Kissé elhagyatottnak éreztem magam, mikor Nat önfejűen Tom társaságában elvonult némi "időt kérve". Fogalmam sincs, hogy mi zajlott le köztük de, igaz egy kicsit flegmán fog hangzani, de nem is nagyon érdekelt. Én a naplemente hangulat mámorában élveztem az egyedül létett, majd később néhány percnyi nyugalmamban Bill nem éppen férfias hangja zörrentett meg.
- Szerinted begöndörödik? - rémülten tekintette hajtincseit keze közt, válaszom viszont épp olyan lekezelően sikerült mint mindig.
- Nekem aztán mindegy.
- De én nem akarom. - ,,húúúúúh, legszívesebben átmennék egy fűnyíróval a fejeden, hogy végre elhallgass!", gondoltam magamban. A gyorsan jött hiszti hamar elillant, néhány perc le tudtával, miután közel mellettem foglalt helyet. Szokásos rituáléként előkerült az merőben érdekes csokis maszlag is, amit egy teljes hétig ki nem lehetett szedni a fogaim közül. Nah persze, most is elutasítottam kérését az egészségem érdekében. Ő viszont lelkifurdalás nélkül tömtem magát, mit sem érdekelve, hogy 80 éves korában olyan lesz mint egy oszlat muffin. Enyhén elmosolyodtam rajta, mire ő érdeklődve kérdezgette az öröm forrását.
- Mi az?
- Semmi...
- Ó, akkor értem. Biztos nem kérsz?
- Mondtam, hogy nem. - ,, nahát, elég ha már elő kerül valami édesség és máris erre ragad a téma."
- Jól érezted magad? - gyors témaváltás között, szerette volna hallani az élmény beszámolómat, én viszont rövidre fogtam.
- 10 csillagos.
- Hhh, szó mi szó azért megérdemeltük ennyi turné után. - jelentette ki öntelten.
- Mégis meddig akarjatok folytatni?....Félre ne értsd, de ennyi munka után az ember egy bizonyos korban már lelkileg sem fizikailag nem tudja tovább hajszolgatni magát.
- Mi egy német banda vagyunk. Nem fogjuk feladni csak azért mert már lejárt lemezeknek tekintenek majd, mi mindig is egy együttes maradunk. - válaszolta.
- Bill, nem tudsz hülyére venni, hisz minden ember elgondolkozik egyszer azon, hogy hogyan folytassa életét. Akar-e családot vagy sem...tudod, benned még nem merültek föl ezek a kérdések? - talán maga téma gondolkoztatta el vagy talán csak az én társaságomban felel ilyen kérdésekre, de kisvártatva azonnal belekezdett mihelyst kérdőre vontam.
- Nem is tudom, ezen még nem nagyon gondolkoztam....bevallom, ilyesfajta kérdések soha nem zaklattak. - lassan lekerült fejéről a törölköző is, sötét színű fekete haja pedig az utolsó napsugarak fényében festette vöröses árnyalatúvá.
- Kiskoromban, zenész akartam lenni. Igen, családot is akartam volna, ha mindez nem valósult volna meg. Lett volna egy gyönyörű feleségem 3 gyerekkel. Mindhárom lánytestvér lenne, mert mindig is egy kislányra vágytam. - kis csend követtett elméjében zajló gondoltait. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha ez lett volna elsődleges célja. De az anyagi és a családi háttere ezekben gátolta. Most hallva, nem is tűnik olyan ostobának mint hittem. Valljuk be, ezen téren egyre jár az agyunk, de Isten mentsen ha ez tudatnám vele.
- Ha már itt tartunk, mint tökéletes feleségről, mi az ideálod? - haraptam rá a témára, kíváncsiskodva.
- Hát, lássuk....nem is lenne csúnya de eget verően sem szép. Egy picit alacsony lenne, hozzám képest kb. 1 fejjel. Gyönyörű szemeim és kezei lennének, és mindezeken felől még a testalkata is kitűnőbb lenne. Mint rendes anya figyelmes, odaadó és gyengéd. Számomra olyan benyomást keltsen mint egy törékeny láncszem, melyet én óvok, védelmezek. Nos, igen...nagyjából ennyi. - hadarta el a végét, miközben szeme a horizontra terelődött. Egyszerre melegség és vonzalom tükröződött bennem figyelmesen végig hallgatva. Határozott és hihetően teljesen előregondolt. Ízlésünk kezdett kevesebb korlátokba ütközni, amit még álmomban sem reméltem volna. Aztán jött valami váratlan, valami megfoghatatlan érzés amit az együttes front embere nyilvánított ki.
- Gyönyörű mandula vágású, barna szemek. Csokoládé barna dús hajkorona. Nőies kezek. Tökéletes testalkat és azok merőben érzéki rózsaszín ajkak... - ütközött tekintett velem felsorolva mindezeket. Azonnal rájöttem, erre a félreértelmezett rekonstrukcióra amit bókok zöme kerített el. Bár mennyire is szép ezt hallani az ő szájából, minden hazugság nélkül, de nem tehettem eleget csábításának holott meg volt bennem a szándék, hogy elfogadjam.
- Bill. - hosszan ejtettem ki nevét, szinte suttogva. Ő viszont nem hátrált a kezdeményezéstől, hisz számára lehet, hogy ez jelentheti az utolsó esélyt, arra, hogy bebizonyítsa érzelmét irántam. Lassan lecsukódott a szeme, feje pedig egy irányba taszította. Én lankadatlanul elnéztem sóvárgását egy csók után, miközben bemelegítette alsó és felső ajkait. Csak néhány centi, talán milliméter választott el tőle, majd az a nanométeres távolság is eltűnt. Megtörtént. Valósnak érzetem minden mozdulatát ajkaimon háttérben a kísértéssel, mely egyre inkább elcsábított. Rendszertelenül éreztem, ahogy nekiesik alsó ajkamnak néhol egy kissé beleharapva, miután nyelve a fogaimba ágyazódott. Az inger viszont arra késztettet, hogy ne engedjem tovább de ezt hamarosan a derekam tájékán fekvő keze elhárította. Teljes siker. Nyelve azonnal biztos helyet talált az enyémen, hevesen ficánkolva benne. Mindezt pedig az élvezetben történő nyögései tudatták velem. Mintha egy belső orgazmust élt volna állt, még mindig nem ereszteve. S ez így zajlott másodpercek után is, míg végül egy érzéki cuppogás hangja választotta el szánkat. A pillant hevében, semmilyen szó vagy hang nem távozott számból. Csak az ő belém hajszolt nyelv mozgását éreztem még mindig, és a csokoládés édesség izét. Tudom, hogy már bűnbe ütközök az amit csinálok, mert pusztán azért teszem amit teszek mert valójában megszántam őt, de ez az esemény kissé kételyeket ébresztett bennem. Soha életemben nem érzetem még ilyet, soha nem is tapasztaltam. Na jó, egyszeri-kétszeri alkalom volt de még a közelébe se volt ennek. Kezdett kitisztulni a fejemben, hogy valóban őszinte érzéseket táplál irántam, és most ezt jó "érvel" meg is cáfolta. Hát valóban igaz? Egy világ hírű német együttes front embere szeretett belém? Lehet, hogy csak azzal van a baj, ahogy viszonyulok hozzá. Eddig csak a távolból figyeltem amikor még javába Nat volt az első hódolója. Viszont mostanra....Istenem, azt se tudom mit higgyek. És az a csók.
- Bill! - szólítottam meg szinte komás állapotában. Lehetséges, hogy ő még nagyobb dózist kapott mint én. Felszólításomra továbbra sem válaszolt, én viszont nem álldogálhattam tétlenül mikor pár méternyire arrébb feltűntek Naték. Ott hagytam csapott-papot, ahogy volt, majd sietve a nyaralóba mentem. Beérve becsuktam magam után az ajtót, miután teljes testemmel neki dőlve leereszkedtem a padlóig. Ironikusan végig tapogattam ajkaimat ujjaimmal, amiből még mindig áradott az a túlfűtött melegség. Mennyei volt. Talán a legjobb. Mégsem értem, miért pont ő aki semmilyen érzelmet nem gyakorolt rám mindez ideáig. Előfordulhat, hogy a beszéd téma bátorította föl ennyire. Sőt, valószínű. Bizonyára a sors akarta így, és hazudnék ha mindezt elleneznem kéne. Később felidéztem magamban minden pillanatképet, a gyönyörű és igéző fekete szemeitől a csók végzetéig. Aztán hirtelenjében, csak azt éreztem, szenvedélyes ábrándjaim között, hogy Nat óvatlanul rám nyitja az ajtót jól hátba találva. Egy erőteljeset felkiáltottam, majd az ágyra huppantam.
- Nem tudsz kopogni?! - mondtam párnával a képemben, fájlalva az ütést.
- Jaj, bocsi.
- Valami történt, vagy mi?
- Ne is akard tudni...
- De akarom! - rántotta ki kezemből kispárnámat, később pedig rám meresztette boci szemeit.
- Az imént, mikor te és Tom vígan sétálgattatok a parton...nos, izéé....lesmárolt Bill!! - hangzott el számból. Nyíltan kimondtam barátságunk érdekében, ami most a bizalomra korlátozódott. Többé semmilyen hazugság nem szabad majd gátat, ezt garantálom. Hisz a legeslegjobb barátnőm.
- Mi????
- Tudom, hogy elég rosszul hangzik de - ,,csak nem hagyta befejezni amit akartam!"
- Örülök neki! - szólalt fel egy erőltetett mosoly között. Éreztem fájdalmát, mely Bill közti szerelmét jelentette. Egyszerre fájt és kínozott az érzés, hogy mit művelek vele. De Bill nem csak egy tárgy, hogy úgy önszántából neki tessékeljem. Akár milyen rossz is ezt kimondani de jelenleg én vagyok neki a befutó. Mégsem látok benne megnyugvást, hogy továbbra is folytassam vele ezt bonyolult kapcsolatot.
- Miért érzem úgy, hogy ez nem volt valami őszinte?
- Mert valóban nem volt az! - felelte szomorúan.
- Nat....kérlek...bocsáss meg!
- Nem kell a bocsánat kérésed, én már beletűrődtem vagyis kezdem megszokni a ti együttléteteket. És még én siránkozzak? Nekem ott van Tom! - szavai úgy hattak rám, mint az ilyenkor használatos papírzsebkendők. Minden fájdalmas érzésem elillant s az ő ölelésében még inkább felszabadultam. Rejtélyes, hogy mindig is egymásra voltunk támaszkodva, még ha rossz volt a kiváltó ok is. Ilyenek az igazi barátok. Semmilyen kötöttségek, kötelékek nem kötnek hozzá, csak az hogy elfogad amilyen vagy és próbál hozzád alkalmazkodni.
- Miya! - törte meg a meghitt hangulatot Bill, benyitva a szobába.
- Héy, ez már magánszféra! - figyelmeztette Nat önkényesen.
- Miya...én nem akartam! Túlságosan felbátorodtam! - végig hallgatva, ugrottam föl Nat mellől felé közelítve. ő viszont teljesen más reakcióként reagált, mint általában szokott. Teljesen neki simult a falnak, szemeit pedig összeráncolva lecsukta. Mintha arra várt volna, mikor csattan el az a jól megérdemelt helyrerázó pofon. Én viszont, pont az ellenkezőjét tettem. Egyre közelebb és közelebb mentem, míg végül a fülénél akadtam ki, mindezt még mindig Nat társaságában.
- Köszönöm! - suttogtam bele fülébe, majd egy semmilyen érzelemmel megtoldott puszival az arcán távoztam a szobámból. Egy darabig elnéztem, ahogy döbbent szempárok nehezednek rám, de utam mégis az ebédlő vezetett. És egy újabb fordulat.
- Hallottam lesmárolt a kis öcsém. - kukkantott ki a hűtőből Tom. Jelenleg egyszer jött rám a harag és lenézés, hogy milyen megfelelő válaszadással illessem. Milyen kiábrándító, hogy egyikkel sem jutalmaztam.
- Volt kitől örökölni! - válaszoltam, szemöldök felhúzással és karba tett kezekkel.
- Hmm... - cinikusan elvigyorodott.
- Na és jó volt?
- Majd pont te leszel az akivel ezt megosztom!! - sürögtem a konyhapultok között tányérért kutatva. Szerencsémre pont a legfelső polcon volt még tartalék evőeszköz, de sajnos nem tudok egyik pillanatról a másikra két méteressé nyúlni. Látszólag annak tűnhet, hogy próbálkozok az előrenyomulásba fölfelé, de valójában köztem és az egom között zajlott a harc. Mire teljes kiszámíthatatlansággal Tom segédkezet nyújtva levetette, miközben én még mindig háttal voltam neki. Ugyan köszönet ért nem esedeztem, de az elég furcsa érzést keltett bennem mikor vele szembe fordulva teljes testközelségből meresztgette a szemeit rám. Nah és ekkor jót Nat, aki ezt látva teljesen mást szűrt le a dologból. Kétségbeesetten terelődött rá a tekintettem hirtelen felbukkanásába, miután a látványtól szomorúan elrohant. Épp indulásra készültem, hogy utána siessek mire Tom szokatlanul kezét kinyújtva állított elő sorompót.
- Mindig ez van. - mély levegőt véve, eredt Nat után. Jobb is így. Szegény Nat. Miket gondolhat most. bizonyára most egy kurvának tart, holott Tom volt az aki ballépést követet el, nah persze nem olyan téren. Neki dőltem a pultnak, azon morfondírozva vajon tényleg ilyen bonyolult személyiség vagyok-e? Vagy csak ez pusztán következik be? Én fordítom a kereket, nem a sorsom? Hogy van ez? Először Bill, most Nat és Tom. Ki képes ezt épp ésszel fölfogni?!