Mikor? 2012. május 30., szerda, 16:16, Komment: [1]
3.fejezet; 6.rész
Miya szemszögéből
{ Igaz vagy sem?
Heliocentrikus világképszerűen hangsúlyozódott most Nataliera a figyelmem, a be nem következett randiával Billel kapcsolatban. Minden mozzanatában csakúgy ragyogott a szeme, mint aki már elérte volna a célját és boldogan szeretne meghalni. Nem meglepő, hiszen csakugyan már kiskora óta szeretett volna együtt lenni Bill Kaulitzzal, és most itt a szerencsés alkalom, hogy megtapasztalja milyen is. Jómagam semmilyen extrával nem tudtam ellátni lefegyverező kommunikációs készségemmel, de a ruhával annál inkább. Mély, tekintetvonzó kivágást öltöttem rá, jobban kihangsúlyozva dekoltázsát. Persze, mint eddig szokott, eleinte ellenszenvesen nézegette magát a tükörben, viszont miután megemlítettem a randipartnere nevét azonnal elnézőbb lett a tükörben látottakkal. ,, A ruha máris kiválasztva, már csak egy jó kozmetikus kéne, aki ideiglenes gyönyörű szépséget kreál Nat pofikáján. " Elmélkedtem a következő lépéseken, majd a hétköznapi ruhába öltözött Natot megragadva kisétáltam a turnébuszból. Magamra vettem a kényesen hivalkodó Gucci selyem kabátom, miután a belváros forgatagos utcáin vettem szaporán a lépteket a vörösebbnél is vörösebb hajú Nattal.
- Hová megyünk?
- Majd meglátod. - zártam ennyivel, ami látszólag intenzíven fel is keltette az érdeklődését Natalienak. Egyfolytában csak mosolygott. Mintha teljesen más bolygón venné megszokott lépteit.
- Nat!!!
- Igen? - csöppent vissza a valóságba.
- Hol beszéltétek meg a találkát?
- Azt hiszem a helyi étteremben. Ahol tegnap vacsoráztunk...
- Milyen meghitt. - vigyorogtam el az emlékezetes percekre visszagondolva, amit tökéletesen illusztrált az a hely ahol épp kitűzték a randi helyszínt
- Jobb ötlete nem volt?
- Engem az se érdekelne, ha az utca kellős közepén vacsoráznánk egy koldus jelenlétében. Csak az a fő, hogy vele legyek.
- Valóban? - reagáltam fintorogva furcsa választ kapva barátnőmtől. Nos, ezt a nem is tudom milyen választ rögtön egy zsebre csúsztatott apró megtalálásában két darab forró, teljes mértékben helyi Hamburgi fekete kávéra pazaroltam. Lehetséges, hogy én is ennek a koffein hatásának a rabja lettem? Mert mostanság alig ismerek még nálamnál is zűrösebb napirendű embert. Kivéve Billt. Bár, a helyiek szerint az erős égetés a torokban a legmegfelelőbb Hamburgi idealista ember válasza erre a kávéra. ,, Micsoda közhely! " Később a félig kiürült kávénk társaságában, tértünk át egy teljesen más hangvételű témára. Tudniillik, a Hamburg utcáin sétálgató emberek szemértéke nem haladja meg a közel 5 métert se. Viszont, ha két olyan népszerűségnek örvendő személyt - mint az egykori Beatles befutásához hasonlítva, - lát a köznép, akkor ott gyors talpalóan cselekedni kell. Az első felismerő kikiáltás, már elérte kettőnk sikollyal kísért riadalmát. Így hát, rögvest egy közeli VIP kávéházba viharzottunk be, ami megmentésre szolgált, mivel csak illetékes személyek látogathatták meg. Olyanok mint mi. Némi foglalkozástól eltekintve, mint a helyi multik fiacskáiktól becsendülő seggnyalóktól egészen a külvárosi, nagy becsben tartott prostikig. Teljesen más környezetben érezve magát az ember, a leginkább felhívja magára a figyelmet, jobban is mint kellene. De valahogy, mégis bekellette olvadnunk a helyi tömegbe. A bár pult felé sétálva intettem a csaposnak, mint aki már rég tudja a járást az épületben.
- Két Bailest! - adtam ki a megrendelést a ma dolgozó öröm lánynak. Aztán, Natra sandítottam aki feltehetőleg szívószálból szerette volna elfogyasztani csokisan alkoholos italát.
- Nat! Most az egyszer térjünk el a megrögzött hülyeségeidtől, kérlek! - ajánlottam, miközben tekintettem ide-oda járt a helyiségben. Vegyesen ütközött pillantásom kéjjel teli üzlet emberekkel és irigykedő ku**ákkal. is Végül felderítésem közepe felé, valaki nyomatékosan zavaró tényezője ragadta meg a fenék tájamat. Mihelyst felé fordultam, egy kedves üdvözléssel a fejére öntöttem italom teljes tartalmát a perverz férfira. Majd a viháncoló nép forgatagában távoztam Nattal az oldalamon a kávéházból. Szerencsénkre kint már elcsendesült a fanatikus tömeg kiáltozása, így tehát tovább róttuk a köreinket a belvárosban. Az elektronikus kijelzőm 17.00 órát jelzett az egyedi apple gyártású telefonom kijelzőjén. Ez az egyik előnye ha híres az ember, és soha nem ürül ki a széfje. Nattal továbbra is folyattam a szavakat, légből kapott tanácsokkal és formai beszédpárbajjal kitanítva. Míg, a rohamosan elbeszélgetett időnkben meg nem pillantottuk a felénk közeledő Billt. ,, Vajon mit keres ilyenkor a városban? " Nat rémülten és pirultan barikádozta be magát mögém, mikor Bill "rég nem látott arckifejezésében" üdvözölt minket.
- Hová lesz a menetel, lányok? - kacéran vigyorgott ránk, engem persze cseppet sem bálványozott meg eme gesztus, barátnőmet ellenben.
- Elviszem Natot egy kozmetikushoz. - adtam felelet.
- Tényleg?
- Tényleg? - az előbbi meglepett reakciót most Nat ejtette ki száján.
- Igen.
- Dehát...a randi csak holnap lesz. - halkan adta tudtomra Nat.
- Tudom, de jobb minél előbb összeismertetni magadat a lányok mindennapos rögeszményivel. - közöltem a továbbra is zavarba hozott Natnak, aki egy pillanatra se vette le Billről a szemét.
- Nos, akkor csatlakozhatok én is? - jött igazán rosszul időzítve Billből az ajánlat. Szívem szerint nemet mondtam volna, de tudtam, hogy fontos barátnőmnek. Így kénytelen voltam kegyes hazugságot véghez vinni.
- Hát persze. - ,, Csak merd túlélni, a szándékos, halálos hajszárító okozta balesetedet! " Szövögettem a véresebbnél véresebb terveimet, miközben betértünk a Bill által ajánlott kozmetikushoz. Natot egy szemrebbenés nélkül azonnal kezelésbe vették, én pedig a sokáig tartó előkészületet egy női magazin sorai közt időztem. Bill közvetlen mellettem próbálta kíváncsiskodó tekintettét az újság tartalmára fordítani, addig amíg már zavaró volt számomra a tevékenysége.
- Mond, mégis mit csinálsz? - vontam kérdőre, szemöldökömet felívelve a banda frontemberére.
- Semmit. - terelődött más irányba a tekintette. Majd a köztünk alakuló kínos csöndben faggatóra fogtam Nattal kapcsolatban.
- Ugye, tudod, hogy ha csak puszta fellángolást érzek a levegőben ezzel a randival kapcsolatban, akkor azonnal megöllek!!
- Ezt meg hogy értsem? - meglepetten pislogtatta rám éj fekete szemeit.
- Úgy, hogy ha ez rövidtávon neked csak egy jó szórákozás, akkor mondj le az egészről és hagyd békén őt! - fenyegetően válaszoltam.
- Miért gondolod azt, hogy ezt tenném? Ilyenekkel pedig felesleges zsarolnod engem! - utóbbi választ hallva, gondolkozás nélkül megragadtam dzsekije gallérját és nagyot húztam rajta, hogy csak a tekintettemre fokuszáljon.
- Megismételnéd! - facsartam ki belőlem kellő dühöt szemeimen keresztül, hogy érezhesse erényességemet. De ahelyett, hogy megfélemlítő reakció váltott volna az arca, inkább csak tovább mersztette belém tekintetét. Csak akkor értettem meg viselkedésének okát, mikor szúrósan belém mélyesztette holló fekete szempárját azzal a "most kinyírlak!" monológgal belecsempézve. Ám, az ízibe jött gyerekes civódásunk hamar alábbhagyott, Natot megpillantva ahogy kisétál a kozmetikus szentélyéből. Teljesen elámultan figyeltem minimum 20 percen át készült szépségét, és nem csak én voltam az egyetlen aki szavak helyett csak bambán elnézte a megjelenő Nataliet. Hát nem furcsa?
- Gyö...gyönyörű vagy. - fogadta szívélyes bókjával Bill, holnap esti randipartnerét.
- Köszönöm. - pirult el hevesen Nat. Én egy darabig még elnéztem ezt az igen furcsa közjátékot, majd kénytelennek éreztem megadni a drága költséget az aranykezű kozmetikusnak. Fájó, de a szépségért tényleg meg kell szenvedni! Még szerencse, hogy elég vastag pénztárca áll a rendelkezésemre. ,, Bocsi Dímitry! " A hirtelen eljövő bálványozást, később az utcán lézengve folytatódott. Mindaddig, amíg egy telefon hívás be nem zavart a társaságba.
- Halló? Andreas?! - ült ki meglepettség a banda énekes arcára, mintha csak egy elfeledett anyós lenne a dologban.
- Nem, dehogy. - némán szemeztem a mellettem toporzékoló Natra ilyen könnyelmű választ adás hallva, miután eszem legmélyebb sugallata a padra ültettet. Nat egyetértően csatlakozott hozzám, majd a további telefon dialógust hallva ittuk a második adag kávénkat. Nincs mese!! Ide nagy erőlét és energia kell. Hiszen még vár ránk egy esti koncert!
- Nem...aznap épp más dolgom lesz. - szó mi szó, ahogy az interjúk is írják Bill tényleg szereti a beszélőkéjét. És mi is bizonyítja ennél jobban a realitást?
- Randim lesz. - ezt a mondatot hallva újból összenéztem barátnőmmel, aki továbbra is árgus szemekkel fürkészte a következőket.
- Nem-nem! Nem Miya! Hanem Natalie!! - ,, Nah szép! Így lehet valakit alaposan pofára ejteni!! " Tombolt bennem a düh, miközben a hallottak alapján leszűrtem a véletlen ironikusságot, és Nat elkeseredett arckifejezését. Mondhattam volna, hogy ,, nem rossz másodiknak lenni! " de az ugyan hol látott vigaszt?! Így maradtam a hasonlóan jónak bizonyuló finom hátba veregetésnél és az erőltetett mosolynál. Viszont a további percek csak nem hagytak fel a műholdas kapcsolatot értve. Ekkor éreztem úgy, hogy ideje visszatérni míg Bill jóllakottságot nem érez a szájában. Vissza is térünk, talán hamarabb mint gondoltuk is. De, elég kínos volt átlépni, vagyis fellépni a buszba, olyan látványt feltárva előttünk, ami nos, a keleténél szexuálisabb volt. A megfejtés tehát az, hogy Georg távozásunk után egy igen karikázott pornófilmet tett föl kielégítése céljából, amit nem is félt férfiasságán mozgató kezével megmutatni.
- Te jézus Krisztus!! - félreértés ne essen, de ez komolyan nem én voltam! Tekintettem a megbotrányozott barátnőmre. Kis hamar én is eljutottam ahhoz a pontig, mikor egyszerre undorítónak és humorosnak találtam az egészet. Ezt pedig legjobban Gustav méretes tenyere segítette elő a fenekemen. Csak egy tompa csattanás, majd ő is csatlakozott a megszeppent Georghoz.
- Kicsit váratlanul ért minket az érkezésetek.
- Minket pedig a ti viselkedésetek!! - válaszoltam félig hallhatóan kuncogva.
- Tudod, mi az igazán meglepő? Hogy épp a főparancsnokot nem látom közöttetek.
- Ááá....biztos valamelyik kintről szedett kur**val tolja a hotelszobába.
- Vagy úgy. - merengtem el a válaszon. ,, Ugyan mit képzeltem? Az én kedvemért csak nem fog megváltozni. " Félhold alakú mosolyingerem egy pillanatra elcsendesült, utána pedig betértem hűvösen kihalt szobám kintre néző ablakának sarkába. Elővettem az elektronikus zenedobozom, majd a banda számat végig hallgatva töprengtem a tánc lépéseken. Aztán nagy elégedetlenségemből, feltörtek a Tommal történt pillanataim. ,, Hát nem fura egy srác? Ki is képes rajta normálisan kiigazodni? Még a saját testvére se bízza rá akkordjai közt előtervelt ravaszságait. Akkor hogyan legyen meg az első lépés, az kiismerés? " Alaptalannak éreztem minden Tom iránt küldött érzelmi vibrálásomat. Tudatosan feltételeztem a lehetőségeket, amik talán még a 20% esélyt sem ütik meg. Viszont, ha mégis, az akkor minden bizonnyal testi vonzódásból alapszik, nem pedig lelkiből. Így nincs értelem a háttérben amiért folytatnom kéne. Ideje beletörődni és új utakon evezni, bármennyire is fájó az, hogy a kiszemeltünk nem szeret viszont mint szeretnénk. Szappanoperába illő magányos gubbasztásom maga Tom szakította meg egy kutya sétáltató kötéllel a kezében.
- Elviszem a kutyámat sétálni...velem tartasz?
- Hol hagytad a kur**dat?! - vontam kérdőre zabosan.
- Milyen kur**mat?
- Azt a melyiket az imént raktad meg fönt a hotelszobába!!
- Dímitryt? - kissé félretájékoztatva döbbentem meg a feleletén, amit sürgősen szégyenemben a földre szegezett tekintettel reagáltam.
- Az már tényleg túl nagy falat lenne számomra! - vigyorgott mint aki már számtalanszor megszokhatta volna viccesen humoros poénjának mértékét. Ellenben én, akit cseppet sem virított jó kedvre slampos tréfája. S az a mély csönd beállta is fokozta bennem érdekeletlenségemet iránta.
- Nos, akkor jössz?
- Miért mennék?
- Mert szeretnék beszélni veled...
- De én nem akarok veled. - feleltem tudatlanul belemélyedve felizzót dühömbe.
- Ne gyere a gyerekes marhaságaiddal! Légy nő és mozdulj ki innen! - az a felszólítás oly mértékű idegességet váltott ki belőlem, hogy csak azért is megmutattam makacsságom trónfosztását. A póráz felkerülte után tértem meg a gitáros mellett, aki szinte az alfa hím szerepébe képzelve magát navigált a nagyobbnál nagyobb épületek között. Némi társalgás hiányában, egyedül a kutyájával találtam meg a közös hangot, aki hűségesen megszolgált nyalogatásával. És miután átgyalogoltunk Hamburg kijelölt sétáló szakaszán, kanyarodtunk a helyi park felé. Mikor már úgy éreztem, hogy a markáns szandálom vörös hólyagokat illeszt talpamra, ültem le egy kietlenül álló fa padra. Tom bíztatóan példámat vette, majd a kutyájával való aprozítás kíséretében fogott beszélgetésre.
- Miya! Ugye nincs valami baj?
- Miért teszel úgy mintha érdekelne?!
- Nem is tudom, talán azért mert ettől a szokásosabbnál többet nyitód a szádat mint most!! - feltételezte Tom gyanakvóan megigazítva sapkája pántját.
- Hát nem logikus?! Most nincs kedvem hozzád.
- Hogy érted, hogy nincs kedved? Meglátogatott a mikulás vagy mi?
- Nem te Fa**!!!! - rótta meg idegességtől felbőszülten. Amire kísérő gesztenye barna szemei tanácstalanul meredtek rám. Majd a hirtelen reakció a föld irányába húzta a tekintetem.
- Soha nem leszek képes megbocsátani a szállodában történteket! - adtam tudtára elfogadhatatlan gesztusát felemlítve.
- Azért mert nem mondtam, hogy szeretlek? - valahogy, a kívánt hangnem teljesen eltérő módon furfangosan és őszintén távozott a száján. Ami végre ráébresztett, hogy ebben a percben lettem igazán szemtanúja Tom érzéseinek kimutatására.
- Ha ez kell, akkor ezer meg ezerszer elmondom mennyire szeretlek! Szeretlek...szeretlek..szeretlek! Ez már 5! - ismételgette neki dörgölőzve testemnek és hallószervemnek, a legkívánatosabb hangsúllyal kituszkolva száján.
- Szeretlek!! Szeretlek....
- Hová megyünk?
- Majd meglátod. - zártam ennyivel, ami látszólag intenzíven fel is keltette az érdeklődését Natalienak. Egyfolytában csak mosolygott. Mintha teljesen más bolygón venné megszokott lépteit.
- Nat!!!
- Igen? - csöppent vissza a valóságba.
- Hol beszéltétek meg a találkát?
- Azt hiszem a helyi étteremben. Ahol tegnap vacsoráztunk...
- Milyen meghitt. - vigyorogtam el az emlékezetes percekre visszagondolva, amit tökéletesen illusztrált az a hely ahol épp kitűzték a randi helyszínt
- Jobb ötlete nem volt?
- Engem az se érdekelne, ha az utca kellős közepén vacsoráznánk egy koldus jelenlétében. Csak az a fő, hogy vele legyek.
- Valóban? - reagáltam fintorogva furcsa választ kapva barátnőmtől. Nos, ezt a nem is tudom milyen választ rögtön egy zsebre csúsztatott apró megtalálásában két darab forró, teljes mértékben helyi Hamburgi fekete kávéra pazaroltam. Lehetséges, hogy én is ennek a koffein hatásának a rabja lettem? Mert mostanság alig ismerek még nálamnál is zűrösebb napirendű embert. Kivéve Billt. Bár, a helyiek szerint az erős égetés a torokban a legmegfelelőbb Hamburgi idealista ember válasza erre a kávéra. ,, Micsoda közhely! " Később a félig kiürült kávénk társaságában, tértünk át egy teljesen más hangvételű témára. Tudniillik, a Hamburg utcáin sétálgató emberek szemértéke nem haladja meg a közel 5 métert se. Viszont, ha két olyan népszerűségnek örvendő személyt - mint az egykori Beatles befutásához hasonlítva, - lát a köznép, akkor ott gyors talpalóan cselekedni kell. Az első felismerő kikiáltás, már elérte kettőnk sikollyal kísért riadalmát. Így hát, rögvest egy közeli VIP kávéházba viharzottunk be, ami megmentésre szolgált, mivel csak illetékes személyek látogathatták meg. Olyanok mint mi. Némi foglalkozástól eltekintve, mint a helyi multik fiacskáiktól becsendülő seggnyalóktól egészen a külvárosi, nagy becsben tartott prostikig. Teljesen más környezetben érezve magát az ember, a leginkább felhívja magára a figyelmet, jobban is mint kellene. De valahogy, mégis bekellette olvadnunk a helyi tömegbe. A bár pult felé sétálva intettem a csaposnak, mint aki már rég tudja a járást az épületben.
- Két Bailest! - adtam ki a megrendelést a ma dolgozó öröm lánynak. Aztán, Natra sandítottam aki feltehetőleg szívószálból szerette volna elfogyasztani csokisan alkoholos italát.
- Nat! Most az egyszer térjünk el a megrögzött hülyeségeidtől, kérlek! - ajánlottam, miközben tekintettem ide-oda járt a helyiségben. Vegyesen ütközött pillantásom kéjjel teli üzlet emberekkel és irigykedő ku**ákkal. is Végül felderítésem közepe felé, valaki nyomatékosan zavaró tényezője ragadta meg a fenék tájamat. Mihelyst felé fordultam, egy kedves üdvözléssel a fejére öntöttem italom teljes tartalmát a perverz férfira. Majd a viháncoló nép forgatagában távoztam Nattal az oldalamon a kávéházból. Szerencsénkre kint már elcsendesült a fanatikus tömeg kiáltozása, így tehát tovább róttuk a köreinket a belvárosban. Az elektronikus kijelzőm 17.00 órát jelzett az egyedi apple gyártású telefonom kijelzőjén. Ez az egyik előnye ha híres az ember, és soha nem ürül ki a széfje. Nattal továbbra is folyattam a szavakat, légből kapott tanácsokkal és formai beszédpárbajjal kitanítva. Míg, a rohamosan elbeszélgetett időnkben meg nem pillantottuk a felénk közeledő Billt. ,, Vajon mit keres ilyenkor a városban? " Nat rémülten és pirultan barikádozta be magát mögém, mikor Bill "rég nem látott arckifejezésében" üdvözölt minket.
- Hová lesz a menetel, lányok? - kacéran vigyorgott ránk, engem persze cseppet sem bálványozott meg eme gesztus, barátnőmet ellenben.
- Elviszem Natot egy kozmetikushoz. - adtam felelet.
- Tényleg?
- Tényleg? - az előbbi meglepett reakciót most Nat ejtette ki száján.
- Igen.
- Dehát...a randi csak holnap lesz. - halkan adta tudtomra Nat.
- Tudom, de jobb minél előbb összeismertetni magadat a lányok mindennapos rögeszményivel. - közöltem a továbbra is zavarba hozott Natnak, aki egy pillanatra se vette le Billről a szemét.
- Nos, akkor csatlakozhatok én is? - jött igazán rosszul időzítve Billből az ajánlat. Szívem szerint nemet mondtam volna, de tudtam, hogy fontos barátnőmnek. Így kénytelen voltam kegyes hazugságot véghez vinni.
- Hát persze. - ,, Csak merd túlélni, a szándékos, halálos hajszárító okozta balesetedet! " Szövögettem a véresebbnél véresebb terveimet, miközben betértünk a Bill által ajánlott kozmetikushoz. Natot egy szemrebbenés nélkül azonnal kezelésbe vették, én pedig a sokáig tartó előkészületet egy női magazin sorai közt időztem. Bill közvetlen mellettem próbálta kíváncsiskodó tekintettét az újság tartalmára fordítani, addig amíg már zavaró volt számomra a tevékenysége.
- Mond, mégis mit csinálsz? - vontam kérdőre, szemöldökömet felívelve a banda frontemberére.
- Semmit. - terelődött más irányba a tekintette. Majd a köztünk alakuló kínos csöndben faggatóra fogtam Nattal kapcsolatban.
- Ugye, tudod, hogy ha csak puszta fellángolást érzek a levegőben ezzel a randival kapcsolatban, akkor azonnal megöllek!!
- Ezt meg hogy értsem? - meglepetten pislogtatta rám éj fekete szemeit.
- Úgy, hogy ha ez rövidtávon neked csak egy jó szórákozás, akkor mondj le az egészről és hagyd békén őt! - fenyegetően válaszoltam.
- Miért gondolod azt, hogy ezt tenném? Ilyenekkel pedig felesleges zsarolnod engem! - utóbbi választ hallva, gondolkozás nélkül megragadtam dzsekije gallérját és nagyot húztam rajta, hogy csak a tekintettemre fokuszáljon.
- Megismételnéd! - facsartam ki belőlem kellő dühöt szemeimen keresztül, hogy érezhesse erényességemet. De ahelyett, hogy megfélemlítő reakció váltott volna az arca, inkább csak tovább mersztette belém tekintetét. Csak akkor értettem meg viselkedésének okát, mikor szúrósan belém mélyesztette holló fekete szempárját azzal a "most kinyírlak!" monológgal belecsempézve. Ám, az ízibe jött gyerekes civódásunk hamar alábbhagyott, Natot megpillantva ahogy kisétál a kozmetikus szentélyéből. Teljesen elámultan figyeltem minimum 20 percen át készült szépségét, és nem csak én voltam az egyetlen aki szavak helyett csak bambán elnézte a megjelenő Nataliet. Hát nem furcsa?
- Gyö...gyönyörű vagy. - fogadta szívélyes bókjával Bill, holnap esti randipartnerét.
- Köszönöm. - pirult el hevesen Nat. Én egy darabig még elnéztem ezt az igen furcsa közjátékot, majd kénytelennek éreztem megadni a drága költséget az aranykezű kozmetikusnak. Fájó, de a szépségért tényleg meg kell szenvedni! Még szerencse, hogy elég vastag pénztárca áll a rendelkezésemre. ,, Bocsi Dímitry! " A hirtelen eljövő bálványozást, később az utcán lézengve folytatódott. Mindaddig, amíg egy telefon hívás be nem zavart a társaságba.
- Halló? Andreas?! - ült ki meglepettség a banda énekes arcára, mintha csak egy elfeledett anyós lenne a dologban.
- Nem, dehogy. - némán szemeztem a mellettem toporzékoló Natra ilyen könnyelmű választ adás hallva, miután eszem legmélyebb sugallata a padra ültettet. Nat egyetértően csatlakozott hozzám, majd a további telefon dialógust hallva ittuk a második adag kávénkat. Nincs mese!! Ide nagy erőlét és energia kell. Hiszen még vár ránk egy esti koncert!
- Nem...aznap épp más dolgom lesz. - szó mi szó, ahogy az interjúk is írják Bill tényleg szereti a beszélőkéjét. És mi is bizonyítja ennél jobban a realitást?
- Randim lesz. - ezt a mondatot hallva újból összenéztem barátnőmmel, aki továbbra is árgus szemekkel fürkészte a következőket.
- Nem-nem! Nem Miya! Hanem Natalie!! - ,, Nah szép! Így lehet valakit alaposan pofára ejteni!! " Tombolt bennem a düh, miközben a hallottak alapján leszűrtem a véletlen ironikusságot, és Nat elkeseredett arckifejezését. Mondhattam volna, hogy ,, nem rossz másodiknak lenni! " de az ugyan hol látott vigaszt?! Így maradtam a hasonlóan jónak bizonyuló finom hátba veregetésnél és az erőltetett mosolynál. Viszont a további percek csak nem hagytak fel a műholdas kapcsolatot értve. Ekkor éreztem úgy, hogy ideje visszatérni míg Bill jóllakottságot nem érez a szájában. Vissza is térünk, talán hamarabb mint gondoltuk is. De, elég kínos volt átlépni, vagyis fellépni a buszba, olyan látványt feltárva előttünk, ami nos, a keleténél szexuálisabb volt. A megfejtés tehát az, hogy Georg távozásunk után egy igen karikázott pornófilmet tett föl kielégítése céljából, amit nem is félt férfiasságán mozgató kezével megmutatni.
- Te jézus Krisztus!! - félreértés ne essen, de ez komolyan nem én voltam! Tekintettem a megbotrányozott barátnőmre. Kis hamar én is eljutottam ahhoz a pontig, mikor egyszerre undorítónak és humorosnak találtam az egészet. Ezt pedig legjobban Gustav méretes tenyere segítette elő a fenekemen. Csak egy tompa csattanás, majd ő is csatlakozott a megszeppent Georghoz.
- Kicsit váratlanul ért minket az érkezésetek.
- Minket pedig a ti viselkedésetek!! - válaszoltam félig hallhatóan kuncogva.
- Tudod, mi az igazán meglepő? Hogy épp a főparancsnokot nem látom közöttetek.
- Ááá....biztos valamelyik kintről szedett kur**val tolja a hotelszobába.
- Vagy úgy. - merengtem el a válaszon. ,, Ugyan mit képzeltem? Az én kedvemért csak nem fog megváltozni. " Félhold alakú mosolyingerem egy pillanatra elcsendesült, utána pedig betértem hűvösen kihalt szobám kintre néző ablakának sarkába. Elővettem az elektronikus zenedobozom, majd a banda számat végig hallgatva töprengtem a tánc lépéseken. Aztán nagy elégedetlenségemből, feltörtek a Tommal történt pillanataim. ,, Hát nem fura egy srác? Ki is képes rajta normálisan kiigazodni? Még a saját testvére se bízza rá akkordjai közt előtervelt ravaszságait. Akkor hogyan legyen meg az első lépés, az kiismerés? " Alaptalannak éreztem minden Tom iránt küldött érzelmi vibrálásomat. Tudatosan feltételeztem a lehetőségeket, amik talán még a 20% esélyt sem ütik meg. Viszont, ha mégis, az akkor minden bizonnyal testi vonzódásból alapszik, nem pedig lelkiből. Így nincs értelem a háttérben amiért folytatnom kéne. Ideje beletörődni és új utakon evezni, bármennyire is fájó az, hogy a kiszemeltünk nem szeret viszont mint szeretnénk. Szappanoperába illő magányos gubbasztásom maga Tom szakította meg egy kutya sétáltató kötéllel a kezében.
- Elviszem a kutyámat sétálni...velem tartasz?
- Hol hagytad a kur**dat?! - vontam kérdőre zabosan.
- Milyen kur**mat?
- Azt a melyiket az imént raktad meg fönt a hotelszobába!!
- Dímitryt? - kissé félretájékoztatva döbbentem meg a feleletén, amit sürgősen szégyenemben a földre szegezett tekintettel reagáltam.
- Az már tényleg túl nagy falat lenne számomra! - vigyorgott mint aki már számtalanszor megszokhatta volna viccesen humoros poénjának mértékét. Ellenben én, akit cseppet sem virított jó kedvre slampos tréfája. S az a mély csönd beállta is fokozta bennem érdekeletlenségemet iránta.
- Nos, akkor jössz?
- Miért mennék?
- Mert szeretnék beszélni veled...
- De én nem akarok veled. - feleltem tudatlanul belemélyedve felizzót dühömbe.
- Ne gyere a gyerekes marhaságaiddal! Légy nő és mozdulj ki innen! - az a felszólítás oly mértékű idegességet váltott ki belőlem, hogy csak azért is megmutattam makacsságom trónfosztását. A póráz felkerülte után tértem meg a gitáros mellett, aki szinte az alfa hím szerepébe képzelve magát navigált a nagyobbnál nagyobb épületek között. Némi társalgás hiányában, egyedül a kutyájával találtam meg a közös hangot, aki hűségesen megszolgált nyalogatásával. És miután átgyalogoltunk Hamburg kijelölt sétáló szakaszán, kanyarodtunk a helyi park felé. Mikor már úgy éreztem, hogy a markáns szandálom vörös hólyagokat illeszt talpamra, ültem le egy kietlenül álló fa padra. Tom bíztatóan példámat vette, majd a kutyájával való aprozítás kíséretében fogott beszélgetésre.
- Miya! Ugye nincs valami baj?
- Miért teszel úgy mintha érdekelne?!
- Nem is tudom, talán azért mert ettől a szokásosabbnál többet nyitód a szádat mint most!! - feltételezte Tom gyanakvóan megigazítva sapkája pántját.
- Hát nem logikus?! Most nincs kedvem hozzád.
- Hogy érted, hogy nincs kedved? Meglátogatott a mikulás vagy mi?
- Nem te Fa**!!!! - rótta meg idegességtől felbőszülten. Amire kísérő gesztenye barna szemei tanácstalanul meredtek rám. Majd a hirtelen reakció a föld irányába húzta a tekintetem.
- Soha nem leszek képes megbocsátani a szállodában történteket! - adtam tudtára elfogadhatatlan gesztusát felemlítve.
- Azért mert nem mondtam, hogy szeretlek? - valahogy, a kívánt hangnem teljesen eltérő módon furfangosan és őszintén távozott a száján. Ami végre ráébresztett, hogy ebben a percben lettem igazán szemtanúja Tom érzéseinek kimutatására.
- Ha ez kell, akkor ezer meg ezerszer elmondom mennyire szeretlek! Szeretlek...szeretlek..szeretlek! Ez már 5! - ismételgette neki dörgölőzve testemnek és hallószervemnek, a legkívánatosabb hangsúllyal kituszkolva száján.
- Szeretlek!! Szeretlek....
Mikor? 2012. május 27., vasárnap, 12:06, Komment: [0]
Egy szálloda valahol Berlinben. Pár napig itt laktak a srácok a Tokio Hotelből (aktuális kislemezük: "An deiner Seite (Ich bin da)"). A BRAVO-nak most exkluzívan kinyitotta hotelszobájának ajtaját Bill (18), Tom (18), Gustav (19) és Georg (20)...
BRAVO: Mit csináltok esténként egy stresszes nap után?
GEORG: Kényeztetem magam a szobámban, és csak lustálkodom. Először megnézem gyorsan az e-mailjeimet, aztán elterülök az ágyamon és nézem a tévét.
TOM: Én másként látom ezt. Az idő nagy részében Georg az egyik fotóval rólam és a jobb kezével foglalkozik (nevet)...
GUSTAV: Mindig hatalmas választékban vannak nálam DVD-k és egyet-kettőt megnézek este.
BILL: Én iszonyatosan sokat telefonálok. A számlámat nem mernétek megnézni!
BRAVO: Kivel szoktál beszélni, Bill?
BILL: A családommal és a barátaimmal. Tudnom, kell hogy mind jól vannak. Gyakran órákon át beszélek velük!
BRAVO: Olykor szomorúak vagytok, ez azért van mert nem láthatjátok gyakran a családotokat?
BILL: Gyakran vagyok szomorú, mikor egyedül vagyok a hotelszobában. Ugyanúgy szeretek utón lenni az együttessel - viszont a hotelszobába gyakran szentimentális és melankolikussá válok. Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért. De aztán azt kívánom, hogy a saját ágyamba lehessek. Tom, noha soha nem vallaná be, de fogadni merek, hogy olykor még ő is szomorú. Legkésőbb azután, miután megint elmentek a hotelszobás ismerősei.
BRAVO: Sírtatok már a magány miatt?
TOM: A turnébuszba gyakran hallottam, hogy Georg a papírzsepkendős dobozzal zörög, persze nem vagyok biztos benne, hogy azért sírt-e mert nem kapott meg egy lányt sem - vagy valami más dologra használta a papírzsepit (mindenki nevet)!
BRAVO: Gyakran lógtok együtt?
BILL: Igen, gyakran együtt megyünk a pihenő szobába és közösen lazítunk.
GEORG: Vagy, megbeszélünk egy szobát és ott együtt eszünk. Ezen kívül, megvitatjuk, azokat a dolgokat, amelyek az együttest érintik és döntéseket hozunk.
BRAVO: Mi volt a legszebb dolog, amit együtt éltetek át egy szállodában?
BILL: A turnézárás után Essenben, a rajongók sírtak a boldogságtól. Nagyon sok plakáttal álltak a szálloda előtt, volt olyan, amin az állt, hogy "Jó újra itthon látni titeket!". Ez nagyszerű érzés volt. Ezután tényleg újra itthon éreztük magunkat...
BRAVO: Tegyétek a szívetekre a kezetek: Ki szokott közületek pornófilmet nézni a tévében, a hotelszobában?
TOM: Mióta mindenki maga fizeti a tévé számláját, Georgnak megvan a saját pornó gyűjteménye a számítógépen. Szóval így nem kínos neki nézni! Én viszont előnybe részesítem a valódi lányokat - nem pedig azokat a képernyőn (vigyorog)!
BRAVO: És mikor voltál legutóbb egy lánnyal a hotelszobában?
TOM: Ezelőtt az interjú előtt 45 perccel (vigyorog)! Inkább nem kéne a többiek előtt erről a témáról beszélni. Az, hogy náluk nem történik semmi, egy fájó pont a másik háromnak. Soha nem verném át őket ezzel, mivel nagyon tapintatos vagyok (vigyorog)!
BRAVO: Mit csináltok esténként egy stresszes nap után?
GEORG: Kényeztetem magam a szobámban, és csak lustálkodom. Először megnézem gyorsan az e-mailjeimet, aztán elterülök az ágyamon és nézem a tévét.
TOM: Én másként látom ezt. Az idő nagy részében Georg az egyik fotóval rólam és a jobb kezével foglalkozik (nevet)...
GUSTAV: Mindig hatalmas választékban vannak nálam DVD-k és egyet-kettőt megnézek este.
BILL: Én iszonyatosan sokat telefonálok. A számlámat nem mernétek megnézni!
BRAVO: Kivel szoktál beszélni, Bill?
BILL: A családommal és a barátaimmal. Tudnom, kell hogy mind jól vannak. Gyakran órákon át beszélek velük!
BRAVO: Olykor szomorúak vagytok, ez azért van mert nem láthatjátok gyakran a családotokat?
BILL: Gyakran vagyok szomorú, mikor egyedül vagyok a hotelszobában. Ugyanúgy szeretek utón lenni az együttessel - viszont a hotelszobába gyakran szentimentális és melankolikussá válok. Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért. De aztán azt kívánom, hogy a saját ágyamba lehessek. Tom, noha soha nem vallaná be, de fogadni merek, hogy olykor még ő is szomorú. Legkésőbb azután, miután megint elmentek a hotelszobás ismerősei.
BRAVO: Sírtatok már a magány miatt?
TOM: A turnébuszba gyakran hallottam, hogy Georg a papírzsepkendős dobozzal zörög, persze nem vagyok biztos benne, hogy azért sírt-e mert nem kapott meg egy lányt sem - vagy valami más dologra használta a papírzsepit (mindenki nevet)!
BRAVO: Gyakran lógtok együtt?
BILL: Igen, gyakran együtt megyünk a pihenő szobába és közösen lazítunk.
GEORG: Vagy, megbeszélünk egy szobát és ott együtt eszünk. Ezen kívül, megvitatjuk, azokat a dolgokat, amelyek az együttest érintik és döntéseket hozunk.
BRAVO: Mi volt a legszebb dolog, amit együtt éltetek át egy szállodában?
BILL: A turnézárás után Essenben, a rajongók sírtak a boldogságtól. Nagyon sok plakáttal álltak a szálloda előtt, volt olyan, amin az állt, hogy "Jó újra itthon látni titeket!". Ez nagyszerű érzés volt. Ezután tényleg újra itthon éreztük magunkat...
BRAVO: Tegyétek a szívetekre a kezetek: Ki szokott közületek pornófilmet nézni a tévében, a hotelszobában?
TOM: Mióta mindenki maga fizeti a tévé számláját, Georgnak megvan a saját pornó gyűjteménye a számítógépen. Szóval így nem kínos neki nézni! Én viszont előnybe részesítem a valódi lányokat - nem pedig azokat a képernyőn (vigyorog)!
BRAVO: És mikor voltál legutóbb egy lánnyal a hotelszobában?
TOM: Ezelőtt az interjú előtt 45 perccel (vigyorog)! Inkább nem kéne a többiek előtt erről a témáról beszélni. Az, hogy náluk nem történik semmi, egy fájó pont a másik háromnak. Soha nem verném át őket ezzel, mivel nagyon tapintatos vagyok (vigyorog)!
Mikor? 2012. május 21., hétfő, 15:58, Komment: [6]
3.fejezet; 5.rész
Natalie szemszögéből
{ Tudatlan randihívás
Reggel háromnegyed öt óta nem jött álom a szememre. Rávettem magam, hogy igyak egy pohár vizet, valamint lézengjek egy kicsit a lakásba. Aztán mikor ismét visszatértem Miyával közös szobánkba az a látvány tárult elém, hogy barátnőm az ágyán fekszik, de sír. Lehet tegnap összekaptunk kissé, mikor ki akartam mondani, hogy Tom... mindegy! De ez nem elég arra, hogy ne törődjek vele, hagyjam figyelmen kívül! Ettől függetlenül még mindig a legjobb barátnőm, és az utolsó ember lenne a földön, akitől elviselném, hogy sírjon. Óvatos léptekkel közelítettem meg, majd le akartam volna ülni az ágya szélére, de meggondoltam magam. Ehelyett megkérdeztem:
- Mi a baj, Miya?
- Hagyj most...
Jött az egyértelmű, már-már megszokott válasz. Mindig ezt mondja, mikor maga alatt van. Amikor szomorú jobb szeret egyedül lenni. Különös tudom, de a lényeg, hogy ezzel tisztában vagyok, és megteszem amit szeretne. Ám ebben a pillanatban mindent megtettem volna, csak nem hagytam volna egyedül. Igazából nagyon érdekelt mi baj történhetett megint, de csupán azért, mert mostanában is elég sokat sírt, nem akarom, hogy szomorú legyen!
- Miya...
- Menj ki!
- Oké.
Ez már erőteljesebb volt részéről, azért is futamodtam meg. De meglepetésemre, mikor az ajtóban álltam, és épp készültem kimenni ő megint megszólított:
- Inkább maradj.
Furcsa. Tényleg jobb szeret egyedül lenni, mikor maga alatt van! De ezúttal valahogy örültem neki, hogy maradásra akart bírni. Visszamentem, és leültem. Hamarosan ő is felült mellém, majd egy baráti öleléssel jutalmaztam, miközben ő még szipogott egy kicsit.
- Akarsz róla beszélni?
- Hát... nem tudom. Majd később, oké?
- Ahogy érzed.
Mondtam neki, majd rámeredtem gülü szemekkel, amire ő mondta:
- Ne nézz így.
Ez így ment egy ideig. Addig amíg el nem sikerült mondania nekem mindent. El is gondolkoztam mondandóján... Tom nekem se mondta, hogy szeret (bár én se...). De viszont mégis megértés helyett inkább mérges voltam az idősebbik Kaulitzra. Bár a tény, hogy pont Tom mondja ki egy lánynak elég valószínűtlen - de mégis el tudom róla képzelni! De akkor mégis miben akadályozza meg? Hiszen Miya bőven megérdemelne ennyit azután a sok minden után, ami történt vele!
- Nem igen tudok rá mit mondani, Miya... de hallod! Ne törődj vele! Nem érdemli meg, hogy sírj érte.
- Akkor meg mondod mégis mit csináljak?!
- Nem nekem kéne megmondanom, neked kéne rájönnöd.
Vontam válat, amire Miya ismét hátradobta magát. Szóval nem segítettem! De mégis mit kéne mondanom? Még sosem voltam ilyen helyzetben, ötletem sincs mit kéne tegyen.
- Akarsz aludni?
Kérdésemet követően bólintott egyet, én pedig hamarosan kitértem ideiglenes szobánkból. Ha egyedül akar maradni egyedül is fog! Ha neki ez kell. Én pedig úgy döntöttem miután becsuktam az ajtót, hogy lemenjek a konyha szerű lyukba és készítsek egy teát neki. Hátha jól esne! Talán rossz szokás, hogyha valaki elég sz*rul van, akkor örökké a nyakára járok, de nem tudok rajta változtatni. Mikor elkészítettem és éppen megfordultam az ajtó felé pont Tom suhant el az ajtó előtt. A hirtelen jött indulattól vezérelve kitoppantam a helységből és rárivaltam:
- Tom te egy akkora...
De befejezni nem tudtam, mert a banda másik három tagja is engem állított figyelmük középpontjába. Pislogtam, és ők leutánozták, aztán Tom feltette a kérdést:
- Mi van velem? Mi vagyok?
Tekintetem végigfuttattam Gustavon, aki épp rágcsált valamit, aztán Georgon, és végül Billen. Na róla aztán elég gyorsan lekaptam a szemem, hiszen eszembe jutott a tegnap este. Éreztem, ahogy arcszínem fokozatosan változik, és nem akartam tovább szemtől-szemben állni az egész Tokio Hotellel. Főleg nem, hogy most ő is itt van, és tudja mit is érzek iránta! Kellemetlen érzések kavalkádja kerített hatalmába és hirtelen végigfutott hátamon a hideg. Átgondoltam: akarom én ezt? De a legfontosabb: mit is akartam még ez előtt pár perccel? Ja igen! Miyának felvinni egy pohár teát.
- Mindegy.
Zártam le ennyivel, majd sarkon fordultam, és felrobogtam Miyához. Mikorra ismét bent voltam a közös szobánkba már aludt. Gondoltam leteszem az éjeli szekrényére a teát. Ez meg is történt, ezt követően megint rámeredtem alvó barátnőmre. Azóta mióta kimentem magára húzott egy pléd szerűséget, tehát az arcát nem láttam, mert pont eltakarta. Lábujjhegyen kellett ismét kimennem, és mikor becsuktam megint az ajtót...
- Natalie!
Hatalmasat sikítottam, mert a személy, aki épp a nevemet mondta ki nem volt más, mint maga Bill. Szám elé kaptam a kezem, ő pedig elmosolyodott, de közben minden erejével a padlót fixírozta. Megköszörültem a torkom, majd próbáltam emberi hangnemre váltani, és a következőket mondtam:
- Szerintem nem kéne felébresztened. Nem jössz vissza később hozzá?
Érdeklődtem tőle pislogási rohamom közepedte, de mikor meglepetten nézett rám, már éreztem, hogy valamit elcsesztem. De, hogy mit is az nem jutott eszembe. Viszont ő hamarosan közelebb araszolt hozzám (bennem meg mellesleg megállt az ütő), és azt mondta:
- Most nem Miyához jöttem, hanem hozzád.
Na tessék. És még én hittem, hogy megúszom! Ezek szerint mégsem. Frankó! Köszönöm Miya. Legközelebb esküszöm elveszem tőle a piát! - gyorsan meg kellett nyugodnom. Nem nagyon ment, de legalább a viszonylag nyugodt tekintetemet magamra tudtam erőltetni. Viszont legbelül nagyon is szorongtam. Olyan kínosan éreztem magam a tegnapiak miatt. Bár szerintem már mindenki tudta mit is érzek... csak ezt én nem akartam észrevenni. De e percben nem sok mindent tudtam végigfuttatni az agyamon, mert megkérdezte, amitől féltem.
- Amit tegnap Miya mondott... tudod: a vacsoránál! Hogy...
Igyekeztem terelni a témát minden hülyeséggel, de sajnos kiderült, hogy Bill nem ostoba. Persze ez eddig sem volt titok! De most végképp nem az. Minden esetre egy próbálkozást megért, és így vágtam szavába:
- Hogy Dimítry meleg? Noooos... azt hittem erről magatok is rájöttök.
- Dimítry tényleg meleg?!
- Mi? Jaj, nem! Csak hülyéskedem. És... próbálom elterelni a témát.
Vallottam be neki, majd összefontam karjaimat. Elképesztő mennyire féltem! Körülírhatatlanul. Eddig minden olyan tökéletes volt: nem tudta, és tök jól el is volt Miyával. Mondjuk ez Miyáról épp nem mondható el, de akkor is... és most pedig itt állok vele szemtől-szemben, és várom mit hoz a sors. Sok jót már nem mertem remélni, elvégre a napnál is világosabb, hogy Bill még mindig Miyát szereti (ez kölcsönösen már viszont nem így van, visszagondolva Miya benti velem folytatott dialógusára). És ha most rákérdez már nem hazudhatom neki, hogy "jaj, csak félreértetted", vagy pedig, hogy "ó, csak az ital miatt mondta" - mert láttam a szemében, hogy mindent tud, amit eddig nem akartam, hogy tudjon. Új taktikához folyamodva löktem oda neki:
- Ezt szerintem nem a turné busz folyosóján kéne megbeszélnünk...
Sóhajtottam, majd bátorságot merítve a bent alvó barátnőmből folytattam az előbbieket. Tényleg jobb ötletnek tartottam, ezért nem esett olyan nehezemre kitalálni, de kimondani annál inkább:
- ... ha lehetne elmehetnénk valahova. Bárhova! Csak ne itt.
- Hát tudod Nat... az igazat megvallva olyan rohadt sok munkám van, és egy csepp szabadidőm sem. Tudod itt az album meg mittudom én... szóval nem rendezhetnénk le ezt gyors...
Nem hagytam neki, hogy végig mondja. Gyorsan terelnem kellett, és az elsőket mondtam, amik az eszembe jutottak. Miután kimondtam már megbántam, de már késő volt. Hogy mit is mondtam?
- Egyébként abba a kevés szabadidődben tényleg nem kéne rám időt szakítanod. Sokkal inkább okosabb lenne, ha megnevelnéd azt az idióta bátyád! Tegnap is amit művelt. Hallod! Nem akartam elhinni.
- Micsoda? Mi történt?
Pontosan itt ébredtem rá, hogy lehet nem kellett volna. De ha szereti Miyát, akkor talán tényleg jobb, ha tudja! Tehát már csak ezért is folytattam. Te jó ég! Mit kapok ezért a barátnőmtől, ha megtudja?
- Nos... azt hittem tudsz róla.
- Natalie! Könyörgöm...
- Oké! Na szóval...
Elmeséltem neki, bár nem túl nagy részletességgel, mert való igaz: nem kéne minden részletéről tudnia! De amint láttam, hogy elgondolkozik hirtelen kattogott az agyam, hogy most vajon mit akar csinálni. Megverni Tomot? Esélytelen az ő szemszögéből! Bármennyire is oda vagyok érte ezzel tisztában kell legyek. De akkor mégis mit forgat a fejében? Hamarosan választ kaptam rá, és nem épp a várt verziót:
- Valamikor a napokban egy vacsora? Neked belefér?
Meglepődtem meg kell hagyni. Egyáltalán mi az összefüggés a kettő dolog között? Direkt azért váltottam témát... de nem látok semmi összefüggést. Lehet csak véletlen.
- Hát tudod én... nos nekem... jól van.
Böktem ki végül, amire ő annyit lökött nekem, hogy:
- Klassz. Akkor majd még egyeztetünk! Viszlát később, Nat.
Már el is rohant. Olyan gyorsan tűnt el a horizont vonalamból, hogy az valami hihetetlen. Épp ekkor nyílt ki az ajtó, és csapott engem pofán, miközben meghallottam barátnőm ingerült hangját:
- Miért nem lehet kussba maradni?!
- Aú...
- B*zd meg Nat! Jól vagy?!
Csapta be az ajtót maga mögött és próbált szemügyre venni engem, ahogy orromat szorongatom. Az együttérzésről híres barátnőm nevetett szerencsétlenségemen és miután lerendezett egy "csak te vagy"-al ismét kérdezett:
- Te kivel beszélgettél?
Szemeim kikerekedtek, mert nem tudtam mit szól mindehhez, ami velem most megtörtént. De mégis elmondtam, mert úgy gondoltam, ha elmondom neki, ha egyáltalán el tudom neki mondani, akkor mindez valóban megtörtént.
- Billel.
- Igen? De jó, hogy nem engedted be hozzám.
- Itt a bökkenő, Miya! Nem hozzád jött, hanem hozzám. Néhány szóváltást követően meg elhívott vacsorázni.
Miya is leblokkolt. Látszott, hogy még őt is meglepte mindez. Én fintorogtam egyet, majd nem bírtam megállni, hogy ne süssek el egy mosolyt. Barátnőm látva ezt követte példám és megölelt. Majd ezt mondta:
- Úgy örülök, hogy neked legalább összejönnek a dolgok...
- Ó, Miya...
Hirtelen visszagörbült a szám, és megint eszembe jutott a Tomos eset. Továbbá pedig a bennem terjengő boldogság morzsáit átvette ismét a harag. Hülye Tom! Miért pont Miyával kell ezt tennie?! Te jó ég.
- Mindegy. Ez az én bajom! Azért jó, hogy végre neked is kialakul valami.
- Persze, de ha te tegnap részegségedbe nem nyögöd ki, hogy "Natalie meg k*rvára szerelmes beléd, szóval jó lenne, ha viszonoznád az érzéseit" satöbbi... akkor mindez meg sem történik. Úgyhogy köszönöm Miya!
- Szívesen. De nem lehetek mindig ott veled, hallod! Ezt légyszi tartsd azért észben.
Ezt eddig is tudtam, de most már nem fogom figyelmen kívül hagyni. Annyi minden történik itt egy nap alatt! Mióta náluk dolgozom azóta egy percnyi unalmam sincs. Előre láthatólag nem is lesz. Ám valamiért rossz előérzetem van. Miért is? Áh, tök mindegy! El kéne felejtenem az örökös pesszimizmust. Nem lesz itt semmi baj! De viszont már csak reménykedem, hogy Miyának is rendbe jönnek a dolgai.
- Észben tartom! Vagyis igyekszem.
- Na persze!
Mondta, amire nevetett. Én is így tettem, majd a legnagyobb egyetértésben tértünk vissza a szobába, és előre láthatólag a nap hátralévő részét is bent fogjuk tölteni. Én a magam módján parázni fogok ezen a vacsorán, Miya pedig a maga módján úgyis talál valamit, amivel megnyugtat. Ilyen egy igazi barát, nem? Mire mennék nélküle? Talán el sem kéne gondolni.
- Mi a baj, Miya?
- Hagyj most...
Jött az egyértelmű, már-már megszokott válasz. Mindig ezt mondja, mikor maga alatt van. Amikor szomorú jobb szeret egyedül lenni. Különös tudom, de a lényeg, hogy ezzel tisztában vagyok, és megteszem amit szeretne. Ám ebben a pillanatban mindent megtettem volna, csak nem hagytam volna egyedül. Igazából nagyon érdekelt mi baj történhetett megint, de csupán azért, mert mostanában is elég sokat sírt, nem akarom, hogy szomorú legyen!
- Miya...
- Menj ki!
- Oké.
Ez már erőteljesebb volt részéről, azért is futamodtam meg. De meglepetésemre, mikor az ajtóban álltam, és épp készültem kimenni ő megint megszólított:
- Inkább maradj.
Furcsa. Tényleg jobb szeret egyedül lenni, mikor maga alatt van! De ezúttal valahogy örültem neki, hogy maradásra akart bírni. Visszamentem, és leültem. Hamarosan ő is felült mellém, majd egy baráti öleléssel jutalmaztam, miközben ő még szipogott egy kicsit.
- Akarsz róla beszélni?
- Hát... nem tudom. Majd később, oké?
- Ahogy érzed.
Mondtam neki, majd rámeredtem gülü szemekkel, amire ő mondta:
- Ne nézz így.
Ez így ment egy ideig. Addig amíg el nem sikerült mondania nekem mindent. El is gondolkoztam mondandóján... Tom nekem se mondta, hogy szeret (bár én se...). De viszont mégis megértés helyett inkább mérges voltam az idősebbik Kaulitzra. Bár a tény, hogy pont Tom mondja ki egy lánynak elég valószínűtlen - de mégis el tudom róla képzelni! De akkor mégis miben akadályozza meg? Hiszen Miya bőven megérdemelne ennyit azután a sok minden után, ami történt vele!
- Nem igen tudok rá mit mondani, Miya... de hallod! Ne törődj vele! Nem érdemli meg, hogy sírj érte.
- Akkor meg mondod mégis mit csináljak?!
- Nem nekem kéne megmondanom, neked kéne rájönnöd.
Vontam válat, amire Miya ismét hátradobta magát. Szóval nem segítettem! De mégis mit kéne mondanom? Még sosem voltam ilyen helyzetben, ötletem sincs mit kéne tegyen.
- Akarsz aludni?
Kérdésemet követően bólintott egyet, én pedig hamarosan kitértem ideiglenes szobánkból. Ha egyedül akar maradni egyedül is fog! Ha neki ez kell. Én pedig úgy döntöttem miután becsuktam az ajtót, hogy lemenjek a konyha szerű lyukba és készítsek egy teát neki. Hátha jól esne! Talán rossz szokás, hogyha valaki elég sz*rul van, akkor örökké a nyakára járok, de nem tudok rajta változtatni. Mikor elkészítettem és éppen megfordultam az ajtó felé pont Tom suhant el az ajtó előtt. A hirtelen jött indulattól vezérelve kitoppantam a helységből és rárivaltam:
- Tom te egy akkora...
De befejezni nem tudtam, mert a banda másik három tagja is engem állított figyelmük középpontjába. Pislogtam, és ők leutánozták, aztán Tom feltette a kérdést:
- Mi van velem? Mi vagyok?
Tekintetem végigfuttattam Gustavon, aki épp rágcsált valamit, aztán Georgon, és végül Billen. Na róla aztán elég gyorsan lekaptam a szemem, hiszen eszembe jutott a tegnap este. Éreztem, ahogy arcszínem fokozatosan változik, és nem akartam tovább szemtől-szemben állni az egész Tokio Hotellel. Főleg nem, hogy most ő is itt van, és tudja mit is érzek iránta! Kellemetlen érzések kavalkádja kerített hatalmába és hirtelen végigfutott hátamon a hideg. Átgondoltam: akarom én ezt? De a legfontosabb: mit is akartam még ez előtt pár perccel? Ja igen! Miyának felvinni egy pohár teát.
- Mindegy.
Zártam le ennyivel, majd sarkon fordultam, és felrobogtam Miyához. Mikorra ismét bent voltam a közös szobánkba már aludt. Gondoltam leteszem az éjeli szekrényére a teát. Ez meg is történt, ezt követően megint rámeredtem alvó barátnőmre. Azóta mióta kimentem magára húzott egy pléd szerűséget, tehát az arcát nem láttam, mert pont eltakarta. Lábujjhegyen kellett ismét kimennem, és mikor becsuktam megint az ajtót...
- Natalie!
Hatalmasat sikítottam, mert a személy, aki épp a nevemet mondta ki nem volt más, mint maga Bill. Szám elé kaptam a kezem, ő pedig elmosolyodott, de közben minden erejével a padlót fixírozta. Megköszörültem a torkom, majd próbáltam emberi hangnemre váltani, és a következőket mondtam:
- Szerintem nem kéne felébresztened. Nem jössz vissza később hozzá?
Érdeklődtem tőle pislogási rohamom közepedte, de mikor meglepetten nézett rám, már éreztem, hogy valamit elcsesztem. De, hogy mit is az nem jutott eszembe. Viszont ő hamarosan közelebb araszolt hozzám (bennem meg mellesleg megállt az ütő), és azt mondta:
- Most nem Miyához jöttem, hanem hozzád.
Na tessék. És még én hittem, hogy megúszom! Ezek szerint mégsem. Frankó! Köszönöm Miya. Legközelebb esküszöm elveszem tőle a piát! - gyorsan meg kellett nyugodnom. Nem nagyon ment, de legalább a viszonylag nyugodt tekintetemet magamra tudtam erőltetni. Viszont legbelül nagyon is szorongtam. Olyan kínosan éreztem magam a tegnapiak miatt. Bár szerintem már mindenki tudta mit is érzek... csak ezt én nem akartam észrevenni. De e percben nem sok mindent tudtam végigfuttatni az agyamon, mert megkérdezte, amitől féltem.
- Amit tegnap Miya mondott... tudod: a vacsoránál! Hogy...
Igyekeztem terelni a témát minden hülyeséggel, de sajnos kiderült, hogy Bill nem ostoba. Persze ez eddig sem volt titok! De most végképp nem az. Minden esetre egy próbálkozást megért, és így vágtam szavába:
- Hogy Dimítry meleg? Noooos... azt hittem erről magatok is rájöttök.
- Dimítry tényleg meleg?!
- Mi? Jaj, nem! Csak hülyéskedem. És... próbálom elterelni a témát.
Vallottam be neki, majd összefontam karjaimat. Elképesztő mennyire féltem! Körülírhatatlanul. Eddig minden olyan tökéletes volt: nem tudta, és tök jól el is volt Miyával. Mondjuk ez Miyáról épp nem mondható el, de akkor is... és most pedig itt állok vele szemtől-szemben, és várom mit hoz a sors. Sok jót már nem mertem remélni, elvégre a napnál is világosabb, hogy Bill még mindig Miyát szereti (ez kölcsönösen már viszont nem így van, visszagondolva Miya benti velem folytatott dialógusára). És ha most rákérdez már nem hazudhatom neki, hogy "jaj, csak félreértetted", vagy pedig, hogy "ó, csak az ital miatt mondta" - mert láttam a szemében, hogy mindent tud, amit eddig nem akartam, hogy tudjon. Új taktikához folyamodva löktem oda neki:
- Ezt szerintem nem a turné busz folyosóján kéne megbeszélnünk...
Sóhajtottam, majd bátorságot merítve a bent alvó barátnőmből folytattam az előbbieket. Tényleg jobb ötletnek tartottam, ezért nem esett olyan nehezemre kitalálni, de kimondani annál inkább:
- ... ha lehetne elmehetnénk valahova. Bárhova! Csak ne itt.
- Hát tudod Nat... az igazat megvallva olyan rohadt sok munkám van, és egy csepp szabadidőm sem. Tudod itt az album meg mittudom én... szóval nem rendezhetnénk le ezt gyors...
Nem hagytam neki, hogy végig mondja. Gyorsan terelnem kellett, és az elsőket mondtam, amik az eszembe jutottak. Miután kimondtam már megbántam, de már késő volt. Hogy mit is mondtam?
- Egyébként abba a kevés szabadidődben tényleg nem kéne rám időt szakítanod. Sokkal inkább okosabb lenne, ha megnevelnéd azt az idióta bátyád! Tegnap is amit művelt. Hallod! Nem akartam elhinni.
- Micsoda? Mi történt?
Pontosan itt ébredtem rá, hogy lehet nem kellett volna. De ha szereti Miyát, akkor talán tényleg jobb, ha tudja! Tehát már csak ezért is folytattam. Te jó ég! Mit kapok ezért a barátnőmtől, ha megtudja?
- Nos... azt hittem tudsz róla.
- Natalie! Könyörgöm...
- Oké! Na szóval...
Elmeséltem neki, bár nem túl nagy részletességgel, mert való igaz: nem kéne minden részletéről tudnia! De amint láttam, hogy elgondolkozik hirtelen kattogott az agyam, hogy most vajon mit akar csinálni. Megverni Tomot? Esélytelen az ő szemszögéből! Bármennyire is oda vagyok érte ezzel tisztában kell legyek. De akkor mégis mit forgat a fejében? Hamarosan választ kaptam rá, és nem épp a várt verziót:
- Valamikor a napokban egy vacsora? Neked belefér?
Meglepődtem meg kell hagyni. Egyáltalán mi az összefüggés a kettő dolog között? Direkt azért váltottam témát... de nem látok semmi összefüggést. Lehet csak véletlen.
- Hát tudod én... nos nekem... jól van.
Böktem ki végül, amire ő annyit lökött nekem, hogy:
- Klassz. Akkor majd még egyeztetünk! Viszlát később, Nat.
Már el is rohant. Olyan gyorsan tűnt el a horizont vonalamból, hogy az valami hihetetlen. Épp ekkor nyílt ki az ajtó, és csapott engem pofán, miközben meghallottam barátnőm ingerült hangját:
- Miért nem lehet kussba maradni?!
- Aú...
- B*zd meg Nat! Jól vagy?!
Csapta be az ajtót maga mögött és próbált szemügyre venni engem, ahogy orromat szorongatom. Az együttérzésről híres barátnőm nevetett szerencsétlenségemen és miután lerendezett egy "csak te vagy"-al ismét kérdezett:
- Te kivel beszélgettél?
Szemeim kikerekedtek, mert nem tudtam mit szól mindehhez, ami velem most megtörtént. De mégis elmondtam, mert úgy gondoltam, ha elmondom neki, ha egyáltalán el tudom neki mondani, akkor mindez valóban megtörtént.
- Billel.
- Igen? De jó, hogy nem engedted be hozzám.
- Itt a bökkenő, Miya! Nem hozzád jött, hanem hozzám. Néhány szóváltást követően meg elhívott vacsorázni.
Miya is leblokkolt. Látszott, hogy még őt is meglepte mindez. Én fintorogtam egyet, majd nem bírtam megállni, hogy ne süssek el egy mosolyt. Barátnőm látva ezt követte példám és megölelt. Majd ezt mondta:
- Úgy örülök, hogy neked legalább összejönnek a dolgok...
- Ó, Miya...
Hirtelen visszagörbült a szám, és megint eszembe jutott a Tomos eset. Továbbá pedig a bennem terjengő boldogság morzsáit átvette ismét a harag. Hülye Tom! Miért pont Miyával kell ezt tennie?! Te jó ég.
- Mindegy. Ez az én bajom! Azért jó, hogy végre neked is kialakul valami.
- Persze, de ha te tegnap részegségedbe nem nyögöd ki, hogy "Natalie meg k*rvára szerelmes beléd, szóval jó lenne, ha viszonoznád az érzéseit" satöbbi... akkor mindez meg sem történik. Úgyhogy köszönöm Miya!
- Szívesen. De nem lehetek mindig ott veled, hallod! Ezt légyszi tartsd azért észben.
Ezt eddig is tudtam, de most már nem fogom figyelmen kívül hagyni. Annyi minden történik itt egy nap alatt! Mióta náluk dolgozom azóta egy percnyi unalmam sincs. Előre láthatólag nem is lesz. Ám valamiért rossz előérzetem van. Miért is? Áh, tök mindegy! El kéne felejtenem az örökös pesszimizmust. Nem lesz itt semmi baj! De viszont már csak reménykedem, hogy Miyának is rendbe jönnek a dolgai.
- Észben tartom! Vagyis igyekszem.
- Na persze!
Mondta, amire nevetett. Én is így tettem, majd a legnagyobb egyetértésben tértünk vissza a szobába, és előre láthatólag a nap hátralévő részét is bent fogjuk tölteni. Én a magam módján parázni fogok ezen a vacsorán, Miya pedig a maga módján úgyis talál valamit, amivel megnyugtat. Ilyen egy igazi barát, nem? Mire mennék nélküle? Talán el sem kéne gondolni.
Mikor? 2012. május 14., hétfő, 17:00, Komment: [4]
3.fejezet; 4.rész
Miya szemszögéből
{ Akarat erő
Fontosabb lelki trauma nélkül néztem végig a hisztérikus kirohanásait a két lány rajongónak, miközben akaratlanul is rám tört a nosztalgia érzése. Lehetséges, hogy ha nem találkozunk a bandával, mi is ilyenekké válunk? Két esélyes. Hisz ha ilyen barbi-baba stílusban kell megjátszanom magam, akkor minden bizonnyal átkoznám magamat, hogy megszülettem. Másrészt pedig, nem érzem fontosságát annak, hogy ilyen szintre süllyedjek a legkedveltebb bandám társaságában. Látszik, hogy egyedül én gondoltam át a szituációt, mielőtt még véglegesen is leírtam volna magamat a banda előtt. Kibővült, hirtelen jött társaságuk lassan odébb vonult, s mindenki visszatért eredeti kerékvágásban gusztusosan ráfanyalodva étkeikre. Mindannyian buzgón ettünk, folyattuk a bort. Ha jól tippeltem, akkor az asztalra került ital 67-es év járatú volt, ami túlzottan minőségi volt ahhoz, hogy ne kóstoljam meg. Közben zsákszámra jöttek a feltörekvő beszédtémák is, amik egyre nagyobb időtartamig próbálták jó kedvre deríteni a díszes társaságot.
- Istenem!! - szólalt fel örömteli étkezésének mámorában, Gustav.
- Ez megér egy misét, még a Kölni koncertükön is!!
- Azért ne vigyük túlzásba. Nálam eléggé maradandó élményt okozott Nat félre sikerült sminkelése!! - miután a kacagás megkönnyítette Georg teli torkát, Nat mélyen elsüllyesztette magát az ülése árnyékban míg én a kezemmel ujjai között segítettem ki kínos helyzetéből. Bill a sértett tárgyaként enyhén felívelte száját, azzal az felidéző tekintetével barna szempárja közt. Majd bátyja zökkentette ki elmélkedéséből.
- Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de engem Miya erotikus tánca elterelte a figyelmet Bill ronda pofacsontozatáról! - csatlakozott perverz kijelentésével Tom az asztal eltért témájú hangulatához.
- Tom! Te még abban az ezüst villában is találsz erotikusságot! - vágtam vissza a gitárosnak, mire persze nagyobb röhögő roham kapta el a bandát. Egyedül Tom nem röhögött hevesen, inkább csak a jól bevált csöndes, végig sértett viselkedését produkálta. Természetesen, az este többi része is ilyen hangulatot árasztott, mind addig, mikor a kelleténél rosszabb érzés kapott el a tömérdek ételmennyiségtől mint kellene. Szélmalom körforgást szimuláltan ájuldoztam, testem szinte teljesen irányíthatatlanná vált. Néhány szó pedig önkénytelenül is szabadulni akart ajkaim között, amit ha jellemeznem kéne elég faragatlan hangnemben tettem közzé az összegyűlteknek. Ekkor Dimítryre futott minden tekintett monológjai közepette, én pedig korlátozótlan szavaimmal ott értem ahol tudtam.
- Te Dímitry! Te vagy a legnagyobb buzi a világon akit még maga Föld sem hordott a hátán. - traktáltam le a banda menedzserét, miután kiszámítva mindenki nagyot csodálkozott szavaimra. Egyedül Natalie nem helyeselte a dolgot, és félve összehúzódott mikor újból szóra nyitottam a számat.
- És hamár itt tartunk, tudtátok, hogy Bill éjjelente pornókat néz és engem helyez a főszerepébe?! - kotyogtam el mélyen lapolgatott titkát az énekesnek, amit azon az éjszakán saját hallásommal tapasztaltam meg a másik szobából történő tébolyult nyögéseiből. Bill mentegetően étele burkolásával hárította le magáról a csodálkozott szemeket, de nem kellett sokat várni, míg újabb áldozatot szedve áttértem a vígan kuncogó Tom Kaulitzra is.
- Jah és Nat. Azt hiszem jogod van tudni, hogy Tom csak azért hagyott ott téged mert azon a napon egy parkolóban felcsinált egy ribancot! - talán magam sem tudtam, hogy tudatomnál vagyok, de pillanatnyilag olyan felszabadultan éreztem magamat mikor kitártam az igazságot mindenkinek, hogy az már bűnnek minősül. De ez még ízelítő volt. A csattanót. szegény elkeseredett pillantásában Nataliet jutalmaztam meg, aki mindezt csak kitágult pupillával volt kénytelen végig hallgatni.
- És és persze a legjobbat a végére tartogattam. Natalie, nem vitás, kiba**ottul szerelmes beléd Bill!! És jól lenne ha ezt az érzést te is viszonoznád, baz* meg!! - egyszerre kellett szembenéznem mindenki dühös és az igazságra ráeszmélt tekintetével, ami kellően elég volt ahhoz, hogy gyáva mód eltűnjek az asztaltól, mielőbb mentve a bőrömet. Viszont ennek dacára, a lelkiismeretem hófehérebb volt mint a persil reklámokban szokás. Felállva az asztaltól pedig, az éterem erkélye felé vettem az irányt kikerülve mindenfelé felszólítást üllőállpotomhoz való maradásomra. Kiérve egy hatalmas adagot szippantottam abból a külvárosi szmogtól és cigarettától keveredő levegőből a tüdőmbe, némi józan kitisztulás reményében. Majd csendes magányomban, váratlanul az ajtó erős csattanására kellett rámeresztenem figyelmemet.
- Mond, normális vagy te?!!! - csapott meg Tom dühöngő hangneme és egyben alkoholos szájszaga két centiméteres távolságában.
- Volt egy alkunk, emlékszel?! - szegezte rám mély tekintetét, figyelemmel kísérve azt a ,,kivárt" félelmet belőlem.
- És ugyan, kit érdekel a te hülye és gátlástalan ajánlatod?!!
- Hmm...talán még hiteles is lenne a szádból, ha nem hallanám az a icipici aggodalmat a hangodon. - súrlódott közel a hallóérzékszervemhez, miután kellően visszadobtam 1 méternyi távolságba magamtól.
- Hiába a fáradozás, Tom! Már nincs semmi amit felhasználhatnál ellenem!! - íveltem föl, mint diadalmas nyertesként szemöldökömet. Tom viszont ezúttal se tartotta vissza magában indiszkrét mondatait, helyesbítsük inkább tetteit.
- Akkor majd emlékeztetlek rá!! - dörzsölt neki az erkély korlátjának, ezzel is rosszabbítva menekülési útvonalamat. Azt gondolná az ember, hogy most valami maradandó ütéssel fog véget érni ez a macska-egér játék, de szemmel láthatólag Tom igencsak habozott. De nem tudni mitől ez a hirtelen ingatagság, ami eleinte felbőszülten kezdte folyamatát. Csak nézett, semmi több. Engem pedig egyre jobban frusztrált mind a tekintete és a magabiztos testmozgása. Majd megdermedtségében ajkaimra tapasztotta szemgolyóját. Mindössze csak annyit láttam az előrejósolt tettéből, ahogy kacéran és izgatottsággal fűtötten végig húzza száján nyelvét, miután rövidesen letorkol azzal a hevesen mozgó szájszervével. Mikor a szenvedélyében és igen egyedi ,,nyelvi atlétikájában" leszabadult a számról, lelki nyugalmamra találva, csak arra tudtam összpontosulni, ahogy új meghódító területként átesett a nyakamon, azzal a férfiakhoz képest teltebb ajakival. Onnan kezdve már a végemet hirdettem. Hiába is vergődtem erőteljesen ölelése közt, mint egy hal kivégzésekor, hiszen már tudja a gyenge pontomat. Kísérteties volt azt hallani pár milliméterre, ahogy cupppogtatta rajtam felső és alsó ajkát. Mindezek tetejében, a gyorsan jött rosszul létem is rásegítette Tom kanos bepróbálkozásain. Így hát nem meglepő, hogy olyan érzéssel álltam vele szemben, mint egy pulykasült hálaadáskor. Egyre zsarnokabban vetette át ajkaimra aztán vissza a nyakamra száját, miközben alulról feltörekvő hosszú meleg ujjai a fehérneműm támasztó zsinórján tartózkodtak. Végül erényesen is tudtomra adta szándékát, ezzel a kijelentésével:
- Kívánlak! - hallatta át küszködve csókolózása közben, mire a félcsendben eléggé nyilvánvalóan felismerhető hangként a nadrágja cipzárját húzta le magáról. Most már teljes a rémület. A magáévá akar tenni, és én nem tehetek ellen semmit!! Akárcsak a kábulatot okozó drog, úgy hatott rám ez a rosszul időzített fájdalom és Tom tüzes csábítgatása. Szinte tőrként felszúrta a szívemet ez a kései nyögés roham, amit csakúgy szakadatlanul osztott Tom tüdőjén keresztül. S mikor már kellően intim távolságba kerültem az intenzíven feltápászkodó nemi szervével, Nat szólalt föl szexuális zaklatóm háta mögött.
- Te rohadt, nyomorult állat!!! - öldöklő nézéssel üdvözölte Tom nem kívánt jelenlétét, amire kisvártatva Tom is felkapta a fejét. Oda sétált a hősként feltörekvő Nat elé, majd hozzá tette:
- Veled sokkal könnyebb dolgom lesz! - súrolta végig horizont vonalát Nat tekintélyesen nagy mell csodáin kiegészítve perverz mondatát. Nekem pedig ez a kis jelenet épp elég volt ahhoz, hogy a táskám markolásában egy nagyobb lendítéssel az aszfaltra küldjem drága gitárosunkat, Tomot. Natalie rémülten nézte végig rögtönzött védekezési technikámat, s kérdőre is vont.
- Miya... tudod te mit tettél?
- Ha jól látom, akkor épp egy pedofil ge**t küldtem a padlóra. - helyszínelten válaszoltam rosszullétem magaslatán. Nat persze lelki állapotom látszanál azonnal segédkezet nyújtva segített vissza az éterembe, majd a megszállt hotelbe is. Ilyen egy igazi barátnő, nem igaz? Az ágyon való fetrengésében még arra is futotta a szabad, békés perceimből, hogy mindazt a tömérdek finom ételt egy másodperc leforgása alatta wc-be küldjem. ,, Hurrá! "
- Mos már jobb?
- Jobb lenne ha most azonnal megdöglenék!
- Ugyan ne mondj már ilyeneket!
- Szerintem sok okom lenne rá, hisz egy perc ezelőtt Tom meg akart erőszakolni! - jelentettem ki barátnőmnek, ami persze meg tette a határozott néma csönd moraját a hotel szobánkban, kb 2 percen át. ,, Mégis, hogy jutott ilyen a fejébe Tomnak? Honnan jött már a puszta gondolat, hogy majd erőszakkal leteper az éterem erkélyén?! "
- De pontosan mi történt? Nem elég ha csak ennyivel oldod meg a dolgot, mert akkor nem igen tudnék segíteni benne. - felelte Nat kezét együtt érzően és egy kis lendülettel kölcsönözve, hogy belekezdjek a mesélésembe.
- Mikor kimentem az erkélyre az ajtó csapkodására lettem figyelmes. És miután megjelent, akaratosan is leorrolt....majd megcsókolt.
- Megcsókolt? De mégis hogy?
- Most az akarod tudni, hogy hogyan is történt vagy mondjam el részletesen milyen szájtechnikával csinálta??!! - vontam kérdőre mérgemben.
- Nem. Csak arra volt kíváncsi, hogy előzményekkel smárolt le, vagy csakúgy.
- Csakúgy! - Nat elégedettséget vágó gesztikulálásában elmosolyodott, amit persze még én sem bírtam hova tenni.
- Min mosolyogsz, ha szabad tudnom?!!
- Miya!! Lehet, hogy most elsőnek nem fogsz hinni a szavaimnak, de ha olyan könnyen megcsókolt akkor nem lehet más a háttérben mint az, hogy ... - bár ne gondoltam volna arra szóra. Sőt, még szót sem hagytam ennek kibontakozására.
- Neeeemm!! Nem hiszem, hogy "ahhoz" le kellett volna tepernie!!!
- De Miya. Minden pasi ilyen. Mikor valamibe belefognak, azt nem fogják egyhamar abba hagyni. És Tomnál épp ez az önkontroll maradt el.
- Neemmmmmmmm!!!!!!!!!!!! - ellenkeztem erényesen saját barátnőm szavahihető beszédével.
- Szerelmes beléd! - pontosan ez volt az a mondat, amit ha akartam volna hallani akkor sem tettem volna. Mennyire nagy súlyt sugall már a szerelem szó kimondása, mert akkor minden tett értelmet nyerne benne, Tomban. De én túlságosan is makacs voltam ahhoz, hogy naivan elhiggyem mindezt.
- Csak akkor hiszem el, ha az illető ezt meg is erősíti! - majd ezzel a záró párbeszéddel becsaptam magam után az ajtót, és most először Nat nélkül helyeztem párnámra a fejemet álom után kívánkozva.
- Istenem!! - szólalt fel örömteli étkezésének mámorában, Gustav.
- Ez megér egy misét, még a Kölni koncertükön is!!
- Azért ne vigyük túlzásba. Nálam eléggé maradandó élményt okozott Nat félre sikerült sminkelése!! - miután a kacagás megkönnyítette Georg teli torkát, Nat mélyen elsüllyesztette magát az ülése árnyékban míg én a kezemmel ujjai között segítettem ki kínos helyzetéből. Bill a sértett tárgyaként enyhén felívelte száját, azzal az felidéző tekintetével barna szempárja közt. Majd bátyja zökkentette ki elmélkedéséből.
- Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de engem Miya erotikus tánca elterelte a figyelmet Bill ronda pofacsontozatáról! - csatlakozott perverz kijelentésével Tom az asztal eltért témájú hangulatához.
- Tom! Te még abban az ezüst villában is találsz erotikusságot! - vágtam vissza a gitárosnak, mire persze nagyobb röhögő roham kapta el a bandát. Egyedül Tom nem röhögött hevesen, inkább csak a jól bevált csöndes, végig sértett viselkedését produkálta. Természetesen, az este többi része is ilyen hangulatot árasztott, mind addig, mikor a kelleténél rosszabb érzés kapott el a tömérdek ételmennyiségtől mint kellene. Szélmalom körforgást szimuláltan ájuldoztam, testem szinte teljesen irányíthatatlanná vált. Néhány szó pedig önkénytelenül is szabadulni akart ajkaim között, amit ha jellemeznem kéne elég faragatlan hangnemben tettem közzé az összegyűlteknek. Ekkor Dimítryre futott minden tekintett monológjai közepette, én pedig korlátozótlan szavaimmal ott értem ahol tudtam.
- Te Dímitry! Te vagy a legnagyobb buzi a világon akit még maga Föld sem hordott a hátán. - traktáltam le a banda menedzserét, miután kiszámítva mindenki nagyot csodálkozott szavaimra. Egyedül Natalie nem helyeselte a dolgot, és félve összehúzódott mikor újból szóra nyitottam a számat.
- És hamár itt tartunk, tudtátok, hogy Bill éjjelente pornókat néz és engem helyez a főszerepébe?! - kotyogtam el mélyen lapolgatott titkát az énekesnek, amit azon az éjszakán saját hallásommal tapasztaltam meg a másik szobából történő tébolyult nyögéseiből. Bill mentegetően étele burkolásával hárította le magáról a csodálkozott szemeket, de nem kellett sokat várni, míg újabb áldozatot szedve áttértem a vígan kuncogó Tom Kaulitzra is.
- Jah és Nat. Azt hiszem jogod van tudni, hogy Tom csak azért hagyott ott téged mert azon a napon egy parkolóban felcsinált egy ribancot! - talán magam sem tudtam, hogy tudatomnál vagyok, de pillanatnyilag olyan felszabadultan éreztem magamat mikor kitártam az igazságot mindenkinek, hogy az már bűnnek minősül. De ez még ízelítő volt. A csattanót. szegény elkeseredett pillantásában Nataliet jutalmaztam meg, aki mindezt csak kitágult pupillával volt kénytelen végig hallgatni.
- És és persze a legjobbat a végére tartogattam. Natalie, nem vitás, kiba**ottul szerelmes beléd Bill!! És jól lenne ha ezt az érzést te is viszonoznád, baz* meg!! - egyszerre kellett szembenéznem mindenki dühös és az igazságra ráeszmélt tekintetével, ami kellően elég volt ahhoz, hogy gyáva mód eltűnjek az asztaltól, mielőbb mentve a bőrömet. Viszont ennek dacára, a lelkiismeretem hófehérebb volt mint a persil reklámokban szokás. Felállva az asztaltól pedig, az éterem erkélye felé vettem az irányt kikerülve mindenfelé felszólítást üllőállpotomhoz való maradásomra. Kiérve egy hatalmas adagot szippantottam abból a külvárosi szmogtól és cigarettától keveredő levegőből a tüdőmbe, némi józan kitisztulás reményében. Majd csendes magányomban, váratlanul az ajtó erős csattanására kellett rámeresztenem figyelmemet.
- Mond, normális vagy te?!!! - csapott meg Tom dühöngő hangneme és egyben alkoholos szájszaga két centiméteres távolságában.
- Volt egy alkunk, emlékszel?! - szegezte rám mély tekintetét, figyelemmel kísérve azt a ,,kivárt" félelmet belőlem.
- És ugyan, kit érdekel a te hülye és gátlástalan ajánlatod?!!
- Hmm...talán még hiteles is lenne a szádból, ha nem hallanám az a icipici aggodalmat a hangodon. - súrlódott közel a hallóérzékszervemhez, miután kellően visszadobtam 1 méternyi távolságba magamtól.
- Hiába a fáradozás, Tom! Már nincs semmi amit felhasználhatnál ellenem!! - íveltem föl, mint diadalmas nyertesként szemöldökömet. Tom viszont ezúttal se tartotta vissza magában indiszkrét mondatait, helyesbítsük inkább tetteit.
- Akkor majd emlékeztetlek rá!! - dörzsölt neki az erkély korlátjának, ezzel is rosszabbítva menekülési útvonalamat. Azt gondolná az ember, hogy most valami maradandó ütéssel fog véget érni ez a macska-egér játék, de szemmel láthatólag Tom igencsak habozott. De nem tudni mitől ez a hirtelen ingatagság, ami eleinte felbőszülten kezdte folyamatát. Csak nézett, semmi több. Engem pedig egyre jobban frusztrált mind a tekintete és a magabiztos testmozgása. Majd megdermedtségében ajkaimra tapasztotta szemgolyóját. Mindössze csak annyit láttam az előrejósolt tettéből, ahogy kacéran és izgatottsággal fűtötten végig húzza száján nyelvét, miután rövidesen letorkol azzal a hevesen mozgó szájszervével. Mikor a szenvedélyében és igen egyedi ,,nyelvi atlétikájában" leszabadult a számról, lelki nyugalmamra találva, csak arra tudtam összpontosulni, ahogy új meghódító területként átesett a nyakamon, azzal a férfiakhoz képest teltebb ajakival. Onnan kezdve már a végemet hirdettem. Hiába is vergődtem erőteljesen ölelése közt, mint egy hal kivégzésekor, hiszen már tudja a gyenge pontomat. Kísérteties volt azt hallani pár milliméterre, ahogy cupppogtatta rajtam felső és alsó ajkát. Mindezek tetejében, a gyorsan jött rosszul létem is rásegítette Tom kanos bepróbálkozásain. Így hát nem meglepő, hogy olyan érzéssel álltam vele szemben, mint egy pulykasült hálaadáskor. Egyre zsarnokabban vetette át ajkaimra aztán vissza a nyakamra száját, miközben alulról feltörekvő hosszú meleg ujjai a fehérneműm támasztó zsinórján tartózkodtak. Végül erényesen is tudtomra adta szándékát, ezzel a kijelentésével:
- Kívánlak! - hallatta át küszködve csókolózása közben, mire a félcsendben eléggé nyilvánvalóan felismerhető hangként a nadrágja cipzárját húzta le magáról. Most már teljes a rémület. A magáévá akar tenni, és én nem tehetek ellen semmit!! Akárcsak a kábulatot okozó drog, úgy hatott rám ez a rosszul időzített fájdalom és Tom tüzes csábítgatása. Szinte tőrként felszúrta a szívemet ez a kései nyögés roham, amit csakúgy szakadatlanul osztott Tom tüdőjén keresztül. S mikor már kellően intim távolságba kerültem az intenzíven feltápászkodó nemi szervével, Nat szólalt föl szexuális zaklatóm háta mögött.
- Te rohadt, nyomorult állat!!! - öldöklő nézéssel üdvözölte Tom nem kívánt jelenlétét, amire kisvártatva Tom is felkapta a fejét. Oda sétált a hősként feltörekvő Nat elé, majd hozzá tette:
- Veled sokkal könnyebb dolgom lesz! - súrolta végig horizont vonalát Nat tekintélyesen nagy mell csodáin kiegészítve perverz mondatát. Nekem pedig ez a kis jelenet épp elég volt ahhoz, hogy a táskám markolásában egy nagyobb lendítéssel az aszfaltra küldjem drága gitárosunkat, Tomot. Natalie rémülten nézte végig rögtönzött védekezési technikámat, s kérdőre is vont.
- Miya... tudod te mit tettél?
- Ha jól látom, akkor épp egy pedofil ge**t küldtem a padlóra. - helyszínelten válaszoltam rosszullétem magaslatán. Nat persze lelki állapotom látszanál azonnal segédkezet nyújtva segített vissza az éterembe, majd a megszállt hotelbe is. Ilyen egy igazi barátnő, nem igaz? Az ágyon való fetrengésében még arra is futotta a szabad, békés perceimből, hogy mindazt a tömérdek finom ételt egy másodperc leforgása alatta wc-be küldjem. ,, Hurrá! "
- Mos már jobb?
- Jobb lenne ha most azonnal megdöglenék!
- Ugyan ne mondj már ilyeneket!
- Szerintem sok okom lenne rá, hisz egy perc ezelőtt Tom meg akart erőszakolni! - jelentettem ki barátnőmnek, ami persze meg tette a határozott néma csönd moraját a hotel szobánkban, kb 2 percen át. ,, Mégis, hogy jutott ilyen a fejébe Tomnak? Honnan jött már a puszta gondolat, hogy majd erőszakkal leteper az éterem erkélyén?! "
- De pontosan mi történt? Nem elég ha csak ennyivel oldod meg a dolgot, mert akkor nem igen tudnék segíteni benne. - felelte Nat kezét együtt érzően és egy kis lendülettel kölcsönözve, hogy belekezdjek a mesélésembe.
- Mikor kimentem az erkélyre az ajtó csapkodására lettem figyelmes. És miután megjelent, akaratosan is leorrolt....majd megcsókolt.
- Megcsókolt? De mégis hogy?
- Most az akarod tudni, hogy hogyan is történt vagy mondjam el részletesen milyen szájtechnikával csinálta??!! - vontam kérdőre mérgemben.
- Nem. Csak arra volt kíváncsi, hogy előzményekkel smárolt le, vagy csakúgy.
- Csakúgy! - Nat elégedettséget vágó gesztikulálásában elmosolyodott, amit persze még én sem bírtam hova tenni.
- Min mosolyogsz, ha szabad tudnom?!!
- Miya!! Lehet, hogy most elsőnek nem fogsz hinni a szavaimnak, de ha olyan könnyen megcsókolt akkor nem lehet más a háttérben mint az, hogy ... - bár ne gondoltam volna arra szóra. Sőt, még szót sem hagytam ennek kibontakozására.
- Neeeemm!! Nem hiszem, hogy "ahhoz" le kellett volna tepernie!!!
- De Miya. Minden pasi ilyen. Mikor valamibe belefognak, azt nem fogják egyhamar abba hagyni. És Tomnál épp ez az önkontroll maradt el.
- Neemmmmmmmm!!!!!!!!!!!! - ellenkeztem erényesen saját barátnőm szavahihető beszédével.
- Szerelmes beléd! - pontosan ez volt az a mondat, amit ha akartam volna hallani akkor sem tettem volna. Mennyire nagy súlyt sugall már a szerelem szó kimondása, mert akkor minden tett értelmet nyerne benne, Tomban. De én túlságosan is makacs voltam ahhoz, hogy naivan elhiggyem mindezt.
- Csak akkor hiszem el, ha az illető ezt meg is erősíti! - majd ezzel a záró párbeszéddel becsaptam magam után az ajtót, és most először Nat nélkül helyeztem párnámra a fejemet álom után kívánkozva.
***
Kora reggel, mikor az átélt pillanataim a valóságból átvergődtek az álmaimban, egy hatalmas sikoltással üdvözölte a hajnali órákat. Az ébresztőm 5 órányi kimaradással jelezte a kijelzőn, hogy pontosan 04.00 óra van. A rémálmaim a tegnapi eseményekre terelődtek vissza, mikor is Nat védelme nélkül Tommé lettem azon az éjszakán. Egyedül az arcom végig simításban éreztem igazán, hogy az álomszerű zokogásom a rendes éjszakában is végig kísért. Olyannyira erőltetett volt minden álomkép, hogy mostanra már az se lepne meg ha valóban megtörténne. Álmatag állapotomban sétáltam a tükör felé, minután szokványosan helyet foglalva órákon át a fésűt sörtéit húzattam át hosszú fekete hajam között, tovább merengve a tegnapon. ,, Ha szeret egy ember, akkor akarattal tartana maga közt szerelmét, avagy ha tényleg szeretne akkor nem erőltetné a dolgot? De vajon az is igaz, hogy ha ragaszkodik valamihez az ember akkor azt soha nem ereszti el? " Kételyekkel teli gondolataimban szórványosan tekingettem magamat, egyre jobban belemélyülve a már megszokott fésülésemben. Aztán véget vetve haszontalan tevékenységemnek, újból az ágyra heveredtem. A beszűrődő napfényt csóváját csodáltam, miközben Nat szavai jártak a fejembe. ,, Szerelmes beléd!! " Alig bírtam hinni az elhangzott szavaknak. Egyszerűen túlontúl logikátlannak találtam az egészet. Vagy épp ellenkezőleg? Az rémiszt meg, hogy tényleg igazság szűrődött ki Nat beszédéből? Igaz, már nem az első tapasztalan vagyok ebben, de Tom mégis tud ezen változtatni. Hiszen jól tudja mindenki, hogy Tomnál a csajok csak a felső indexet jelentik. És ha mégis is megkötné a kezét, azt megfontoltan és bátran védelmezni fogja még az élete árán is. Nem is tudom, hogy most egyszerre kéne mázlistának és áldozatnak kikiáltani magam. Lehetséges, hogy bennem nincs is meg az a szerelem amit ő szeretne előhozni belőlem? Vagy az is lehet, hogy túlzott kétségbeesésemben mégis biztonságban érzem magam mellette? A választ még én sem tudom. Mindig is az volt a probléma, hogy az eszem dinamikus lüktetésében léptem a lépteimet, de most végre itt az ideje kideríteni mint is érez a szívem. Talán, elhamarkodott ballépés lenne, de mindenképp eredményes. Így hát nincs mit tennem, szembe kell nézzek Tom barna szemivel. Rohamosan föl is kaptam magamra a fehér, selyem halóingemet, miután megtorpantam Tom szobájának ajtaja előtt. Négy erős kopogás keltette fel Tomot, amit hangos és ájult felszólításban mondott.
- Megyek máár!! - majd egy mély ásítás közepette, az ajtó feltárva megdöbbent kilétemben.
- Miya? Mégis mit - rögtön a szavába vágtam.
- Tom!! Kérlek most őszintén válaszolj arra, amit most kérdezni fogok!! - ellenkezés nélkül nézett komolyan, s azonnal felhökkent mikor meglátta hulló könnyeimet arcomon.
- Mit érzel mégis irántam?!! - szemei azon perc kikerekedtek, s hatalmas nyeléseivel türtőztette magát meglepettségében. Ehelyett csak némán hallgatott, tartva a válasz adástól.
- Mond ki!! Tudod azt a szót!! Kilenc betű...3 magánhangzó! - vezettem rá a feleletére, hogy mielőbb tudassa velem. És mikor szóra nyílt a szája, a halk dadogása eresztette meg még jobban könnyeim áradását.
- Én...sze...szer...
- Igen Tom! pontosan ezt akartam hallani! - majd elviharzottam onnan. ,, Félt kimondani!! FÉLT KIMONDANI!! Hogy is hihettem, hogy majd az ellenkezője fog történni?!! " Lelki vigaszként vetődtem vissza a párnámra, amit lassan de érezhetően átitattam könnyeim záporával.
Mikor? 2012. május 1., kedd, 11:14, Komment: [0]
Most sajnos rossz hírrel álok elétek. De nyugi: NEM ZÁROK BE!!!! xD Okés...szóval. A mostani soron következő résszel kissé le leszek maradva. Hogy miért? Mert én ügyes erre a 3 hetes szünetemre úgy beszerveztem magam, hogy ki se tudok szabadulni belőle akár néhány másodpercre is. Sajnálom...de tényleg. Addig is csak néhány cikkel, netalán videóval fogom feldobni TH életeket!!! ^^ Legyetek jók! ;) Sziasztok!!Pux: Lotte
