{ Egy kis TH matek

A mellkasom követhetetlen mozgása, vagyis fel és le emelkedése hamar alább hagyott mikor észrevettem a Miya álltal jól helyben hagyott Tomot a földön fetrengve. E percben nem bírtam el dönteni, hogy most mi lenne a helyes. Nevessek vagy sem? Inkább csak kuncogtam. Hosszú másodpercnyi szünet következett, sőt percnyi is akár. Tom lassan felállt a földről és az ajtó kilincsébe kapaszkodva hamarosan magához tért. Fejemet kíváncsian fordítottam jobbra aztán balra, hogy jobban szemügyre vehessem a szerencsétlen gitárost. Végül is: tényleg nem kellett volna bezárnia azt az ajtót, még én is megijedtem. Mondjuk én mitől nem ijedek meg? Némi szánalmat ugyan én is éreztem a srác iránt, aki most gyorsan kapkodta a levegőt, de ez hamarosan nevetésbe torkollott. Ki nevette saját magát! A nevetése nem nagyon tűnt normálisnak. Inkább hasonlítanám egy hiéna vinnyogásához, vagy egy őrült paranoiás rohamához mindezt. Félénken megemeltem jobb kezem mintha tanórán jelentkeznék, a válasz megadásáért, amire aztán nagy nehezen rájöttem - de még mindig nem biztos, hogy helyes lenne.
- Ööö... Tom? Minden oké?
A fejét rázta majd hahotázásából halkabb kuncogás lett. Zavartan néztem az előttem álló szekrénysorra és mutató ujjam hegyét a számba kapva gondolkoztam mit tegyek vele. Nem kellett megerőltetnem magamat, mert Tom hamarosan odaténfergett az ágyhoz, és lezuhant mellém. Feltette a lábát is majd mosolyogva rám nézett. Én maradtam összekucorogva, térdeimet magamhoz szorítva. Egy tétova perc következtében rámosolyogtam és megismételtem a kérdésem, kicsit másítva a benne szereplő szavakon:
- Már jól vagy?
- Á. Ez az este nagyon kemény volt! Talán élménydúsabb, mint a szex, de nem jobb...
- He? - kérdeztem tőle flegmán, mire az vállat vont és közelebb csusszant hozzám. Eleinte nem tudtam mit akar, de szándéka tisztának festett mikor már észleltem, hogy a távirányító felé nyúl, ami közte és köztem van. Felvette a fekete készüléket és közben folytatta velem szembeni dialógusát:
- Milyen szerencse, hogy ezekben a hotelszobákban manapság mindig van TV.
- Ja, de ilyenkor nem szokott benne semmi jó menni, csak a sok ismétlés, amit nagyanyám szokott lesni álmatlan éjszakáin.
- Honnan tudod?
- A nagymamám, Tom! Onnan. Ismerem és szoktam nála aludni.
- Hát ma pedig nálam alszol, nem nála...
- Miya elvitte magával a kulcsot, az ajtó nyitva van. Bármelyik percben távozhatok!
- Ez jogos. De akkor miért nem mész?
Felhúztam a szemöldökömet és ismételten vállat vontam, majd már álltam is fel ezzel a mondattal:
- Hát jó...
- Ne, várj! - és elkapta a kezem. Nagyon könnyen zavarba tudok jönni, főleg így, hogy a kedvenc gitárosom a kezemet fogja és marasztalna engem is. Arcomba csúszott a hajam így nyilván nem igen láthatja egyik rejtélyes nézésemet sem, amit most formáltam. Beleharaptam alsó ajkamban, és fél oldalt vissza tekintettem a fiúra, aki még mindig a kezemet fogta. Sóhajtottam és ránéztem a TV képernyőjére. Comedy műsor. Végül is... miért is ne nézhetnék bele? - ajj, és már megint naiv voltam! Át se gondoltam, hogy bár a főnököm, de mégsem tudom mit akar tőlem, és... mind egy! Jaj, megint Miya jutott az eszembe és szinte látom magam előtt, hogy megjelenik egy kis felhőcskében azzal a mondattal, hogy: Naiv Aranyhalacska! - naiv vagyok, mert az vagyok és kész. Aranyhal vagyok - legalábbis Miya szerint - mert mindig mindent elfelejtek... de...
- Légyszi... - mondta az Ajak Pc-s. Meg is tört ezzel a mondattal! Visszaültem mellé az ágyra és megint összehúztam magam. Végig Miyán járt a fejem - de úgy látszik nem csak nekem...
- Min vesztetek össze?
- Kivel?
- Hát Miyával, Te hülye!
- Nem vagyok hülye! És nem vesztünk össze... - most lejjebb csusszant így a szemünk egy magasságba került, és úgy nézett rám, mintha átlátna rajtam! Ennyire kiismerhető ember lennék?
- Ez egy vita volt, és nem pedig A Vita!
- Micsoda?
- Egy vita, mert nem haragszunk egymásra eget rengetően csak összeakadt a bajszunk, de nem A Vita, ami akkor szokott lenni, mikor ténylegesen haragszunk egymásra! Hidd el, már olyan is volt, és nem egy jó dolog, de ezek a kis összerebbenések és apró konfliktusok erősítik a barátságunkat! Vágod Miszter Csivava?
- Nem vagyok csivava tudtommal...
- De az vagy: egy kanos csivava!
- Na az már vagyok...
Itt egy 10 percig nem is szóltunk egymáshoz és én már húztam a számat, mert tudtam, hogy valóban rossz döntés volt... és már megint jön a felhőcske Miyával! "Én megmondtam..." - megforgattam a szemem és hamar elhessegettem magam elől ezt az apró látomást. Aztán rásandítottam a mellettem színlelő Kaulitzra, aki már el is aludt... nem hiszem el! Mit keresek én itt? - minden esetre nem találtam zavarásnak, hogy bent maradjak így hamarosan én is Tom után repültem álomföldre... mit ne mondjak: a Szabad Comedy is egy idő után unalmas.

***

Másnap csodával határos módon magamtól keltem. Nem, nem is magamtól! Arra keltem, hogy valami nagyon hangos és dörmög és zeng - mintha kirobbanna a 3. világháború! Ja, ez csak Tom horkolása... a mai nap folyamán a délelőttjük szabad, így tudnak pihenni. Délután lesz egy interjú valami tini magazinnak, aztán este egy koncert újból. Vajon meddig maradunk még Hamburgba? Reggeli benső konfliktusomból korgó gyomrom szakasztott ki. Tehát átmentem a mi szobánkba - persze csak settenkedve, mert láttam, hogy még Miya alszik (mi a szösz? Csoda esett, hogy én vagyok fent egyedül?). Mivel nem kifejezetten az a hatalmas éhség zavart így elővettem hátizsákomból egy szendvicset, amit még anya csomagolt be indulásunk előtt. Nem tudom mikor volt, hogy ide jöttünk, de már nem most, viszont a szenya még mindig fincsi! Már éppen letekertem róla a fóliát, és az első harapásra készültem, mikor valaki rám ugrott, és így a szendvics kiesett a kezemből és még a háti zsákomon is át repültünk. Miya a hasamon ült és rángatott:
- Natalie! Minden oké? Nem nyúlt hozzád az a perverz állat? Egy hajad szála se görbült? Meg fogom ölni, ha igen!
- Öhöm...neked is jó reggelt Miya. Nem, nem nyúlt hozzám...
- Biztos? - húzta fel kérdőn a szemöldökét, majd abbahagyta a rángatásomat, elengedett. Én tehetetlenül hullottam vissza a kő kemény padlóra, még a fejem is beütöttem, és mikor fájdalmasan felszisszentem Miya ismét felemelt a vállamnál fogva, még mindig rajtam ülve:
- Bocs.
- Semmi baj! Én is bocs, de úgy mindenért...
- Ja, jogos. Nem akartalak én se megbántani!
- Miya, Te nem megbántottál, hanem csak szimplán bántottál.
- A párna volt.
- De te irányítottad!
- Akkor is!
- De ... !!
- Nat, légyszi, ne kezdjük már megint...
- Okés... - elszégyelltem magam és el is pirultam szerintem. Ekkor ajtónyitódás és Miya ismét elengedett. Ez megint koppanni fog! Ouch... de a fiúk jöttek be!
- Hello lányok, minden rendben? Mintha zajt hallottunk volna...
- Én már talán azt se fogok, mert szétverem a fejem... - ekkor Miya megint felemelt és most biztos ami biztos alapon én is kitámasztottam magam a hátam mögött. Tekintetem a fiúkra vándorolt, akik igen csak meglepett képet vágtak, mikor Gustav felszólalt:
- Ti meg ööö... Miya, Te mit csinálsz Natalien ülve?
- Hát én csak... ajj! - barátnőm felállt. Én egyenlőre próbáltam beazonosítani a mini agyrázkódás után, hogy melyik szélességi és melyik hosszúsági fokon állok - vagy mi: ülök, valamint azt is, hogy hogy hívnak... és egyéb nyalánkságok! Ekkor Georg tapsolt egyet és ránézett először a mellette álló Billre majd a másik oldalán álló Tomra és Gustavra ezzel a mondattal, pontosabban két szóval:
- Leszbi Show!
- Olyan dejavu érzésem van... - fogtam meg az orrnyergem és felnéztem barátnőmre, aki most felettem tornyosult. Ő csak sóhajtva, lehunyt szemekkel megrázta a fejét...

***

Mikor végül sikerült felállnom lementünk a társalgó egyik eldugott kis sarkába és a front ember felvázolta a napi rendet:
- Tehát: két óra, 5 perc és 16 másodperc múlva lesz dél... - Tom ekkor ránézett az órájára majd felénk fordult, és közölte a nyilvánvalót:
- Most 9.55 van!
- Kösz Tom... - szólalt fel cinikusan Bill, majd folytatta.
- Tehát! Fél egy lesz mikor ebédelni megyünk, ugyebár, aztán negyed 3-kor lesz az interjú a BRAVO-nak, aztán este 7-kor megyünk a koncertre... szóval még mindig marad - feltéve ha az ebéddel végzünk egyre - 9 óránk szabad - ha jól számolom!
Erre én odasúgtam Miyának:
- Úr Isten. Már a matek hallatán is lezsibbad az agyam!
- Mily meglepő! - felelte Miya arrogánsan.
- Lányok! Társaságban nem illik sugdolózni
- Oké...
- Egyáltalán figyeltetek arra amit mondtam?
- Hogyne! - húztam ki magam és próbáltam hitelesnek tűnik, pedig csak szimplán blöfföltem... Bill gyanúsodva nézett végig rajtam, mire Miya felszólalt, megmentve magunkat a szoros helyzetből:
- Igen, és mi a lényeg?
- Semmi, csak jól esett a matek... - erre mindenki "ajjogni" kezdett, mintha épp most haldokolnánk, erre Gustav felszólalt:
- Öreg! Te színvak vagy? Én szőke vagyok! Nekem ez már túl sok infó... felrobbanok! Püff! - a "püffnél" látványosan puskát formált jobb és bal kezével és a fejéhez tartotta mindkét mutató ujját. Erre mindenki kuncogott, még Bill is. Mégis mit fogunk csinálni ezalatt a 9 óra akárhány perc X másodperc alatt? És már megint elveszítettem a fonalat... miről is beszélek? Ajj...Miyával inkább visszavonultunk a hálóba... minden esetre: köszi Bill, hogy eszembe juttattad miért is gyűlölöm a matekot!