miya kérdése inkább tetszett felszólításnak, tehát némi fintorgás és halk nyöszörgés után lassú lépések közepedte kaptam fel a már előre kikészített ruhát. Még egy utolsó pillantást vetettem Miyára, aki elég utasító nézéssel próbált nagyobb akaratot venni rajtam. Még egy elunszolt sóhaj, és már fel is vettem a ruhát.
- Mmm... szexi! Ha Billnek nem jössz be, akkor én már biztos vagyok benne, hogy ízlés ficama van!
- Gondolod?
- Na! Legyen már kicsit nagyobb önbizalmad, és nézz a tükörbe!
Engedelmesen fordultam meg és szemügyre vettem a tükörképemet. Szavak nem jöttek a számra, és csak néztem magam: a dekoltázzsal továbbra is hadilábon állok, de egyúttal rendkívül hálás lehetek Miyáért, hogy ilyen sokat tett értem. Igazi barátnő, aki mindig segít ha tud!
- Hát Miya... nem is tudom! Biztos nem vehetek alá valamit?
- NEM!!!
- Oké...
Fülem-farkam behúztam és ismét a tükörbe bámultam. A gond csak mindig a derékszélességgel van! De végre nem látszik. - gondolatmenetemet Miya szakította félbe annyival, hogy kezembe nyomott egy minimum 7 centis magassarkút. Mostmár valósággal bepánikoltam.
- EZT KOMOLYAN GONDOLOD?!
- Belehalsz egyszer?
Kérdése jogosnak tetszett szóval inkább csak felvettem. Egész kényelmes volt, csak furcsa ilyen magaslatról a világ. Tettem benne pár lépést, de a harmadik után a padlón terültem ki, közvetlenül barátnőm előtt, aki a látványtól már a homlokát fogta. Kész vicc ez már így is, nem még, hogy így trappoljak Bill oldalán!
- Biztosan feltétlenül fontos ez?
Miya egy sóhajtás után ismét bőröndjében kutakodott. Ezúttal egy alig 5 centi magas szandállal tért vissza! Már jobban tetszett a dolog. A megfelelő lábbeli kiválasztása után jött, hogy Miya még tökéletesített a frizurámon, s közben jobbnál-jobb tanácsokkal látott el engem a randit illetőlegesen:
- Lehetőleg ne bukj orra két lépés után, ne pofázz fölöslegesen és ne gyere mindig zavarba, mert tuti észre veszi.
- Már nem mintha most nem tudná, hogy mit is érzek iránta...
Újabban előtört pesszimista kijelentésemre válaszol a fejem búbjára ütött a fésűvel egy kisebbet, de ugyanott határozottat. Épp egy nyüszítést hagytam el, mikor újabb kíváncsi szempár társult hozzánk, Dimítry személyében.
- Halihó csajszi-barackok! Mi folyik itt?
- Natalie randizni fog Billel!
Miya kijelentését követően Dimítry szemében egyfajta tűz lobbant, amire jómagam azonnal bepánikolt - főlleg, mikor ez már azzal társult, hogy elém hajolt, és nem túl bíztató nézést vetett rám:
- Vagy úgy?!
De Miya végtére is a maga módján enyhített a kellemetlen helyzet fennállásán:
- Dimítry, Bill, bármilyen hihetetlen is, de heteró! Szóval neked eleve semmi esélyed nem lett volna nála...
Lombozta le homoszexuális haverunkat barátnőm, aki erre tüstént elnevette magát. Itt derült ki, hogy nem is zavartatta magát a történtek végett, csak engem akart beijeszteni! Ami be kell ismerjem sikerült is neki!
- Nem erre akartam kilyukadni nyuszikám...
Miya szánakozó tekintetéből tüstént ki lehetett következtetni, hogy áll ezekkel az "állati becenevekkel", és egy szemforgatást követően tért vissza hajam formázásához. S mihelyst egy kilónyi hajlakkal betonkeményre fixálta a hajam elégedett mosolyt váltott.
- Kész vagy! És még van öt perced...
Megnyugtató volt ezt hallani, hogy még nem jött el a 7 óra, hisz azt hittem a hosszú készülődés egy évet vett igénybe. Úgyfest megint csak nem bírtam két perctől tovább megmaradni a nem épp kis méretű hátsó felemen! Ezt belátva kaptam fel a táskám, és osontam le az emeletre.
***
A kocsiban ülve eddigi zavartságom teljesen kibontakozott. Míg ő épp a vezetésre, és saját gondolataira koncentrált én valamivel meg akartam törni az imént beálló csend már-már untatóan hosszú létét. Rengeteg dolgot kérdezhetnék és mondhatnék neki, de közben nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy szinte alig ismerem annak ellenére, hogy állandóan egy levegőt szívok vele. A maga módján titokzatos, de ugyanott rengeteget tudja jártatni a csőrét. Láthatni már az interjúkban is, meg mikor sminkelem én magam is észlelem, hogy hozzám hasonlóan ő sem bír sokáig csendben élni. De olyan rendkívül közel sosem enged magához senkit - ebben biztos vagyok.
- Mennyire vagy híve az ilyen rendkívül komoly vacsoráknak?
Gyorsabb volt. Valami hasonló kérdéssel akartam én is előállni, de mégsem mertem eddig hangot adni neki. Viszont eszembe jutottak barátnőm tanácsai: fontos az őszinteség!
- Én nagyon szeretem.
- Hát... akkor szerencsém van!
Hirtelen azon kaptam magam, hogy a motor leállt, és Bill kiugrott a kocsiból. Mivel megint lassan fogtam fel a dolgot kapkodva fogtam neki övem kicsatolásának - de az mintha beragadt volna. Éppen rángatni kezdtem s közben a tőlem legjobban kitelő trágár szöveggel áldottam meg a fránya biztonsági övet, miközben az mintha meg akart volna folytani.
- Mi a baj Nat?
Érdeklődött állapotom felől Bill, s ekkor vettem észre, hogy kinyitotta nekem az ajtót. Most ha nem szenvedtem volna épp az övvel akkor elképzelhetőleg lefolytam volna az ülésről - de mivel szenvedtem, így ez nem történt meg. Már előre éreztem, ahogy ég a pofámon a bőr, de kimondtam:
- Nem megy...
- Micsoda?
- HÁT AZ ÖV KICSATOLÁSA!!!
- Ja...
Elgondolkozott, majd hirtelen kinevetett, de végül segítségemre sietve egy gombnyomással megoldotta rossz helyzetem. Fel sem tűnt eddig, hogy a biztonsági övet ki is lehet kapcsolni! "Hülye Natalie..." Még egy ideig farkasszemet néztünk egymással, majd hirtelen megfogta a kezem, és kihúzott volna az autóból, ha felállásomat követően nem verem be a fejem a "mennyezetbe". Lehet, hogy Bill nevetéséből kifolyólag az ember lánya arra következtet, hogy számára nagyon is humoros és rendkívül élvezhető este elé nézünk, de ugyanez az én szemszögemből pont az ellenkezőjét mutatja. Főleg, mikor leültünk az asztalunkhoz (ami történetesen kint volt az erkélyen, ami Miya majdnem megerőszakolásának helyszíne volt sajnálatos módon) és rákérdezett még mindig mosolyogva:
- Hogy van a fejed, Nat?
- Hát... még mindig szédülök kissé, de már többnyire elmondhatom, hogy jól!
- Ennek örülök.
Amíg ő maga elé vette az étlapot nekem volt alkalmam körülnézni a nem mellesleg romantikus helyszínen, de ehelyett inkább továbbra is őt állítottam a figyelmem középpontjába. Felnézett a díszes papír mögött, és elkezdte regélni mennyi finom étel van rajta, és melyiket kóstolná meg. Beszélgetése tulajdonképpen egy irányú volt, mert én végig csak bólogattam, és habogtam.
- ... Hát neked?
Hirtelen visszazökkentem fantáziám elvont világából, és épp azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon mik voltak a kérdés előzményei, de akárhogy erősködtem semmire nem emlékeztem, csak két rendkívüli szempárra, egy vörös, tátogó ajakra, és a hangjára.... szóval bátorkodtam megkérdezni:
- Micsoda?
- Hol jár az eszed, te lány? Azt kérdeztem neked mi lesz a rendelésed.
- Ja!
Gyorsan magam elé kaptam saját, még érintetlen étlapom, és villám szerű gyorsasággal vettem végig a választási lehetőségeket.
- Hát levesnek ez a furcsa nevű, itt a második. És ez után bolognai spagetti!
- Remek. Akkor... két spagetti és ugyanígy kettő ebből a "Nat számára speciális nevű" levesből.
Eddig még az sem tűnt fel, hogy a pincér mellettünk áll... súlyos vagyok! Igaza van Miyának: ez már kóros. Beharaptam alsó ajkam, Bill pedig ugyanazzal a mosollyal figyelt jobbra-balra.
- Mellesleg: nagyon csinos a ruhád!
Elpirultam, mert rájöttem milyen kötőszó volt ez a "mellesleg". De utána hamar eszembe jutott: könyörgöm! Ez Bill... csak nem... várjunk csak! Akkor megint rosszul ítéltem meg az illetőt, mert biztosra veszem, hogy nem a nyakláncomat figyeli (ami amúgy sincs!)... de ezúttal nem kaptam ideg-rohamot belőle, mert Dimítry megmondta, hogy ez a ruha még az ő tekintetét is ODA vonzza. Pedig könyörgöm: ő meleg!
- Jó étvágyat!
Rakta le elénk a levest a hőscincér bajuszos pincér, és már megint a maga karót nyelt testtartásában tartott a következő asztalhoz, ahol is most érkeztek meg a vendégek. Mi pedig békésen nekifoghattunk a levesünk elfogyasztásának...
- Remélem tetszik itt!
- Persze! Gyönyörű a kilátás. Nagyon köszönöm, Bill!
- Igyekeztem az estét a lehető legszebbé tenni.
És most könyörgöm ne piruljak el! Mintha csak tudná, hogy a romantikus párbeszédek a kedvenceim még a vígjátékokban és rajzfilmekben is. Ilyen könnyen kiismerhető vagyok? Ilyen gondolatok közepette kanalaztam tovább ezt a durván fura levest. Talán túl gyorsan ehettem, mert hirtelen csiklandozni kezdte az orrom. Megpöcköltem miközben Bill megint témát váltott.
- A múltkor meséltél valami Tomos esetet... tudod, ami Miya és közte történt pontosan itt!
- Ja... de...
Az orromat bárhogy dörzsöltem csak nem hagyott alább ez a fura irritáció, és ennek következtében nem meglepő, hogy egy tüsszentés tört elő belőlem. Jó szokásomhoz hűen hajtottam le a fejem a történtek közepette, de viszont arra nem számoltam, hogy ennek következtében a leves sugárban az előttem ülő arcába fog landolni. Ő pedig oly mód pislogott, mintha el sem akarná hinni, hogy megtörtént! Én pedig a magam módján rögtön sűrű bocsánatkérések hada közepette kaptam fel egy szalvétát és elé hajolva törölgettem Bill arcát.
- Úr isten, Bill! Ne haragudj! Nagyon sajnálom!
- Semmi baj...
Mondta sokkal inkább az elé terülő dekoltázsomba, mintsem a szemembe. Mostmár az ő arcába is felszökött a vér - és biztosra vehetem, hogy nem a forró leves végett. Hisz a leves amúgy sem volt épp forró, de még különösképp meleg sem! Elé nyújtottam a törlőkendőnek alkalmazott szalvétát, amit ő egy pár másodperces fáziskéséssel vett ki kezemből. Visszaültem és sóhajtva fújtam frufrumba. Majd mikor legközelebb egymásra néztünk tökéletesen egyszerre nevettük el magunk. A nevetése is olyan csodálatos volt számomra... csak rendkívül különc, és inkább hasonlíthatnám egy fuldokló ló lihegéséhez, mintsem a saját, pocokhoz hasonlító röhögésemhez. Közben a második felé is asztalra került. Hevesen pakoltam szájüregembe a tésztát, de csak minimális szemen ként, hogy közben ne lehessen alkalmam felnézni az előttem ülő énekesre.
- Hallod én már tele vagyok... szóval: emlékszel mit kérdeztem az előbb?
- Ühüm.
Nyögtem neki két adag tészta között, és már éppen belekezdtem volna, miután beszippantottam a legutolsó szálat is - de mintha a sors akarná, hogy ne meséljem el neki a látottakat: a tészta végén csepegő szaft zsíros foltot hagyott ismételten a dekoltázsomon. Francba! Tudtam én, hogy nem kellett volna ilyen mély kivágású ruhát vennem. Bill pedig minden bizonnyal az én előbbi cselekedetemet akarta viszonozni úgy hajolt felém a szalvétával, de még mielőtt bármi kellemetlen történt volna kivettem keze ügyéből és magamon segítettem.
- Köszi. Na szóval: én nem láttam az eseményeket, csak véletlen tévedtem arra.
- Értem. És mit láttál?
- Hát... Tom hátát! Meg a válla felett kicsit Miya haját.
- És Miya mit csinált?
- Ne kérdezgess! Mindjárt kifejtem az egészet. Tehát: éppen segíteni akartam volna barátnőmön, amikor is a kedves bátyád engem vett célpontba. Ezt pedig Miya táskája akadályozta meg, amivel a földre küldte a minden kétséget kizárólag rendkívül kanos bátyádat!
- Ó... azt hittem Miya is akarta!
- MICSODA?! Hát én ezt kizártnak tartom...
- Akkor vajon miért mentek el ma sétálni? Együtt? Natalie, gondolkozz!
Azon ahogy felemelte a hangját én is bepánikoltam egy kicsit. Sejtettem, hogy az este valamilyen úton módon mégis rossz irányba terelődik: itt értem a kocsiban történteket, a leveses esetet, ezt a bolognaisat, és most azt, ahogy Bill felemelte a hangját. Hátsó szándékot az ő részéről nem láttam a dologban: biztos voltam benne, hogy csak barátnőmért aggódik!
- Jaj, ne haragudj... kicsit elszaladt velem a ló!
- Ne izgulj Bill! Megértem a helyzeted.
- Igazán?
- Hát persze. Nekem sem enne jól, hogyha az exem egy számomra fontos személlyel kavarna!
- De Natalie... ez itt a bökkenő: ez a te részedről is így van! De nekem nem úgy tűnik, mintha ez téged zavarna.
Pislogtam: valóban nem esik rosszul a dolog. Hiszen számomra a legfontosabb most Miya boldogsága! És Tommal meg nem tudom miért is voltam együtt. Talán azért, mert Bill nem viszonozta az érzelmeim! De mostmár boldog vagyok, hiszen itt vagyok vele, és csak vele!
- Kérsz még valamit?
- Nem.
- Okés! Pincér, idehozná kérem a számlát?
- Hogyne uram! Máris uram.
Fizetés után nyugodt tempóban tartottunk lefelé a kocsihoz. Kifelé menet sikerült végre megnyugodnia, és teljesen új témába kezdtünk.
- Mi a kedvenc virágod?
- Rózsa.
- Hm. Miért nem lep meg?
- Bocsi, hogy nő vagyok!
Kértem elnézést tőle, mire ő egy nevetéssel díjazta a mondandómat. Látszott rajta, hogy valamin töri a fejét, de nem érdekelt különösképp min. Csak az, hogy volt egy viszonylag jó estém, rengeteg sok égéssel! De komolyra véve a szót: nem is volt ez olyan gázos! Kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beültem. Ő hamarosan betért a volán mögé, és tovább hajtottunk. De nem a megfelelő irányba! Kérdezhettem volna, hogy hova megyünk, de első számúnak tartottam, hogy addig is a sarkában lehetek.
- Merre megyünk?
- Be kell mennem a stúdióba. Megbeszélek egy találkát a tulajjal. Addig megvársz kint?
- Hogyne!
- De be is jöhetsz velem.
- Nem. Megvárlak!
Azért nem akartam olyan szinten tapadós lenni, hogy még ide is kövessem. Ő bement én meg kint vártam. Közben figyelemmel kísértem ahogy Bill az ajtóban összefut valakivel, kezet fognak, és az illető elsuhan - Bill meg besuhan. Ujjaim tördelésével kötöttem le a figyelmem és elmélkedtem a történteken: nagyon hálás vagyok Miyának, mert egy bizonyos szinten neki is köszönhető, hogy itt lehetek. Magamtól eleve el sem mertem volna jönni, ő legalább rábeszélt! De ha már itt tartunk... vajon Bill mikor akar túllépni rajta? Ennyire nehéz megértenie, hogy barátnőm már mást érez iránta? Persze nem volt titok, hogy eddig sem így érzett, de nem probléma... - elmélkedésemből az szakított ki, hogy Bill pofán csapott engem egy margarétával. Az ablakomon át adta be, de gondolom megint el voltam mélyülve gondolataimba, és ezt ő is észrevette, ezért így látta esélyesnek, hogy feltűnik a dolog.
- Kö-kö-köszi.
- Nincs mit. Véletlenül a góré egy virágcsokrot vitt a feleségének, és tudtam tőle kérni egy szálat! Mondjuk nem rózsa, de vedd számba, hogy virág.
- Hogyne!
Ezt követően mihelyst beült már hajtottunk is hazafelé. Egész úton kínosan éreztem magam hiszen minden percben felőlem érdeklődött: mi a kedvenc színem, ruhadarabom, mit csinálok, ha szabadidőm van a laptopozáson kívül stb. Ebből arra tudok következtetni, hogy mégsem ismert ki olyan szinten! És azért ez jól esik, mert nem érzem magam annyira unalmasnak. Viszont én bármit kérdezhettem felőle semmivel sem lettem okosabb. És mikorra hazaértünk ugyanannyit tudtam róla, mint mielőtt elmentünk!
- Elég sötét van, szerinted már alszanak?
- Igen. Jobb lesz, ha csatlakozunk!
Elindult és épp zsebre készült helyezni a kezeit, miközben én ott botorkáltam mögötte. A buszba érve valóban beigazolódott mi szerint rajtunk kívül mindenki alszik! Vagy talán mégsem? Hirtelen felkapcsolódott a nappaliban a villany és Miya lépett elő a hűtő mögül. Miért nem lep meg?
- Á, csövi! Megérkeztetek?
- Mint láthatod...
Mondta Bill, majd hirtelen elkapta a kezem, magához húzott, és homlokon csókolt. Különösképp reagálni sem volt időnk nekem se és barátnőnek sem, mert miután Bill biccentett Miyának búcsúzás képen már fel is trappolt az emeletre. Mi egymásra pislogtunk, és miután elhalkultak a lépések mindenki azt várná, hogy mint az amerikai filmekben most részletesen el kéne regélnem barátnőmnek az este alatt történteket. De nálunk ez nem így szokott lenni. Szerencsére! Valamiért jó ez így.
- Hallod Miya... olyan égő voltam!
Panaszkodtam neki ő pedig szokásához híven nevetett:
- Valahogy éreztem Natalie. Nem is te lennél, ha nem égnél be!
- Ne gonoszkodj könyörgöm. És te mit csinálsz éjnek-éjjelén, a hűtőszekrény előtt?
- Ettem.
- Ja! Értem. Csak te vagy!
Egy futó pillantást követően egy öleléssel váltunk el egymástól. Feltrappoltam az emeletre, és miután a megviselt göncömet lecseréltem a pizsamámra végre átadhattam magam az álmaimnak. Ott remélem sokkal tökéletesebben zajlik le életem első randevúja!